2020. július 24.

Nagy Katalin: „92 óra munka, 12 óra pihenés, 0 szórakozás” – Orbán Viktor miniszterelnök ezt írta ki a közösségi oldalára az ötnaposra bővült európai uniós csúcs utolsó napján. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt! A tudósításokból azt nem láttuk, hogy mikor melyik tárgyalófél emelte fel a hangját, vagy esetleg verte az asztalt, de tényleg az elejétől már érzékelhetőek voltak a töréspontok és az erővonalak?

Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat! Egy fontos pillanat volt ez Magyarország történetében, de a másik 26 tagállaméban is. Olyasmivel próbálkoztunk, amivel korábban még nem. Ennek az oka a nyugat-európai országok gyengülő gazdasági teljesítménye a járványtól függetlenül, plusz a járvány okozta gazdasági nehézségek együtt, amely azzal fenyeget, hogy néhány nyugat-európai ország gazdasága térdre eshet. A hallgatók számára talán nem mond túl sokat, de azért megpróbálom elmondani, hogy van olyan tagállam, amelynek az államadóssága a teljes nemzeti össztermékhez képest 150-160 százalékra is fel fog csúszni a következő hónapokban. Ez az adósrabszolgaságot megközelítő szint. Magyarországon, amikor 2010-ben sikerült nemzeti kormányt alakítani, akkor 83-85 százalékon állt az adósságunk, és én személyesen már azt is tragédiának éltem meg, mert láttam, hogy a magyaroknak hosszú éveken keresztül azért kell dolgozniuk, hogy a korábban felvett hitelek kamatait vissza tudjuk fizetni. Lehangoló, rossz érzés, és hol van a 85 százalék a 130-tól, 150-től, 160-tól? Tehát baj van. S ezért azt találták ki, azt találtuk ki, hogy ne csak a következő hétéves költségvetésünket tervezzük meg, ahogy szoktuk, hanem még pakoljunk ehhez hozzá egy jelentős, bonyolult, de jelentős gazdaság-talpraállító pénzügyi csomagot, és ezt a kettőt együtt alkossuk meg. Önmagában a költségvetést megalkotni 27 ország számára sem egyszerű, de még ezt a csomagot is odaszámítva pedig különleges feladat volt. S hát nagyon sok érdek van, ahogy Ön utalt erre a kérdésében: északiak, déliek, szegények, gazdagok, közép-európaiak, északiak, szóval sok minden van itt, nagyok-kicsik. Nagyon nehéz megtalálni azt a nyugvópontot, amire mindenki egyszerre rá tud állni, és úgy érzi, hogy na, ma ez most jó. Ezért is van ez a statisztika, amit a tárgyalási órákról meg a hiányzó alvás óraszámokról mondott Ön, mert ugye, ilyenkor olyan tárgyalási föltételeket kell teremteni, hogy minden a megállapodás felé terelje a résztvevőket. Ennek az alvásmegvonás is része. A pápaválasztás is így szokott történni, ott sem véletlenül zárják össze az embereket, és engedik ki őket csak akkor, ha döntés született. Ez itt is így történik. Magyarországnak, nekem személyesen szerencsém van, mert én voltam katona, fél életemet edzőtáborokban és öltözőkben töltöttem el, s bár nem vagyok a régi, de néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, azokat azért még elviszem a hátamon, tehát a fizikai megterhelését a tárgyalásoknak azt én az átlagosnál jobban bírom is, meg bírtam is. Ráadásul nem ez volt az első költségvetés. Hét évvel ezelőtt is én tárgyalhattam már Magyarország nevében, és tudtam körülbelül, hogy mikor mi következik, és mit kell tenni. Tehát összeségében nem akartam én panaszkodni, sem dicsekedni ezzel a kiírással, hogy sok óra, kevés alvás, csak egyszerűen tudatni akartam a magyarokkal, hogy fontos dolgok történnek ott, ahol éppen vagyok, és biztatni akartam őket, hogy helyt fog állni a magyar miniszterelnök.

