Nemzeti érdeknek nevezte a Kárpát-medencei fiatal vállalkozói réteg megerősítését Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Bukarestben.

Hangsúlyozta, a magyar kormány támogatása azt szolgálja, hogy a fiatal vállalkozók példaképpé válhassanak környezetük és az egész magyarság számára. Az államtitkár a Romániában jelen levő magyarországi üzletemberek érdekeit képviselő Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) és a bukaresti magyar nagykövetség által közösen szervezett gazdasági konferencián ismertette, áprilisban írják ki a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve keretében meghirdetett 525 millió forint értékű pályázatot. Ezen 40 évnél fiatalabb vállalkozók 3-6 millió forint vissza nem térítendő hitelre pályázhatnak - jegyezte meg.

Az MTI kérdésére elmondta, mintegy 100-120 vállalkozó kaphat támogatást, akik várhatóan már a nyáron hozzájutnak a pénzhez. Hangsúlyozta, azokat is támogatják, akik még nem indítottak vállalkozást, de van ötletük és üzleti tervük.

Az áprilisi kiírás előtt elkezdődik az a 14 helyszínes konzultáció, amelyen kapcsolatba lépnek a pályázat iránt érdeklődő fiatalokkal, hogy közvetlenül is hallják az információkat. Erdélyben a nagyobb városokban tartanak ilyen találkozókat. Rámutatott: az elmúlt években a magyar kormány sokat tett közjogi értelemben a magyar nemzet újraegyesítéséért. Most egyre fontosabb a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulásának elősegítése, mert az egész Kárpát-medencében tetten érhető az elvándorlás.

Hozzátette: azért támogatják a fiatal vállalkozókat, hogy egyre erősebb magyar gazdasága legyen a Kárpát-medencének. Előadásában kifejtette: Erdélyben a gazdaság fejlett Temes, Kolozs megyében, Partiumban Nagyvárad vonzáskörzetében, valamint Dél-Erdélyben Brassó környékén, de ettől a fejlettségtől nagyon leszakadt például Kárpátalja, Vajdaság, de Székelyföld is.

A konferencián Diósi László, az RMÜE elnöke és az OTP Bank Románia vezérigazgatója Románia főbb gazdasági mutatóit ismertette. Megállapította, hogy az ország egyharmada gazdasági fejlettség szempontjából rendkívül leszakadt az általános növekedési ütemtől, ami azt mutatja, hogy az előző román kormányok nem tettek eleget azért, hogy ezekben a régiókban is elősegítsék a befektetéseket. Diósi a román gazdaságról megállapította, hogy természetesen növekszik, és fontosnak nevezte a makrogazdasági stabilitás hosszú távon való megőrzését. Rámutatott: a befektetőknek általában a bürokrácia, a korrupció és a kiszámíthatatlan jogrendszer miatt vannak fenntartásaik Romániával szemben, ennek ellenére óriási befektetési lehetőségnek nevezte a román a piacot.

Pozitívumként állapította meg, hogy a magyar befektetői közösség az egyik legnagyobb Romániában, és a román-magyar kereskedelmi kapcsolatokban csak 2009-ben volt visszaesés a válság miatt, azóta töretlenül növekszenek.

(MTI)