Orbán Viktor miniszterelnök interjújának leirata, amely 2015. szeptember 18-án hangzott el a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában.

Kiss Gábor István: A „180 perc” vendége Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok a hallgatóknak!

Ahogy most az imént említette, egyenesen az operatív törzs üléséről, azt sejtem, hogy Pélmonostor település nevét szóba hozták Önnek a kollegák, az imént kapcsoltuk az országban lévő tudósítót Zágrábból, hogy több ezer migráns ott áll, és nagy valószínűséggel Magyarország felé szeretné folytatni az útját. Mi a hatósági válaszunk erre?

A kiinduló helyzet az, hogy a nyugat-balkáni embercsempész útvonal fennmaradt, tehát az a körülmény, hogy a szerb–magyar határt Magyarország képes megvédeni, képes kikényszeríteni a magyar jogszabályokat, tehát a zöldhatáron nemcsak a kijelölt határmetszési pontokon lehet átlépni, nem szüntette meg az utánpótlását a bevándorlóáradatnak. Tehát azzal kell számolni, hogy Magyarország déli határainál továbbra is elhalad az a hatalmas tömeg, amely korábban Magyarországon keresztül akart Ausztriába jutni. Most ők Horvátországba mennek, és az a kérdés, hogy onnan hogyan folytatják az útjukat. Mi úgy látjuk, hogy több irányba, és az egyik irány nem jelentéktelen, erős bevándorlási, illegális bevándorlási útvonalat, Magyarország felé próbálják tervezni, mi pedig ezt próbáljuk elhárítani.

Na, most ez az egyik oldala a dolognak, hogy ők mit szeretnének. Ugye, ez nem egy legitim elképzelés, ez egy törvényen kívüli szándék, hogy a migránsok milyen irányból szeretnék megközelíteni az Európai Uniót. A nagyobb probléma inkább az, hogy a horvát hatóságok teret adnak ennek a szándéknak.

A szerbek sem tüntették ki magukat abban, hogy feltartóztatták volna a Magyarországra induló illegális bevándorlókat.

Na, de hát itt azért mégiscsak egy európai uniós tagállamról beszélünk Horvátország esetében, olyan létező szabályokról, amelyek a schengeni határos tagságból rájuk is vonatkoznának, és ezt szemmel láthatóan nem tartják be. Ahogy az imént is említettem, egy közlekedési rendőrt játszanak, hogy megmutassák a területükön lévő migránsoknak, hogy merre van Nyugat.

Valóban, a helyzet így áll, az a kérdés, hogy mi következik ebből a magyar kormányra és Magyarországra nézve.

Akkor fel is teszem ezt a kérdést. Mi következik ebből?

Ugyanazt az akciót végre kell hajtani, mint amit végrehajtottunk a szerb–magyar határon.

Kerítés?

Már az éjszaka megkezdődött a kerítésnek az építése, levezényeltünk oda több száz rendőrt és több száz katonát, 600 katonánk már lent van, további 500 még a mai napon érkezik, és aztán a hét végéig még másik 700. Lent van vagy 200 rendőr, a mai napon még 100 megy, és aztán a hét végén még többi 500, tehát az erőket átcsoportosítjuk oda, és megkezdtük az ideiglenes műszaki határzárnak a megépítését.

Ezen a szakaszon, tehát itt, nem messze a Duna-Dráva Nemzeti Parktól?

41 kilométeren fogunk építeni.

A Dráva felé?

Megnéztük a határszakaszt, megnéztük, hogy mekkora az a terület, amit szárazföldön, száraz lábbal át lehet lépni, ezt a 41 kilométert a szakemberek beazonosították, és megkezdték a kerítés építését.

És a horvát hatóságokkal nem tudunk valahogy közös nevezőre jutni ez ügyben, hogy mégiscsak ők is támogassák ezt a szándékot, hogy ezek mégiscsak Európa határai, itt védelmet kellene nyújtani, nem pedig utat mutatni a migránsoknak?

