Orbán Viktor beszédének leirata, amely 2017. október 12-én hangzott el a keresztényüldözésről szóló nemzetközi konferencián Budapesten.

Őszentsége, Excellenciás és Eminenciás Urak! Tisztelt Egyházi és Világi Elöljárók!

Tisztelettel köszöntöm Önöket Budapesten! Ma nem az európai keresztényüldözésről akarok beszélni. Az európai keresztényüldözés szellemi természetű, kifinomult és rafinált módszerekkel dolgozik. Kétségkívül igazságtalan, diszkriminatív, néha fájdalmas, és bár jár hátratétellel, de azért elviselhető. Nem mérhető össze azzal az üldöztetéssel, amely brutális és fizikai, amelyet keresztény testvéreink elszenvednek Afrikában és a Közel-Keleten. Ma erről a keresztényüldözésről szeretnék beszélni. A világ legkülönbözőbb helyeiről gyűltünk össze, hogy válaszokat keressünk egy hosszú ideje elhallgatott válságra. Különböző országokból érkeztünk, mégis van valami, ami bennünket, a keresztény közösségek vezetőit és a keresztény politikusokat összeköti. Ezt magyarul úgy mondjuk, hogy az őrálló felelőssége. Azt olvassuk Ezékiel próféta könyvében, hogyha az őrálló látja közeledni az ellenséget, és nem figyelmezteti a városban lakókat, akkor az elesettek életét rajta kéri számon az Úr.

Kedves Vendégeink!

Nekünk, magyaroknak történelmünk során számos alkalommal kellett harcolnunk azért, hogy megmaradhassunk kereszténynek és magyarnak. Évszázadokon keresztül hadakoztunk hazánk déli határai mentén védve az egész keresztény Európát, a XX. században pedig a kommunista diktatúra keresztényüldözéseinek voltunk elszenvedői. Itt, a teremben is vannak sokan nálam idősebbek, akik saját bőrükön is megtapasztalhatták, mit jelent hitvalló keresztényként egy elnyomó rendszerben élni. Ezért a mi számunkra a sors szívtelen és abszurd tréfája, hogy ma ismét egy ostromlott közösség polgáraiként éljük az életünket. Mert lakjunk a világ legkülönbözőbb pontjain, legyünk bár római katolikusok, protestánsok, ortodoxok vagy koptok, mi mégis egy közös test tagjai, egyetlen sokszínű és nagy közösség polgárai vagyunk. Küldetésünk ennek a közösségnek az őrzéséről és védelméről szól. Ez a felelősség ma először is azt követeli tőlünk, hogy kiszabadítsuk a dolgok mai folyásáról szóló beszédet a politikai korrektség és a mindent mindennel összemosó emberjogi szómágia béklyóiból. A kötelesség azt követeli meg tőlünk, hogy nevén nevezzük a körülöttünk zajló eseményeket, és megnevezzük a minket fenyegető veszélyeket. Az igazság mindig a tények kimondásával kezdődik. Tény, hogy a kereszténység ma a világ legüldözöttebb vallása. Tény, hogy ma a világ 108 országában 215 millió keresztény ember elszenvedi az üldöztetés valamilyen formáját. Tény, hogy a vallásuk miatt elnyomott öt emberből négy keresztény. Tény, hogy 2015-ben Irakban minden ötödik percben meggyilkoltak egy keresztényt vallási meggyőződése miatt. És tény, hogy ezekről az eseményekről kevés híradást látunk a nemzetközi sajtóban, és tény, hogy nagyítóval kell keresnünk a keresztények üldözését elítélő politikai megnyilvánulásokat is. Pedig a világnak meg kellene ismernie azokat a bűnöket, amelyeket az elmúlt években a keresztények ellen elkövettek. A világnak meg kellene értenie, hogy napjaink keresztényüldözései valójában globális folyamatokat jeleznek előre. A világnak meg kell értenie, hogy a Közel-Keleten és Afrika egyes részein élő helyi keresztény közösségek elüldözése, a családok és gyerekek tragédiái túlmutatnak önmagukon: valójában a mi európai értékeinket fenyegetik. A világnak meg kellene értenie, hogy ma már nem kisebb dolog, mint az európai életforma jövője és a mi identitásunk is kockán forog.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A fenyegető veszélyeket néven kell nevezni. Engedjék meg, hogy azt mondjam, hogy ma a minket fenyegető legnagyobb veszély a keresztény gyökereit megtagadó Európa közömbös és közönyös némasága. Pedig a közel-keleti keresztények sorsa rá kellene ébressze Európát is arra, hogy az, ami ott történik, bármilyen hihetetlen is ma még, velünk is megtörténhet. Európa ezzel szemben ma egy olyan bevándorláspolitikát erőltet, amely arról szól, hogy a szélsőségeket, a veszélyes szélsőséges embereket beengedjük az unió határain belülre. Európa szellemi és politikai vezetőinek egy csoportja egy olyan kevert társadalmat akar létrehozni Európában, amely néhány emberöltő alatt teljesen megváltoztatja a mi kontinensünk kulturális és etnikai arculatát, vele együtt keresztény mivoltát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi, magyarok egy közép-európai nép vagyunk, nem vagyunk sokan, a rokonaink száma sem túl sok. Befolyásunk, területünk, népességünk, hadseregünk nem jelentős. Tudjuk, hol a helyünk a világ népeinek sorában. Egy európai középállam vagyunk, vannak nálunk jóval nagyobbak, akik értelemszerűen nálunk jóval nagyobb felelősséget is kellene, hogy hordozzanak. Most mégis úgy alakult, hogy mi, magyarok vállalunk kezdeményező szerepet. Ennek oka van. Én látom, személyes találkozókon keresztül tudom, hogy mennyi jó szándékú és igaz keresztény politikus van Európában, de nem elég erősek. Koalíciós kormányokban működnek, ki vannak szolgáltatva a tőlük különböző gondolkodású médiának, nincs elegendő erejük, politikai erejük, hogy meggyőződésük szerint cselekedjenek. Magyarország, bár csak egy európai középállam, mégis más helyzetben van. Ez egy stabil ország, kétszer kétharmaddal nyert az éppen kormányt vezető politikai erő, gazdasági hátországa is, ha nem is hatalmas, de stabil, a közgondolkodása is egészséges. Ez azt jelenti, hogy mi vagyunk abban a helyzetben, hogy a keresztény üldözöttekért szót emeljünk. Másképp fogalmazva: a magyarok számára egy ilyen stabil helyzetben nem lenne mentség arra, hogy nem cselekednek, és nem vállalják a keresztény hitükből fakadó kötelezettségüket. Így hozta Magyarországot a sors, a Jóisten abba a helyzetbe, hogy méretétől függetlenül egy kezdeményező szerepet kell vállalnia. Büszkék vagyunk arra, hogy több mint ezer éve tartozunk a keresztény népek nagy családjába. Ez is kötelezettséget jelent.

