2014. október 21. Budapest

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm a Siemens magyar és európai vezérkarát; tisztelettel köszöntöm a társaság dolgozóit, a németeket és a magyarokat egyaránt, és külön köszöntöm körünkben azokat a diákokat – jó napot kívánok! –, akik ma birtokba fogják venni az ajtó mögötti területet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mint hallhatták, a Siemens cég lassan másfél évszázada hű szövetségese Magyarországnak. Önöknek is köszönhetjük például, hogy 1887-ben megjelentek Budapest utcáin az első villamosok, 1893-ban megépült hazánkban az első áramfejlesztő erőmű, 1925-ben pedig az első rádióállomás – mind Önökkel együtt. A mai nap szintén egy különleges alkalom, mert a Siemens szakképző központ átadása azt jelenti, hogy a cég most a magyar szakképzés becsületének helyreállításában vállal kiemelkedő szerepet. Tudom, ez furcsa lehet egy német fülnek; mégis miért kellene helyreállítani a szakképzés becsületét? Ezt mi, magyarok értjük. Németországban, ahol a szakképzés becsülete sosem hanyatlott le, nincs mit helyreállítani. Mi azonban, tisztelt Hölgyeim és Uraim, más utat jártunk be a politika és a történelem okán, mint Németország, ezért higgyék el, kedves német vendégeink, a szakképzés becsületének helyreállítása egy értelmes cél Magyarországon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönhetően a Siemensnek és a hozzá hasonló vállalatoknak sok magyar szakmunkás tanulóról elmondhatjuk, hogy ma már a legjobb helyeken és a legkiválóbb mesterektől kapnak oktatást. A most átadásra kerülő épületben több mint száz diák tanulhat. Csak hogy értsék a beruházás nagyságrendjét, ez az épület és benne a gyakorlati hely több mint hatszázmillió forintból valósul meg, és ehhez a beruházáshoz a magyar kormány 224 millió forinttal járult hozzá.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Siemens cég egy olyan hagyományt képvisel a világ 190 országában, amelyben a munka, a szakképzés és a kultúra szavak kapcsolata teljesen természetes. Mint hallhattuk: ezt a hagyományt követve Németországban már 120 éve alkalmazzák a duális képzést. Én azt gondolom, hogy a németek annak idején nem egy oktatási módszer köré építettek egy filozófiát, hanem fordítva: egy a józan észre alapozott filozófiából vezették le, hogy milyen legyen az oktatási rendszerük. Ha jól értem, akkor ennek a filozófiának az a lényege, hogy azonos szintre helyezik, és egymástól elválaszthatatlanként kezelik az elméleti és a gyakorlati tudást. Ennek a gondolkodásnak a kiindulópontja pedig nem a tudományos akadémiák előadótermeiben található, hanem a gyermekszobákban. Merthogy a gyermekek számára még természetes, hogy a két tudás összetartozik. Amikor valaki egy egyszerű rajz alapján legó elemekből fölépít egy házat, vagy egy babájának egy új ruhát készít, ott még az elméleti és a gyakorlati tudás együtt van jelen. A játékban elmélet és gyakorlat egymás föltétele. Magyarországon csak az iskolarendszer, az elhibázott iskolarendszer hatására tolódott el a hangsúly az elmélet irányába, aminek következtében ma sokan úgy gondolják, hogy lehetnek építészmérnökök anélkül, hogy egy falat fel tudnának húzni, vagy lehetnek divattervezők úgy, hogy nem tudnak varrni, vagy miniszterelnökök lehetnek anélkül, hogy valaha is végigkopogtatták volna a lépcsőházi lakásokat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi, magyarok azonban megtanultuk, összességében ez a tendencia és ez az iskolarendszer egy féloldalas társadalomhoz vezet, ahol egyre többen képviselik az elméletet és egyre kevesebben a gyakorlatot. Mára a magyar munkaerőpiacon egy sajátos helyzet alakult ki – kedves német vendégeink, a magyarok nyilván tudják, miről beszélek –: miközben hazánkban még ma is 7,5 % körül van a munkanélküliség, addig betöltetlen állások ezreire nincs felvehető szakember. Ez olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak, és ez egy olyan hiba, amit ki kell