2019. március 12., Budapest

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, a XII. Szakma Sztár versenyzőit és vendégeit, diákokat, szülőket és tanárokat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Fiatalok!

Magyarország jövője a mai fiatalok döntéseiből áll össze; amilyen szakmát, pályát, amilyen életet és jövőt választotok magatoknak, olyan lesz Magyarország. Megköszönöm szüleiteknek és tanáraitoknak, hogy már felnőttként tekintenek Rátok. Fontos, hogy olyan embert látnak Bennetek, aki ha segítséggel és támogatással is, de képes dönteni a saját jövőjéről. A döntés a Tiétek. A mi dolgunk az, hogy tudásunkat és élettapasztalatunkat latba vetve segítsünk Nektek a választásban.

Tisztelt Fiatalok!

Magyarország olyan lesz, amilyenek Ti vagytok, illetve lesztek. A mi fiataljaink a mi aranytartalékunk; aki elereszti a fiataljait, az elveszíti a jövőjét. Márpedig Magyarország meg akarja nyerni a jövőt. Ehhez pedig szükség lesz Rátok.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én most azért jöttem el ide, a szakképzés ünnepére, hogy elmondjam, milyen lehetőség vár Rátok itthon, a hazátokban, Magyarországon, milyen kapuk nyílnak meg előttetek, ha a szakképzés mellett döntötök. A világban kíméletlen verseny indult a tehetséges, jól képzett és dolgozni akaró fiatalokért. Márpedig nekünk, magyaroknak kiváló és versenyképes fiataljaink vannak. Ahol pedig minőség van, ott van kereslet is. A szakképzett magyar fiatalokért sorban állnak a nyugati országok. Nekünk azonban nincs több tízmillió fiatalunk, akiket csak úgy átengedhetünk másoknak. Mi egy tizenötmilliós nemzet vagyunk, ennek megfelelő számú fiatallal, és Magyarországnak szüksége van mindannyiótokra. Hogy mit hoz a jövő egy mai fiatalnak tőlünk nyugatra, csak a Jóisten tudja. Annyit látunk, baj és kérdőjel akad bőven. Hogy mit tartogat a jövő itthon a magyar fiatalok számára, nos, azt sokkal tisztábban látjuk. Szüleitek az elmúlt tíz évben csodát tettek Magyarországon, beindították és magas fordulatszámon működtetik a gazdaságot, az ország gyarapodik, fejlődik és épül, Magyarország egyre jobban teljesít. A Ti szüleitek soha vissza nem térő lehetőséget teremtettek arra, hogy végre úgy éljünk, ahogy mindig is szerettünk volna. Minden esélyünk megvan arra, hogy 2030-ra, vagyis tíz év múlva az Európai Unió öt legjobb országa közé verekedjük magunkat, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. Elvégre egy fantasztikus ország vagyunk, gyönyörű helyen, különleges kultúrával és tehetséges emberekkel.

Kedves Pályaválasztó Fiatalok!

Külföldön eltölteni valamennyi időt, tanulni, dolgozni mindig hasznos és jó dolog, de előbb-utóbb vissza kell térni, mert a jövő, a Ti jövőtök nem ott, hanem itt vár Rátok. Magyarország ma mindenki másnál jobb ajánlattal szolgál Nektek. Biztonságos környezet és biztos jövő – ez Magyarország ajánlata. Ha Ti is úgy akarjátok, versenyképes szakmát adunk a kezetekbe. Visszatértünk az egyszer már bizonyított technikumi rendszerhez, és ez, ha a szakma után még tanulni is akartok, megnyitja majd előttetek még az egyetemek kapuit is. Magyarország jól fizető munkahelyeket ajánl Nektek szerte az országban, nemcsak Budapesten, de vidéken is. A nemzetközi nagyvállalatok százával települnek be hozzánk, és ezrével hozzák létre a munkahelyeket. A magyar vállalkozások is egyre erősebbek, és ők is tárt karokkal várnak Bennetek. Ha pedig akár fél füllel is, de figyelitek a híreket, akkor azt is tudhatjátok, hogy Magyarországon lendületesen nőnek a bérek. Készen állunk, hogy segítsünk Nektek az otthonteremtésben és a családalapításban. Talán távoli dolognak tűnik, de nem árt tudnotok, az állam komoly támogatást ad majd Nektek arra, hogy megvehessétek az első lakásotokat, vagy felépítsétek azt a házat, amelyben élni szeretnétek, és támogatni fogunk Benneteket a gyermekvállalásban is. Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, itt nincsenek migránsok és nincsenek terrorcselekmények. Ellenben van munka, otthon és biztonság. Ha dolgoztok, lesz lehetőségetek folyamatosan gyarapodni, senki és semmi nem fogja ezt veszélyeztetni.

Tisztelt Tanárok és Pedagógusok!

Magyarország nevében tiszteletünket és elismerésünket fejezem ki Önöknek azért az áldozatos munkáért, amit a magyar fiatalokért végeznek. Büszkék lehetnek a fiatalokra, akik a kezük alatt formálódtak olyanokká, hogy most Európa-szerte ácsingóznak utánuk. Arra kérem Önöket, hogy neveljenek újabb és újabb, hazaszerető és tettre kész fiatalokat Magyarországnak. A versenyzőknek sok sikert, a szakmát keresőknek szerencsés választást kívánok!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

(miniszterelnok.hu)