A Mikes Kelemen-program elindítása, 2013 óta 186 köbméternyi történeti értékű irat gyűlt össze a tengerentúli, diaszpórában élő magyarságtól - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Szilágyi Péter az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában közölte: a program célja az, hogy feldolgozzák az iratokon, plakátokon, fényképeken keresztül az Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában élő magyarság történetét. Ennek érdekében nyolc ottani városban gyűjtőpontot jelöltek ki. Azért volt sürgető a program elindítása, mert tartani lehetett attól, hogy elvesznek ezek az iratok, hiszen már a második, harmadik generációs magyarság él a tengerentúlon, amelynek tagjai sokszor már nem is beszélnek magyarul.

Száztíz köbméternyi iratot feldolgozásra már az Országos Széchenyi Könyvtárba szállítottak.

Idén ősszel hasonló programot szeretnének elindítani Európában is - mondta Szilágyi Péter.

(MTI)