A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított hat magyar óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos Kárpátalján.

Az Ungvári és Munkácsi járások hat magyarlakta települését érintő gyermekintézmény-átadások alkalmából az Ungvári járásbeli Nagydobrony óvodájában tartott sajtótájékoztatón a kormánybiztos elmondta: az óvodafejlesztési program első szakaszában Kárpátalján 22 új óvoda épül vagy létesül és 80-at újítanak fel, míg a második szakaszban 10 új óvoda épül, további 50-et pedig korszerűsítenek. A két szakasz valamennyi óvodát érinti, amihez komoly továbbképzési tanfolyamok társulnak - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Nemes János/MTI

Jelezte, minden kárpátaljai magyar óvoda fog kapni még karácsony előtt egy olyan játszó- vagy magyarsarkot, amely erősíti a gyermekek kötődését a magyar nyelvhez és kultúrához, valamint egy-egy laptopot 55 gigabájtnyi magyar mesékkel telepítve. Grezsa István közölte, a magyar kormány összesen 4,5 milliárd forintot szán Kárpátalján a magyar óvodák korszerűsítésére és építésére, a fő cél ugyanis az, hogy 54 ezerről 64 ezerre nőjön a Kárpát-medencében magyar óvodákba járó gyermekek létszáma. Kárpátalján különleges jelentőségű az óvodafejlesztési program megvalósítása, mert a térségben nagyon rossz állapotban van az infrastruktúra, így sok mindent kell építeni - mutatott rá.

Hangsúlyozta: "Kárpátalját egy vonatkozásban külön kiemeltük, ugyanis úttörő kezdeményezésként 50 millió forint értékben ovifocipályákat telepítünk a négy legnagyobb létszámú óvodába, egyiket épp Nagydobronyban". Mint kifejtette, a jelentős óvodafejlesztési beruházás mélyreható változásokat fog eredményezni nemcsak a gyermekek, hanem a szülők, s így az egész magyar közösség életében.

Orosz Ildikó, az óvodafejlesztési program lebonyolításában részt vevő Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy a projektet kiterjesztette Kárpátaljára. Elmondta, hogy a program megvalósítását féléves állapotfelmérés előzte meg, amelynek során kiderült, hogy sok magyar település állami óvodájában áldatlan állapotok uralkodnak, a gyermekek még a szovjet időkből származó ágyakban, matracokon alszanak, sparhelten főznek, füstölő cserépkályhával fűtenek. Ennek kapcsán jelezte, hogy különös figyelmet fordítanak majd az óvodai konyhák modernizálására.

Kép letöltéseFotó: Nemes János/MTI

Elmondása szerint vannak települések, ahol új óvodát kell építeni, míg több helyen megvásárolt épületekben alakítják ki a gyermekintézményt. Különösen fontosnak nevezte, hogy a lakossági igényeknek eleget téve olyan falvakban is létesülnek magyar óvodák, ahol korábban nem voltak.     Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője azt hangsúlyozta, hogy minden közösség számára a legfontosabb a gyermekek jövőjének biztosítása, aminek elengedhetetlen feltétele a megfelelő nevelés és oktatás.

Örvendetesnek mondta, hogy a magyar kormány gondolt a külhoni nemzettársak megsegítésére, és soha nem látott mértékben nyújt támogatást a határon túli magyar óvodák fejlesztésére, amiből Kárpátalja is igen jelentős mértékben részesül. Ez mindenképpen erőt, biztatást ad a kárpátaljai magyarok számára a jövőt illetően a mostani nehéz időkben - emelte ki a kárpátaljai magyar politikus.

(MTI)