A népszavazási kampány hajrájában adott interjút a Lokálnak Orbán Viktor.

– Pelenkázta már az unokáját?

– Erre még nem került sor. Családunkban az egy főre eső hölgyek aránya rendkívül magas. Nagymamám, édesanyám, feleségem, Anikó, Ráhel, Sári, Róza és Flóra mellett nem könnyű lehetőséghez jutni, de ha úgy alakul, nem fogok visszariadni a feladattól.

– Hogyan tudta meg, hogy nagypapa lett?

– Ráhel felhívott, amikor elindult a kórházba. Ezt követően folyamatosan forró dróton lógott a család összes tagja. Az örömhírt, hogy Alíz egészségesen megszületett, végül a vejem osztotta meg velünk, aki a kórházból küldte a tudósításokat.

– Mozgalmasak mostanság a napjai, milyen gyakran látja Alízt?

– Anikó lelkes nagymama. Alízt gyakran áthozzák, van egy csendes kertünk, jól érzi itt magát. Igyekszem én is úgy alakítani a napom, hogy amennyire a munkám engedi, otthon legyek. Örülök, hogy újra van kisbaba a háznál.

– Négy lánya van és egy lányunokája. A döntéseit mennyire befolyásolja az, hogy nők veszik körül?

– És ott van még a feleségem is. Tény, hogy a nők más logikával is képesek megközelíteni egy problémát, több árnyalatot észrevesznek. De világéletemben arra törekedtem, hogy ne vigyem haza a munkát, már amennyiben ez egyáltalán lehetséges. Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy nagycsaládos miniszterelnök helyzeti előnyben van a politikában, mivel egyszerre több nézőpontból is látnia kell a dolgok állását, és naponta kell a különböző érdekeket összebékítenie. Aki indult már a család apraja-nagyjával nyaralni, tudja, hogy miről beszélek.

– Alíz érkezése óta változott a hozzáállása a migrációs válsággal kapcsolatban?

– Nem. Eddig is volt öt gyermekünk, épp elég felelősség az is, kijelöli az ember helyét és dolgát a világban. Nekem is a családom a legfontosabb, az ő nyugalmuk, biztonságuk, egészségük, boldogulásuk. Magyarország az egyetlen hely, ahol otthon lehetünk, ők is, én is, ezt kell megvédeni, itt kell biztonságossá, derűssé, barátságossá tenni az életet.

– Mit gondol, milyen lesz Európa, amikor az unokája középiskolába megy?

– Aki azt állítja, hogy tudja, milyen lesz a világ pár év múlva, valószínűleg téved. Láthatjuk, hogy egyik napról a másikra megváltozhat minden, tabuk dőlnek meg, magától értetődő dolgok kérdőjeleződnek meg. Pár évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy egyik szomszédunknál háborús helyzet alakulhat ki, márpedig Ukrajnában éppen ez történt. Azt sem hittük volna, hogy a magyar családok aggódva engedik el nyugat-európai körútra gyermekeiket, márpedig most sokan féltik őket. A terror beköltözött Európába, a mindennapok biztonsága is megbillent. Azt nem tudhatjuk biztosan, hogy mit hoz a jövő, az viszont rajtunk áll, merre haladunk tovább. Mi, magyarok általában idejekorán felismertük a veszélyt, és volt bátorságunk a változások élére állni. Amikor összefogtunk, a siker sem maradt el. A veszély felismerése kezdetben elképesztő külpolitikai nyomást jelentett. Szembementünk a politikailag korrektnek tartott bevándorláspolitikával, és a határok védelme mellett döntöttünk. Azóta megváltoztak a dolgok.

– Egy évvel ezelőtt gondolta volna, hogy ez így lesz?

– Tudtam, hogy így lesz. Csak abban nem lehettem biztos, hogy kibírom-e az óriási nyomást. De sikerült, kibírtam, és mára megfordult a szél. Nem találtuk fel a spanyolviaszt, csak azt tettük, amit a világ józanabbik részén is csinálnak az Amerikai Egyesült Államoktól Izraelig: megvédtük Magyarország, egyben az Európai Unió határait.

– Európában az elsők között volt, aki nemet mondott a bevándorlásra, miközben akkoriban szinte kivétel nélkül mindenki a befogadás pártján állt, sőt, a probléma valódiságát is vitatta. Hogyan csinálták?

– Hallgattunk a szívünkre. Szeretjük a hazánkat, nem tesszük ki bizonytalan kalandoknak. Ilyen egyszerű. Ha a szíved a helyén van, az eszed könnyen követi. Így hamar összeállt a fejünkben a migrációellenes cselekvési terv is.

– Mit gondol, hol tartana ma Európa, ha Magyarország nem fekszik keresztbe a nyitott kapuk előtt?

