Szabadságszerető nép lévén kiállunk ezeréves értékeink, keresztény kultúránk mellett - hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a drávaszögi Várdarócon, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (MMDK) központi, március 15-i ünnepségén mondott beszédében.

"Valljuk ma is, hogy szülőföldünkön mi határozzuk meg, hogy miképpen éljünk" - mondta. Hazánk a mi tulajdonunk - húzta alá.

Kifejtette, hogy megtanulták a leckét és levonták a következtetéseket abból, hogy milyen az, ha mások próbálják megmondani számukra, hogyan kell élniük, ha idegenek telepednek az életterükre. "Ebből soha többé nem kérünk" - hangsúlyozta.

Mint mondta: ez nem azért van, mert más kultúrák iránt ne lennének toleranciával. "Egyszerűen azért, mert mi mindig is európai nemzet voltunk, ezt kívánjuk megőrizni és továbbadni a jövő nemzedékei számára is" - szögezte le.

Kiemelte, hogy amikor 2010-ben nekikezdtek a munkának, egyik céljuk a külhoni magyarság talpra állítása volt. Arra törekedtek, hogy helyreállítsák a megszakadt kapcsolatokat, a megmaradásért harcoló külhoni magyar közösségek erejét kipótolják, fenntartsák a sokszor már csak szívvel és lélekkel működtetett szervezeteket. Majd köszönetet mondott, hogy ebben a munkában mindig szilárd partnerként számíthattak a HMDK-ra.

Emlékeztetett, hogy felújították a karancsi református templomot, megerősítették a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központot, felépítették a dályhelyi kultúrotthont és átadták a várdaróci tájházat. Fontos eredményként említette, hogy a héten az magyar Országházban aláírásra került a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság jegyzőkönyve, amely alapján új beruházások valósulhatnak meg. "Az elindult gazdaságfejlesztési támogatásokkal pedig nemcsak a megmaradásra, de a gyarapodásra is lehetőséget kapott ez a közösség" - fogalmazott Potápi Árpád János.

Jelezte, hogy a mai napon meg kell emlékezni egy másik évfordulóról is, amely ugyancsak fontos a szabadságért vívott küzdelmek listáján. A mai nap a székely szabadság napja - mondta.

"Fontos, hogy innen Horvátországból is kimondjuk: kiállunk a székely autonómiatörekvések mellett" - húzta alá a nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Jankovics Róbert, a HMDK elnöke beszédében elmondta: a horvátországi magyarság jobb sorsot érdemel, mint ami eddig jutott neki.

"Azért dolgozunk, azért küzdünk nap mint nap, hogy ez a közösség fennmaradhasson és ebben folyamatos támogatást kaptunk a magyar kormánytól, amely nélkül nem biztos, hogy ma ilyen szép számban itt lehetnénk" - emelte ki Jankovics.

A HMDK központi ünnepségén a résztvevők megkoszorúzták Ács Gedeonnak, Kossuth Lajos tábori lelkészének síremlékét a csúzai református temetőben, valamint a kultúrotthon falán lévő Kossuth-domborművet, majd az ünnepség a várdaróci kultúrotthonban folytatódott.

(MTI)