Cserkészek ünnepi műsorával emlékeztek 1848. március 15-re Washingtonban, ahol beszédet mondott Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.

Szombaton este a washingtoni magyar nagykövetség épületében gyermekek szavalták kórusban a Nemzeti dalt és emlékeztek felolvasásokkal a székelyföldi 1848-ra. A washingtoni magyar cserkészcsapat adott ünnepi műsort, és a Kossuth-nótákkal megénekeltette a vendégeket is.

Az Egyesült Államok más szövetségi államaiban élő magyarok is érkeztek a '48-as emlékünnepségre. Köszöntő beszédében  Szemerkényi Réka nagykövet hangsúlyozta: az a tény, hogy ilyen sokan tették tiszteletüket az ünnepi rendezvényen, híven kifejezi a magyarság óhaját az együvé tartozásra. "Március 15-e a magyarság és a magyarság szabadságszeretetének ünnepe" - hangoztatta a nagykövet, utalva egyúttal arra is, hogy a kommunista rendszer idején nem lehetett következmények nélkül ünnepelni.

Ifjabb Koszorús Ferenc, a Magyar Amerikai Szövetség vezetője az amerikai magyar szervezetek nevében mondott beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a szabadság és a demokrácia korában is van feladata az amerikai magyarságnak: ki kell állnia a Magyarország határain kívül rekedt magyar kisebbségek jogaiért, ezzel összefüggésben emlékeztetett  a székely zászló körüli erdélyi vitákra, valamint leszögezte, hogy fel kell lépni a Magyarországról terjesztett hamis hírek ellen.

Szilágyi Péter rövid történelmi megemlékezés után kifejtette: Magyarország számít az amerikai magyarság segítségére is.

A helyettes államtitkár részt vett a Magyar Diaszpóra Tanács regionális értekezletén, amelyen több amerikai magyar szervezet képviselője vett részt. Szilágyi Péter az MTI-nek elmondta: arról tájékoztatta az összegyűlt amerikai magyarokat, hogy a budapesti kormány kész tanárokkal, tankönyvekkel és anyagilag is segíteni az Amerikában működő magyar iskolákat, már az idén bővíti a 2013 óta működő Kőrösi Csoma-programot, amelynek keretében ösztöndíjasokat küld a diaszpóra magyarságához, hogy oktatással, programok szervezésével segítsenek a magyar szervezeteknek a magyar kulturális örökség megőrzésében. Szilágyi Péter elmondta, hogy Budapesten Diaszpóra Múzeumot terveznek, s kérte az amerikai magyarokat, hogy segítsék a múzeumot tárgyi emlékeikkel.

A helyettes államtitkár kiemelte: az amerikai magyar szervezetek képviselői örömmel fogadták a kormány terveit, és elmondták: a korábbi időszaktól eltérően érzik, hogy az anyaország valóban törődik velük.  "Nagyon aktívak voltak, sok ötletet is adtak például arra vonatkozóan, hogyan vonjuk be őket a munkába, s kérték, segítsünk abban, hogy több pap és egyházi ember érkezzen hozzájuk" - mondta el Szilágyi Péter.

A helyettes államtitkár vasárnap New Yorkban vesz részt hasonló diaszpóra-tanácskozáson.

Vasárnap egyébként a New York-i Kossuth-szobornál és az 1956-os emlékműnél tartják a március 15-i ünnepséget. Szintén vasárnap emlékeznek a 169 évvel ezelőtti forradalomra és szabadságharcra New Brunswickban és Los Angelesben a Magyar Házban is. A jövő héten várhatóan Buffalóban és Bostonban lesznek magyar ünnepségek.

(MTI)