A kormányzat különböző programokkal kívánja segíteni a Kárpát-medencében szórványban élő magyarság megmaradását - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Szórvány Napján.

Potápi Árpád, a magyar szórvány napja alkalmából, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a Magyarság Házában rendezett konferencián hangsúlyozta: egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán először tartják meg hivatalos formában az eseményt az egész Kárpát-medencében.

Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él.

Az államtitkár elmondta, hogy a kezdeményezés Erdélyből, Böjte Csaba ferences atyától származik, majd felkarolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Azt javasolták, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórvány magyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját.

Tavaly a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma indítványozta az Országgyűlésnek, hogy hozzon határozatot a nap egész kárpát-medencei megtartásáról, és a döntés meg is született november 3-án.

Potápi Árpád a szórványban élő magyarokat segítő programok között említette a Petőfi Sándor Programot, amelynek keretében 50 ösztöndíjas segíti művelődésüket, oktatásukat. A Határtalanul program keretében magyarországi, illetve határon túli iskolások látogathatják meg egymást, illetve a Szakképzés éves program nyomán 128 határon túli diák tölthette egy hónapos szakmai gyakorlatát Magyarországon.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy gazdasági eszközökkel is támogassa Magyarország a szórványban élő magyarság helyben maradását, hiszen sokan elhagyják szülőföldjüket, így elveszítik kultúrájukat, identitásukat is.

Sokat tehetünk azért, hogy a magyarság egy fejlődő korba lépjen a következő években, évtizedekben - fogalmazott Potápi Árpád.

A rendezvényre Erdélyből, Szlovéniából a Muravidékről, Horvátországból, Kárpátaljáról és a Felvidékről látogattak el a szórvány magyarság képviselői, akik elhozták hagyományos termékeiket is Budapestre.

A konferencia keretében tudósok, néprajzkutatók elemzik a szórvány magyarság helyzetét.

(MTI)