A nemzetpolitikai államtitkár szerint kiemelten fontos, hogy a nemzeti kisebbségek minél inkább ismerjék jogaikat és éljenek is azokkal.

Potápi Árpád János a Jogkiterjesztési küzdelem: eszközök és lehetőségek Ukrajnában címmel rendezett pénteki konferencián felidézte az ukrajnai önkormányzati választásokat, és azt, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség történelmi sikereket ért el, újra van országgyűlési képviselője is a magyarságnak. A KMKSZ ezzel jelentősen segítheti az ukrán és a magyar kormány együttműködését, egyfajta hidat képezve - mutatott rá.

Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy az ukrán politika, a közvélemény is támogassa a nemzetpolitikai célokat. A magyar kormány semmilyen olyan helyi célt nem támogat, ami az ottani szervezetek, történelmi egyházak elképzelésének nem felel meg - rögzítette a nemzetpolitikai államtitkár.

Kitért arra is, hogy a nemzeti kisebbségek napjainkban gyakran több joggal rendelkeznek, mint amennyiről tudnak, és amit kihasználnának. Kiemelten fontos, hogy ezeket a jogokat minél inkább megismerjék és éljenek vele. Szólt arról is, hogy az oktatás területén tapasztalható negatív tendenciákat elutasítják, és próbálnak ellene fellépni.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két évben számos program indult, ezek az élet minden területére kiterjednek, és egyre inkább érintik a gazdaságot is.

A magyar kormánynak legfontosabb nemzetpolitikai célja, hogy a szülőföldön boldoguljanak az emberek, és ez igaz Kárpátaljára is - mondta, hozzátéve: az Edgán Ede fejlesztési program 32 milliárdot ölel fel, és emellett további forrásokat fordítanak az intézményrendszer fejlesztésére és bővítésére. Az óvodaprogram előkészítése is zajlik, egyik állomása Kárpátalja lesz - jegyezte meg.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta: jelentős visszalépéseket tervez az ukrán fél az oktatás és nyelvhasználat területén egyaránt.

Jogilag nem lenne például meghatározva, mit jelent az, hogy az ukrán nyelv mellett használnának egy másik nyelvet. Hasonló a helyzet a nemzeti kisebbségek jogait érintő törvénytervezetnél is - jegyezte meg.

Ugyanakkor úgy látta, van még remény arra, hogy ne történjen meg a legrosszabb. Ukrajna európai integrációja, belső stabilitása nem valósulhat meg anélkül, hogy a kisebbségek jogait ne biztosítanák - fogalmazott a KMKSZ elnöke.

Kántor Zoltán, a kutatóintézeté vezetője szintén arról beszélt, hogy a béke és stabilitás előfeltétele Ukrajnában, hogy a kisebbségek helyzetét rendezzék. A kárpátaljai önszerveződés jól halad, és ezt a magyar kormány jelentősen támogatja is - tette hozzá.

(MTI)