Orbán Viktor beszéde a magyar kultúra napján (2015. január 21. Budapest).
Tisztelt Schmitt Pál Elnök Úr! Tisztelt Katalin Asszony! Kedves Dalma Asszony! Hölgyeim és Uraim!
A tökéletes hangszer elkészítésének vágya egyidős a zene történetével. Mindannyiunk számára megnyugvást jelent, hogy a történelem során az emberiség nemcsak arra törekedett, hogy minél pusztítóbb fegyvereket alkosson, hanem hasonló szenvedéllyel dolgozott azért is, hogy minél tökéletesebb hangzású hangszereket készítsen. Amíg a fegyvereket az emberek mindig azért gyártották, hogy megvédjék magukat a körülöttük lévő világtól, addig a hangszerek elkészítése arra szolgált, hogy a legnemesebbet szólítsuk meg az emberben, hogy a világot meg tudjuk védeni a rosszabbik énünktől. Az első világháborúban harcoló frontkatonák naplói szerint volt példa arra, hogy a lövészárokban megszólalt egy furulya, és elhallgattak a fegyverek. Ezért se nem naivitás, se nem oktondiság abban hinni, hogy minden kultúra közös nyelveként a zene ma is békét teremthet világunkban. Igen, abban a világban, ahol az egymás kultúrájával szembeni tiszteletlenség ismét kiásta a gyűlölet lövészárkait.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyar kultúra egy olyan fonál, amely egybeszövi a nemzetnek a világ legkülönbözőbb részeibe sodródott és szakított részeit. A magyar kultúra napjának előestéjén ezért fontos ismét emlékezetünkbe vésnünk: ahogy a múltban, ugyanúgy a jelenben és a jövőben is egyedül ez a minden magyart egymáshoz fűző kötelék tehet bennünket erős és nagy nemzetté. A nagy nemzetek ugyanis nemcsak kiváló gazdasági mutatókkal rendelkeznek, hanem arról is felismerhetők, hogy becsben tartják kultúrájukat, és elismerik kiemelkedő művészeiket. Kellő szerénységgel, de büszkén mondhatjuk, hogy folytatva elődeink példaadó hagyományait az elmúlt években a kultúra számos szentélyét építettük vagy újítottuk föl – csak itt, a fővárosban a Budapest Music Centert, a Liszt Ferenc Zeneakadémiát, az Erkel Színházat, a Vigadót és a Várkertbazárt. A mostani ciklusban pedig hozzálátunk a múzeum negyed fölépítéséhez is. Ma pedig, a magyar kultúra napjának előestéjén egy különleges zongorát adunk át a jövő virtuózainak. Ebben a zongorában, amely több mint háromszor annyi alkatrészből áll, mint egy átlagos versenyautó, minden benne van, ami minket, magyarokat jellemez. Benne van a magyarok örök vállalkozó kedve és újító szándéka. Benne van a magyar lélek nyugtalansága, amely mindig arra törekszik, hogy jobbat és tökéletesebbet alkosson, s persze következésképpen soha ne legyen elégedett azzal, ami éppen van. S benne van tíz év fáradhatatlan kitartása és szorgalma is, amely során a gondolatból terv, a tervből pedig kivitelezés lett. Mintha Liszt Ferencet hallanánk. Idézem őt: „Megvizsgálni, meggondolni, számítgatni, mérlegelni: szükséges műveletek – bizonyára azok, de aztán el kell határoznunk magunkat, s cselekednünk kell anélkül, hogy azzal törődnénk, honnan fúj a szél, és milyen felhők vonulnak.” Bogányi Gergely művész úr pedig ezt a hangszert megálmodta, meggondolta, mérlegelte és megvalósította még akkor is, ha a kedvező szelek hosszú évekig várattak magukra.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az itt látható zongora egy zongoraművész ötletéből született eredeti alkotás, amely hangzásában és külső megjelenésében is hidat épít a múlt hagyományai és a jövő között. Méltó arra, hogy itt álljon a Zeneakadémia épületében, amelyet a világ egyik leghíresebb zongoraművész-zeneszerzője, Liszt Ferenc alapított, és méltó arra is, hogy a legendás magyar kreativitás újabb bizonyítéka legyen. Itt, Budapesten a múlt század elején olyan emberek rótták az utcákat, és koptatták az iskolapadot, mint például Teller Ede, Wigner Jenő vagy Neumann János. Azt is tudjuk, hogy a Neumann-féle számítógéphez hasonlóan a golyóstollat és az eszpresszó kávégépet is a magyar szellemnek köszönhetjük. Annak ellenére, hogy a legnagyobb tudósaink itt születtek, itt jártak iskolába is, tudásukat valahogy mégsem Magyarországon kamatoztatták. A mai nap ezért reménységünk szerint arra is bizonyíték, hogy Magyarországon ma már másként állnak a csillagok. A Bogányi Gergely, Bolega Attila, Cs. Nagy József és Üveges Péter alkotta kvartett nemcsak megálmodta, megtervezte és kivitelezte ezt a zongorát, hanem ez a különleges csapat itt, Magyarországon támogatókra is talált. Miért ne hihetnénk, hogy a jövőben egyre gyakrabban lesz így?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végezetül azt kívánom mindannyiunknak, hogy megálmodójához hasonlóan a Bogányi-zongora is váljon a világ koncerttermeiben a magyar kultúra nagykövetévé, és legyen a magyar szellem és művészet nagyszerűségének nyilvánvaló bizonyítéka.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
(miniszterelnok.hu)
