2017. november 10., Budapest

Jó estét kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat. Külön tisztelettel köszöntöm a vezetőiket. Sok mindenben volt már részem a lassan harminc éve tartó politikai munkám során. Átéltem győzelmeket és vereségeket is. Felszólaltam a világ legkülönfélébb szervezeteinek eseményein, de még sohasem ért az a megtiszteltetés, hogy beszédet mondhassak a Siketek Világszövetsége által rendezett konferencián. Most ennek is eljött az ideje. Gratulálok a frakcióvezetőknek. Megpróbálok jelelni. Több okból is örömöt jelent számomra, hogy ma itt lehetek, Önök között. Először is mert személyesen is üdvözölhetem Önöket Budapesten. Önök is láthatták, ez egy olyan város, amely nemcsak egy élő hely a számunkra, hanem mi, magyarok a fővárosunkat kulturális alkotásnak tekintjük, és büszkék vagyunk rá. Másodszor örülök, hogy barátomnak, Kósa Ádámnak köszönetet mondhatok. Köszönetet mondhatok a munkatársainak, hogy megszervezték ezt a jeles eseményt. És harmadszor pedig azért öröm ma Önök között lenni, mert egész eddig azt hittem, hogy a magyar nyelven kívül nincsen más titkos kód.

Minket, magyarokat a Jóisten különös, sajátos észjárással áldott meg, és ez a nyelvünkben is kifejeződik, ezért mi egy olyan nyelvet beszélünk, amit rajtunk kívül az ég egy adta világon senki más nem ért. Ezért mi, magyarok sokszor érezzük úgy, hogy nyelvünknek a különlegessége kizár a világból, és bezár bennünket a saját világunkba. Ráadásul mi egy olyan nemzet vagyunk, amelynek a harmada az országaink határán kívül, kisebbségben él, és azért harcol, hogy a saját nyelvét használhassa. Úgyhogy a magyaroknak és a nyelvnek ez a különös kapcsolata is indokolta, hogy Önök ellátogassanak ide hozzánk, és indokolja, hogy Magyarország miniszterelnöke a kormány nevében köszöntse Önöket. Az Önök jelnyelve egy különleges értéket jelent, és számunkra elismerésre méltó az, ahogyan Önök küzdelmet vívnak érte. Önök azt akarják, hogy a világ minden országában és az élet minden területén legyen joguk a saját jelnyelvük használatára, a siket kultúra gondozására és fejlesztésére. Mi, magyarok pedig azért állunk Önök mellett, mert az előbb elmondott okokból mi hiszünk abban, hogy mindenkinek joga van a saját nyelvét használva olyan életet élni, amely nem szorítja őt korlátok közé.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Arról szeretnék beszélni, beszámolni Önöknek, hogy mit tettünk eddig, mit gondolunk mi Önökről, és milyen jövőt látunk, milyen teendőink vannak a jövőben. Először is szeretném Önöknek azt jelenteni, hogy egy olyan országba érkeztek, amely társadalomnak megbecsült részét képezik a siketek és nagyothallók. Az Önök magyarországi sorstársai rengeteget dolgoztak azért, hogy ez az elismerés létrejöjjön. Köszönöm nekik, mint ahogy köszönöm az önkénteseknek is, akik itt vannak velünk, és lehetővé tették ezt a mai találkozót. Önök ma egy olyan országban vannak, ahol 2011-ben egy új alkotmányt fogadtunk el Ez egy modern alkotmány, amit az is jelez, hogy van benne egy külön bekezdés a magyar jelnyelvről, és az alkotmányunk világosan kimondja, hogy a magyar jelnyelv a magyar kultúra része. Önök most egy olyan országban vannak, amely 2007-ben a világon elsőként ratifikálta a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezményt és annak fakultatív jegyzőkönyvét. És egy olyan országban vannak most, ahol 2009 óta a világ legkomplexebb jelnyelvi törvénye van hatályban. Ez a törvény mindent szabályoz, minden területet, legyen szó az oktatásról, a jelnyelvi tolmácsszolgáltatásról vagy magának a jelnyelvnek az oktatásáról. A siketeket a mi világunkban, a mi országunkban megilleti a nyelvhasználat joga az élet minden területén. Például előírtuk az országos televíziós csatornáknak, hogy saját költségükön kötelező a műsoraikat akadálymentesíteni 100 százalékban. Büszkék vagyunk arra is, hogy megteremtettük a jogi kereteit annak, hogy a jelnyelvet a siket gyerekek szüleinek és az integráltan tanuló siket gyerekeknek külön taníthassák. Ugyancsak törvényben rendelkeztünk a tolmácsszolgáltatás biztosításáról, és ezért Magyarországon egységes feltételek mellett minden személy, aki siket, hozzáfér a jelnyelvi tolmácsszolgáltatáshoz.