Ünnepélyes keretek közt adták át a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) több mint 30 millió forintnyi magyar kormánytámogatással létesült ungvári járási közösségi házát szombaton Csapon.

Az avatóünnepségen mondott beszédében Keskeny Ernő, Magyarország kijevi nagykövete kiemelte, a közösségi ház méltó rendezvénytere lesz az ungvári járás magyarságának, élettel tölti majd be a KMKSZ tagsága, a helyi magyar egyesületek, szervezetek. A közösségi ház létrehozása szép példája a határon túli magyarság anyaország általi támogatásának - tette hozzá, megjegyezve: a kárpátaljai magyarságnak éreznie kell, hogy "nem csak erkölcsi, alkotmányos kötelezettségünknek tekintjük a határon túli magyarok támogatását, hanem akkor is mellettük állunk, amikor anyagilag is segíteni kell".

A diplomata elmondta, kijevi tevékenységének jelentős részét a kárpátaljai magyarság megsegítése teszi ki, és ennek kapcsán köszönetét fejezte ki Brenzovics Lászlónak, az ukrán parlament képviselőjének, a KMKSZ elnökének, akivel szoros együttműködést folytat. "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy elősegítsük a kárpátaljai magyarság helyzetének javítását, nagyon komoly küzdelmet folytatunk a kisebbségekre nézve hátrányos ukrán nyelv- és oktatási törvénytervezetekkel kapcsolatban, és bízom abban, hogy lesz eredménye a közös munkánknak" - emelte ki.

Rámutatott: nem fogadhatjuk el a kárpátaljai magyarok szerzett jogainak csorbítását, mert az ellentmond a nemzetközi jognak, a kétoldalú magyar-ukrán szerződéseknek és az európai normáknak. "Ha Ukrajna komolyan gondolja, hogy az Európai Unió felé közeledik, akkor el kell állnia ezeknek a nacionalista szellemben fogant törvénytervezeteknek az elfogadásától" - fejtette ki, megjegyezve, hogy nem ellenzi az ukrán nyelv helyzetének erősítését, de - mint hangsúlyozta - az nem történhet a kisebbségi nyelvek rovására.

Keskeny Ernő a többi között azt is elmondta, hogy az utóbbi két évben jelentős előrelépés történt a két ország kapcsolatainak erősítése, fejlesztése terén, amit szerinte jól jeleznek a magas szintű látogatások, a jelentős részben a kárpátaljai magyarság közvetlen érdekeit is szolgáló közös fejlesztési tervek kidolgozása. Ez a kedvező tendencia szerinte az idei évben is folytatódik, ugyanis számos magas szintű találkozó várható a két ország vezetői között.

Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa köszöntőjében kiemelte: a csapi közösségi ház átadása kettős ünnep, mert egyfelől jelzi a kárpátaljai magyarság élni akarását, másfelől örvendetes esemény az anyaország számára is, mert "mi egy nemzeti közösséget alkotunk". Elmondta: reméli, a közösségi ház otthona lesz az oda betérőknek, s az eszmecsere mellett megnyugvást, reményt nyújt és hitet ad, hogy van értelme a magyar szó megmaradásáért folytatott küzdelemnek Kárpátalján.

Beszédében Brenzovics László azt emelte ki, hogy a kárpátaljai magyarság életében mindig örömteli esemény, ha valamit felavatnak, átadnak, és az utóbbi időben egyre több ilyen történik, hála elsősorban az erősödő anyaország támogatásának. A csapi közösségi ház létrehozásával is mutatja, jelzi a kárpátaljai magyarság, hogy mire képes akkor is, amikor záporoznak rá a rossz hírek. Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, és mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ne csorbulhassanak a kárpátaljai magyarok meglévő jogai - hangsúlyozta a kárpátaljai magyar politikus.

A mintegy 200 négyzetméternyi alapterületű csapi közösségi házban helyet kap a KMKSZ helyi irodája is. A KMKSZ ungvári járási szervezetének több mint 11 ezer tagja van 31 magyar és magyarok által is lakott településen. A szervezetnek mostanáig még irodája sem volt, a rendezvények megszervezése rendkívüli nehézségeket okozott.

(MTI)