Orbán Viktor miniszterelnökkel Kiss Gábor István beszélgetett a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában 2014. július 18-án.

– Vendégünk itt a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt kívánok Önnek is!

– Köszöntöm a hallgatókat, jó reggelt kívánok!

– Néhány fontos témát meg kell ma reggel is beszélnünk, de váratlanul közbeszólt néhány tegnapi hír, a világ konfliktuszónáiból érkezett hírekről beszélek. Tegnap egy Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépet a hírek szerint egy rakétával eltaláltak Donyecktől nem messze, még az orosz határ innenső oldalán, ez a gép lezuhant, és az utasok mindannyian meghaltak. A magyar miniszterelnök is nyilván kapja a tájékoztatást a történtekről, mit tud, mi történhetett Ön szerint, vagy milyen információi vannak?

– Először is kifejeztük a részvétünket az érintettek családjainak. Valóban, a mai világban szokatlan, ritka, megdöbbentő, és ezért alapos kivizsgálást igénylő dolog, hogy lelőnek egy utasszállító gépet.

– Amennyiben lelőtték.

– A tegnap éjszaka kapott információk alapján úgy tűnik, ez a helyzet. Ezt nem állítom most még 100 százalékos biztonsággal, de, mondjuk, amikor tegnap hazamentem olyan 11 óra környékén a hivatalomból, akkor az utolsó jelentések így álltak, ezt a képet mutatták. De mindenki hozzátette, hogy ez még nem végleges információ, tehát én sem szeretném azt a benyomást kelteni, hogy Magyarország jobban és biztosabban tudja a dolgokat, mint, mondjuk, az Egyesült Államok elnöke, de kétségkívül fel kell készülnünk arra, hogy egy szomszédos ország légterében ártatlan áldozatokat követelő módon…

– Valami történt…

– …valószínűleg katonai műveletek eredményeképpen emberek tucatjai haltak meg. Ilyen híreket olvastunk korábban is, bár ritka az ilyen eset, de ezek földrajzilag mindig távol történtek tőlünk.

– Illetve az, hogy 10 ezer méter fölött utasszállítót még soha nem ért ilyen baleset… Mondjuk balesetnek.

– De az, hogy a szomszédunkban történik ilyesmi, felhívja a figyelmet arra, hogy ami Ukrajnából történik, bár a híradások néha azt a benyomást keltik az emberben, mint hogyha egy másik világról szólnának ezek a hírek, valójában ezek a szomszédunkban vannak. Ha valaki átmegy Kárpátaljára, onnan érkező jelentéseket is szokott kapni a magyar kormány, akkor azt látja, hogy ott azért már érzékelhető számban gyűltek össze, mondhatjuk, hogy menekültek. Tehát azok az emberek, akik Ukrajna keleti részéből a kárpátaljai területekre tették át az életüket tartósan vagy átmenetileg, tehát mozgás van a szomszédban. Olyan mozgás, ami az ott élő magyar közösséget is érinti, és amely a szomszédság okán bennünket, magyarokat is érint. Észnél kell lennünk, és fel kell készülnünk arra, hogy ez a helyzet nem oldódik meg a következő egy-két hónapban, hanem tartósan velünk marad a következő években.

– Na, most az uniós tagállamok vezetőinek nyilván gondolkodnivalót adott, nem ez a lezuhant, balesetet szenvedett gép, erről még akkor nem lehetett tudni semmit, de a hét első felében találkoztak az Európai Tanácsban a tagállamok vezetőivel, kollegáival, hiszen, ugye, az Európai Parlament jóváhagyta Juncker európai bizottsági elnökjelöltségét egy szavazáson. De most még térjünk vissza a keleti határszakaszokra, hogy mennyire volt rágós falat Ukrajna, Oroszország az EU-csúcson.

