2020. január 17.

Nagy Katalin: „Ausztria természetes partnere Magyarországnak” – mondta Orbán Viktor a prágai csúcstalálkozó után, a V4-es találkozó után, amely találkozónak az volt a legfontosabb megállapítása, hogy tudták azt rögzíteni, hogy melyek azok a területek, amelyekkel egyetértenek a V4-ek és Ausztria és mi az az egy dolog, amiben nem. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. Ezek szerint akkor a V4-ek érdekérvényesítése ezek után ezeken a területeken megerősödhet?

Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat, jó reggelt kívánok. Optimista mondat az öné, de fogalmazhatunk így is. Izgalommal vártam a találkozót. Nem akárhogy szedték szét az osztrák kormányt ezelőtt fél évvel. Ugye, ott egy jobboldali kormány volt, amely állt az Európai Néppárthoz tartozó, Kurz kancellár vezette Osztrák Néppártból, és egy tőle jobbra álló pártból, Szabadságpártnak hívják. Ilyen koalíció Európában máshol nincs. Én ezt tartom a jövőnek egyébként, tehát hogy az európai jobbközép keresztény alapon a tőle jobbra álló pártokkal próbáljon együttműködést kialakítani. Első fecskének gondoltam Ausztriát, de ott aztán egy titkosszolgálati akcióval gyakorlatilag szétbombázták a koalíciót, és levadászták a kisebbik koalíciós párnak a vezetőjét. Ezért új választások lettek Ausztriában, és fél éve izgalommal várja mindenki, hogy mi sül ki ebből. Mindenesetre az osztrák emberek leadták a szavazataikat, és nem nagyon változott a véleményük.

Igen, de azért mégiscsak első fecske, nem ez a jobbközép, hanem zöld.

Jött helyette egy másik első fecske. Az egyik első fecske elment, majd megérkezett egy második, ha szabad így fogalmazni, amit még sohasem láttunk, hogy egy jobbközép párt egy zöldpárttal hoz létre koalíciót. Két nagy kihívás van a világ előtt: az egyik a migráció, a másik a klímaváltozás. Tehát az osztrák kormány összetétele reflektál, válaszol erre a két kihívásra. Hogy ebből mi sül ki, azt nem tudjuk, ezért voltunk kíváncsiak a kancellár véleményére, hogy mire számíthatunk a jövőben. Ami a nekünk a legfontosabb, szomszédoknak és sógoroknak, az két dolog. Az első, hogy bevándorlásügyben semmilyen változás nem lesz, tehát az osztrákok bevándorlásellenesek, migránsellenesek, és keményen a határvédelem mellett vannak, és ott nincs engedmény. Rajtuk is keresztülgyalogoltak, éppúgy, mint Magyarországon, pechjükre náluk sokan maradtak is. Itt azért ezt megoldottuk, ott nem sikerült, és így sokan ott is maradtak. A régebbi időkből is van ott néhány százezer nem keresztény gyökérzettel rendelkező, most már osztrák állampolgár, tehát kijutott nekik a jóból. Ők pontosan tudják, hogyha ezek az arányok tovább változnak, annak súlyos következményei lesznek a mindennapi életre nézve, ezért ők világosan a migráció ellen vannak. Másfelől az osztrák gazdaság súlya is meg fog nőni. Tegnap jöttek ki vagy tegnapelőtt a német gazdaság tavalyi évre vonatkozó adatai. A német gazdaság mindösszesen 0,6 százalékkal nőtt, de az osztrák több mint kétszer ennyivel. Nekünk nem mindegy, hogy mi történik azokon a piacokon, ahová eladjuk a termékeinket. Azok a kormányok, a német és az osztrák, amelyeknek a növekedése lassul, sőt szerintem a németeké meg is áll majd az idei esztendőben, milyen választ adnak erre. Az osztrák kancellár, aki egy fiatal és bátor ember egyébként, harcosan a versenyképesség növelése, az adócsökkentés, a vállalkozások támogatása, a több munkahely mellett, tehát ő ezen az állásponton van, és ez pontosan egybecseng a V4-ek érdekével is meg álláspontjával is. Tehát ezek a jó hírek. Az viszont rossz hír, hogy úgy maradtunk, ahogy voltunk nukleáris energia ügyében, az osztrákok eltökélten atomellenesek, és megtámadnak minden atomenergetikai beruházást Európában. Ez nemcsak bennünket sújt Paks miatt, mert ők megtámadják a cseheket is, akik szintén szomszédjaik, és megtámadják a szlovákokat is. Úgyhogy ebben nem tudtunk dűlőre jutni, az osztrák kancellár becsületesen és egyenesen megmondta, hogy ez az együtt nem működés területe lesz a következő években.

