2018. szeptember 25. Budapest

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr!

Jó estét kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm vendégeinket Budapesten, a Duna fővárosában. Köszöntöm a versenyzőket, felkészítő tanáraikat és kísérőiket! Örömmel tölt el bennünket, hogy az uniós országok mellett itt vannak Oroszország, Montenegró és Kazahsztán versenyzői is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarország olyan ország, amelynek világszínvonalú munkásai vannak, akikre büszkék vagyunk, és akiket meg is becsülünk. Ha ellátogatnak egyszer a Magyar Országházba, amit Európa legszebb épületei között tartanak számon, akkor azt fogják látni, hogy különböző mesterségek szobrai díszítik. Azért van így, hogy a törvényhozók így minden nap láthatják, kiknek a munkája révén épülhet Magyarország. Minden nap emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy Magyarország egy olyan ország, amelynek nincsenek nyersanyagai, természeti erő- és energiaforrásai. Ezért mi, magyarok csak a szellemi és fizikai erőnkre, a tudásunkra és a munkánkra, vagyis a fejünkre és a karunkra számíthatunk. Minden, amit ebben az országban látnak, csak azért jöhetett létre, mert az elődeink is mindig becsülettel elvégezték a munkájukat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Önök, kedves fiatalok valójában egy sorsdöntő mérkőzés részesei. És most nemcsak a következő napok versenyeire gondolok. Van itt egy nagyobb verseny is. egy olyan mérkőzés, amit a világ különböző földrészei vívnak egymással. A képlet egyszerű. Európa öregszik, népessége fogy, ezért Európa ma komoly versenyhátrányban van. Ezt a hátrányt kiváló szakemberek képzésével dolgozhatjuk le, vagyis Európa akkor nyeri vissza újra az erejét, ha mi neveljük föl és képezzük ki a világ legjobb szakmunkásait. Mindez azt jelenti, hogy az Önök tehetsége, tudása és szorgalma ma Európa versenyképességének aranyfedezete.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

Nemcsak az Önök szakmáinak, de az életnek magának is van matematikája. Az élet matematikájának pedig van néhány alapképlete. Ha nincsenek fiatalok, nincsen jövő sem. Ha megszületnek a gyermekek, és vannak fiatalok, de azok úgy érzik, nincs jövőjük, akkor az országainknak sincsen jövőjük. S ha az országainknak nincsen jövője, akkor Európának sincs, és akkor eltűnik minden, amit kétezer év alatt a földrészen létrehoztunk. Nemcsak a jólét, a fantasztikus városaink, a gyönyörű vidékeink, de maga a kultúránk, az egész európai kultúrtáj is. A matematika könyörtelen dolog. Ezért arra kérjük Önöket, vállalják a tanulást, vállalják a munkát, és vállalják a hazájukat. Vállalják és tartsák fenn, küzdjenek érte, és emeljék fel. A magyar Alaptörvény talán legfontosabb mondata: „Bízunk a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.” És ez nemcsak Magyarországra igaz, de egész Európára is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

Azt kívánom, hogy a budapesti EuroSkills legyen az európai szakképzés igazi ünnepe. Minden kilátogató ember örömére. Jó versenyzést kívánok! Hozzák ki magukból a legtöbbet! Köszönöm!

(miniszterelnok.hu)