– Minden európai uniós csúcson külön napirendi pontként foglalkozunk Ukrajnával. Azt kell mondanom, hogy az unió vezetői kivétel nélkül tudatában vannak annak, hogy ez rendkívül súlyos ügy. Ráadásul egy olyan súlyos ügyről beszélünk, amely nem egyszerűen egy nemzetközi konfliktus. Tehát nem csupán arról van szó, hogy Ukrajna keleti részén szakadár katonai akciócsoportok működnek, amelyeknek a tevékenységét az ukrán állam ebben a pillanatban nem tudja meghiúsítani, nemcsak arról beszélünk, hogy ezek a szakadárok nyilvánvalóan kapcsolatban állnak Oroszországgal, hanem arról is beszélünk, hogy nem látható még a politikai változás utáni új, stabil, demokratikus ukrán állam. Tehát nemcsak a keleti szakaszon van baj, hanem azt sem tudjuk, hogyan fog majd működni a következő időszakban Ukrajna. Azt látjuk, hogy ebben a pillanatban az ukrán gazdaság nem képes Ukrajnát saját lábára állítani, ezért külföldi pénzügyi segítségekre szorul. Ezeknek a nagyságrendje félelmetes, ezek óriási számok, jól láthatóan a világnak össze kell adnia jelentős pénzforrásokat ahhoz – és úgy tűnik, hogy ez a nyugati világ lesz, aki ezt majd megteszi –, hogy az ukrán gazdaságot egyáltalán működőképes állapotban tartsuk. Keveset beszélünk róla, de Ukrajnában 60 százalék környéki lakossági energiaár-emelés történt az elmúlt időszakban, további áremelések várhatóak, ahogy beköszönt az ősz, ott komoly humanitárius kérdésekkel is szembesülni kell. Tehát a világnak fel kell készülnie arra, hogy a katonai akciókon túl egy stabil működést ma még biztosítani nem képes Ukrajnának kell majd segítséget nyújtani mindenkinek, beleértve Magyarországot is. Arról is kevés szó esik, hogy tényleges segítséget ma Ukrajnában egy-két állam nyújt csak, és ezek közül is kiemelkedik Magyarország. Mi elég szerényen meghúzódunk itt az árnyékban, a magyarok nem szeretnek úgy segíteni, hogy közben nagydobbal felhívják erre a figyelmet. Szeretünk segíteni, de nem szeretünk ezzel kérkedni. Ukrajna lényegében ma gázt elsősorban Magyarországtól, másodsorban Lengyelországtól kaphat, talán majd ősztől Szlovákia is képes lesz erre. Tehát ma Ukrajnának tényleges segítséget leginkább Magyarország nyújt.

– Térjünk vissza Juncker európai bizottsági elnökké válására. Itt nem kevés konfliktust látok magam előtt. Ilyenkor, ugye, egy európai uniós csúcson szokott lenni ebéd vagy vacsora, ugye, jól tudom, szoktak egy asztalnál ülni.

– Most úgy volt, képzelje, hogy este 8 órakor kezdődött a vacsora, amit persze korábbra terveztek, de a színfalak mögötti egyeztetések miatt ez 8 órakor kezdődött, és 2 órakor tettük le – azt nem mondom, hogy a kanalat, de – a tollat.

– Tehát volt vacsora. Önöknek egy asztalnál terítettek meg, vagy – ha meg nem sértődik – David Cameronnal egy külön kis macskaasztalon, oda a sor szélére szorultak?

– Azon sem lepődtünk volna meg, hogyha az utóbbi történik, de azért ilyen mélyre még nem süllyedt a politikai kultúra Európában.

– Tehát fog tudni együtt dolgozni Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével annak ellenére, hogy egyértelmű álláspontja volt, hogy nem támogatja európai bizottsági elnökké válását?

– Először is a választás utáni hét elején én rögtön, hasonlóan David Cameronhoz, felhívtam egyébként az új bizottsági elnököt, gratuláltam a sikeréhez. Elmondtam, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem kifogásolja a dohányzási szokásait, vagyis hogy rendszeresen, a tanácsüléseken is rágyújt. Ezt ő méltányolta. Régi jó, személyes viszonyban vagyunk egymással, tehát a helyzetet bonyolítja, hogy egyébként személyes viszony szempontjából másfél évtizede ápolunk egymással jó kapcsolatot, ami elválasztandó attól a kérdésről, hogy hogyan képzeljük el Európa jövőjét, és hogy a megújuláshoz milyen személyi felállásra van szükség az unió vezetésében. Ez két teljesen különböző dolog. A vitákat sosem rejtettük véka alá, egy nyílt emberről van szó egyébként, tehát a Juncker elnök úrnak a javára kell írnunk azt, hogy az egyik legnyíltabban beszélő ember az Európai Unióban, ezért sokan provokatívnak is tartják. Én nem tartom annak, én azt gondolom, hogy az ő stílusa jó, segít az európai viták pontos feltérképezéséhez, és ez a stílus inkább elvezet azok megoldásához is. Ráadásul most a bizottság, illetve a tanács ülése előtt négyszemközt is tárgyaltam Juncker elnök úrral Európa jövőjéről. Ráadásul még ezen felül ő bemutatott egy programot is, tehát ő előterjesztett egy 10 pontból álló programot, amely az ő következő öt évének a súlypontjait magyarázza el. Ezeknek egy részével mi egyetértünk, a másik részéről pedig párbeszédet kívánunk folytatni.