Hogyan látja, alkalmas Kurz kancellár arra, hogy Ausztria betöltse a híd szerepét Nyugat- és Kelet-Európa vagy Közép-Európa keleti része között?

Talán az másodlagos, hogy én mit gondolok erről, de az osztrák emberek azt gondolták, hogy igen, óriási bizalmat kapott, ráadásul egy ilyen megrázó esemény után, mint az előző, az első Kurz-kormánynak a lebontása volt, megkapta a bizalmat, nagyon bíznak benne az emberek jól láthatóan. Van is ebben valami. Én emlékszem, amikor először voltam miniszterelnök, én is 35 éves voltam. Nem panaszkodom a mostani támogatottság vagy bizalom ügyében sem, de annak van egy különleges íze, amikor az ember nagyon fiatal, és úgy támogatják. Abban nemcsak politikai számítás van, hanem van egy szeretet: egy fiatalember, akinek hadd sikerüljön, miért is ne sikerülhetne neki? Ez az ausztriai politika jól megrántotta, előrelendítette. Én azt hiszem, hogy sok jót várhatunk Ausztriától. Ez nem volt mindig így a történelem során, de most éppen így lehet.

Nyugat-Európa és Kelet-Európa közötti kapcsolatról szól tulajdonképpen az a szavazás, ami tegnap Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén történt. Meglepő volt az, hogy most nagyobb arányban szavazták meg azt az ott ülő képviselők, hogy Magyarországot és Lengyelországot feddjék meg azért, mert a jogállamiság nem tökéletes ebben a két országban.