Igen, de az Európai Parlament egy tegnapi határozatában kimondta, hogy ebben a formában nem akarja elfogadni ezt a megállapodást, mert úgy érzi, hogy a költségvetésből nagyon fontos területek veszítettek az eredeti összegből, és nem tetszik az sem, hogy a jogállamiság nem olyan keretek között marad benne, mint ahogy azt ők szerették volna. Ez nem veszi el a megállapodást létrehozóknak a jókedvét?

Mi is történt? Mielőtt a parlamenti bírálatnak vagy kifogásnak az értelmét megfejtenénk, ahhoz tudnunk kell, hogy mi is történt. Tehát ha ilyen eurónyelven, ilyen blabla nyelven kell megmondani, hogy mi történt – mármint a tárgyalásokon –, azt úgy lehetne mondani, hogy őszinte dialógussal és komoly tárgyalások után sikerült megegyeznünk Európa jövőjéről. Ha magyarul vagy közép-európaiul mondjuk, akkor azt mondanánk, hogy a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális nemzetközi brigádok támadását. Ez ugyanazt jelenti. A parlament azért elégedetlen, mert a lengyelek és a magyarok, hozzáteszem még a V4-ek másik két országát is, bár elsősorban nekünk kellett itt kiállnunk magunkért, visszaverték azt a kísérletet, hogy a bennünket megillető pénzekről mások döntsenek. Itt azt szerették volna elérni ilyen bonyolult jogászi érveléssel, jogállami érveléssel, hogy ugyan most megkapjuk azt az összeget, ami jár a lengyeleknek meg a magyaroknak, de a fölhasználását politikai feltételekhez akarják kötni. Tipikusan olyan országok, akik bevándorláspártiak, és akik azóta gyűlölnek bennünket, nem túlzok, tehát személyes indulataik vannak velünk, magyarokkal szemben, de a lengyelekkel szemben is azért, mert nem engedjük, hogy az ő migrációs politikájuk érvényesüljön, és a Balkánról nem tudnak bejönni a migránsok Európába, mert Magyarország megállítja őket. Ők meg azt szeretnék, hogyha bejönnének. Ezek mind migrációpárti országok, migrációpárti miniszterelnökök, és egy Soros György nevű magyar áll a hátuk mögött. Ez a helyzet, és azt szerették volna, hogyha van a kezükben egy olyan pénzügyi eszköz, amivel zsarolni lehet a magyarokat meg a lengyeleket, de mint mondtam, ezek ilyen egyesült nemzetközi brigádok, ezeknek a támadását visszavertük.

Igen, de Ursula von der Leyen azt nyilatkozta a héten, hogy azért ezt nem felejtették el. Tehát az európai értékekhez való hozzáállást, illetve azt fontosnak tartják továbbra is. Tehát lesz valamifajta, mégiscsak lesz valamifajta…