– Nézzük a párbeszédes részt, mi az amiről…

– Bevándorlás.

– Bevándorlás a fő konfliktus?

– Nem nevezném konfliktusnak. Az unióban azt gondolják, és úgy látom, hogy ez az álláspont ma többségi az európai vezetők között, a bevándorlás jó dolog. És azt is írják a papírokban, hogy egy jól menedzselt bevándorlás politikára van szüksége Európának, én ezzel nem értek egyet. Szerintem a bevándorlás rossz dolog, Európának nincs szüksége bevándorlókra, Európa az európaiaké. Be kell fogadni azokat, akiket politikailag üldöznek, de azokat, akik gazdasági nehézségek miatt hagyják el az otthonukat, azokat nem úgy kell megsegíteni, hogy befogadjuk őket itt, hanem inkább egy összehangolt politikával ahhoz kell segítséget adnunk, hogy otthon tudjanak maradni. Tehát át kell tenni a bevándorlás politika súlypontját Európából azokba az országokba, ahonnan érkeznek a bevándorlók. Ráadásul azzal az érvvel, hogy Európának munkaerőre is szüksége van, sem értek egyet, mert hogyha Európának munkaerőre van szüksége, akkor esetleg mozgósítsuk a saját munkanélkülieinket, az ő számukra hirdessünk meg a bevándorlóknak adott pénzből inkább olyan oktatási programokat, amelyek segítik őket abban, hogy részt vegyenek az európai munkaerőpiac rendszerében, ide értve például a lassan tízmilliós európai cigányságot. Ha már munkaerő-tartalékról beszélünk, akkor inkább rájuk kell gondolnunk, és nem, mondjuk, az Afrikából érkező menekültekre, ez egy logikusabb politika az én felfogásom szerint, mint aminek – ma egyelőre még úgy tűnik, hogy – többsége van Európában.

– Számít-e arra, illetve szóba hozott-e, mondjuk úgy, hogy megelőző jelleggel olyan konfliktusokat, amelyek majd a magyar kormány és az Európai Bizottság között várhatóan előjönnek? A földtörvényre gondolok, erről még nem kaptuk meg az Európai Bizottság álláspontját, vélhetően már majd Juncker asztalára kerülnek ezek a dossziék, aztán megszólal-e például Brüsszel majd a devizahiteles mentőprogramról, számít-e erre, vagy a reklámadóról például?

– Az ilyen típusú konfliktusok nem politikai természetűek eleinte, aztán később azzá válnak.

– De ha az ember szóba hozza a bizottság elnökénél, akkor lehet, hogy meg tud előzni egy csomó levélváltást.

– Az történik, hogy van egy kiterjedt és széles bürokráciája az uniónak, az kezdi megnevezni a problémákat, és utána kerül ez fel a politikusok elé. Ezt megelőzendő úgy, ahogyan ezt most Ön félig elemzésként, félig tanácsként nekem elmondta, abban maradtam Juncker elnök úrral…

– Bármelyiket vállalom.

– Igen, ez annál is inkább indokolt, mert meg is fogadom ezt a tanácsot, tehát abban maradtunk Juncker elnök úrral, hogy mielőtt még az új bizottság megkezdi a munkáját, hiszen az még nem állt fel, lesz egy külön találkozónk, amikor számba vesszük azok a kérdéseket, amelyek a következő négy-öt évben vitakérdések az unió és Magyarország között, tehát lesz egy ilyen munkamegbeszélés.

– A földtörvény lesz az egyik legnagyobb konfliktus.

