Ötvennégy kárpátaljai festőművész műalkotásait bemutató kiállítás nyílt csütörtökön Nyíregyházán. A tárlat képeit a Kárpátaljáért Felelős Kormánybiztosság vásárolta meg 50 ezer euró értékben a művészektől.

Kép letöltéseFotó: Balázs Attila/MTIAz ünnepélyes megnyitón Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa elmondta, az Évszázados múltú, magyar gyökerű kárpátaljai festőművészet című csoportos tárlat Nyíregyházán látható először, majd Budapesten, a Magyarság Házában állítják ki, ezután magyarországi közintézményekben helyezik el a műveket.

Magyarország évek óta fokozottan támogatja Kárpátalja lakosságát és ennek a támogatásnak nagyon fontos része a kultúra - fogalmazott a kormánybiztos. Kifejtette, Ukrajna nehéz gazdasági helyzetben van az ország keleti felén zajló háború miatt, ez pedig - nemzetiségtől függetlenül - a Kárpátalján élő ukrán, ruszin és magyar közösségeket egyaránt komolyan érinti.

A magyar kormány kezdeményezésének keretében a hatvan alkotó 120 képét a Kárpátaljáért Felelős Kormánybiztosság 50 ezer euró értékben vásárolta meg a Kárpátalján élő művészektől.

A Nyíregyházán látható kollekció helyhiány miatt nem teljes, valamennyi műalkotást Budapesten láthatja majd a közönség - tette hozzá Grezsa István. A nyírségi megyeszékhelyen ötvennégy művész munkáit állították ki.

Kép letöltéseKopriva Attila kárpátaljai festőművész A munkácsi vár nyáron című alkotása előtt Fotó: Balázs Attila/MTI

Őry László, a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, a festményeket ukrán, ruszin, magyar és hucul származású művészek készítették. Hozzátette, bár a kárpátaljai festőművészet alapvetően magyar gyökerekkel rendelkezik, ma már a magyar mellett az ott élő más nemzetiségek művészei is képviselik ezt a művészeti ágat.

A tárlaton a hagyományos kárpátaljai plein air festészet darabjai mellett grafikákat és portrékat láthat a közönség.

A kiállítás két hétig tekinthető meg a nyíregyházi Eastart Kortárs Galériában.

(MTI)