Majd próbálkoznak, mert szorgalmas emberek, meg meg is kell dolgozni a pénzért. Tehát jönni fognak, és nekünk majd egyik sikert a másik után kell majd elérnünk. Nem háborút nyertünk, hanem egész egyszerűen csak egy nagyon fontos csatát, de még egyszer mondom: Európában két egymással versengő nézet van a jövőről. Az egyik túl van a kereszténységen, és túl van a nemzeti kultúrák korszakán. Ők úgy képzelik, hogy sok idegen kultúrájú embert kell beengedni az országokba; az a jó, hogyha ők összekeverednek, ebből egy sajátos, a mi régi, keresztény, nemzeti életünknél magasabb kultúrájú élet adódik majd, és ez előrelépés, a történelem lépcsőházában tett újabb lépés fölfelé. Ez az ő elképzelésük. Mi meg azt gondoljuk, hogy köszönjük szépen, ez a ti sorsotok, a ti országotok, ahogy ti akarjátok, ez meg itt a mienk. S mi nem akarjuk azt csinálni, amit ti csináltok, mert mi szeretjük, hogyha biztonság van, ha rend van, ha nincs terrorizmus, ha nem kell idegen kultúrájú emberekkel összekeveredni, hogy a végén majd aztán úgy, mint nálatok, nektek kelljen alkalmazkodni a jövevényekhez ahelyett, hogy ők alkalmazkodnának hozzátok. Mert Nyugaton már ez a helyzet. Sok sikert kívánunk nektek, de nem akarunk arra az ösvényre lépni. Ők pedig azt gondolják, nem adják meg nekünk azt a gesztust, lehetőséget, hogy mi a magunk szája íze szerint, szokásunk, hagyományunk szerint rendezzük be az országunkat. Ők azt akarják mondani, hogy Európának mindenhol egyformának kell lennie, és tessék nekünk is úgy kinézni, ahogy ők kinéznek. Ez a vita tárgya. S miután ez a vita nem dőlt el, mert ők nem adták fel ezt az igényt, ők próbálkozni fognak migrációpártisággal, a családoknak a teljes átértelmezésével, mozaikcsaládok, azonos neműek házassága, tehát próbálkozni fognak azokkal a dolgokkal, amelyek tőlünk meglehetősen idegenek. Ezért arra kell fölkészülni, hogy a magyar miniszterelnöknek nemcsak a következő egy-két évben, hanem még egy évtizeden keresztül folyamatosan vívnia kell ezeket a csatákat. Ennek vannak kitüntetett pillanatai, mint most a brüsszeli volt, és vannak unalmasabb hétköznapjai, de csak olyan kormánynak, nemzeti kormánynak és miniszterelnöknek szabadna az ország élén állni a következő tíz évben, aki érti ezt az összefüggést, látja ezt a csatát, és képes kiállni Magyarország mellett.

Az eredeti tervekhez képest Magyarország több pénzt kap. A portfolio.hu, egy gazdasági híroldal becslése szerint, amíg az elmúlt vagy most véget érő hétéves költségvetési ciklusban 39 milliárd eurót kapott Magyarország, most ők úgy becsülik, hogy 2021 és 2027 között több mint 30 százalékkal többet, 52,8 milliárd eurót fog kapni Magyarország. Ezt hogy sikerült elérni?

Ez több kérdést is fölvet. Kellő szerénységgel, de a tényeket pontosan ismertetve azt kell, mondjam, hogy ez alatt az 5 tárgyalási nap alatt a csapatommal, akikkel ott tárgyaltunk, mert persze én tárgyalok, de mögöttem ott szürkeállományból meg intelligenciából meg magyar találékonyságból azért egy egész hadseregnyi áll ilyenkor. Tehát az ember egyedül sohasem lehet elég okos, és csak egymaga aligha vívhat meg sikeresen egy ilyen bonyolult küzdelmet. De minden szerénységgel és visszafogottsággal azt kell mondanom, hogy ez a csapat így, együtt öt nap alatt szerzett Magyarország számára valamivel több, mint 3 milliárd eurót, ami testvérek között is árfolyamtól függően olyan 1.000-1.100 milliárd forint. Ezt úgy számoltam ki, hogy amikor megérkeztünk a tárgyalásokra, akkor már az asztalon volt egy megállapodási javaslat, ami arról szólt, hogy melyik ország körülbelül mennyit fizet majd be, mert be is kell fizetni, és milyen jogcímen mennyi pénzt kaphat az uniótól. Ez egy igazságtalan, Magyarország szempontjából több sebből vérző javaslat volt, és ezt kellett mindenfajta megállapodásokkal, háttérben kötött megállapodásokkal, okos érvekkel, bizonyos helyzetek előidézésével, ahogy ez tárgyalásokon lenni szokott, ezt kellett korrigálni, és ez nekünk sikerült. Tehát mondhatjuk azt, hogy kerestünk Magyarország számára több mint 1.000 milliárd forintot öt nap alatt. Ez órabérnek sem rossz.

A költségvetésben a következő hétéves költségvetésben levettek bizonyos területek pénzeiből. Itt szóba került a kutatás-fejlesztés, a zöldprogram, tehát olyan jelentős területek, ahonnan nyilván hiányzik majd az a pénz. Ugyanakkor, ugye, Ursula von der Leyen azt mondta, hogy tudomásul kell venni, hogy nincs olyan kassza, amely teljesen felülről nyitott lenne, tehát azt kell beosztani, ami van.

