2016. november 10. Budapest

Welcome everybody to Budapest. Being currently the Prime Minister here I think I have to speak Hungarian language.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a második napon. Idézet: „Aztán azt mondta Isten, gyűljenek össze az ég alatt lévő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy lőn. Aztán elnevezte az Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte.” A hosszú arcok éjszakáját követő második napon vagyunk. Akik nem hisznek a biblikus analógiákban, nem használják őket, azoknak – ha jobban tetszik – azt mondom, hogy a Big Bang után vagyunk két nappal. És élünk. What a wonderful world. A demokrácia kreatív és innovatív: ez ebből is látszik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Sir Sumát, köszöntöm Bulgária elnökét, minden kedves vendégünket. Feketebárány vagy sikertörténet? Ez a kérdés kísérte végig a magyarokat az elmúlt hat évben. Budapestre jönni mindig izgalmas dolog, hiszen Budapest egy izgalmas város. Budapest egy olyan ország fővárosa, amelynek nyelvét az ideérkezők egyáltalán nem értik, ez önmagában is felettébb izgalmas, de egy olyan országba érkezni, amelyről állandóan vita folyik, hogy most akkor a jók vagy a rosszak közé kell-e őket sorolni, most akkor ez feketebárány vagy inkább egy sikertörténet, a város történeti izgalmai mellé még aktuálpolitikai izgalmakat is ad mindig. Én most röviden, tisztelt Hölgyeim és Uraim, arról fogok beszélni, hogyan alakult Magyarország útja az elmúlt hat évben, és a Sir Suma elnök úr által adott dimenzióban szeretnék egy rövid kitekintést adni Magyarország jövőjéről.

Kedves Vendégeink!

Vannak gazdasági és politikai korszakok, amikor úgy érezzük, hogy a szabályokat, amelyek az ismert világot működtetik, mi teljes egészében megértettük; ismerjük a működési szabályokat és a rendezőelveket, ilyenkor csak egyetlen dolgunk van, tudni kell, mik is ezek a játékszabályok, és azokat tudni kell a legjobban alkalmazni. Azonban egyszer csak kiderülhet, hogy a tankönyvi gazdasági receptúrák többé nem működnek; kiderülhet, hogy az a tudás, amivel rendelkezünk, hirtelen veszít az érvényességéből, gyakran elveszítheti teljes érvényességét. Ilyen volt a helyzet Magyarországon a 2000-es évek második felében, de ilyen volt a helyzet és ilyen ma is Európában, amikor hirtelen kiderül, hogy Európa a legtöbb válságra, melytől szenved, nem találja a megoldást. Legyen szó az euró projektjének leblokkolásáról, legyen szó az ukrán válságról, vagy éppen legyen szó a modernkori népvándorlásról, a migráció válságáról.

Ilyenkor, tisztelt Hölgyeim és Uraim, vezetésre van szükség. Az én mondandómnak az első pontja abban áll, hogy vannak korszakok, amikor határozott és világos politikai vezetés nélkül nem jön létre sikeres gazdaságpolitika. Ilyenkor személyes vezetőkre, erős vezetőkre van szükség, politikai stabilitásra van szükség, erős parlamenti többségre van szükség, hogy az új megközelítéseken nyugvó gazdaságpolitikát érvényre lehessen juttatni. Ilyenkor vezetés kell, mert át kell lépni egy új korszakba, és tudni kell elszakadni a régi megoldásoktól. Ez történt Magyarországon is, hiszen egy olyan gazdaságpolitikai mixet kezdtünk alkalmazni, amely a növekedést, a költségvetési fegyelmet, a foglalkoztatottság növelését és az adósságcsökkentést egyidejűleg, egyszerre akarta végrehajtani. A tankönyvek szerint ez nem lehetséges. A gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogyha szakítunk régi beidegződésekkel, ha elég bátrak vagyunk, hogy új utakon induljunk el, akkor a növekedés, a költségvetési fegyelem, a foglalkoztatottság növelése és az adócsökkentés igenis egyszerre, és egy időben is sikerülhet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

