Augusztus 20-án egy olyan ország születésének napját ünnepeljük, amelynek építőmunkásai között ott voltak a nemzetiségek is - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn a Tolna megyei Kismányokon.

Potápi Árpád János a helyi német nemzetiségi tájház avatásán hozzátette: több mint ezeréves történelmünk során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a német nemzetiségben olyan hazafiakat tisztelhetünk, akik közös értékeinket, kultúránkat, nyelvünket és egységes nemzetünk erejét gyarapítják.

"Magyarország, amelynek fennállásáért hálát adunk Ógyallától Szabadkáig, Vancouvertől Sidney-ig a mi közös alkotásunk, benne van a németek keze munkája, áldozatvállalása, hite" - fogalmazott.

Mint mondta, talán más a nyelvünk, mások a szokásaink, de a szenvedélyünk közös: több mint egy évezrede együtt dolgozunk azért, hogy legyen egy olyan ország, amelyet az otthonunknak mondhatunk.

Az államtitkár úgy folytatta: történelmünk sorsfordulói bőven adtak alkalmat, hogy ez a közösség megmutassa, mennyire mélyen gyökerezik az ereje.

A tájház bizonyítéka annak a szüntelen ragaszkodásnak, amelyet nem tudott elpusztítani a 20. század kegyetlensége, hiszen a németek, az üldöztetések, a kitelepítések borzalmai ellenére is kitartottak Kismányok mellett. A településen élő németek büszkén őrzik identitásukat - jegyezte meg.

Potápi Árpád János hangsúlyozta, Magyarország mindig is hirdette az itt élő nemzetiségek erejét. Utalt Szent István intelmeire, amelyben az államalapító azt mondja, hogy gyenge az az ország, amelyik egyhitű, és egy nép lakja.

A tájházat, amely bemutatja a 320 lakosú település és a térség sváb viseleteit, a kismányoki német nemzetiségi önkormányzat alakította ki.

A községet az 1710-es években népesítették be sváb telepesek. A németajkú lakosság nagy részét 1946 és 1948 között kitelepítették. A tájház avatása után a mintegy száz ünneplő az evangélikus templom falán 2008-ban elhelyezett táblánál emlékezett a "kiűzetésre".

(MTI)