A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a külhoni magyar fiatal vállalkozók szempontjából 2017 a külhoni régiókon belüli és a régiók közötti együttműködés ösztönzéséről szól majd.

Szilágyi Péter a "2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve" program záró konferenciáján, pénteken Budapesten kiemelte: a programra szánt 750 millió forintos keretből több mint kétezer fiatal szakmai és 117 fiatal anyagi támogatását sikerült megvalósítani. Rámutatott: a céljuk az volt, hogy ösztönözzék a külhoni magyar fiatalokat, hogy saját vállalkozást indítsanak, és segítsék azokat, akik már ezen az úton járnak.

Kép letöltéseFotó: Patterman Renáta

A helyettes államtitkár kijelentette: különleges volt ez az év, hiszen olyan fiatalokkal találkoztak, akiknek a hozzáállása, elhivatottsága garancia számukra, hogy a Kárpát-medencében hosszú távú, biztos gazdasági növekedésről beszélhessünk. Az általuk közvetített frissesség, tenni akarás, innováció mellett a hagyományok és a szülőföld tisztelete "olyan kivételes egység, amely tele van erővel" - fogalmazott Szilágyi Péter.

Kitért arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet decemberi plenáris ülése döntött arról, hogy 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve legyen. Az idei program elemeit úgy alakítják, hogy a családi vállalkozások problémáira nyújtsanak megoldásokat, de a fiatal vállalkozókról sem feledkeznek meg - ígérte.

Kép letöltéseFotó: Patterman Renáta

Jelezte: február végén tartják nyitórendezvényüket, utána tavasztól újra Kárpát-medencei körutat, a nyáron képzést szerveznek, pályázatot hirdetnek.

Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tenderére 967 pályamunka érkezett. A nem mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások 3 és 6 millió forint közötti, a mezőgazdasági tevékenységet folytatók pedig 3 és 4,5 millió forint közötti támogatásra nyújthatták be igényüket. A legtöbb pályázat a szolgáltatóipar és a növénytermesztés területén volt, de kiemelkedő helyen szerepelt a feldolgozóipar és az egészségügy is.

A 750 millió forintos keretből eredetileg 525 milliót különítettek el, de tekintettel a nagy érdeklődésre, a támogatási keretösszeget 600 millió forintra emelték. A támogatás intenzitása 100 százalék.

(MTI)