De, beszélgetésben és kávézásban jók vagyunk, és a horvátok is jók, de ez hidegen hagy bennünket. El kell végezni a saját munkánkat. Nem számíthatunk másra, se a horvátokra, a szerbekre sem számíthattunk, ott még a rendőreinket megtámadó tömeget sem voltak hajlandóak megfékezni a saját területükön, tehát minden barátság, együttműködés, jó szándék, jó szomszédság fontos, de látnunk kell, hogy amikor helyzet van, akkor mi délről sem a szerbektől, sem a horvátoktól segítségre nem számíthatunk. A rosszabb hír, hogy Nyugatról sem számíthatunk, de ezzel már Hunyadi János is így volt. Tehát a helyzet az mégiscsak úgy áll, hogy a nyugatiak pedig ahelyett, hogy segítenének bennünket, vagy – ahogy én kértem őket legutóbb, amikor Brüsszelben jártam, hogy – legalább hagyják, hogy elvégezzük a munkánkat, és ne támadjanak bennünket, mert mi vagyunk az egyetlenek, akik azt a megállapodást, amit schengeni megállapodásnak hívnak, be akarunk és be fogunk tartani. Ennek ellenére nem azzal kell számolnunk, hogy Nyugatról sem csitul majd a bennünket kritizáló hang.

Mit tudunk Szlovénia szándékairól? Ők komolyan veszik a rájuk vonatkozó schengeni határvédelmet, vagy sem?

Reménykedünk benne. Ők belül vannak, tehát Horvátország nincs belül a schengeni övezeten, ő csak csatlakozni szeretne, ez egy másik probléma, hogy alkalmas-e, vagy sem. A szlovénok azonban belül vannak, tehát nekik vannak kötelezettségeik. De hát Görögországnak is vannak, és hat esztendő óta eljárás alatt tartja őket az Európai Unió, mert nem tartják be a kötelezettségeket, de ennek a hatása annyi, amennyit látunk, közel van a zéróhoz. Következésképpen még egyszer mondom: mindegy, mi van a szlovénok fejében, a legfontosabb, hogy mi, magyarok a magunk munkáját végezzük el.

Mit szól a Röszkénél történtekhez, a Röszke–Horgos határátkelőnél? Ugye, egyfelől ott voltak a betondobáló befogadást kérők, illetve a rendőrök a másik oldalon, aztán ma már csend van ma reggel. Mit szól ahhoz, ami a hét közepén ott történt?

Nézze, a helyzet az meglehetősen – mármint politikailag és jogilag meglehetősen – egyszerű: Szerbia irányából egy felfegyverkezett támadás érte Magyarországot és a magyar államhatárt védő rendőröket. Ezt a felfegyverkezett, szervezett támadást, amely Szerbia területéről indult ki, Szerbia semmilyen formában nem akadályozta, tehát nemcsak nem hárította el, meg sem próbálta akadályozni. Nézték, ahogy az történt, a szerb rendőrök azt nézték, hogy a magyar kollegáikat Szerbiából kiinduló támadás éri. A rendőrök megvédték magukat, és megvédték az államhatárt. Szerintem az is, aki látta a képeket, és az is, aki csak hallott róla, jó okkal lehet büszke azokra a magyar fiatalokra. Azokra a rendőrökre, akiket nemrégen küldtünk oda, a határra, és akik a testükkel – közülük húszan sérülést is szenvedtek – megvédték a magyar államhatárt úgy, hogy közben nem alkalmaztak olyan eszközöket, mint, mondjuk, legutóbb Berlinben, ahol már le is lőttek egy embert az elmúlt napokban. Tehát úgy tudtuk megfékezni szerb segítség nélkül a Szerbiából kiinduló támadást Magyarország ellen, hogy közben az emberiesség szabályait is a legteljesebb mértékben figyelembe vettük.

A történteket látva mit gondol arról, hogy katonákra szükség lehet-e, hogy elszántabb ebben a kérdésben, tehát még nagyobb hévvel tud érvelni amellett, hogy szükség van a honvédelemre, a honvédség bevetésére akár ezen a határszakaszon, akár másik határszakaszon, vagy sem? Hiszen jövő héten lesz erről a parlamenti döntés.

Nem hiszem, hogy itt különösebb érvelésre szükség lenne, mindenkinek van józan esze, akinek leér a két lába a földre, az látja, hogy mi zajlik. Szerintem egy normálisan gondolkodó ember fejében kevés kétség van afelől, hogy minden erőt, szervezett magyar állami erőt igénybe kell venni, arról nem beszélve, hogy én már előtte sem értettem, hogy miről vitatkozunk igazán, nem ok nélkül hívják a magyar hadsereget nem hadseregnek, hanem honvédségnek; hon-védség, az a dolga, hogyha bajban van a hon, akkor meg kell védeni, ezért van.