Tisztelt Vendégeink!

Számunkra Európa egy keresztény kontinens, így is szeretnénk megőrizni. Ha az egészet nem is tudjuk, legalább azt a szeletét, amelyet a magyarokra bízott a Jóisten. Mindezek alapján azt a döntést hoztuk, hogy erőnk szerint segítjük keresztény felebarátainkat, akik üldöztetéseket szenvednek el, és Európán kívül élnek. A döntés érdekessége nem az, hogy próbálunk segíteni, hanem sokkal inkább a segítés módja. Mi azt a megoldást választottuk, hogy a segítséget közvetlenül az üldözött keresztények egyházaihoz juttatjuk el. Nem használjuk a világban korábban már kialakított csatornákat, amelyek nemzetközi segélyek keretében próbálnak legjobb tudásuk szerint az üldözöttek segítségére lenni. A mi megítélésünk az, hogy a segítés legjobb módja, hogyha az erőforrásokat közvetlenül az üldözött közösségek egyházaihoz juttatjuk el. Szerintünk így térül meg a legjobban, így hasznosul a legteljesebben, és így van garancia arra, hogy valóban oda jut, ahova jutnia kell. És miután keresztények vagyunk, mi a keresztény egyházakat segítjük, hozzájuk juttatjuk el ezeket az erőforrásokat. Azt is mondhatnám, hogy pontosan a fordítottját tesszük annak, ami ma Európában szokás. Mi azt valljuk, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van.

Kedves Barátaim!

