Az óvodafejlesztési programnak a teljes magyar nemzet a célközössége, ez egy, a nemzeti egység felé mutató program - jelentette ki Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa a felvidéki Révkomáromban szerdán.

Grezsa István erről a révkomáromi Tiszti Pavilon dísztermében beszélt, ahol köszöntőt mondott azon az ünnepségen, amelyet a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében összeállított - módszertani és szakmai segédanyagokat tartalmazó - "Magyar sarok" fejlesztőcsomagok átadása alkalmából rendeztek. A csomagokkal a magyar kormány az óvodai oktatás-nevelés minőségének javításához és a magyar kultúrához kapcsolódó ismeretek és kötődés elsajátításához kíván segítséget nyújtani. A fejlesztőcsomagokból közel 350, magyar nyelvű nevelést biztosító felvidéki óvoda kap.

A kormánybiztos köszöntőjében a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program célkitűzéseiről és megvalósításának részleteiről is beszélt.

Elmondta: a programmal az alapokat, az oktatási-nevelési rendszert szeretnék megerősíteni a Kárpát-medencében, hiszen a 21. században ez az alapja az egységes nemzeti közösségbe történő szervezésnek. Hangsúlyozta: a program ahhoz is hozzájárul majd, hogy a magyarság Trianon után "meginduljon előre", és újra betölthesse azt a hivatást, amelyet a Kárpát-medence legnépesebb nemzeteként rárótt a sors, azt, hogy a testvérnépekkel együtt döntő befolyással bírjon a Kárpát-medence és az egész kontinens jövőjére. Hozzátette: az óvodaprogram - amellett, hogy a jelenről és a jövőről is szól - képviseli a magyar kormány azon szemléletét is, hogy ha Magyarország gazdaságilag növekszik - mint az elmúlt években folyamatosan -, abból a külhoni magyar közösségek is részesüljenek.

Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az óvodaprogramról szólva hangsúlyozta: szinte hihetetlen eredmény, hogy a tavalyi évben magyar kormányzati forrásból 58 felvidéki magyar óvoda újulhatott meg, ami azért is rendkívüli, mert ezek az intézmények az elmúlt években hiába pályáztak a szlovák kormányhoz támogatásért, kéréseiket rendszerint elutasították.

Jókai Tibor, az óvodaprogram egyik felvidéki szakmai partnerének, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) az elnöke az ünnepségen mondott beszédében megköszönte az anyaországnak az oktatás és nevelés terén hosszú távon nyújtott nagylelkű segítségét, majd rámutatott: a mostani ajándék a magyar óvodák versenyképességének és színvonalának növeléséhez és a gyerekek magyarsághoz való kötődésének megteremtéséhez is jelentős segítség.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 novemberében hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés, anyagi kerete 17,1 milliárd forint. A program célja, hogy növelje a Kárpát-medencei magyar óvodákba íratott gyerekek számát. Felvidéki része, amelyre 6,3 milliárd forintnyi összeget szánnak, tavaly szeptemberben indult el.

(MTI)