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sok mindent végeztünk eddig, de vannak még területek, ahol még sok tennivalónk van. Elindítottunk egy programot, ahol a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete hozzáfogott, hogy előkészítse a magyar siket gyermekek kétnyelvű, bilingvális oktatását. Azt szeretnénk, hogy a siket fiatalok a kétnyelvű oktatás keretében olyan tudást szerezzenek, amely biztos belépést jelent számukra a munkaerőpiacra úgy, ahogyan azt a Brazíliából érkezett szekcióvezetőnktől hallottuk. Személyesen is büszke vagyok arra, hogy a SINOSZ – ami az Önök magyarországi képviselete – soraiból 2009 óta többen is szerepet vállalnak a magyar közéletben. Nagy dolognak tartom ezt. Ehhez komoly bátorság és elszántság kell, és gratulálok azoknak a magyar siketeknek, akik a közéletben is hajlandóak szerepet vállalni. Köszönetet mondok Kósa Ádámnak, aki az Európai Parlament megbecsült tagja. Büszkék vagyunk, hogy éppen Magyarországról küldhettünk oda egy képviselőt. És nagyon fontos munkát végez számunkra Tapolczai Gergely képviselőtársam is, aki pedig a Magyar Országgyűlésnek a tagja és nekem régi munkatársam. Szeretném kiemelni azt is, hogy a magyar kormány felkérésére Lovászy László 2013-tól az ENSZ-ben képviseli a fogyatékkal élőket. Meggyőződésem, hogy az ő szerepük nemcsak azért fontos, mert Önöket képviselik – bár ez is jelentős –, hanem azért is, mert bátorságot és biztatást, példát mutatnak a többi siket fiatalember számára is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nekünk az a célunk, hogy a Magyarországon a siket emberek jogainak teljes mértékben érvényt szerezzük. Ezt nem elég pusztán deklarálni. Sok munkával ennek érvényt is kell szerezni, és folyamatosan figyelnünk kell az Önök közösségére. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a jelnyelvi törvény elfogadásának évfordulója, november 9-e ettől az évtől kezdve a magyar jelnyelv napja, amely odavonzza a figyelmet, mindenkinek a figyelmét az Önök nyelvére és kihívásaira. És ezért döntöttünk úgy, hogy az ENSZ-ben és más fórumokon is Önök számíthatnak ránk, és mi ki fogunk állni a WFD által képviselt célok mellett úgy, ahogyan az elnök úr a mostani mondandómat megelőző tárgyalásokon ezt kérte Magyarország kormányától. A magyar kormány, tisztelt Hölgyeim és Uraim, támogatja a WFD-nek azt a kezdeményezését is, hogy legyen nemzetközi világnapja a jelnyelveknek. Magam is úgy gondolom, hogy fontos, hogy fölhívjuk a kormányzatok és az emberek figyelmét a jelnyelv fontosságára.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül pedig szeretném megköszönni a Siketek Világszövetségének azt a bizalmat, amelyet ezzel a rendezvénnyel, amelyet ide hoztak Magyarországra, Magyarország iránt kifejeztek, és köszönjük azt a bizalmat, amely a magyarországi siketek érdekvédelmi szövetsége irányába fejeződött ki. Köszönjük a bizalmukat. A vendégeinknek azt kívánom, hogy folytassanak tartalmas tanácskozást, és ha idejük engedi, akkor kérem, maradjanak, később pedig térjenek vissza hozzánk, hogy minél többet láthassanak a mi gyönyörű fővárosunkból.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Isten éltesse mindannyiukat!

(miniszterelnok.hu)