Nézi az ember a számokat, valóban a hét első feléhez képest, amikor több ezres, 8-9 ezres nagyságrendben állítottak elő illegális határsértőket a magyar rendőrök, hatóságok a hét közepére, tehát 15-e után a töredékére, egy negyvened részére esett az előállítottak száma. Ez a fizikai vagy a jogi határvédelemnek köszönhető inkább?

Mindkettőnek, ugye, három erősítést hajtottunk végre: egy jogit, egy fizikai határzárat, és élő erőt vezényeltünk oda; ez a három együttesen váltotta ki ezt a hatást. Ez a politika, amit Magyarország folytat, ez a honvédő, határvédő, schengeni megállapodást védő, Európát védő, magyar embereket védő politika ez működik. Mi azt akarjuk bebizonyítani az embereknek is, saját magunknak meg az egész világnak, hogy lehet, hogy nagy áradat tart Európa felé, de ha mindenki elvégezné a feladatát, akkor ezt az áradatot meg lehet fékezni, szervezett keretek közé lehet szorítani, és átláthatóvá lehet tenni. Tehát ki lehet belőle szűrni a veszélyt, ugyanis Európát nagyon komoly veszély fenyegeti, nemcsak a bevándorlók számossága okán, hanem hogy egész egyszerűen nem tudja Európa, hogy kiket enged be. Magyarországon is most már azért nyíltan beszélünk róla, hogy fogtunk terroristát, tehát tudjuk azt, hogy kik szervezték a magyar állammal szembeni támadást szerb területről, megvannak a fényképeik.

Ott Röszkén?

Igen. Be vannak azonosítva, van, akit el is fogtunk, mert behatolt magyar területre, azonosított terrorista, azt is látjuk az elemzésekből, legalábbis én ma reggel láttam, hogy az akciót egyfelől arab, másfelől angol nyelven irányították hangosbemondókból, megszervezett médiaháttérrel, ezeket mind látjuk, ismerjük, ezeket mind felderítjük. Tehát ez jól mutatja, hogy nem egyszerűen bevándorlási problémáról beszélünk, hanem itt most már komolyan kell beszélni a fenyegetettségről, a veszélyről és a terrorizmusról is.

Meg arról is sokat kellene beszélni, és ez persze nem az Ön első rangú felelőssége, hogy említi, hogy Európát védi Magyarország, de az hogy lehet, hogy ebben a családban, amit Európának hívunk, az egyik tagállam komolyan veszi a rá vonatkozó szabályokat, megpróbálja azokat betartani és a másik meggondolja magát, amikor a kihívás a saját földrajzi területére érkezik. Aztán azt is látjuk, hogy a német munkaügyi hivatal „A” héten befogadja a szíreket, „B” héten ezt visszavonja, mindezt ugyanazon szabályokból kiindulva. Tehát ezeket hogy nem lehet egységesen számon kérni minden tagállamon?

A helyzet úgy fest, hogy amit schengeni megállapodásnak nevezünk, egy közös akarat, aláírták a csatlakozó országok, abban le van írva, hogy mit kell tenni. Tehát szép dolog a jó szándék meg az akarat, de valójában van egy megállapodás, amit mindenkinek be kellene tartania. Ha mindenki azt tenné, amire kötelezettséget vállalt, és amit Magyarország egyébként tesz, akkor ezek a kérdések, amiket Ön most joggal idézett elénk, nem is jönnének fel. De a baj még ennél is nagyobb: nem akarom rettegésbe taszítani a hallgatókat, a baj még nagyobb. Ugye, Magyarországon az egyik divatdolog a társalgásokból, vagy divatmondat, hogy a dolgok fejben dőlnek el, és ebben sok igazság van, tehát a fejekben is baj van. Azért Európában ma a liberalizmusnak egy olyan válfaja érvényesül a média irányítóinak fejében, nagyon sok újságíró fejében, gondolkodó, nyilvánosság előtt megszólaló embernek a fejében, és ami a legnagyobb probléma, a politikusaink fejében is Európában, olyan fajtája a liberalizmusnak, amit öngyilkos liberalizmusnak lehet nevezni. Amit csinálunk, azzal saját életlehetőségeinket szűkítjük le, a saját életünk minőségét rontjuk le, a saját értékeinket tesszük kockára, a saját életformánkat sodorjuk veszélybe. Hát ez öngyilkosság! Ha valaki leugrik a huszadik emeletről, azt lehet egy liberális nézőpontból szabad embernek tekinteni, de innen nézve inkább öngyilkosnak tűnik.