Fontos nap volt a tegnapi, nagy vita volt az Európai Néppárton belül is, mert az, hogy a bevándorláspárti többsége az Európai Parlamentnek, hiszen ott egy bevándorláspárti többség van, ahová a magyar ellenzék is tartozik – szocialisták, liberálisok, zöldek – ellenünk szavaznak, mert gyűlölnek bennünket a bevándorlásban elfoglalt álláspontunk miatt, nem egyszerűen ellenzik az álláspontunkat, érzem rajtuk, hogy lenéznek bennünket, és úgy látják, hogy mi egy elmaradott állapotában vagyunk az emberiség fejlődésének, nem látjuk be, hogy micsoda jótétemény származik abból, hogyha nagy tömegben beengedik muszlimokat a saját világunkba, és ebből a két dologból, a keresztény és a muszlim világ összekeveredéséből micsoda fantasztikus jövő bomlik majd ki. Ők ezt így látják, és bennünket meg elmaradottnak tekintenek; nem érzünk rá az ízére, vagy nem látjuk ennek a szépségét. Bevallom őszintén, én nem látom a szépségét, inkább félek ettől. Ennek megfelelően nem egyszerűen az ész alapján viszonyulnak a magyar állásponthoz, hanem indulatosan. Ez rendben van, vagyis nincs rendben, de ebben nincs meglepetés. Az, hogy az Európai Néppártban óriási vitát kellett folytatni, az már azért kellemetlenebb. És egy centiméterre voltunk, hogy kilépjünk a néppártból a tegnapi nap során, csak azért nem tettük ezt meg, mert a franciák, a spanyolok és az olaszok egyértelműen velünk voltak, és azt mondták a néppárt vitájában, hogy ki kell állni Magyarország mellett. Most én, ugye, az egész néppárti ügyet is a nemzeti szemüvegen keresztül nézem, egy kormányzópárt azért tartozik egy pártcsaládhoz Európában, hogyha a hazájának, ez esetben Magyarországnak szüksége van védelemre, segítségre, támogatásra, akkor legyenek szövetségeseink, de ha a szövetségeseink elárulnak bennünket, mint ahogy többségében egyébként a néppárt is elárult bennünket tegnap, akkor ott nincs keresnivalónk. Az, hogy azonban három komoly ország, mégiscsak az olaszok, a franciák meg a spanyolok nem akárkik, azt mondják, hogy a magyaroknak van igazuk, és ki kell állni Magyarország mellett, ez ad némi reményt arra, hogy ott még változást lehet elérni, fogyatkozó, de még létező reményt. Egyébként ma reggel már nem lettünk volna tagok. Az egész dolog mögött – túl a bevándorlásról vallott nézetek különbözőségén – az áll, hogy a Soros-hálózat nagyon aktív az Európai Parlamentben meg az európai politikában. Ugye, ne felejtsük el, hogy az európai választásokon is bejuttattak sok képviselőt az Európai Parlamentbe, a bizottságba is, és vannak olyan országok, ahol a kormányokra is komoly befolyást gyakorolnak, így ott vannak a tanácsban is. Én megmondom őszintén, mindig furcsállottam, hogy erről a kérdésről ott nem beszélünk nyíltan, hogy az ilyen hálózatok, az ilyen akciók mögött egyértelműen a Soros-féle hálózat van. Mert minden politikai kézikönyv azt írja, hogyha van valaki, aki gazdag – itt most erről van szó, nem mellékesen egyébként sokmillió ember tönkretételéből szerezte a pénzét, spekulációkkal, de van egy gazdag ember, és politikai befolyást vásárol, mert itt erről van szó, képviselőket vásárol meg, finanszírozza őket, támogatja őket, hálózatokat működtet, tehát befolyást vásárol a politikai életben, azt úgy hívják a mi szakmánkban, hogy oligarcha. A világ első számú oligarchája Soros György, aki ráadásul egy leplezett vagy legalábbis részlegesen leplezett, maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja a politikai tevékenységét, és gyakorol befolyást az európai politikára. Itt összeütközik Magyarország meg ez a hálózat, mert ez a hálózat szintén egy kevert, keresztény-muszlim összetevőkből álló, új, modern Európát akar, ahogy ők mondják, amely túl van a kereszténységen, és túl van a nemzeti érzelmeken. Magyarország pedig azt mondja, hogy nekünk vannak demográfiai problémáink, de nekünk nem migránsok kellenek, hanem magyar gyerekek, és ezért a migrációt ellenezzük, a családokat támogatjuk. Ez egy nagyon éles konfrontációt eredményez, a legizgalmasabb és legélesebb vitát eredményezi az európai színtéren, amit persze látszólag pártokkal vívunk, de a két szembenálló fél igazából a Soros-féle európai hálózat és Magyarország, meg persze néhány más közép-európai ország, mint például a lengyelek.

De miért nem lehet erről nyíltan beszélni Brüsszelben?

Ezt egyszer majd meg kell fejteni. Miért nem szokott az ember beszélni ilyesmiről nyíltan? Mindannyiunk életében vannak dolgok, amikről óvatosan beszélünk. Valószínűleg azért, mert a szembenálló felet erősnek látjuk, és félünk tőle. Tehát sokan vannak, akik félnek Soros Györgytől. Nézze, azért egy nyugat-európai médiaközegben, amikor Soros belefúj a sípjába, és ott meglendülnek a tollak, és nekiesnek egy politikusnak a lapokban, újságokban, internetes médiában, hát, aki azt kibírja, az legény a gáton. De mi ezen már túl vagyunk. Én személyesen nyolcszor vagyok túl, tehát engem nyolcszor öltek meg ezek az újságírók és álcivilek meg a Soros-féle hálózat, nyolcszor támadtam fel. Én már minden lében meg lettem forgatva, tehát én már nem félek ettől a dologtól, mert ismerem, de aki még sohasem ment szembe egy ilyen hatalmas ellenerővel, az csak egy úthengert lát, és azt mondja, hogy azzal szemben nincs esélye, inkább hallgat.

Na, de azért ez a helyzet, mármint a néppárttal olyan sokáig nem tartható fenn. Mire számíthatunk?

