A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljáért felelős kormánybiztosság közötti szoros együttműködés jegyében Grezsa István hivatalában fogadta Brenzovics Lászlót, a KMKSZ elnökét, valamint Gulácsy Géza alelnököt.

A találkozón a felek áttekintették az aktuális projekteket, így szó volt többek között a Kárpátalján megvalósuló egészségügyi, kulturális és szociális célú programokról, valamint a kárpátaljai Magyar Házak kialakításának előrehaladásáról. A megbeszélésen Grezsa István hangsúlyozta, hogy szükség van a KMKSZ szerepvállalására az ukrán-magyar kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében, egyúttal méltatta a kárpátaljai magyarság pozitív szerepét Ukrajna EU-s integrációjának folyamatában.

A KMKSZ elnöke kiemelkedően fontos lépésnek nevezte a Kormánybiztosság által beterjesztett, majd a Magyar Kormány által elfogadott határozatot, melynek értelmében a Kárpátalján magyar nyelvű oktatási és nevelési feladatokat ellátó személyek, illetve az ezek megvalósítását segítő személyzet kiegészítő támogatásban részesül. A támogatás összértéke 310 millió forint. Grezsa István tájékoztatta tárgyalópartnereit, hogy – a KMKSZ javaslatával egyetértve – a Kormánybiztosság 285,7 millió forinttal támogatja a kárpátaljai magyar háziorvosok eszköz és infrastruktúra fejlesztését. A program keretében 56 település háziorvosi rendelőit látja el az alapfelszereltséghez tartozó eszközökkel a Kormánybiztosság, továbbá ahol szükséges, ott az épületek felújítását is támogatják.

A Magyar Házak létesítése kapcsán a Kormánybiztos beszámolt arról, hogy Rahón a római katolikus plébánia és közösségi központ tetőterében kerül kialakításra a Magyar Ház. A beruházásról szóló tárgyalások itt már lezárultak, a szerződéskötés folyamatban van. Grezsa István hangsúlyozta, hogy az infrastruktúra korszerűsítése kulcskérdés Kárpátalján, ezért a Kormánybiztosság 30 millió forintot csoportosított át a Keleti Partnerség Programba, hogy a tél beállta előtt oktatási és közintézmények újulhassanak meg.

A KMKSZ elnöke köszönetet mondott a Kormánybiztosságnak a támogatásokért, egyúttal hangsúlyozta, úgy véli, hogy a KMKSZ kifogástalanul bonyolítja le az anyaországból érkező támogatások elosztását, jól menedzseli a magyar kormány gazdaságfejlesztési támogatását kezelő Egán Ede Gazdaságfejlesztési Tervet és a Keleti Partnerség programot is. Brenzovics László a kárpátaljai magyarság közösségként történő megmaradását tekintve kulcsfontosságúnak nevezte a támogatásokat, amelyek szerinte azt jelzik, hogy az anyaország, a magyar kormány „nem engedi el a kárpátaljai magyarság kezét”.

(Miniszterelnökség)