2016. november 4. jelképes napja a mi gazdaságtörténetünknek, hiszen a Moody’s döntésével most már az elemzők teljes köre elismeri, hogy a 2010-ben megkezdett gazdaságpolitika sikeresen stabilizálta a gazdaságunkat, és így Magyarország a siker reményével vesz részt a nemzetgazdaságok globális versenyében. Persze a politikának is megvannak a maga játékszabályai. Ha valaki eltér a bevett dogmáktól, akkor a modern politikai nyelvi csatákban könnyen megkaphatja a populizmus minősítést. Korábban populistáknak azokat minősítettük, akik irracionális ígéretekkel léptek föl annak érdekében, hogy megnyerjék a közvélemény és a szavazópolgárok támogatását. De nevezhetünk-e populizmusnak valamit, egy politikát, amely, mondjuk, képes arra, hogy hat év alatt a mindössze egymillió-nyolcszázezer adófizető számát négymillió-négyszázezerre növelje? Nevezhetünk-e populistának egy politikát akkor, hogyha képes arra, hogy az államadósságot hat esztendő alatt 85 százalékról 75 százalékra lecsökkentse? Vagy nevezhetünk-e populistának egy olyan politikát, amely eléri azt, hogy a 7 százalék fölötti költségvetési hiány a 3 százalékos hiányszint alá süllyed? Jól mutatja tehát, hogy a mai nemzetközi politikai nyelv kicsorbul bizonyos jelenségeken, hiszen a magyar gazdaságpolitika elmúlt hat évét populizmusként leírni ilyen kemény gazdaságpolitikai döntések és sikerek hátterében és ismeretében aligha ésszerű.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ugyanakkor a múlt sikerei senkit sem predesztinálnak arra, hogy a jövőben is sikeres legyen. És ez igaz a magyar gazdaságra is. Hosszú listám van kiváló számokról, ezeket Önök talán mind ismerik, de egyáltalán nem lehetünk nyugodtak a magyar gazdaság jövőjét illetően. A helyzet úgy fest, hogy a magyar gazdaságnak átfogó versenyképességi átalakításra, ha úgy tetszik: reformra van szüksége. Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évtizedek az információtechnológia és a kreativitás időszaka lesz majd, és azok a gazdaságok lehetnek csak sikeresek, amelyek képesek az új fejlesztésekben is részt venni, és az új technológiákat képesek a gazdaság legmélyebb szövetébe is gyorsan beépíteni. Mi Magyarországon azt tanultuk meg, hogy a versenyképesség javítása egy komplex feladat, amiben a gazdaság minden szereplőjének részt kell vennie, és éppen ebben áll a politikai művészet. Meggyőzni a gazdaság minden szereplőjét, hogy részt akarjon venni egy ilyen komplex versenyképesség-javítási program végrehajtásában, részt akarjon venni az állam a bürokráciájával, a cégek, a pénzügyi közvetítő rendszer szereplői, a központi bank, de akarjanak a családok, és lássa ennek értelmét a civil szféra is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Itt, Magyarországon be kell látnunk, hogy lezárult egy gazdaságfejlődési korszak, amely arra épült, hogy a versenyképességünk elsősorban a munkaerő olcsóságából fakadt, és az erre épülő külföldi beruházások húzták a gazdaságot. Természetesen külföldi beruházásokra szükség van, a létrejött munkahelyeket sosem szabad lebecsülni, de látnunk kell, hogy a versenyképesség többé már nem innen érkezik majd.

Tisztelt Hölgyim és Uraim!

Mindebből pedig az következik, hogy Magyarországnak és a többi közép-európai országnak is szembe kell néznie egy jelenséggel, amit itt, Közép-Európában úgy hívunk, hogy bérnyomás. Szembe kell néznünk azzal, hogy mind a politikai valóság, mind a gazdaság fejlődése magasabb béreket követel a közép-európai gazdaságokban, ezért azt kell mondanom, hogy a versenyképesség javítása nem képzelhető el másképpen, mint a bérek határozott emelkedésével. Ugyanakkor sohasem szabad a versenyképesség kérdésétől elszakítanunk a bérnyomásnak való engedés kérdését. Magyarország egy olyan ország – Önök talán erre már nem emlékeznek –, amely 2002-ben azt a példátlan kísérletet hajtotta végre, hogy egy lépésben, egy 50 százalékos béremelést valósított meg anélkül, hogy bármilyen versenyképesség-javító lépést mellétett volna. Ennek eredményeképpen néhány éven belül a magyar gazdaság tönkrement. Ezért mindannyian érezzük, hogy a fölzárkózás megköveteli mind a politika, mind a gazdaság oldalán a bérek határozott emelkedését, de azt is ki kell mondanunk, hogy növekvő béreket csak versenyképes vállalkozások képesek kifizetni. Ezért a bérek növekedésének előföltétele – nem következménye, előföltétele! –, hogy a gazdaság szereplői, a cégek versenyképesek legyenek. Ebből pedig az is következik a kormányzat és a gazdaságpolitika számára, hogy a költségvetésnek az adórendszeren keresztül egyre kevesebb forrást szabad csak kivonni a gazdaságból, egyébként a kormány nem tud hozzájárulni a versenyképesség növeléséhez. Ezért nekünk, magyaroknak is tovább kell egyszerűsítenünk a társasági adórendszerünket: a 19 százalékos kulcsot – mert van egy 10-es és van egy 19-es –csökkentenünk kell; ez a gazdasági miniszter szép feladata a következő évekre nézve. Meggyőződésem, hogy a személyi jövedelemadó kulcsait tovább kell csökkentenünk, és a munkáltatói járulék további csökkentése sem kerülhető el, ha versenyképessé akarjuk tenni a vállalatainkat.