– A földtörvény ilyen konfliktus, a devizahitelesek ügye ide fog kerülni, az olcsó energia, a rezsicsökkentés kérdése ide kerül, az adók kérdése, a multikat és a bankokat terhelő adók kérdése újra és újra elő fog kerülni. Tehát nagyjából ismerjük azt a taposó aknamezőt, amelyen át kell vergődnünk a következő években.

– De azért, hogy mégiscsak maradjak a kérdések asztalánál, tehát a földtörvénynél mire számít: hozzá kell nyúlni a Magyarországon már elfogadott jogszabályhoz, vagy sem?

– A földtörvény célokat szolgál, magyar nemzetgazdasági, társadalmi célokat szolgál, a termőföld Magyarország számára kulcskérdés. Magyarország ugyanis nem rendelkezik saját kitermelésű energiával vagy csak nagyon csekéllyel, illetve természeti nyersanyag adottságai is korlátozottak, inkább szegényesek. Ha a földet is ebbe a kategóriába sorolom, akkor az egyetlen komolyan vehető természeti erőforrása Magyarországnak maga a termőföld. Ezért az erről való intézkedés, az ezzel kapcsolatos döntések különös felelősségi körbe tartoznak. Azt nem lehet eljátszani, elpackázni, elszórakozni. Az európai elvek fontosak, de a termőföldnek a magyar emberek kezében kell maradnia, a magyar gazdáknál kell maradnia. A globális világban és az Európai Unió szabadkereskedelmi rendszerében is ismeretesek olyan szabályok Ausztriától Franciaországig, amelyek lehetővé tették, hogy az osztrák föld meg a francia föld az osztrákok meg a franciák kezében maradjon. Ezeket a szabályokat vettük át, a kettős mércét nem fogadjuk el, ami jó az egyik országban, azt az unió el kell, hogy fogadja Magyarország esetében is.

– Térjünk vissza hazai terepre. Zárolás. Fáj, hogy le kellett állítani stadionépítéseket?

– Szerencsére nem kellett leállítani.

– Pedig nagyon úgy tűnik, mert ebben a 110 milliárdos csomagban, amelyet tegnap zárolt a kormány, ugye, a tartható hiányra hivatkozva, leginkább stadionépítések vannak.

– Igen, de hát a költségvetés az nagy tudomány, nekem is számos alkalommal okoz fejtörést a pontos megértése. Vannak szépséges mélységei a költségvetésnek. Ez egy olyan zárolás, amely számos olyan tételt tartalmaz, amit egyébként sem tudtunk volna kifizetni, például a sportberuházások egy része a tervezések elhúzódása miatt nem kerülhet kifizetésre az idén. Szerettük volna, ha megtörténik, de mindenképpen át fog csúszni a következő évre. Ezt nevezhetjük megtakarításnak is meg zárolásnak is.

– És miért kellett ezt az intézkedést egyáltalán életbe léptetni? Bár a hallgatók hallhattak már egy hosszas beszélgetést arról, hogy tartható vagy nem tartható. Tehát nagyon a részletekbe nem kell belemennünk, de azért nyilván Ön mondta azt a szakminiszternek, hogy igen, rendben van, akkor zárolhatók bizonyos összegek. Miért?

– Az úgy szokott történni, hogy a költségvetésért és a közös pénzügyekért felelős miniszter tesz javaslatot, és ő mondta azt, hogy bár tartani fogjuk a költségvetési hiányt, de miután a szélén leszünk, tehát a 3 százalék környékén leszünk, ilyenkor az a helyes, hogyha egyértelművé tesszük ország-világ számára, hogy a magyar kormány mindenképpen tartani fogja a 3 százalékos költségvetési hiányt. Ennek azért van jelentősége, mert Magyarországnak folyamatosan hiteleket kell felvennie a lejáró adósságok megújítása érdekében. Tehát ahhoz, hogy visszafizethessünk lejáró adósságokat, pénzhez kell jutnunk, tulajdonképpen folyamatosan cseréljük a magyar adósságállományt, és nem mindegy, hogy Magyarország a régi lejáró adósságok kifizetése érdekében felvett új forrásokat milyen feltételekkel, például milyen kamattal veszi fel, és ennek a mértékét, a kamat mértékét jelentősen befolyásolja, hogy akiktől pénzt akarunk felvenni, stabilnak, kiegyensúlyozottnak látják-e a költségvetést, és eltökéltnek érzékelik-e a kormányt abban a tekintetben, hogy tartani fogja az egészséges költségvetési helyzetet Magyarországon. Az erre vonatkozó döntéseket kell időnként meghozni, szerintem a zárolások nem szükségesek, azonban vész- és óvintézkedésként indokoltak voltak.