javítanunk. Még nem javítottuk ki, de dolgozunk rajta. A legfontosabb az, hogy megértettük, hogy ezt a hibát csak a szakképzés becsületének helyreállításával lehet kijavítani Magyarországon. Mindennek pedig még az egyszerűbb, mondhatom, könnyebb része, hogy bevezetjük a duális szakképzés rendszerét. A bonyolultabb és nehezebb rész azonban az, hogy mit kezdjünk az elmúlt évtizedek gondolkodásmódjával. Az igazi kérdés az, hogy mikor fogják a szülők belátni, hogy a jó szakma a munkaerőpiacon többet ér az érettséginél és számos diplománál is? Mikor fogjuk megérteni, hogy az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége? Ahhoz tehát, hogy Magyarország végleg és visszacsinálhatatlanul munkába álljon, és így elérjük a teljes foglalkoztatottságot, a magyar gyerekeknek a megfelelő iskolapadba kell beülniük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én még emlékszem gyerekkoromból, hogy az idősebbek, az én nagyszüleim, akik még a háború előtt tanultak, arra biztatták a fiatalokat, hogy tanuljanak szakmát, akkor lesz belőlük ember. A szocializmusban azonban már egy másik nóta járta, mivel akkor a szülők és a tanárok azzal ijesztgették az iskolában gyengén teljesítő gyerekeket, hogyha nem tanulnak, akkor elmehetnek gyári munkásnak. Nem nehéz ebből kiolvasni, hogy az elméletileg a munkára alapozott szocializmus Magyarországon végül gyakorlatilag a saját karikatúrája lett. És a rendszerváltás után, amikor sorra alakultak az egyetemek, egyre kevesebb család akarta, hogy gyermekéből szakmunkás legyen, hiszen az emberek szemében a diplomás állásnak volt elsősorban vonzereje, és az, hogy szakmunkásképzésből eljuthasson valaki a diplomáig, szinte elképzelhetetlen volt Magyarországon – legyen bármilyen tehetséges is. Ennek köszönhető az is, hogy a magyar közgondolkodásban a hivatás szót ma már egy-egy szakmára értik, és nem arra a gondolkodásmódra és viszonyra, ahogy az emberek a saját munkájukra tekintenek. Márpedig véleményem szerint éppen a munka jelöli ki a helyünket a világban, és valójában mindenki hivatást gyakorol, aki lelkiismeretesen dolgozva és felelősségteljesen végzi a munkáját, és aki így dolgozik akármilyen szakmában is, elismerést, tiszteletet és megbecsülést érdemel.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi azt gondoljuk, azt reméljük, azt hisszük, hogy Magyarországon egy olyan korszak vette kezdetét, amelyben minden fiatal, aki szakmát tanul, jó eséllyel munkát is talál. Méghozzá olyan munkát, amelyből nemcsak megélni tud, hanem családot is alapíthat. A most átadandó képzési központ azonban ennél is erősebb világos jelzést jelent. Azt jelenti, hogy a magyar emberek szakértelmére és szorgalmára lehet üzleti jövőt építeni, vagyis üzleti szempontból megközelítve a kérdést: a magyar fiatalokba érdemes befektetni. Gondolom, ez vezette a Siemens vezetőit döntésükben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar kormány vállalja, hogy a következő négy évben újabb munkahelyeket fogunk létrehozni. Elérjük, hogy 2018-ra senkinek se legyen szüksége jövedelempótló támogatásra, mert lesz munkája, mégpedig olyan munkája, amiből megélhet, sőt gyarapodhat is. Azért mertük ezt a célt kitűzni magunk elé – 2010-ben még több mint 550 ezer ilyen ember volt, aki jövedelempótló támogatásból élt munka helyett! –, mert ahogyan az elmúlt időszakban, úgy a következő években sem egyedül, hanem az üzleti világgal szoros szövetségben szeretnénk dolgozni. Biztos vagyok abban, hogy az üzleti világgal együtt – de csak így – sikerülni fog. Meg fogjuk teremteni a teljes foglalkoztatottságot, és meg fogjuk növelni, jelentősen meg fogjuk növelni a szakképzett munkaerő számát Magyarországon.

Végezetül engedjék meg, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy újra gratuláljak mindenkinek. Kívánom, hogy minél több tehetséges szakembert adjon a Siemens Magyarországnak és az Önök saját vállalatának is. Köszönöm, hogy meghallgattak

(miniszterelnok.hu)