– Ha mi nem teljesítettük volna a kötelességünket, Európa mára már elesett volna. Az önfeladást és a behódolást nem lehetne feltartóztatni. Ma még van erre esély, és ezt egyszer a magyarok javára fogják írni a történelemkönyvekben.

– A vasárnapi népszavazással kapcsolatban az ellenzéki kommunikáció sok zavart okozott a fejekben. Tudná rendezni a sorokat? Van kvóta, vagy nincs, ki akarunk-e lépni az unióból, vagy sem, és egyáltalán: mi az igazi tétje a népszavazásnak?

– Mindenkinek, aki tagadja a kötelező kvóta bevezetésének szándékát, egy kérdést tennék fel: visszavonta az Európai Bizottság a kvótacsomagját? Nem. Ellenkezőleg, a múlt héten megerősítette. A brüsszeli bürokratákkal is ugyanaz a helyzet, mint a szemfényvesztőkkel: a kezüket kell figyelni, nem a szájukat. Mi, magyarok a felmérések szerint az egyik leginkább elkötelezett ország vagyunk az Európai Unió mellett. Más kérdés, hogy szerintünk változtatni kell a jelenlegi politikán, de az európai közös jövő iránti elköteleződésünk továbbra is erős. Sőt, éppen azért szeretnénk változtatni, hogy megőrizzük azt az Európát, amelyet mindannyian szeretünk, otthonunknak érzünk és amelyért annyi áldozatot hoztunk már.

– Többen távolmaradásra biztatják híveiket. Mit üzen azoknak, akik úgy gondolják, nem kell részt venniük ezen a népszavazáson?

– Magyarország és Európa jövője a tét. Tőlünk nyugatra láthatjuk, mi történik, ha az emberek megkérdezése nélkül döntenek ilyen horderejű kérdésben. Ott már azt mondják: szeretnék visszaforgatni az idő kerekét. Mi ne kövessünk el olyan hibát, amit nem lehet kijavítani. Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét.

– Közel két év telt el a legutóbbi országos szavazás óta, sokan most járulnak először az urnák elé. Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik most szavazhatnak először?

– Ez igazi beavatási szertartás, belépés a nagykorúságba: az ember ott áll a szavazófülkében egy politikai közösség teljes jogú tagjaként, és dönthet hazája jövőjéről.

– Miben látja a migráció legfőbb veszélyeit a magyar társadalomra nézve?

– Először is itt van a mindennapok biztonsága. A bevándorlókat becsapják, mert a jólét ígéretével több ezer kilométeres, veszélyes útra csábítják őket. Embertelen dolog, ha valakit arra kényszerítünk vagy késztetünk, hogy egy másik országban éljen, ahol aztán sorozatos csalódások érik. És akit becsapnak, az dühös lesz. Állandó konfliktusforrás a becsapott bevándorlók tömege. Nem beszélve arról, hogy a dühös fiatalok közül toboroznak a terroristák. Ráadásul a bevándorlók nem osztoznak az európai értékekben. Mi, európaiak például tiszteljük a nőket, egyenrangú félként tekintünk rájuk – náluk ez másképp szokás. Minden európai országban a monogámia az elfogadott, a poligámia büntetőjogi kategória – náluk viszont természetes. Az európai jogrend és az iszlám törvénykezés sem békíthető össze. A bevándorló tömegek eltartása megterheli a gazdaságunkat. Sok pénzbe fog kerülni ellátásuk, taníttatásuk, miközben Európában sok millió ember munkanélküli. Az etnikai, vallási és kulturális arányok megváltozása sem elhanyagolandó tényező. Látjuk a trianoni utódállamokban élő magyar közösségek esetében, mi történik, ha egy kisebbség egyszer csak többséggé válik. Egy emberöltő alatt kihúzhatják a lábunk alól a talajt.

– Van, ahol ez már a valóság. Mi a véleménye arról, hogy akad ország, ahol a lakók szerint vannak no-go zónák, míg a politikusaik szerint nincsenek?

– A nép nem ostoba. Petőfi is megírta, hogy azért a víz az úr. Ám a politikusok se félnótások, nem vallhatják be nyíltan, hogy képtelenek fenntartani a rendet. De mindenki pontosan tudja, mi a helyzet. Bizonyos helyekre a nyugati városokban jobb nem ellátogatni.

– Menyire őszinték más kormányfőkkel a megbeszélései, tárgyalásai? Mennyire hallja ugyanazt a színfalak mögött, mint a kamerák előtt?