– Oktatási és egészségügyi szakpolitikáról kérdezném így a beszélgetésünk utolsó harmadában. Nemrég megjelent a közlönyben a jogszabály, a parlament nyáron elfogadta a felsőoktatási változásokat, itt a legfontosabb, Önt is érintő rész, hogy kancellárok, mintegy gazdasági irányítók fognak dolgozni az egyetemeken. Ön fogja ezeket kinevezni, tudja-e már, hogy kik lesznek az emberek? Ugye, azt mondják a szakemberek, hogy ezek létező minták, van kancellári rendszer a világban.

– Ajaj, leginkább ilyen van.

– Nem az a kérdés, hogy lesz, vagy nem lesz, ezt a jogszabály eldöntötte. Az a kérdés, hogy kik lesznek ezek a kancellárok és hogyan tudnak majd együttműködni a rektorokkal. Tudja-e már, hogy kiket fog kinevezni?

– Egy részüket igen, más részükre még várok javaslatokat.

– Mond esetleg példát?

– Neveket nem fogok mondani, de kivétel nélkül mind elismert gazdasági szakemberek lesznek.

– Tehát leginkább gazdasági szakemberek?

– Persze, gazdasági szakemberek. Én szívesen eltekintettem volna ennek a rendszernek a bevezetésétől, bár Európában többségében az a jellemző, hogy egy felsőoktatási intézmény működtetéséért viselendő pénzügyi felelősség elválik attól a felelősségtől, amit a rektor visel, és ami az egyetemi oktatás színvonalát, minőségét jelenti. Azonban Magyarországon az egyetemek rendkívül rossz bőrben vannak.

– Gazdasági értelemben?

– Gazdasági értelemben, igen. Most történt meg néhánynak az átvilágítása, és el kellett rendelnünk az összesnek az átvilágítását. El vannak adósodva, a gazdálkodásuk sok tekintetben nem ésszerű. Én nem a vezetők nyakába varrom a felelősséget, mert az egy másik kérdés, hogy ki felelős ezért, de a tényt rögzítem mindenképpen, hogy ma rossz bőrben vannak, rosszul gazdálkodnak, hosszabb távon nem fenntartható pénzügyi feltételek mellett működnek az egyetemeink, ez nem maradhat így. Az egyetemek nem arra valók, hogy pénzügyi válságzónát képezzenek, hanem arra, hogy kiegyensúlyozottan működjenek, nyugodt légkört teremtsenek, és az oda kerülő fiatalok számára nyugodt, kiegyensúlyozott, tervszerű felkészülési lehetőséget biztosítanak.

– De csak azért kérdeztem az imént vissza, hogy gazdasági értelemben vannak-e rossz bőrben, mert ha a kibocsátói teljesítményt, a diploma értékét nézzük, sem biztos, hogy másféle jelzőket kell keresnünk. Tehát ezen a részén is van tennivaló.

– Önnek igaza van ebben is.

– Csak hogy pontosan kérdezzek: lehet-e megoldás – tegnapi, erről felröppent hírek szerint– egyetemösszevonás. Budapesten több kar, és hogyha ilyen szuperegyetemek jönnek létre, akkor a kibocsátói teljesítmény jelentősen és automatikusan nő.

– Bár így lenne. Attól tartok, hogy ez önmagában automatikusan nem következik be, az egyetemi oktatás minőségét befolyásolják azok a szervezeti keretek, amelyek között zajlik az oktatás, de leginkább mégis a tanárok minősége befolyásolja. Tehát ahol jó egyetemi tanárok vannak, ott értékes diplomát kapnak a diákok is. Ahol rászorítják a diákokat a teljesítményre, és jó tanárok teszik ezt, felkészült tanárok teszik, ott, ahogy Ön mondja, a kibocsátás, vagyis a kimenő diplomások minősége jó lesz. Ahol a tanárok sajnos nem felkészültek, ott pedig rossz.

– Igen, csak a tanárokat meg az egyetemeken képzik, tehát visszaértünk a kör elejére.

