2018. november 22., Budapest

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Sporttársak, egykori Futballisták, Vezetők, Hölgyeim és Uraim!

Én is tisztelettel köszöntök mindenkit. Az esemény nagyságát és súlyát jól mutatja, hogy körünkben van a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is, Csányi Sándor, aki nyilván nem azért jött el, mert régi Honvéd-szurkoló, hanem azért, mert a magyar futball számára is kiemelkedő esemény ez a mai nap. Köszönjük szépen, Sándor, hogy együtt lehetünk. Kicsit elfogódottan állok itt, mert sok mindenkit ismerek a jelenlévők közül. Olyan is van – csakhogy az idő múlását is megidézzem ide –, akinek még az édesapjával játszottam együtt valaha az NB III.-ban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Jól látszik hát, hogy az idő múlik, de a szerelem örök. Mindegy, hogy az ember éppen 6 éves, vagy az 55-öt is elhagyta már, ha egyszer beleszeretett ebbe a sportágba, akkor élete végéig szerelmese is marad.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ne legyünk álszerények, mondta az Önök elnöke, s milyen igaza van! Engedjék meg, hogy elmondjam, hogy a Budapest Honvéd FC ma egyike azon magyar kluboknak, ahol a tulajdonos valóban nagy T-vel írandó szó. Ha körbenézünk Európában, akkor azt látjuk, hogy minden sikeres nyugati klub mögött áll egy higgadt, nyugodt és megfontolt tulajdonos. Azt gondoltuk valamikor 1990 környékén, amikor véget ért a kommunizmus, és egy új világ kezdődött, hogy majd így lesz ez Magyarországon is. Hát így lett, csak az út rögös volt, és majdnem harminc esztendő telt el, és ritka volt, mint a fehér holló, nemcsak a futballban, de más sportágakban is, hogy egy csapat mögött olyan tulajdonos állt, aki hosszú távon is nyugalmat és biztonságot tudott nyújtani a szakmai munkához. Hemingway úr közéjük tartozik. Beszéljünk egyenesen: ha ő nem veszi meg a Honvédot, akkor könnyen alakulhattak volna úgy itt a dolgok, hogy a magyar futball egyik legpatinásabb klubja örökre eltűnik a süllyesztőben. Nem így lett. A csapat kupagyőzelmekkel, sőt bajnoki címmel is meghálálta a stabilitást.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar futball szempontjából fontos talán megemlíteni, hogy a magyar futball történetében van egy ökölszabály, egy szabályszerűség; azt látjuk, hogy amikor a kispesti csapatnak jól ment, akkor jól ment az egész magyar focinak is. Így történt ez a klub első aranykorszakában, amikor Puskásék rúgták itt a bőrt. Így volt ez a második aranykorszakban is, amely korszakot Tichy Lajos neve jelölte játékosként és edzőként is. És aztán itt volt a harmadik aranykorszak is, amely csapatból most jó néhány játékost látok itt a körünkben. Közülük is kiemelkedett Détári Lajos, az ő neve is hangozzék itt el. És ne felejtsük el, hogy ezekben a korszakokban is a magyar válogatott mindig a Honvéd játékosaira épült.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Önök akadémiája jelenleg az egyik legfontosabb erőközpontja a magyar futballnak. Huszonkétszeres korosztályos bajnok, ötször nyerték meg a Puskás–Suzuki-kupát – mi egyszer sem –, az akadémia alapítása óta nagyjából hatvan játékost neveltek ki a hazai felnőtt élvonal számára. Erről az akadémiáról került ki a legutóbbi csapatokat, illetve azok névsorát átolvasva négy tagja is a nemzeti válogatottnak. Legutóbb éppen a vasárnapi győzelmünkkor debütált a magyar csapatban Holender Filip, akit, ha jól láttam az előbb, itt tisztelettel köszöntök. És ha jól számolták a statisztikusok, akkor a századik Honvéd-játékos volt, aki magára ölthette a magyar válogatott mezét. Nagyszerű dolog ez, mutatja az Önök klubjának nagyságát. Ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy a jelenlegi szövetségi kapitányunkat is Önöknek köszönhetjük, hiszen Hemingway úr hozta őt Magyarországra, és az itt végzett munkával érdemelte ki a lehetőséget a szövetségi kapitányi poszthoz, akkor jól látható, hogy a Honvéd nemcsak a múltban, hanem most is, a Kispest nemcsak a múltban, hanem most is fönntartója, egyik legfontosabb működtetője a magyar válogatottnak. Hemingway úr beszélt a jövőről is.