Vannak szabályok, tehát én meg visszatérnék arra a pontra, hogy ezek a szabályok valóban közösen kialakított szabályok, amelyek a határvédelemre vonatkoznak és a határátlépőkre is vonatkoznak, hogyan kell ezt, milyen állampolgársággal, milyen szándékkal átlépni? Ezek valóban nem mások, és ezt senki sem kéri számon a tagállamokon. Ezeket a szabályokat módosítani kell, vagy rávenni mindenkit, akinek ez kötelessége, hogy megtegye, ami ráesik?

Ezért fogunk összegyűlni, ezért hívtak össze bennünket, miniszterelnököket a jövő héten Brüsszelbe, hogy megbeszéljük, hogy mit kell tenni. De én egy nagyon fontos dolgot ennek oldalvízén szeretnék megemlíteni. Miközben persze itt egy öngyilkos liberalizmusról beszélünk, vagy legalábbis én arról beszélek, aközben nagyon fontos, hogy Magyarország tegye nyilvánvalóvá, hogy semmi baja nincs azzal a muszlim közösséggel, egyébként nem nagyszámú muszlim közösséggel, akik ma itt élnek velünk Magyarországon. Ők az elmúlt 25 évben törvényesen lépték át a határt, betartották a magyar törvényeket, megkapták itt tartózkodási engedélyüket, szép családjuk van általában, egzisztenciát hoztak létre, és tisztelt megbecsült, hasznos tagjai a magyar társadalomnak. Tehát az, ami most történik, az itt élő magyar muszlim közösség helyzetét nem szabad, hogy akárcsak meg is érintse. Ők értékes emberek: törökök, szírek – sok minden –, jordánok vannak itt velünk, akik nagyon támogatták Magyarországot az elmúlt években nemcsak itt, Magyarországon, hanem a nemzetközi kapcsolatokban is. Ez egy értékes közösség. Hasonlóképpen vigyázni kell arra, hogy a nagyon világos, keresztény Európa mellett kifejtett nézeteink semmiképpen ne öltsék valami iszlámellenességnek a köntösét. Tehát szeretném leszögezni, hogy Magyarország soha sem fog iszlámellenes politikát folytatni. Az iszlámnak is megvannak a maga értékei, komoly civilizáció, nélküle barbárság lenne a világ egy tekintélyes részében, más kultúra, más civilizáció, mint a mienk, de ott, ahol a helye van, igenis fontos küldetést teljesít az emberiség történelme szempontjából. Tehát mi nem vagyunk az iszlám ellen, csak a saját szabályaink szerint akarunk élni Magyarországon, és mindenkitől, így az iszlám hithez tartozóktól is elvárjuk, hogy ezeket a szabályokat tartsák be.

Illetve amikor átlépik a saját határainkat, akkor mondják el a nevüket.

Az a minimum ebben a kultúrkörben, hogy be szoktunk mutatkozni, és általában a saját nevünket mondjuk.

De ha már legális migrációnál vagyunk, egyébként sok kritika éri a röszkei befogadó állomásoknál, illetve a bevándorlási hivatal által kialakított helyzetet, az hogyan áll össze Magyarország nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeivel, az rendben van Ön szerint, ami legális migráció terén történik Röszkénél?

Minden nap több jelentést is meghallgatok, ezeknek egyik része a bevándorlási hivatal által készített jelentésfolyam. Én úgy látom, hogy mind a genfi konvenciót, mind a más, erre a területre vonatkozó szabályokat kínos gondossággal tartja be Magyarország. Ez kérésem is, mert a sok támadás, amely méltánytalan és igaztalan, semmilyen valóságos alapot nem kaphat. Tehát kétszeres figyelem alatt kell végeznünk a munkánkat a menekültügyi eljárások kérdésében, egyfelől a saját lelkiismeretünk ellenőrzése alatt állunk, másfelől pedig nemzetközi szervezetek ellenőrzése alatt, ezért precízen, pontosan kell végeznünk a munkánkat.

Jövő héten uniós csúcs. Ott, ugye, van egy, az Európai Parlament által is szentesített kvótaelképzelés, meg van egy szám, 160 ezer az Európai Unió területén valahol, valamelyik tagállamban, valamilyen néven lévő bevándorlók. Egy fél órával ezelőtt Maróth tanár úr itt, az Ön székében elmondta, hogy ennek a számnak minimum egy nulla hiányzik a végéről, ha korrektek akarunk lenni. Ön továbbra sem, Magyarország sem és a kelet-európai térség továbbra sem támogatja ezt a kvótaszintű megoldást, hiszen az csak a legális migrációra ad valamiféle választ. Akkor viszont mi lesz jövő héten Brüsszelben?