– Én azért mégis az emberi minőséget tartom alapvetően fontosnak. Az egyetem mégis a tanár-növendék kapcsolatról szól. Az államnak az a dolga, hogy az állami tulajdonban lévő egyetemek keretében ehhez a viszonyhoz, a tanítvány-tanár viszonyhoz, a mester-tanítvány viszonyhoz kiegyensúlyozott, nyugodt munkafeltételeket biztosítson. Ma ezek nem adottak, mert az egyetemek pénzügyileg nincsenek jó állapotban. Eladósodottak, a kiadások szerkezete sok esetében ésszerűtlen, és jól láthatóan a középtávú kiszámíthatóság nem szerepel a tervezési szempontok között, ez nem maradhat így, hiszen közpénzből finanszírozzuk az egyetemeket, ezt meg kell változtatni. Garanciát kell adjunk, garanciát kell adjak a magyar választóknak arra, hogy az adóforintjaikat az egyetemi felsőoktatási világban is jól használják fel a vezetők.

– Másik kulcskérdés Magyarország jövője szempontjából az egészségügyi kormányzat teljesítménye. Ugye, a kórházak rekordmértékű adósságot halmoztak fel az elmúlt időszakban, elsősorban kifizetetlen számlákból. Azt mondják a szakértők, itt a „180 percben” is többször elmondták, hogy a helyzetet már nem nagyon lehet úgy megoldani, hogy a költségvetési sort ismét módosítjuk, tehát valamiféle szerkezeti átalakításra lehet szükség, illetve biztosan forrásbevonásra az egészségügy területén. Elképzelhetőnek tartja-e Ön azt, hogy valamilyen szolgáltatások mondjuk a kórházakban, plusz szolgáltatások, extra szolgáltatások fizetőssé váljanak?

– Szeretnénk elkerülni ezt a helyzetet. Természetesen vannak olyan egészségügyinek látszó beavatkozások, amelyek valójában inkább szépészeti beavatkozások, tehát vannak területek, ahol lehet ezen gondolkodni, de ez egy olyan marginális, kivételes szabály lehet csak, amely nem írhatja felül azt az általános elvet, hogy az egészségbiztosítási járulékért cserébe, amit az emberek befizetnek, meg kell kapniuk a szükséges ellátást. De én itt is a tisztánlátás érdekében elválasztanék egymástól két kérdést. Az egyik, hogy rövidtávon hogyan kell megoldani a szorult helyzetben lévő kórházak pénzügyi problémáit. Zárójelben jegyzem meg, hogy az elmúlt években több mint 300 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a magyar egészségügyben. Tehát miközben lyukas a cipőnk talpa, aközben egyébként a zakónk elegáns, mert 300 milliárd forintot elkölteni egészségügyi kórházi fejlesztésre, az erős és gazdag országoknak a luxusa. A szinten tartás is szép teljesítmény lett volna a magyar államtól, de hogy képes volt ilyen fejlesztéseket végrehajtani, szerintem elismerésre méltó teljesítmény. De ettől még van a kórházakban rövid távon megoldandó pénzügyi nehézség. Azonban ezt a nehézséget rendszerszerűen, vagyis a gyökerekig hatolva az okozza, hogy a háziorvosi rendszerünk nem elég erős. Nekünk, ha a kórházak bajait meg akarjuk oldani, valójában a háziorvosainkat kell megerősíteni. Akik nincsenek jó állapotban, pénzügyileg is nehéz körülmények között dolgoznak, őket szeretném a következő években jelentősen kedvezőbb körülmények közé juttatni vagy hozzásegíteni őket ahhoz, hogy többet és jobban tudjanak dolgozni. Méltatlan körülmények között végzik gyakran a munkájukat, és a háziorvosokon múlik, hogyha betegek vagyunk, a betegségeink hány százalékát tudják ellátni helyben, és hány százalékával küldenek bennünket a kórházakhoz. Tehát a kórházakban jelentkező betegszám attól is függ – nem mondom, hogy kizárólag –, hogy mennyire erős a háziorvosi rendszerünk. És azt kell mondanom, hogy itt gyenge a rendszer, és itt kell elsősorban beavatkoznunk, és erőforrásokat juttatnunk a háziorvosokhoz.

– Az előző percekben Orbán Viktor miniszterelnök volt műsorunk vendége.

(miniszterelnok.hu)