A mi felfogásunk szerint az a helyes magatartás, ha cselekedjük az erényeket, és nem beszélünk róla. Így elkerüljük, hogy a jó megítélés érdekében, vagyis számításból cselekedjük a jót, hiszen annak szívből, és Isten dicsőségére kell jönnie. Mégis, most az a tisztem, hogy a jó cselekedet tényeiről is beszéljek. Erre az a mentségem, azért mondom el mindezt, hogy bebizonyítsam mindannyiunknak, hogy a politika Európában sem szükségszerűen tehetetlen a keresztényüldözéssel szemben. Azért beszélek majd most néhány jó cselekedetről, hátha azok példaként szolgálnak mások számára, és őket is jó cselekedetekre indítják. Kérem, így fogadják mindazt, amit most mondok. 2016-ban létrehoztuk a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot, amely együttműködve egyházakkal, civil szervezetekkel, ENSZ-szel, hágai bírósággal és az Európai Parlamenttel kapcsolatot tart és segítséget nyújt az üldözött keresztény közösségeknek. Azt tesszük, amit a helyi keresztény vezetők szerint tennünk kell, ami szerintük a legfontosabb, és én azt tanultam tőlük, hogy a legfontosabb, hogy segítséget nyújtsunk a visszaköltözéshez. Mi, magyarok azt akarjuk, hogy a szír, az iraki és a nigériai keresztények minél előbb visszatérhessenek arra a földre, ahol őseik már sok száz év óta laktak. Ezt nevezzük magyar szolidaritásnak, vagy ahogy mögöttem is olvasható: „Hungary helps.” Ezért döntöttünk úgy, hogy segítünk helyreállítani házaikat és templomaikat, de az Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából közösségi házakat is építünk Irakban, Szíriában és Libanonban. Meghirdettünk egy speciális ösztöndíjprogramot az üldöztetést szenvedett keresztény családok fiataljai számára; örülök, hogy ma közülük néhányat itt köszönthetek. Biztos vagyok abban, hogy magyarországi tanulmányaik után, miután visszatérnek közösségükhöz, annak meghatározó és magtartó tagjai lesznek. És dolgozunk egy magyar alapítású egyetem létrehozásán is a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közreműködésével. Az iraki város, Telsqof megrongált lakóházainak helyreállításához a kormány 580 millió forint támogatást nyújtott, melynek köszönhetően több száz, jelenleg belső menekültként élő iraki keresztény család reményeink szerint visszatérhet majd otthonába. És támogatjuk az Antióchiai Szír Katolikus és a Szír Ortodox Egyház humanitárius tevékenységét is. Megemlítem, hogy a Magyar Országgyűlés valamennyi párt támogatásával – ez talán egy külföldi fülének nem hangzik különlegesen, de higgyék el, itt, Magyarországon ez példátlan, nem is emlékszem, mikor történt ilyesmi utoljára –, a magyar parlamentben, minden párt támogatásával elfogadtunk egy határozatot, amely elítéli a keresztényüldözést, támogatja a kormányt abban, hogy segítséget nyújtson, elítéli az Iszlám Állam tevékenységét, és felszólítja a nemzetközi büntetőbíróságot, hogy kezdeményezzen eljárást a keresztények üldözése, sanyargatása és meggyilkolása miatt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor az üldözött keresztények hazatérését támogatjuk, a magyarok valójában egy küldetést teljesítenek. Alaptörvényünk ugyanis – túl azon, amit Püspök urunk már itt ismertetett – azt is kimondja, hogy mi, magyarok alkotmányosan is elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó erejét. És ha ezt elismerjük magunkra nézve, akkor elismerjük a többi nemzetre nézve is, vagyis azt akarjuk, hogy Szíriában, Irakban és Nigériában a visszatérő keresztény közösségek saját hazájuk számára is olyan megtartó erők legyenek, mint ahogy a kereszténység megtartó erő nekünk, magyaroknak. Innen is sürgetem és kérem Európa politikusait, tegyék félre a politikailag korrekt beszédmódot, tegyék félre az emberi jogi óvatosságot, és kérem őket, sürgetem őket, tegyenek meg mindent az üldözött keresztények érdekében, ami a hatalmukban áll.

Soli Deo gloria!

(miniszterelnok.hu)