Teszünk még egy kísérletet, most Kurz kancellárral erről is tárgyaltam, hiszen ő is az Európai Néppárthoz tartozik. Lesz még egy randevúm a németekkel, a CDU vezetőjével, magával a kancellár asszonnyal is, szeretnék még az Európai Néppárt elnökével, Tusk elnök úrral is beszélni, aki persze a lengyel kormány ellen van, és ez nehezíti a helyzetemet; bár lengyel, de mégis a lengyel kormány ellen van. Aztán utána döntést kell hozni. Az biztos, hogy ez így nem maradhat, és ha nem áll ki az Európai Néppárt Magyarország mellett, akkor nekünk egy új európai mozgalmat, egy új európai kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani. Van dolgunk persze Magyarországon is, de az európai színtér is fontos a számunkra, és akkor energiát kell fordítani, ami nem csekély energiát jelent egy európai mozgalom megindítására. Lesznek hozzá szövetségeseink.

Valószínűleg, de nem kell attól tartani, amit a DK-s képviselők gyakran elmondanak hetente kétszer, hogy akkor, ha megszűnik a kapcsolata a néppárttal a Fidesznek, akkor az bizony az országra nézve hátrányos lesz, mert el fogunk esni támogatásoktól.

Éppen fordítva: előnyös lesz, mert mi csak olyan döntést hozunk, ami előnyös Magyarország számára egyfelől, kettő: az államközi kapcsolatokat sohasem szabad összekeverni a pártkapcsolatokkal. Dolgoztam én együtt miniszterelnökként olyan német kancellárral, aki szociáldemokrata volt, meg a francia elnökkel is szót értünk, holott egyébként egy teljesen másik pártcsaládhoz tartozik, és tudnék még számos ilyen példát mondani. Az egy silány vagy sekélyes, talán ez a jobb szó, az egy sekélyes megközelítése az európai politikának, amikor összekeverik az államközi kapcsolatokat a pártkapcsolatokkal. Ami a költségvetési vitát illeti, ott pedig Magyarországnak szövetségesei vannak, nem pártok, hanem államok és erős érveink és a legvégén egy vétójogunk.

Hazai belpolitika. Az indulatokat nagyon felkeltette az a hír, miszerint Magyarországon körülbelül 12 ezer börtönlakónak van kártérítési igénye a magyar állammal szemben, és ha az összeget nézzük, akkor nagyjából olyan tízmilliárd forintra rúg ez a bizonyos kártérítési összeg. Nem nagyon értik ezt az emberek, hogy van ez, hogy azokat, akiket valamilyen bűncselekmény miatt elítélnek, hátrateszik a kezüket a börtönben, és azt mondják, semmi gond, kibírom ezt a kis időt, aztán ha kimegyek, akkor majd megérkezik a kártérítés.

Csúcstartó ebben a börtönbizniszben egy olyan 33 éves férfi, tehát jó munkaképes korban lévő emberről beszélünk, aki nyolc és fél év börtön után kapott 8 millió forint kártérítést. Az azt jelenti, hogy minden leült év után kapott jutalomként egy-egy millió forintot. Teljesen abszurd és elfogadhatatlan.

De mire hivatkozik? Mit kért?

Ez az egyik probléma: a mérték, a másik pedig a számosság. Hogy a hallgatók értsék, ugye, a börtön nem egy romantikus hely, sőt az egy nagyon nehéz hely, és ott előfordulhat, hogy időnként egy-egy elítélt sérelmére történik valami, ami kínzásnak minősülhet. A nemzetközi egyezmények, amiket mi is aláírtunk, azok tiltják, hogy a börtönben kínozzák az embereket, ez helyes, ezért is írtuk alá, de előfordulhat olyasmi, ami ebbe a kategóriába tartozik. Ezért nekünk van egy aránylag egyszerű mechanizmusunk, hogy amikor ez bekövetkezik, akkor gyorsan megkapja az elítélt a kínzásért az ellentételezést vagy kompenzációt, tehát valami pénzt. Azonban eszes, jól ismert ügyvédcsoportok rájöttek arra, hogy az európai szabályok a kínzásról olyan lazák és abszurdak, hogy erre hivatkozva itt egy bizniszt lehet csinálni. Jól ismert ügyvédi körökről van szó egyébként, majd az ő személyükkel is kell foglalkozni később, mert mégiscsak kihúztak az állam zsebéből sokmilliárd forintot. Szóval ezekre a nagyon laza európai normákra hivatkozva, idézek például egy ítéletből, ami a kínzásnak minősülő problémákat taglalja, megpróbálom pontosan felolvasni: nem süt be eléggé a Nap a zárkába. Nem süt be eléggé a Nap a zárkába… Ráadásul, ugye, Magyarországon mi arra törekszünk, hogy a rabok eltartsák magukat. Tehát Magyarországon a bebörtönzötteknek munkalehetőséget teremtünk, illetve dolgozniuk kell. Ezzel az állampolgárok által fizetett börtönfenntartás költségeit jelentősen csökkentjük, ami azt jelenti, hogy nálunk nem egy zárkában összezárva tölti a legtöbb rab, a legtöbb elítélt a büntetését, hanem munkát végez, tehát nem kínozva van, hanem dolgozik. Na, most miután itt tízezer fölé ment a szám, azt hiszem 12 ezernél lehetünk, és 10 milliárd forintot is elhagyta a kifizetett összeg, a kormány azt gondolja, hogy na, ennek véget kell vetni, tehát ez így nem fog menni. Vannak fennálló jogszabályok, amelyek fizetésre kényszerítenének bennünket, de az én véleményem az, hogy ez egy joggal való visszaélés, és ha joggal való visszaélést tapasztal egy kormány, akkor a kifizetéseket azonnal fel kell függeszteni – ezt fogjuk tenni –, és azonnal a parlamenthez fogunk fordulni, hogy változtassák meg a szabályokat.

