Kiemelten fontos a magyar diaszpóra a kormánynak, az elsődleges célok között a fiatalok megszólítása, a gazdasági kapcsolatok erősítése és a diaszpóradiplomácia szerepel - közölte Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap, miután hollandiai magyar szervezetek rendezvényein vett részt.

A helyettes államtitkár délután előadást tartott a Mikes Kelemen Kör találkozóján az aktuális nemzetpolitikai kérdésekről és a magyar diaszpórapolitikáról, az előző napon pedig köszöntőt mondott a Hollandiai Magyar Szövetség fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Szilágyi Péter az MTI-nek adott telefonos interjújában elmondta, hogy hétvégi látogatásán bemutatta a kormány eddigi munkáját, és beszámolt a diaszpórastratégia céljairól. Hozzátette, a szombati megemlékezést gyerekmajális követte, amelyen közel száz gyerek vett részt, a programot cserkészbemutató és táncház is színesítette.

Hangsúlyozta, a kormány kiemelt helyen foglalkozik az oktatással, támogatást nyújtanak a világszerte működő több mint 200 hétvégi magyar iskolának.

Mint mondta, céljuk az is, hogy amennyiben lehetséges, minél több fiatalt csábítsanak Magyarországhoz látogatás vagy akár letelepedés céljából.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint 20 ezer körüli a magyarság létszáma Hollandiában, de a valós szám inkább 30-40 ezer főre tehető.

(MTI)