Orbán Viktor beszédének szó szerinti leirata, amely 2016. december 9-én hangzott el az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt tisztelgő emléktábla avatásán Krakkóban.
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Polgármester Úr!
Köszönjük, hogy itt vannak velünk. A lengyel–magyar barátság különleges dolog. Szerintem Lengyelországról és a lengyel emberekről sehol nincsenek olyan jó véleménnyel a világon, mint a magyarok körében, és a magyarokról sincsenek sehol olyan jó véleménnyel, mint itt, Lengyelországban. A különleges ebben az, hogy ez már ezer éve így van. A barátság nem azt jelenti, hogy ne lennénk tisztában egymás hibáival; a barátság azt jelenti, hogy elnézzük ezeket a hibákat egymásnak, és a barátság azt jelenti, hogy az erényeinket pedig felülértékeljük. Egyesek szerint ez romantika, de mi hiszünk abban, hogy az élet romantikus dolog, és fontosnak tartjuk, hogy életünk része maradjon a lengyel–magyar romantikus barátság. Ezért helyénvaló, hogy megemlékezzünk olyan eseményekről, mint az ’56-os magyar forradalom. Hallhattuk: ez lengyel forradalom is volt, végül is Poznańból indult, és miután leverték Magyarországon, Lengyelországban szimpátiatüntetésekkel még folytatódott. Az Önök elnöke, Duda elnök úr látogatást tett október 23-án Magyarországon – ez nagy megtiszteltetés volt a magyaroknak –, szólt hozzánk, mondott egy szép beszédet, elmesélte nekünk, hogy a lengyelek több száz liter vért küldtek Magyarországra. A vér a magyar történelemben komoly dolog, több fontos szavunk tapad hozzá. Mondjuk azt, hogy az ember a vérét adja, s ez azt jelenti, hogy mindenét odaadja a barátjának. Mondjuk azt a szót, hogy vértanú, amikor az élete árán is kiáll valamiért. És a magyar nyelvben van egy szó, úgy hangzik: vérszerződés, amikor a magyarok elfoglalták a mai Magyarország területét ezeregyszáz évvel ezelőtt, akkor a hét törzsfő összegyülekezett, és egy edénybe a vérüket összevegyítették annak kifejezéseként, hogy akivel összekeveredik a vérünk, az többé a testvérünk. A lengyeleknek és a krakkóiaknak köszönhetően a magyarok és a lengyelek vére több száz liter erejéig összekeveredett, ezért 1956 után a lengyeleket a magyarok nemcsak barátjuknak tekintették, hanem olyan testvéreknek is, akikkel vérszerződést kötöttek. Ez a tábla erre emlékeztet bennünket, és hálásak vagyunk Krakkó városának, hogy ezt lehetővé tette.
Azért itt szeretnék szólni néhány szót a fiatalokhoz is. Köszönjük szépen, hogy eljöttek, komoly feladat vár Önökre, mert arra a kérdésre, hogy a lengyelek és magyarok a XX. században miért voltak barátok, könnyű választ adni, hiszen közös volt a szenvedéstörténetünk. Úgyhogy tudjuk, hogyan kell barátnak lenni szenvedéses időkben. De, kedves Fiatalok, most egy másik jövőre készülünk, egy nagy közép-európai reneszánszra és fölemelkedésre készülünk, arra készülünk, hogy a közép-európai élet békés, szabad, derűs és jómódú lesz, és arra a kérdésre, hogy hogyan kell a lengyel–magyar barátságot újraépíteni ebben a fölívelő történelmi időszakban, Önöknek kell megtalálni a választ. Ennek érdekében várjuk Önöket Magyarországon és Budapesten, kérjük a lengyel fiatalokat és tanáraikat, jöjjenek el hozzánk. A mostani lengyel kormánnyal közösen komoly ösztöndíjakat állítunk föl, nagy értékű kulturális alapítványokat hozunk létre éppen azért, hogy Önök tovább vihessék a lengyel–magyar barátságot.
A magyar nép nevében köszönöm azt, amit a krakkóiak a magyarokért tettek.
Isten éltesse Lengyelországot!
(miniszterelnok.hu)