Tehát akkor a hazai parlamentnek kell változtatni a szabályokon?

Igen-igen, először igen. Én a joggal való visszaélést nem támogathatom. Miniszterelnökként az a dolgom, hogy akármit is mondanak a jogszabályok, tegyem világossá, hogy itt nem a jogszabályok helyes alkalmazásáról, hanem visszaélésről van szó, és azt meg kell akadályozni. Ezért nem fizetünk. Most ezek után az fog történni, így kerülnek be a nemzetközi normák a beszélgetésünkbe, hogy ezek a derék ügyvédek el fognak majd menni az elítéltek nevében az európai bírósági fórumokra, és ott be fogják perelni Magyarországot. Ahogy ismerem az európai bírókat, szerintük is probléma, hogy nem süt be a zárkába eléggé a Nap, és így ott nehéz csatákra kell számítani. De még mindig jobb harcolni és kiállni az érdekeink mellé és rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint balek módjára fizetni úgy, hogy az egyébként tízmillió ember igazságérzetét sérti. A magyaroknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem azért dolgoznak, nem azért fizetnek adót, hogy utána a bebörtönzötteknek nem létező okokból, tehát nem valóságos okokból jutalmat fizessenek, mert néhány ügyvéd ügyesen kijátssza a jogszabályokat.

Gyöngyöspatán ma jár le a határideje annak a bíróság döntése értelmében, hogy kárpótolják azokat a roma diákokat és szüleiket, akiket szegregáltan tanítottak ott, a helyi általános iskolában. Most az a legfrissebb hír, hogy a terület fideszes országgyűlési képviselője és az önkormányzat szeretné azt elérni, hogy ne kelljen kifizetni ezt a majdnem 100 millió forint kártérítést, hogy természetben próbálnák meg jóvátenni ezt a hibát úgy, hogy képzésekben vehetnének részt ezek a családok, ezek a fiatalok. Ezt jó megoldásnak tartja-e? Egyáltalán ezt a helyzetet hogyan lehet megoldani, feloldani?