Sarkozy, a Francia Köztársaság volt elnöke mondta azt valahol, hogy az európai vezetők logikátlanul viselkednek, mert a helyzet olyan, mint amikor csőtörés van egy lakásban. Lehet arról vitatkozni, hogy melyik szobába mennyi vizet engedjünk be, de a csőtörésnek ettől nem lesz vége. Tehát arra kell összpontosítani az erőket. Nekünk vannak javaslataink, amelyek kifejezetten azt célozzák – miután a dolgok fejben dőlnek el –, hogy az európai politikusok végre helyezzék első helyre a határok megvédését, a következményekről, mármint a bejöttek ilyen-olyan módon történő elhelyezéséről lehet értelmes vitát folytatni, amint a csőtörést megszüntettük. De ma minden erőnket arra kell összpontosítani, hogy az illegális bevándorlás utánpótlását megszüntessük, megszakítsuk azt a láncolatot, amely üzletileg épült ki – most hogy milyen politikai szándékok vannak mögötte, ezt hagyjuk a későbbiekre – de üzletileg jól láthatóan kiépült, rengeteg embert és hatalmas pénztömeget, vagyont mozgat, ezt az üzletet le kell rombolni, ezt az üzleti láncolatot meg kell szakítani. Ha nem ezzel törődünk, hanem a becsempészett emberek szétosztásával, akkor valójában súlyosbítjuk a bajt, nem enyhítjük.

Na, de most el lehet téríteni az eredeti napirendi pontokat Brüsszelben már a jövő héten ebbe az irányba, amit Ön most mondott?

Nem ez lenne az első eset magyar részről.

Mert, hogy mondjam, mutathatja a helyzet, tehát hogyha jönnek Horvátország felől vagy Szlovénia felől, akkor az egy egészen más helyzetet eredményezhet, hogyha ők sem tudják kezelni ezt a migráns áradatot.

Még egyszer mondom: a kerítés építését ma éjszaka megkezdtük, a 41 kilométer első védvonalának építését a mai napon be is fogjuk fejezni, a második védvonal építését is meg fogjuk kezdeni, és még egyszer mondom: nincs olyan homokbucka, vakondtúrás, ami mögé el lehetne bújni úgy, hogy azt remélhetné valaki, hogy törvénytelen módon bejuthat Magyarország területére, meg fogjuk védeni az országnak a határvonalát. Nem erre készültünk, nem ez volt a tervünk az elmúlt tizenöt-húsz évben, egy más világban reménykedtünk, de nem csukhatjuk be a szemünket, és nem dughatjuk a homokba a fejünket, mert felelősséggel tartozunk a magyar emberek biztonságáért. A magyar emberek joggal aggódnak, joggal nő a félelem, joggal mondják az emberek, hogy nem értik, hogy mi történik, és joggal várják el a magyar hatóságoktól és az őket irányító politikai vezetőktől, hogy legyenek urai az eseménynek, és védjék meg az embereket, és számolják fel az aggodalomra okot adó jelenségeket. Ez a kötelességünk, és ezt meg fogjuk tenni.

Ha Önnek azt mondják, hogy térjen el ettől az álláspontjától, és támogassa a kvótákat, különben megvonjuk Öntől és országától az uniós strukturális források egy részét, ez színtiszta zsarolás, de mégis: mit fog erre lépni?

Ez egy politikai bűncselekmény. Tehát összekötni bármilyen pénzkérdést a bevándorlás kérdésével – arra nehéz enyhe kifejezést találni. Arról nem beszélve, csak ez egy másik egész műsort kitöltő téma, hogy szerintem mi nem kapunk pénzt segítségképpen a nyugatiaktól. Ez egy teljes félreértés, és nem is szabad elfogadni, sohasem fogadtam el ezt a beállítást, hogy ők szolidaritásból adnak nekünk pénzt. A kutyafülét! Arról van szó, hogy részei vagyunk egy közös gazdasági zónának, úgyhogy nekünk volt negyven év kommunizmusunk, nekik meg volt negyven év kapitalizmusuk, ők gazdagok és tőkeerősek, mi pedig tőkehiányosak vagyunk és szegények, mert itt kommunizmus volt. Mégis elhatároztuk, hogy egyesítjük a gazdasági térségeinket. Nyilvánvalóan nem lehet becsületes és tisztességes verseny a vállalkozók, emberek és országok között, ha valaki negyven éven keresztül gazdagodott, a másikat meg negyven éven keresztül kifosztották. Ott kell működtetni valamilyen mechanizmust, hogy az egymással való együttélés, gazdasági együttműködés és verseny fair, becsületes módon történjen. Ennek a feltételeit teremtjük meg, mert egyébként lerohannának bennünket gazdaságilag, akkor mi egy gyarmat lennénk, hogyha engednénk ezt a hatalmas különbséget fennmaradni. Ezt ők is tudják, ők már tartottak gyarmatokat, innen leginkább tudhatják, tehát ezért dolgozta ki Európa azokat a mechanizmusokat, hogy az újonnan belépő országok ne gazdasági gyarmatként létezzenek, hanem a fair versenyben részt tudjanak venni. Ennek semmi köze a szolidaritáshoz meg együttérzéshez, ez egy tiszta gazdasági számítás, amelyben ők is megtalálják a maguk érdekeit, és mi is.