Így is lehet nézni, de ezt hagyjuk meg a nagyoknak, vagy akik itt 27 ország nevében beszélnek, mint Ursula von der Leyennek kell ezt tennie, mint a bizottság elnökének, én csak Magyarország perspektívájából nézem ezt a dolgot. Hogy’ számolok én? A közgazdászok persze ilyenkor a fejükhöz kapnak, de a közgazdászok csak a számokhoz értenek, itt az országhoz kell érteni, ez egy másik műfaj és másik szakma. Tehát én úgy számolok, hogy Magyarország része egy nemzetközi munkamegosztásnak. Egy nagy európai piacnak. Nincsenek határok, nincsenek vámok. Ugyanakkor nekünk van a kommunizmusból hozott nagy lemaradásunk, mert ha mi is kommunistamentes övezet lehettünk volna a világháború után, mint a tőlünk nyugatra lévők, akkor a mi gazdaságunk is jobb állapotban lenne. Tehát van egy örökölt történelmi hátrányunk. Ha mi kinyitjuk a határainkat, és nincs védővám, akkor a szerencsésebb múltú, következésképpen gazdagabb, több tőkével, nagyobb vállalatokkal, több beruházandó pénzzel rendelkezők idejönnek, és egy nagyon nehéz versenyt támasztanak a magyar vállalkozókkal szemben, ezért ők ott egy plusz nyereséghez fognak jutni. Tehát én úgy számolok, hogy megnézem, hogy egy évben a külföldiek ide behozott pénze mennyi hasznot termelt, és abból ők mennyit vittek ki, tehát van egy összeg, amit ők kivisznek az országból. Osztalék… Ügyesen kitaláltak sokfajta jogcímet, és kiviszik ezt a pénzt az országból, s én azért dolgozom most már 1990 óta parlamenti képviselőként, tehát harminc éve, hogy mi legalább annyi pénzt keressünk rajtuk, mint amennyi pénzt ők keresnek rajtunk. Ez azt jelenti, hogy úgy kell ezt nekem valahogy igazítanom, hogy kivisznek egy nagy összeget, és nekem meg kell oldanom, vagy a kormánynak meg kell oldania, hogy ugyanennyi pénz jöjjön be. Hogy’ jön be pénz? Európai uniós pénz jön be, támogatás, amit most is szereztünk, külföldön dolgozó magyarok hazaküldik a pénzt, és külföldön befektetett magyar vállalkozók hazautalják a profitot. Ha az európai uniós pénz, a külföldről hazaküldött keresmény és a külföldön befektetett magyar cégek profitja együtt eléri azt az összeget, amit innen a nyugatiak kivisznek, akkor Magyarország, azt kell mondanom, hogy jól járt. Ez egy jó mérkőzés, a külföldiek is jól jártak, mi is jól jártunk, mert itt mégiscsak modern technológia van, itt munkahelyek jönnek létre. Lehet, hogy nem nyerünk rajtuk, de ők sem nyernek rajtunk. Persze később, mikor majd megerősödünk, majd nyerni fogunk, de egyelőre most még az egyensúly eléréséért kell küzdeni, és ettől nem vagyunk messze.

Koronavírus-járvány. A környékünkön egyre nagyobb a baj. Románia egészségügyi minisztere úgy fogalmazott, hogy Románia lett Európa leprása azért, mert az elmúlt napokban volt olyan nap, amikor ezer ember fertőződött meg a koronavírussal. Mit lehet tenni? Magyarországon lesznek újabb szigorítások?