Erős érzelmi viharokat kiváltó ügyről van szó. Nem mindegy, hogy tudunk-e higgadtan beszélni a dologról. Én próbálok. Ahhoz, hogy higgadtan beszéljünk a dologról, egy megfelelő kiindulópontot kell választani. Az én kiindulópontom a magyarok igazságérzete. Érdekes nép a mienk, vannak dolgok, amiket gond nélkül elfogad, tehát például a magyar emberek azt teljesen elfogadják, sőt támogatják, hogy segély helyett adjunk munkát. Elfogadják, hogy az adófizetők forintjaiból tartsunk fent óvodákat, és ott felzárkóztató munkát végezzünk a roma, cigány gyerekek számára. Támogatják, hogy ingyen étkezhessenek, támogatják a magyarok azt, hogy szakmát tanulhassanak. Tehát a magyarok nem rasszisták, nem utasítják el a cigányokat élből, azt is tudják, hogy együtt fogunk élni a következő évtizedekben is, keresik az együttműködésnek a formáját, és igyekeznek segíteni, de van egy határ, amit a magyar sohasem fog átlépni, vagy sohasem érzi úgy, hogy azt szabad átlépni, s ez pedig az a határ, hogyha pénzt adunk a semmiért. És itt az emberek úgy érzik, hogy ez történt, tehát az, hogy „valamit valamiért”, az rendben van, de a „pénzt a semmiért”, ezt a magyar ember sohasem fogja elfogadni. Én erre építettem fel a kormány politikáját is, és azt mondtuk, hogy akkor aki nem talál munkát magának, sok roma ember volt közöttük, annak legyen közmunkája. Akkor kapjanak csak családi pótlékot, ha elküldik a gyereket iskolába, kinyitottuk a sportolás lehetőségét a számukra, felzárkóztató programokat indítottunk, tehát én hiszek abban, hogy – bár ez egy nehéz és érzékeny ügy –, ez egy kezelhető kérdés, és ebből a végén még valami jó is kijöhet. Mert – mint látom – jó okkal lehetnek a nem roma származású magyarok is büszkék arra, a romák meg aztán különösen, hogy a közmunka lehetőségével százezer szám éltek a romák, és onnan most már átmentek a piaci munkahelyekre. Az ember elmegy egy építkezésre, akkor látja, hogy ott nagy számban dolgoznak romák. Erre büszkék lehetünk, ez egy eredmény szerintem.

Igen, de bocsásson, itt, ugye, szegráció történt 2004-től.

Az a baj, hogy az ilyen ítéletek ezt verik szét. Na, most ott szegregáció történt-e vagy egy rosszul sikerült felzárkóztatási kísérlet, ezt most én nem vitatnám, mert a bíróság erről mondott valamit, fogadjuk el. De az biztos, hogy úgy nem orvosolhatjuk a bajt, hogy pénzt adunk a semmiért. Úgy orvosolhatjuk a bajt, és a képviselő úrnak igaza van, hogyha inkább segítséget adunk. Kifizetjük a képzésüket, ha kell, átképzést, új tanfolyamokat, tehát ha szolgáltatást adunk nekik, nem pedig a kezükbe odaadjuk a pénzt, amit – még egyszer mondom – sohasem fognak a magyarok elfogadni. Tehát én úgy érzem, hogy itt egy szerencsétlen bírói ítélet született, amit – ráadásul mindig ide jutunk vissza – ha megnézünk, hogy kik indítottak el, ott mindenhol a Soros szervezeteket találjuk meg. Én az egészet provokációnak érzem, egy szép irányba jól haladó folyamatot, a cigány–magyar együttélés helyzetének javulását, a nyomorból a cigányok kiemelését elősegítő politikát torpedózza meg vagy torpedózhatja meg egy ilyen akció, amely – még egyszer mondom – ahelyett, hogy az együttélés megfelelő módjait keresné, inkább szétfeszíti az egymás mellett élő, különböző etnikumú közösségeknek az életét. Még egyszer mondom: mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk.

Valóban így van, hogy itt nem rögtön az első pillanatban indult el, ugye, a pereskedés vagy a kártérítés…

Nézze, persze, én nem akarok hátrafelé mutogatni, de, ugye, ez nem a mi kormányunk alatt indult. Egy 2000-es évek közepén még a baloldali liberális kormány időszakában…

2004-et határoztak meg…

…indult gyakorlatról van szó, és amikor – talán 2013-ban – az önkormányzati iskolákat átvettük állami tulajdonba, akkor mi ezt megszüntettük, nem azért, mert rasszizmusnak találtuk, hanem mert úgy láttuk, hogy ez egy olyan felzárkóztatási forma, ami nem szerencsés, ezért egy más típusú felzárkóztatással próbálkoztunk nemcsak Gyöngyöspatán, hanem egyébként más helyeken is. Hogy nem csináljuk rosszul, abban talán a tények is segítségünkre vannak, mert például a felsőfokú, tehát egyetemekre és főiskolákra járó romáknak a száma száz százalékkal nőtt az elmúlt időszakban. Tehát vannak azért eredmények. Most itt egy bajról beszélünk, de közben én szeretném, ha a figyelmünk nem lankadna, és nem esne le a radarunkról az a tény, hogy közben a cigány–magyar együttélésben pozitív változások történtek az elmúlt évben, még ha vannak is természetesen nehézségeink, és lesznek is a jövőben.

Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)