Frakcióülés, van még pár percünk, szánjuk erre. Vannak új szereplők a politikai porondon, egy új frakcióvezető, illetve létrejön egy új pozíció, ugye, Kósa Lajos lesz az új parlamenti első ember, illetve lesz egy miniszterelnöki kabinet, amelyet Rogán Antal fog vezetni, a korábbi frakcióvezető. Mindkettejükről mondjon valamit, hogy mit vár el tőlük, ettől a pozíciótól és kettejük személyétől ebben az új szerepkörben?

A magyar közvélemény mind a kettőjüket jól ismeri, hosszú évek óta magam is. Általában sem szeretek én ilyesmiről beszélni, mert a politikának nem a politikusokról kell szólnia, hanem az emberekről, és az a politika, amely a politikusokról szól, ingoványos terület, és az csak megöli a politikai cselekvést, úgyhogy engem a személyek talán itt a nyilvánosság előtt kevésbé érdekelnek, habár fontos, hogy megfelelő emberek álljanak a megfelelő pozíciókban, vagy lássák el azokat. Régi veteránok mindketten, most Rogán frakcióvezető úrtól azt szeretném kérni, hogy miután megvolt az ötödik éve a kormányzásunknak – én egyébként lassan tíz éve részesülök abban a megtiszteltetésben, hogy Magyarország kormányának élén állhatok, ha az első ciklust is ide számítom –, látom, hogy hol vannak a működésünknek az erősségei, és hol vannak a gyengébb pontjai. Amikor kormányzunk, akkor mást sem teszek, minthogy az erősségeinket erősíteni próbálom, a gyengeségeinket meg orvosolni, és ehhez újabb és újabb emberekre és okosabb munkamegosztásra van szükség, ezért számítok a frakcióvezető úrra.

Bocsánat, ez az új kabinetfőnöki poszt ez az erősségekre vagy a gyengeségekre ad választ?

Ez a gyengeségek orvoslásához tartozik. Túlságosan sok a munka, ami rajtam van, és az az igazság, hogy az én fogaimban is gyarapszik az idegen anyag, ahogy József Attila mondja, tehát nekem is szükségem van fiatalabb emberekre és több segítségre.

A frakció? A frakcióvezető?

A frakció egy nagyon erős politikai közösség a Fideszben. Most én nem akarok messzire visszanyúlni – mert tényleg itt, látja, tele van a kezem munkával, és azok más természetűek, mint a Fidesz belső ügyei –, de ha végiggondolja, hogy 38-an megalapítottunk egy szervezetet, amikor még volt 800 ezer párttag Magyarországon, és a jó ég tudja, hogy hány munkásőr, semmi esély nem mutatkozott arra, hogy valaha is a mi eszméink, elveink, életfelfogásunk teret tudnak nyerni Magyarországon, összekapaszkodtunk, aztán megcsináltuk. Na, most azért ez az ereje, erkölcsi ereje, összetartás megvan a mi közösségünknek, és a frakciót elirányítani szakmailag ugyan a munkamegosztás, mert sok ember van benne, nem könnyű, de emberileg felemelő feladat, mert egy összetartó közösség munkáját kell szabályozni. Úgyhogy szerintem, én voltam frakcióvezető, én voltam a Fidesz első frakcióvezetője, amikor parlamenti párt lettünk, nagyon szép munka ez.

Orbán Viktor miniszterelnök volt műsorunk vendége. Köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat.

Köszönöm, hogy itt lehettem.

(miniszterelnok.hu)