Hát, ugye, minden reggel én is ébredés után elsőként ezeket a számokat nézem meg. Megmondom őszintén, mindig a halálesetek számát nézem elsősorban. Mert ugyan a koronavírus-járvány egy kellemetlen betegség, a fiatalabbak persze könnyebben vészelik át, az idősebbek nehezebben, és van, akiket súlyosan meg is gyötör, de ebbe bele is lehet halni. Tehát én először azt nézem, hogy vesztettünk-e életet. Ez a legfontosabb szám. Persze az időseket támadja meg legjobban, tehát rájuk külön kell figyelni. Az elmúlt napokban azt látom, hogy a halálesetek számát tekintve kezd jól állni a szénánk. A megfertőzések is fontosak, mert a fertőzésből lesz a haláleset természetesen, a kettő között van összefüggés. Tehát én ezt nézem. Most úgy látom, hogy a környező országokban baj van, és nagyon nagy együgyűség kell ahhoz, hogy az ember azt gondolja, hogy ő ül egy kedvező helyzetben, körülötte mindenkinek nő a fertőzése, és ez nem jön be Magyarországra. Tehát biztos, hogyha nem teszünk semmit, akkor be fogják hurcolni ide a vírust. Sőt, mi magunk fogjuk behurcolni, mert jövünk-megyünk. Ezért most arra kell figyelni, hogy a határátkelőhelyeken nagyon világos, egyszerű, egyértelmű, pontos szabályok legyenek, amiket az emberek, a magyar emberek is betartanak, a magyar rendőrök is érvényesítenek, és a külföldiekkel is betartatnak. Ugye, ezért hoztunk mindenfajta intézkedéseket, ugye, az országunkból átutazás csak egy korridoron keresztül, egy kijelölt folyosón keresztül lehetséges, a belépéskor hőmérő, és így tovább, kérdőíveket kell kitölteni. De a legfontosabb, hogy a múlt héten az operatív törzs úgy döntött, hogy három kategóriába sorolja az országokat: piros, sárga és zöld, és különböző védelmi rendszabályokat rendel ezekhez a kategóriákhoz. Zöldből lehet jönni-menni, a sárgánál már korlátozások vannak, aki pirosból jön, az pedig számíthat arra, hogy karanténba kell mennie. Aki sárgából jön, annak is karanténba kell mennie, de ott ezekkel a bizonyos tesztekkel kiválthatja, lerövidítheti a karantén időszakát, ha azt elvégzi. Ennek a költségét augusztus 1-jéig mi álljuk, az állam állja, a költségvetés, és augusztus 1-je után mindenkinek magának kell ezt a költséget állni, hiszen ha utazik, akkor ezt legyen kedves, és kalkulálja be az utazás lehetséges költségei közé. Ha nem figyelünk, ha nem tartjuk be a szabályokat, ha nem tájékozódunk külföldi utazások előtt, akkor könnyen bajt okozhatunk magunknak is meg az országnak is. Mindenkit arra kérek, hogy tájékozódjon, mielőtt utazik. Van egy külön honlap, ami ehhez nyújt segítséget. Én senkit nem beszélek le a külföldi nyaralásról, mert én tudom, hogy milyen: muszáj látni a tengert, tehát én is ehhez a csoporthoz tartozom, és egy-két napot nyilván ki kell menni a vízre, ez is rendben van, de mégis: több Balaton, kevesebb Adria. Az arányokat tartsuk meg, és a nyaralásunknak legalább a súlypontja maradjon Magyarországon.

Július 24-e van, de hát a gyerekek nem szeretik, hogyha ilyenkor az iskolát emlegetjük, de gondolom, a szülőket megnyugtatta az a hír, hogy mostantól, szeptembertől minden diák ingyen kapja majd a tankönyvet. Az viszont az iskolák számára megnyugtató, hogy akik szeretnék, azok alkalmazhassanak iskolaőröket, mert láttuk, hogy bizony mi minden megtörtént azokon a helyeken, ahol a diákok elfelejtkeztek arról, hogy hogyan kell viselkedni. Másrészt pedig azt is tudjuk, hogy a pedagógus társadalom elnőiesedett szakma, tehát nagyon sok női pedagógus van, aki szintén bízik abban, hogy egy iskolaőr meg tudja fegyelmezni a rossz gyerekeket.

