Ökumenikus templomi istentisztelettel és iskolások ünnepi műsorával emlékezett vasárnap a kárpátaljai Rahón a város és a hozzá tartozó járás településeinek szórványmagyarsága az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulójára, a rendezvényen Grezsa István kormánybiztos mondott beszédet.

A Rahói járás állami közigazgatási hivatalának épületében tartott ünnepség résztvevőit köszöntő beszédében a rendezvény fővédnöke, Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa úgy fogalmazott, "koronként más és más helytállást követel a haza szolgálata: egyszer a vértanúságot, másszor egyáltalán a puszta megmaradás parancsát. Most azért dolgozunk, hogy a Kárpát-medence magyarlakta régiói megmaradjanak annak, amik mindig is voltak; ha visszatalálunk önazonosságunkhoz, akkor meglesz az erőnk ahhoz, hogy emelkedő nemzetként, bizakodva tekintsünk jövőnkbe".

Hangsúlyozta: a Felső-Tisza-vidéki magyar szórványközösség megmaradására stratégiai jelentőségű feladatként tekint a magyar kormány, élén Orbán Viktor miniszterelnökkel. "Abban hiszünk, hogy ha itt elveszünk, akkor elveszünk Erdélyben, a Délvidéken, sőt az egész Kárpát-medencében" - mutatott rá, megjegyezve: "nem mondhatunk le jogunkról, hogy magyarként éljünk ott, ahol ezer éve eltemetjük szüleinket, nagyszüleinket, ott, ahol ezer éve álmodjuk Emese turulálmát". Ezért mindent elkövetünk, hogy megmaradjunk: Magyarország gazdasági teljesítőképességéhez mérten minden támogatást megad Kárpátaljának, kiemelten a kárpátaljai magyarságnak - mondta.

Grezsa István kifejtette: tudják, hogy sok a baj Rahón és más településeken is, nehéz magyarnak lenni, de nehéz ruszinnak és ukránnak lenni is lenni Kárpátalján. "Ezért magyarországi kormánybiztosként azt ígérem, hogy megtesszük, amit meg lehet. A magam nevében pedig személyesen is ígérem, hogy a továbbiakban is Kárpátalja ügyének legfőbb lobbistája leszek Budapesten, hogy tovább tudjuk enyhíteni nehézségeiket" - ígérte meg hallgatóságának.

Egyúttal bejelentette, hogy a magyar kormány támogatásából, a katolikus egyház közreműködésével és segítségével Rahón épül fel az első kárpátaljai Magyar Ház. Reményét fejezte ki, hogy olyan közösségi központ jön létre, amely összefogja és megerősíti a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarságát, és amely hozzájárul ahhoz, hogy a magyarok szülőföldjükön boldogulhassanak, és "a magyar szó még legalább ezer évig megmaradjon a Fekete- és a Fehér-Tisza találkozásánál".

A politikus közölte, nem hagyhatja szó nélkül az Ukrajnában zajló, a kárpátaljai magyarokat is fenyegető folyamatokat. Szégyenteljesnek nevezve a készülő ukrán nyelvtörvény tervezetét, azt ígérte, "Magyarország nem fogja hagyni, hogy megfosszák önöket alapvető jogaiktól". Minden lehetséges fórumon támogatjuk nem csak Kárpátalját, de Ukrajnát is, és cserébe nem kérünk mást, mint tiszteletet, és azt, hogy ne gátolják önöket jogaik gyakorlásában - mondta el a Grezsa István kormánybiztos.

(MTI)