– Senkinek sem látok bele a fejébe, nehéz eldönteni, hogy ki mikor őszinte. A politikában számunkra az az elsődleges, hogy Magyarország és a magyar nemzet érdekeit képviseljük és érvényesítsük. Ehhez minden pillanatban készenlétben kell állnunk. Ez a zsinórmértéke a szövetségek megkötésének és a viták vállalásának.

– Sok szó esik az európai közös hadseregről, amit Magyarország is támogat. Várható emiatt itthon a sorkatonaság visszaállítása?

– Nincs ilyen tervünk. A közelmúltban határoztunk a szerb–magyar határ újabb fizikai megerősítéséről, és a rendőrség létszámát 3000 határvadásszal fogjuk megnövelni, a toborzás máris nagy érdeklődés mellett zajlik.

– A dolgok mostani állása szerint el tud képzelni egy közös európai álláspontot a kvótakérdést illetően? Ha igen, mi lenne az ideális Magyarországnak, és mi a realitás, amit még mi is el tudunk fogadni?

– Az a legnagyobb gond, hogy még a közös kiindulópontban sem tudtunk megegyezni: vannak olyanok, akik szerint a legújabb kori népvándorlás megállíthatatlan, nem tudunk tenni ellene semmit, így inkább azon gondolkodnak, hogyan tudnák szétteríteni az illegális bevándorlók millióit. Mi ezt nihilizmusnak tartjuk, olyan, mintha feltartott kézzel mennénk a csatába. A világ számos részén meg tudták oldani a határvédelmet. Tehát mi a mellett vagyunk, hogy meg kell védeni a határainkat, meg kell akadályoznunk, hogy emberek százezrei rohanják le Európát, sőt, tenni kell azért is, hogy el se kelljen indulniuk. Röviden: a segítséget vigyük oda, ahol szükség van rá, és ne a bajt hozzuk ide.

– De először nemet akar mondani a kötelező betelepítésre. Milyen reakciókra számít az Európai Unióból a népszavazás után?

– Brüsszelben eddig kétféle reakciót figyelhettünk meg a népszavazás kapcsán: vagy bagatellizálják, vagy támadják. Azért is támadják most már jó előre, mert attól félnek, hogy egy sikeres magyar népszavazásnak dominóhatása lehet. Azt látjuk, tapasztaljuk, és európai szintű felméréseink is vannak erről, hogy az európai polgárok jelentős része elégedetlen Brüsszel bevándorláspolitikájával. Erről az elit jelenleg nem vesz tudomást, de a népakarat már csak olyan, hogy előbb-utóbb utat tör magának. Erről szól a demokrácia.

– A nemek győzelme esetén meddig hajlandó a kormány elmenni az Európai Unió betelepítési törekvéseivel szemben?

– Ezt a kormányt eddig sem lehetett gyávasággal és megalkuvással vádolni. Mindig elmentünk a falig, olykor még a falakon is átmásztunk vagy áttörtünk. Egy erős nemzeti felhatalmazással jó eséllyel sikeres csatákat vívhatunk meg azokkal, akik az ellenőrizetlen bevándorlással akarják Európát gyengíteni.

– A kvóta- és migránspárti országok miért helyezkedtek erre az álláspontra? Ön Európa gyengítéséről beszél, de milyen cél húzódik meg amögött, hogy bevándorlók százezreit szórjuk szét Európában? Szolidaritás, vagy valami másról van szó?

– Van ebben naivitás, tudatlanság és gyávaság is. Akik jogellenesen jöttek be, azokat ki kellene szállítani az Európai Unióból, de ehhez hiányzik a szív és az ész bátorsága. Azt hiszik, jobb beletörődni abba, ami történt, inkább éljünk együtt a helyzettel. Európa mindig megúszta valahogy, biztos így lesz most is. Tévednek. Ezt nem lehet megúszni, vagy megtartjuk a hazánkat és Európát olyannak, amilyennek szeretjük, vagy elveszítjük. Mások lesznek benne többségben, és a maguk képére formálják majd. Ha hagyjuk, megérdemeljük. Nekünk, magyaroknak sincs kő a szívünk helyén: az észak-iraki Erbílben egy iskola építését segítjük, amely közel hétszáz menekült gyermek oktatását fogja szolgálni. Kórházat hozunk létre Szíriában. Ezenfelül sok pénzt juttattunk el a katolikus püspöki konferencián keresztül a Közel-Keletre. Oda visszük a segítséget, ahol a baj van. Ez a megoldás.

– Végül tekintsünk egy kicsit a népszavazás utánra. Október 7-én Svájc lesz a magyar válogatott ellenfele. Milyen eredményt tippel?

– Győzelmet. Mi, magyarok akkor is bíztunk a nemzeti tizenegyben, amikor nem muzsikáltunk valami fényesen, hát még most, a nyári örömfoci után!

(lokal.hu)