Több mint hatszázmillió forinttal támogatja a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a szomszédos országokban működő civil és egyházi szervezetek, valamint vállalkozások gyermekbarát tevékenységét. Idén rekordszámú pályázat érkezett, a kérelmezők mintegy fele juthat támogatáshoz.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: 2012 óta hirdetnek tematikus éveket; 2015 után a vállalkozások, a szakképzés, majd a családok felé fordultak, és második éve ez határozza meg a tematikus éveket.

Fotó: Bocskay Zsolt

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a tematikus évre idén egymilliárd forint áll rendelkezésre, ennek döntő részét, mintegy 60 százalékát nyílt pályázatokra fordítják.

Az a cél, hogy a külhoni magyar területeken is nőjön a gyermekvállalási kedv, minél több magyar gyermek szülessen, aki felnőve magyarként a szülőföldjén tudjon boldogulni - hangsúlyozta.

Felidézte: 2019 áprilisában tették közzé az idei felhívásokat, 300-300 millió forintos kerettel a külhoni civil és egyházi szervezetek, illetve a vállalkozások gyermekbarát tevékenységének támogatására.

Potápi Árpád János elmondta, az idei felhívásra rekordszámú, 1366 pályázat érkezett, ebből 929 a civil, egyházi szervezetek, 437 pedig a vállalkozói kategóriában. Az igényelt összeg mintegy  hárommilliárd forint volt, a 600 millió forintos keretet további 28 millióval kiegészítették - ismertette.

A kérelmet benyújtók közül 676 pályázót támogatnak, ez az igénylőknek csaknem a fele - tette hozzá.

A nyertesek több mint fele a régiók szerint erdélyi, a számokat tekintve ezt követi a Felvidék, Kárpátalja, majd a Vajdaság, illetve Horvátország és Muravidék.

Az államtitkár a nyertesek közül példaként említette a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesületet (Nagyvárad), a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesületét (Kovászna), az Áldás Népesség Egyesületet (Kolozsvár), a Szórvány alapítványt (Temesvár), a Fészek Családi Kör Polgári Társulást (Komárom) és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközséget. A vállalkozók közül szólt a beregszászi gyermeknyelviskola eszközbővítéséről, a nógrádi-gömöri lovastáborok szervezéséről (Fülek) és többfunkciós közösségi kert kialakításáról (Bátorkeszi).

Az idei tematikus év, a külhoni magyar gyermekek éve programjai közül újdonságként említette, hogy Klímanócska elnevezéssel hirdetnek programot az óvodákban. A környezet- és klímavédelemmel ismertetik meg a legkisebb korosztályt, ennek érdekében óvodapedagógusokat képeznek.

Kitért arra is: a nemzetpolitikai államtitkárság hetedik éve hirdeti meg a Miénk a város! nevű online játékot, amely évek óta nagy népszerűségnek örvend. Minden évben 6-10 éves külhoni magyar gyerekek jelentkezését várják, a játék 4 héten át tart: idén október 4-én kezdődik és november 2-án zárul.

Beszámolt a Magyar Védőnők Egyesületével tartott Kárpát-medencei körútról is, ez szeptember 19. és november 13. között zajlik, öt helyszínen. A gyermekpszichológusok képzése Budapesten, október 15-19-én lesz.

(MTI)