Nincsen határon inneni és túli magyar múlt, csak egy közös magyar múlt van, s ezt segíteni kell megismertetni - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Oroszkán, ahol köszöntőt mondott a helyi hadimúzeumban az ott megvalósult fejlesztések átadásán kedden.

Potápi Árpád János méltatta az oroszkai hadimúzeum és a hozzá hasonló létesítmények szerepét. Kiemelte: ezek a pontok is hozzásegítenek a magyar múlt megőrzéséhez és ahhoz, hogy ez a múlt - amelyre méltán lehetnek büszkék a magyarok - a fiatal korosztályok számára is megismerhetővé váljon. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy minden határon túli területen legalább egy ilyen vagy hasonló intézmény működhessen.

Fotó: Vándor Attila

A nemzetpolitikai államtitkár beszédében megemlékezett az 1944-es év végén létrejött Szent László-hadosztályról is, amelynek a feladata a térség védelme volt. Rámutatott arra, hogy a hadiegységnek egészen 1945 márciusáig sikerült feltartóztatnia az előrenyomuló szovjeteket, de a harcokban szinte teljesen megsemmisült.

Fotó: Vándor Attila

Az oroszkai hadimúzeumot mintegy másfél évtizede önerőből hozta létre a helyi Zsákovics László és családja. A múzeumban részben első világháborús, de főként a második világháborúra és annak helyi eseményeire összpontosító tárlat tekinthető meg. A rendkívül bőséges kiállítási anyaggal rendelkező tárlatot elsősorban korabeli fegyverek és más hadieszközök alkotják.

Fotó: Vándor Attila

Az intézmény berendezését most egy elektronikus tárlatvezetést lehetővé tévő táblagépes idegenvezető rendszerrel és egy online muzeológiai nyilvántartóval korszerűsítették, valamint annak épületét fűtésrendszerrel is ellátták, ennek köszönhetően a múzeum az egész évben látogathatóvá vált.

Fotó: Vándor Attila

A fejlesztések megvalósítását 15 millió forinttal támogatta a Nemzetpolitikai Államtitkárság.

(MTI)