A kárpátaljai magyar szakképzés hosszú távú fejlesztéséhez nyújtott anyaországi támogatásról írtak alá megállapodást a magyar kormány képviselői és kárpátaljai magyar oktatási szervezetek vezetői szerdán Beregszászon, a külhoni magyar szakképzés éve keretében.

A dokumentum egyik aláírója, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az eseményhez kapcsolódó konferencián hangsúlyozta: jelzésértékű, hogy Beregszászon szervezték meg a 2015-re meghirdetett külhoni magyar szakképzés évének nyitó rendezvényét.

Ez ismét csak azt jelzi, hogy Magyarország, a magyar kormány odafigyel a kárpátaljai magyarságra, a Kárpát-medence legnehezebb helyzetben lévő magyar közösségére, és minden eszközzel igyekszik segíteni ezt a nemzetrészt - tette hozzá.

Az államtitkár kifejtette: a magyar nyelvű szakképzés fejlesztéséhez Kárpátalján megvan az alap, hiszen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola részeként a múlt év szeptemberében megnyílt a magyar kormány támogatásából épült felsőfokú szakképzési intézet, és az ukrajnai megyében hét helyen folyik szakképzés magyar nyelven.

A magyar közösség szülőföldön való megmaradásának, boldogulásának záloga a jól működő gazdaság, a prosperáló vállalkozások és a foglalkoztatottság - emelte ki, rámutatva, hogy a gazdasági fejlődés elengedhetetlen feltétele a szakképzés fejlesztése, a jól képzett, a piaci igényeknek megfelelő munkaerő megléte. A politikus elmondta, a magyar szakképzés évének programja távlati célként a Kárpát-medencében folyó szakképzés összehangolását, korszerűsítését tűzte ki célul.

Ennek megvalósításához a magyar kormány az idei évre 500 millió forintot irányzott elő – emlékeztetett, elsőrendű feladatként említve a kapcsolatrendszer kiépítését a Kárpát-medencében működő, mintegy 30 ezer diákot magyar nyelven oktatató 180 szakképzési intézmény között, továbbá a tanintézetek korszerű eszközökkel, tankönyvekkel való ellátását.

A célkitűzések megvalósításában a politikus szerint a nemzetpolitikai államtitkárság fő hazai partnere a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium, míg a határon túl a helyi pedagógusszövetségek és a református egyház. Az államtitkár azt is közölte, hogy a kárpátaljai magyar szakképzés hosszú távú fejlesztésének támogatásáról aláírt megállapodás keretében a magyar kormány az idén 50 millió forinttal járul hozzá négy magyar tannyelvű kárpátaljai szakképzési intézet fejlesztéséhez.

A dokumentumot ugyancsak kézjegyével ellátó Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár az MTI érdeklődésére elmondta: úgy látja, a határon túli régiókban a szakképzés problémái hasonlóak a magyarországiakhoz, ezért a megoldásuk is közös gyökerű lehet. Most fel kell mérni a helyzetet, meg kell határozni azokat a pontokat, amelyeken változtatni kell - emelte ki.

Román István, az FM helyettes államtitkára, aki tankönyvcsomagokat adott át a támogatásban részesülő négy szakképzési intézménynek, elmondta, hogy szakmai gyakorlatra várják a tárca tangazdaságaiban a magyar tannyelvű kárpátaljai mezőgazdasági szakiskolák diákjait.

(MTI)