Ebben a körben nem kell hosszan beszélnem arról, hogy a magyar futball környékén nagyon sok a kétkedő, kevesen hisznek abban, hogy lesz még nagy a magyar futball. Az én ars poeticámnak mondható, meggyőződésem az, hogy akik egyszer följutottak egy hegy tetejére, azok bízhatnak abban, hogy ez idővel újra sikerülni fog. Mert hogyha egyszer sikerült, akkor miért ne sikerülhetne másodszor, harmadszor és újra és újra? És az Önök legendás játékosai, Puskásék már bebizonyították, hogy mi, magyarok is lehetünk világverő bajnokok.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Beszéljünk egyenesen: a magyar labdarúgásnak szerintem nem lehet kisebb célja, minthogy megismételjük Puskásék sikerét, és ennek az akadémiának sem érdemes kisebb célt maga elé tűznie, minthogy a nagy példaképekhez tehetségben, képzettségben és szellemiségben felérő labdarúgókat neveljen a sportágunk számára. Amit tudunk, mi ehhez segítségként megadunk. Ezt a beruházást is segítettük – a számokat hallhatták –, és azt is tudhatják, hogy támogatjuk az új Bozsik stadion megépítését is. Remélem, minél hamarabb ott köszönthetjük majd egymást.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Természetesen az élsportról beszélünk, mert az akadémiák az élsport számára nevelnek sportolókat, de ne felejtsük el azt sem, hogy amikor a magyar sportot fejlesztjük tornatermektől az uszodákon át az akadémiákig, akkor nemcsak a profi sportolókra gondolunk, hanem arra is gondolunk, hogy milyennek képzeljük a gyermekeink és az unokáink életét és velük együtt hazánk jövőjét. Mi abban hiszünk, hogy minden nemzet olyan lesz, amilyen a fiatalsága. Ezért az a jól fölfogott érdeke mindenkinek, annak is, aki nem kedveli a futballt, hogy egészséges, kiváló teljesítményre képes és hazájuk iránt elkötelezett fiatalok nemzedékei kövessenek bennünket. Márpedig a sport a legjobb eszköz arra, hogy ilyenné nevelhessük őket, ezért támogatja a kormány azt, hogy minden iskolás gyermek sportoljon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül szeretnék néhány szót szólni az akadémistákhoz is.

Hölgyeim és Uraim! Kedves Akadémisták!

Ha kitartóak lesztek, ha hallgattok az edzőitekre és a tanáraitokra, akkor egy komoly lehetőség kapujában álltok. Azt is tudnotok kell természetesen, hogy bár – reményeink szerint – lesz köztetek majd Puskás, Bozsik, Tichy vagy éppen Détári is, de tudni kell, hogy nem mindenki tud majd átlépni közületek ezen a kapun. Olykor az ifista focistákból nem focisták, hanem írók lesznek vagy éppen miniszterelnökök, az sem megvetendő. Azért a tudásért és szellemiségért pedig, amit itt kaptatok, függetlenül attól, hogy futballisták lesztek-e vagy nem, higgyétek el, hogy örök életetekben hálásak lesztek. Nem személyes beszélgetésre jöttünk, de azért azt elmondom Nektek, hogy én sem tudnám fele ilyen hatékonyan sem végezni a munkámat, ha nem töltöttem volna el az életemből harminc-egynéhány évet öltözőben. Akárhova vet majd Benneteket a sors, amit itt megtanultok, amit itt megismertek, amit az emberekről itt megtudtok, amit hűségről, lojalitásról, barátságról, odaadásról megtanultok, azt egész életetekben használni tudjátok majd. Ehhez egyetlen dolog kell, jó versenyző típusnak kell lenni, kedves Barátaim! Tartsátok szem előtt: akkor kell a legjobban teljesíteni, amikor arra a leginkább szükség van. Ha ezt megtanultátok, minden fontos dolgot tudtok. Kívánok Nektek, akadémistáknak, ennek a tudásnak a begyűjtéséhez erőt és kitartást!

Hajrá, Honvéd, hajrá, Magyarország! Az akadémiát ezzel átadom.

Köszönöm a figyelmüket!

(miniszterelnok.hu)