Az asszimiláció a legnagyobb ellensége a szórványban élő magyarságnak, ami ellen közös gondolkodással lehet fellépni - közölte Grezsa István, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának miniszteri biztosa a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórvány szakbizottsága ülésén a fővárosban.

A nemzetpolitikai államtitkárság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Bodó Barna, a bizottság társelnöke fontosnak nevezte, hogy a politikai események ne tudják befolyásolni a szórvány magyarságának megmaradását. Ezért is kell a szórvány ügyét folyamatosan napirenden tartani, a kérdést a társadalom figyelmének előterébe lehet és kell is hozni - hangsúlyozta.

Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság stratégiai főreferense a 2014 a külhoni magyar felsősök éve program idei eredményeivel kapcsolatban kiemelte: az államtitkárság köszönettel tartozik a külhoni magyar pedagógusszervezeteknek, amelyek nagyban hozzájárultak a program sikeréhez.

Milován Orsolya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program előkészületeiről elmondta: a tematikus programok alapvető célja, hogy a szomszédos magyarlakta régiókban magyar szülők magyar tannyelvű intézménybe írassák gyermekeiket. Ezért hangsúlyozni kell, hogy óvodától egészen a legfelsőbb szintig, így a szakképzés terén is biztosított a magyar nyelvű oktatás. A külhoni magyar szakképző intézményekkel egyeztetve összeállt egy igénykatalógus, ez alapján alakulnak ki a program legfontosabb elemei, amit a Magyar Állandó Értekezletnek kell elfogadnia - jelezte.

Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese beszámolt az Iskolák veszélyben kutatás Erdélyben végzett nehézségeiről és eddigi eredményeiről. A magyar nyelvű iskolákba történő beiratkozás csökkenésének legfőbb oka a demográfiai csökkenés, de fontos szerepet töltenek be az oktatásszervezési és minőségi problémák is - derült ki a kutatásból.

A külhoni magyar közösségek képviselői hozzászólásaikban üdvözölték a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve programot és az Iskolák veszélyben kutatást. Beszámoltak az egyes régiók sajátos helyzetéről, problémáikról és javaslatokat fogalmaztak meg a szórvány kérdéssel és a tervezett programmal kapcsolatban. Kérték, hogy a program megvalósításakor vegyék figyelembe a helyi igényeket és legyen összehangolva a munkaerő-piaci elvárásokkal és a helyi vállalkozások igényeivel - olvasható a közleményben.

(MTI)