Itt a baj nagyobb azért, mint az ember gondolná, meg kínos is erről beszélni, mert végül is a szabálysértő szülők meg gyerekek is a mi nemzetünkhöz, a mi közösségünkhöz tartoznak, és az ember nem szívesen beszél a saját gyengeségéről. Márpedig ez a jelenség a mi magyar közös életünk gyengesége, kritizálható, időnként szégyellnivaló pontja. De ha meg akarjuk valahogy ezt a helyzetet oldani, akkor kell róla beszélni is, akármennyire is kínos és kényelmetlen. Tehát vannak az országnak olyan részei, tehát van földrajzi sajátossága is annak, amiről beszélünk, ahol úgy elvadultak a dolgok, és az emberi érintkezés olyan alapvető szabályait is figyelmen kívül hagyják, hogy nem garantálható, hogy a szülők és a gyerekek megadják a tiszteletet a pedagógusnak, aki azért dolgozik, hogy az ő gyerekük, ahogy nekünk mondták: kölkük, gyerekkorunkban, okosabb legyen, írni-olvasni tudjon, egy szakmát képes legyen megtanulni, egyáltalán boldogulni tudjon felnőtt életében, és egy egészséges, boldog ember lehessen belőle. Ezért dolgoznak a tanárok a mi gyerekeink érdekében. Jó, a gyerek az gyerek, az nem mindig érti, de sajnos a szülő sem mindig érti. S nem is a gyerekek okoznak csak problémát, hanem az iskolába betörő, ott hangoskodó, erőszakosan föllépő szülők is. Tehát vannak olyan részei az országnak, ahol egy pedagógus, és mint Ön mondja – bár én szeretném, hogyha 50 százalék lenne a férfi, és 50 a nő, és dolgozom is rajta, hogy elérjük majd ezt a szintet az iskola, tehát a pedagógusok világában, de most még nem ez a helyzet –, hogy valóban kiszolgáltatott helyzetben érzik magukat a pedagógusnők, tehát a tanárnők, tanítónők. Ez elfogadhatatlan! Egy miniszterelnök felelősséget visel az ország állapotáért, és én nem vagyok hajlandó eltűrni azt, hogy a gyerekek boldogabb élete érdekében munkáját végző emberek, tanítónők és tanárnők rettegjenek vagy féljenek, miközben mások javára végzik a munkájukat. Ez lelkileg, erkölcsileg elfogadhatatlan állapot. S miután ma már kiment a divatból a gyerekek megfegyelmezésének az az eszköze, ami az én időmben még általános volt, s a végeredményt tekintve talán nem is volt helytelen, és kiment a divatból az is, hogy a szülőket nem engedték be az iskolába, és világossá tették, hogy az iskolában tanár van meg gyerek, a szülőt meg majd behívják, amikor szükséges, mert a gyereknek valami félresikerült, vagy mert szülői értekezlet van. Ma vannak helyek, ahol a szülők azt gondolják, hogy csapatostul oda be lehet menni, hőzöngeni lehet, s tiszteletlenül lehet beszélni, meg fenyegetően lehet fellépni a tanárokkal szemben. Ez nem fogadható el, ez Magyarországon nem történhet meg. S ha megtörténik, mint ahogy néhány helyen ez a helyzet, akkor ott azonnal cselekednünk kell. Talán hamarabb is kellett volna, de most már nem akarok tovább várni, és bevezettük az iskolaőrséget. Tudtam, hogy óriási vita lesz, mert a liberális értelmiségiek egy pillanat alatt azt fogják mondani, hogy nem rendőr kell oda, hanem pszichológus, meg nem megfegyelmezni kell a szülőket, hanem beszélni kell velük, meg őszinte dialógust kell velük folytatni, ami szerintem nagyon fontos, és mind igaz, de van egy határ, amin ha átlépnek akár diákok, akár szülők, akkor ott már nem beszélgetni kell, hanem rendet kell teremteni. Ezért a rendőrség fogja szolgáltatni vagy kiállítani az iskolarendőröket, iskolaőröket. Ezek az emberek bent tartózkodnak majd a tantestület kötelékében és az iskola épületében. Oda küldünk csak ilyen iskolaőröket, ahol kérik az iskolák. Most 491 iskolát látok, ahová küldeni fogunk ilyen embert. S az a kötelességük ezeknek a férfiaknak, hogy ott fellépjenek, és fönntartsák a rendet. S világosan meg kell üzennünk a gyerekeknek meg a szülőknek is, hogy szabadság van, demokrácia van, mindenről lehet beszélni, mindent föl lehet vetni a tanárnak is, de van egy határ, amin nem lehet túlmenni. Az iskolában rendnek kell lennie, mert az iskola nem egy klub, találkozó, hanem az bizonyos gyermekek számára fönntartott oktatási intézmény, vagyis munkahely, ahol el kell végezni a munkát, és nemcsak neki személy szerint, hanem a padtársának meg az osztálytársának is. S ő nem zavarhatja meg, nem teheti lehetetlenné, hogy az osztálytársa elvégezze a munkáját. Tehát bizonyos rendnek lennie kell. S ezt minden eszközzel fönn fogjuk tartani. Nem lesz Amerika ebben az értelemben – ezt is mondhatnám – Magyarországból.

