Háromnapos szakmai képzés kezdődött több mint ötven külhoni magyar gyermekegészségügyi prevenciós szakember számára csütörtökön Budapesten.

A külhoni magyar gyerekek éve és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében megvalósuló esemény megnyitóján Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa azt mondta: harmadszor rendezik meg a szakmai képzést, amelyen idén harminc erdélyi, huszonegy vajdasági és egy felvidéki szakember vesz részt.

Fotó: Bocskay Zsolt

A családok támogatása - mutatott rá - szorosan kapcsolódik a nemzetpolitikai célokhoz, ezért is indították el három éve a határon túli gyermekegészségügyi prevenciós szakemberek számára szóló képzést.

A politikus felidézte, hogy a 2010-es kormányváltással "a nagyon messziről és mélyről indult" nemzetpolitika "magasabb polcra került". 2010 és 2014 között, az építkezés időszakában a jogszabályi kereteket alakították ki, 2014 és 2018 között már a szülőföldön boldogulás elősegítése került a fókuszba.

Hozzátette: 2018-ra "rendszerszintűvé" váltak a támogatások, az anyagi és szakmai segítségnyújtás, továbbá az egyházi, társadalmi és civil szervezetek támogatása. 2016-2017 óta pedig gazdasági segítséget is nyújtanak a határon túli családi és kisvállalkozásoknak a szülőföldön boldogulás érdekében - részletezte a politikus.

Fotó: Bocskay Zsolt

Szilágyi Péter egyúttal célnak nevezte a magyar védőnői hálózat Kárpát-medencei kiterjesztésének segítését. A külhoni magyar gyerekek éve kezdeményezés támogatására egymilliárd forint áll rendelkezésre. Eddig 6600 babacsomagot ajándékoztak az anyasági támogatást igénylő szülőknek. Több mint 627 millió forint jut az egyházi és civil szervezetek, vállalkozások gyermekbarát tevékenységének támogatására - sorolta a miniszteri biztos.

Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Szövetségének elnöke köszöntőjében a képzés szervezőit, résztvevőit is méltatva a többi között arról beszélt, hogy a háromnapos szakmai képzés minden évben képes megújulni. A védőnői hálózat munkája összekapcsolódik a kormány nemzetpolitikai céljaival - hangsúlyozta.

Odor Andrea védőnő, a Nemzeti Népegészségügyi Központ egészségügyi igazgatási főosztályának munkatársa hangsúlyozta: a három nap alatt a koraszülöttség, a veleszületett rendellenességek kérdései, valamint a nők fogamzás előtti gondozásának fontossága is szóba kerül. Utóbbi - jegyezte meg - jelentős hatással van a várandóság kimenetelére, mivel csökkenti a koraszülöttek, a kis súlyú újszülöttek és a veleszületett rendellenességek számát, valamint a várandóság alatti komplikációkat és a magzati veszteségeket.

(MTI)