Jó pozícióból indulhat a Magyar Közösség Pártja (MKP) a jövő évi önkormányzati választásokon - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten a szlovák megyei választásokat értékelve.

A hétvégi szlovák megyei választáson a négy évvel ezelőttihez képest a jobbközép ellenzéki pártok jobban, Robert Fico kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) pedig jelentősen gyengébben szerepelt. A felvidéki magyar választók voksaiért folytatott, a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd vegyespárt közötti küzdelemből az MKP került ki győztesen, amely a magyarok által is lakott öt megyéből négyben (Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya) ért el jobb eredményt, mint a Most-Híd. Utóbbi egyedül Kassán szerzett több mandátumot náluk.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán kiemelte: a megyei választás arra jó, hogy a települési önkormányzati választások, illetve a parlamenti voksolás előtt az erőviszonyok fokmérője legyen, az eredményekből következtetések vonhatók le a magyar közvélemény hangulatáról. Mint mondta, megállapítható, hogy egyértelmű MKP-győzelem született, s az önkormányzati választásokon jövőre jó pozícióból indulhat az MKP, különösen a nyugati országrészben.

Ugyanakkor több tanulsága is van a mostani voksolásnak - tette hozz. Jelezte: a nyugati országrészben tapasztalható jó eredmények mellett keleten - ahogy eddig is - gyengébb eredmények születtek. Rámutatott: a párt újjászervezését, ami egy éve indult, tovább kell erősíteni, hogy az önkormányzati, illetve a parlamenti választáson jól tudjanak szerepelni.

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke azt mondta: összességében "eredményekről és jó eredményekről" lehet beszélni.
Öt megyében indultak, ennek ellenére a harmadik legerősebb erővé váltak, a tömbmagyar területeken megnyerték a választást - összegzett.
Kiemelte: 33 képviselőjük van, de sok megyében a függetlenekre is számítanak, így ezt a számot várhatóan növelni tudják. A galántai járásban megtartották a képviselői számot, Dunaszerdahelyen növelni tudták azt, s a komáromi járás is hozta a várt eredményeket - sorolta. Kassáról - ahol gyengébb eredmény született - azt mondta: a helyi szervezetet még tovább kell erősíteni, de nem mindig a pártokkal kell megküzdeni, hanem sokszor a szkepticizmussal, ami a választópolgárok részéről jelentkezik.

Más stratégiára van szükség emellett a szórványterületeken, mint a tömbmagyarság esetében. Megjegyezte azt is: a hátrányos megyehatároknak miatt nekik mindig jóval több embert kell megmozgatniuk. A jövő héten már megkezdik az országjárást, hogy a kapcsolati hálót fenntartsák, megerősítsék, és megfelelő képviseletet "bokszoljanak ki" maguknak - jelezte.

Kántor Zoltán, a kutatóintézet igazgatója arról beszélt, hogy a 90-es évek közepén változtatták meg a megyerendszert, ami kifejezetten hátrányos volt a magyarok számára. A mostani választási részvétel rekordnagyságú volt, közel 30 százalékot ért el - jegyezte meg. Értékelése szerint a magas részvétel egyfajta kormányellenes hangulatot jelzett.

(MTI)