Van még egy percünk. A konzultációról. Ugye, augusztus 15-ig lehet beküldeni, és most a keddi adatok szerint már 725 ezren kitöltötték az íveket, és beküldték. Úgy tűnik, hogy az ellenzéknek az a felvetése, hogy felesleges a hallgatóságnak vagy a polgároknak ez a fajta megkérdezése, mégsem válik be, hiszen nagy az érdeklődés. Ön mit gondol erről?

Először is azt gondolom, hogy bármennyire is szomorú, de a baloldalra nem lehet számítani, ha baj van. Akkor sem, ha pénzügyi baj van, akkor sem, ha migrációs baj van, és akkor sem, hogyha járványügyi baj van. Fölfoghatatlan számomra, hogy miért nem tudnak felülemelkedni a hatalmi törekvéseiken és a párt-nézőpontjaikon. Amikor az ország bajban van, akkor össze kell fogni. Nem érdekes, hogy valaki jobboldali vagy baloldali, szocialista vagy fideszes, ha baj van, akkor baj van. S aki arra vállalkozik, hogy az embereket képviselje a parlamentben, tehát, mondjuk, parlamenti párt, akkor az összefogás szerintem erkölcsi kötelesség. Ennek nem tesz eleget a mai magyar baloldal. Sőt, azt is meg akarja akadályozni, hogy a kormány sikeresen foghassa össze az országot, és közösen sikeresen védekezhessünk. Mi értelme van kilopkodni postaládákból kérdőíveket, és ezzel megakadályozni, hogy az emberek maguk dönthessék el, hogy el akarják-e mondani a véleményüket? Nem gyerekek a magyar emberek, felnőttek, polgáremberek, öntudatuk van, eszük van, pontosan átlátják, hogy mi történik Magyarországon. Aki nem akarja kitölteni a konzultációt, majd nem tölti ki. Aki utálja a kormányt, majd ráír mindenfajta rondaságot, ilyen is szokott történni. Aki meg össze akar fogni a többi emberrel, hogy megvédje Magyarországot, az meg ki fogja tölteni. Azért van szükség erre, mert látjuk a szomszédos országokban, hogy ott már a második hullám megérkezett. Bennünket is fenyegetni fog. Egy védekezés nemcsak azon múlik, hogy jól szervezi-e meg a kormány a munkát, az önkormányzatok meg az operatív törzs jól dolgozik-e, hanem hogy az emberek mennyire hajlandóak elfogadni bizonyos lépéseket. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy amikor a második hullám érkezik, akkor mik azok az intézkedések, amiket első helyen tartanak fontosnak az emberek. Ezt én úgy hívom, hogyha baj van, akkor egyetértési pontokat kell létrehozni, amit minél többen el tudunk fogadni. Utána rá lehet állni ezekre az egyetértési pontokra, lehet hozni jó döntéseket, és az emberekkel közösen végre lehet hajtani. S akkor megmenekülünk a bajtól. Így menekültünk ki a pénzügyi válságból, így úsztuk meg, védtük ki, hárítottuk el a migrációs válságot, és így fogjuk megvédeni az országot a járványtól is.

Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)