A jelenleg legnehezebb helyzetben lévő nemzetrésznek számító kárpátaljai magyarság megmaradását a magyar kormány a közösség gazdasági biztonságának, stabilitásának a megerősítésével, és ezen belül a családi vállalkozások támogatásával is elő akarja segíteni - jelentette ki kedden Beregszászon Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Szilágyi Péter a "2017 - a külhoni magyar családi vállalkozások éve" program keretében tartott konferencián, amely a kárpátaljai állomása volt a nemzetpolitikai államtitkárság idei tematikus programját ismertető Kárpát-medencei körútnak, hangsúlyozta: a magyar kormány nem csak szavakban, hanem tettekben is kiáll a határon túli magyar közösségek mellett mind a Kárpát-medencében, mind a diaszpórában.

Előadásában a helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a jelenleg a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrésznek számító kárpátaljai magyarságot a magyar kormány kiemelt támogatásban részesíti. A kormány a kárpátaljai magyarság megmaradását e közösség gazdasági biztonságának, stabilitásának a megerősítésével, és ezen belül a családi vállalkozások támogatásával is elő akarja segíteni - hangsúlyozta. Ez is jelzi - folytatta -, hogy hosszú távon gondolkodik a külhoni magyarságnak nyújtott gazdaságfejlesztési támogatást illetően. Orbán Viktor miniszterelnököt idézve az előadó aláhúzta: a cél az, hogy nőjön a magyar vállalatok száma a határon túl, másrészt növekedjen a magyar munkavállalókat foglalkoztató vállalatok száma.

Szilágyi Péter elmondta, hogy Kárpátalját a magyar kormány minden eddiginél nagyobb támogatásban részesíti, s míg korábban a szociális jellegű támogatások dominálnak, addig tavaly a hangsúly a gazdaság fejlesztésére került át. Mint kifejtette, az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program keretében a múlt évben nyújtott támogatás nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen több mint ezer kárpátaljai magyar vállalkozó jutott mintegy kétmilliárd forintnyi támogatáshoz, s az idén ez a keretösszeg nagyságrendekkel nő, lehetővé téve közép- és nagyvállalkozások bekapcsolódását a programba.

A helyettes államtitkár nagyra értékelte és megköszönte Magyarország ungvári főkonzulátusának és beregszászi konzulátusának a magyar-magyar kapcsolatok erősítése és fejlesztése terén kifejtett munkáját. Nagyszámú közönségét befejezésül arra biztatta, hogy tartsák meg magyarságukat és használják az anyanyelvüket.

Szilágyi Péter az MTI érdeklődésére elmondta: Kárpátalján nagyon sikeresek voltak a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett tematikus évek, így például tavaly a külhoni magyar fiatal vállalkozók évének keretében 150 kárpátaljai pályázat érkezett be, és ennek tíz százaléka nyert támogatást. Látható tehát, hogy van egy jó bázis Kárpátalján, amelyre alapozva sikerrel lehet továbbvinni a magyar családi vállalkozások támogatási programját az idén - tette hozzá. Jelezte, hogy a tematikus év pályázati keretösszege egymilliárd forint, ebből mintegy 600 millió forint a vissza nem térítendő támogatás, s egy-egy pályázat legnagyobb összege 8 millió forint lesz a tervek szerint. Mint mondta, idén Kárpátaljáról 150-160 pályázóra, ezen belül 15-20 nyertesre számít.

A kárpátaljai magyarság helyzetét ismertető előadásában Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) első elnökhelyettese azt hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyar közösség egyik legnagyobb problémája jelenleg a súlyos ukrajnai gazdasági helyzet által előidézett elvándorlás, amely elsősorban az értelmiséget és a szakmunkásokat érinti. Mindazonáltal úgy vélte, sikerült megelőzni a kárpátaljai magyarok tömeges kivándorlását a magyar kormány átfogó támogatásának köszönhetően.

Különösen fontosnak mondta a tavaly elkezdett és idén folytatódó gazdaságfejlesztési támogatást, amely lehetővé teszi pozitív jövőkép kialakítását a fiatalok körében. A magyar családi vállalkozások támogatásának szerinte azért van különleges jelentősége, mert ezzel lehetővé válik sok olyan kárpátaljai magyar hazacsábítása, aki kényszerből külföldön vállalt munkát.

Barta József köszönetet mondott Magyarországnak és a magyar kormánynak a kárpátaljai magyarság szülőföldön történő megmaradását segítő sokrétű támogatásért.

(MTI)