Sikerrel zárult a Miniszterelnökség által ukránok számára Kárpátalján meghirdetett ingyenes magyar nyelvtanfolyam második turnusa, amelynek az eredményes befejezéséről szóló bizonyítványt több mint 2200-an vették át szombaton Beregszászon

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott oklevélátadási ünnepségen mondott beszédében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa kiemelte: köszönet illeti azokat a szláv anyanyelvű kárpátaljai lakosokat, akik vették a bátorságot ahhoz, hogy egy olyan rendkívül nehéz nyelv tanulásába kezdjenek, mint amilyen a magyar. Magyarország kormánya azért támogatja a nyelvtanfolyamot, azért segíti a magyar nyelv elsajátítását elhatározókat, mert meggyőződésünk az, hogy a nyelvismeret olyan hidat képes építeni két nemzet, két kultúra és két állam között, amely sokkal erősebb, mint amit politikai kapcsolatokkal meg lehet építeni - tette hozzá. Az, aki egy másik nemzet, egy másik ország nyelvét tanulja, óhatatlanul bepillantást nyer annak kultúrájába, jobban megismeri, megérti a magyar anyanyelvűek közösségét, beleértve a 150 ezres kárpátaljai magyarságot és a Magyarországon élő 10 millió magyart.

A kormánybiztos sikertörténetnek nevezte a Kárpátalján tavaly indított ingyenes magyar nyelvtanfolyamot, amelynek az eddigi két turnusát több mint háromezren végezték el, és kaptak erről oklevelet. Örvendetesnek mondta, hogy a július 1-jén kezdődő harmadik turnusra több mint négyezren jelentkeztek. "Megígérhetem, ameddig akár egyetlen ember szeretne magyarul tanulni Kárpátalján a többségi nemzetből, Magyarország kormánya ezt a törekvését támogatni fogja" - mondta a politikus, emlékeztetve arra, hogy az ukrán sajtóban olykor furcsa hírek olvashatók arról, hogy Magyarország kormányának milyen "hátsó szándéka" van a kárpátaljai magyar nyelvtanfolyammal. "Itt, a nagy nyilvánosság előtt biztosíthatom önöket arról, hogy semmiféle hátsó szándékunk nincs, mindenképpen azt szeretnénk, hogy mindenki maradjon meg annak, aminek született: jó ruszinnak, jó ukránnak, jó szlováknak, jó románnak, ahogy mi is szeretnénk megmaradni jó magyaroknak" - zárta beszédét Grezsa István.

Köszöntőjében Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője köszönetet mondott a magyar kormánynak és Grezsa István kormánybiztosnak a magyar nyelvtanfolyamhoz nyújtott támogatásért, a tanároknak pedig a munkájukért. Meggyőződését fejezte ki, hogy az a több ezer szláv ajkú kárpátaljai ember, aki elkezdte a magyar nyelv tanulását, folytatni fogja azt, ezzel is elősegítve egymás kölcsönös megismerését, és erősítve a nemzetek közötti békét Kárpátalján.

Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának igazgatója, a magyar nyelvtanfolyam koordinátora az MTI érdeklődésére elmondta: a június 24-én zárult kurzus tavaly decemberben kezdődött, a több mint 3600 jelentkezőt 46 település 57 helyszínén 117 tanár oktatta, és 2216 hallgató tette le sikerrel a záróvizsgákat, és vette át az erről szóló oklevelet. A szakember érdekességként jegyezte meg, hogy a magyar nyelvtanfolyam legfiatalabb résztvevője 6, a legidősebb 81 éves volt. A hallgatók motivációjáról szólva kifejtette, sokan továbbtanulási és munkavállalási célból szeretnének megtanulni magyarul, míg jelentős azoknak a száma, akik az ukrán állampolgárok európai uniós vízummentességét kihasználva utazni szeretnének, de többen vannak, akik Magyarországon akarják gyógykezeltetni magukat.

Váradi Natália azt is elmondta, hogy a magyar nyelvtanfolyam jövő héten kezdődő harmadik turnusára 4004-en jelentkeztek, Ungváron több mint ezren, Munkácson mintegy 800-an szeretnének magyarul tanulni, és ezúttal igen nagy az érdeklődés Nagyszőlősön is, ahol a jelentkezők nem fértek el a teremben, amikor számukra az előzetes tájékoztatót tartották.

(MTI)