Ugyanakkor támogatnunk kell a vállalati szektor K+F kiadásainak emelését, és a kutatás-fejlesztést megvalósító környezetet javítanunk kell, és bármennyire is kényelmetlen, azt is be kell vallanunk, hogy az állam versenyképességén is javítanunk kell. A bürokráciát csökkenteni kell, és ésszerűbb módon kell felhasználnunk az erejét. Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy a legtöbb modern európai társadalmat, így bennünket, magyarokat is, gyötör a rossz demográfiai tendencia problémája. Különböző válaszokat adunk erre. Magyarország egy olyan ország, amely demográfiai problémáit nem migrációval kívánja megoldani, hanem saját gazdaság-, társadalom- és családpolitika segítségével. Ebből következik, hogy mindazzal egy időben, amit elmondtam, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó, munkán keresztüli kedvezményeket is érdemes fejlesztenünk.

És beszélnünk kell, tisztelt Hölgyeim és Uraim, arról is, hogy nemcsak a cégeinknek kell versenyképességnek lenni, hanem a munkaerőnknek is. Nem lehet egyszerűen csak várni a bérnövekedésre, miközben a munkaerő minősége nem javul. Magának a munkaerőnek, a dolgozó magyar embereknek is, közép-európai embereknek is versenyképesebbé kell válniuk; jobb, magasabb szintű kompetenciákra, nagyobb rugalmasságra és kreatívabb gondolkodásra van szükség azoktól is, akik már most dolgoznak és a következő nemzedékhez tartozó fiataloktól, gyermekeinktől is ezt várjuk. Ezt várjuk az iskolarendszertől és különösen a felsőfokú oktatás színvonalának növelésétől.

És, tisztelt Hölgyeim és Uraim, itt jutunk el a mai konferencia rendezőjének küldetéséhez, vagyishogy versenyképes gazdaság elképzelhetetlen megfelelően versengő bankrendszer és versenyképes pénzügyi közvetítőrendszer nélkül. Ez az a terület, ahol az EBRD-val és az elnök úrral hosszú évek óta dolgozunk együtt, kellő szerénységgel mondhatjuk azt, hogy sikeresen. Erre az együttműködésre, mélyen tisztelt Sir Suma elnök úr, a jövőben is számítunk. Az igazság az, hogy bár a bankrendszerünk ebben a pillanatban jó állapotban van, a korábbi évek nagyon nehéz árnyéka, hosszú árnyéka eltűnő félben van, ez egy jövedelmet termelő szektorrá vált. Szép perspektívákat ígér azoknak, akik részt vesznek a működtetésében, de ezzel egy időben azt is be kell vallanunk, hogy a hazai bankrendszer hatékonyság és új technológiák alkalmazása területén még mindig le van maradva a világ élvonalától, sőt azt gondolom, hogy le vagyunk maradva néhány régiós versenytársunktól is. Nekünk aktív, modern szolgáltatásokat nyújtani képes, versengő bankrendszerre van szükségünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszönjük az EBRD-nak az e tekintetben nyújtott segítséget, és a jövőben is számítunk arra az intellektuális kapacitásra, tanácsadói tudásra, amely az EBRD-nél e tekintetben rendelkezésünkre áll. Mélyen egyetértek az EBRD elnökének azon gondolatával is, hogy a tőzsdék fejlesztése nélkül nehéz lesz versenyképes gazdaságokat létrehozni a régióban. Itt óriási potenciállal rendelkezünk még, a régiók tőzsdéi fejletlenek. Ha megtaláljuk a módját az együttműködésünknek – ez egy másik lehetséges területe, hogy hogyan lehet a tőzsdéinket fejleszteni, és fölzárkóztatni a világ nálunk hatékonyabb tőzsdéihez –, akkor fontos lépést teszünk a magyar gazdaság versenyképessé alakítása területén.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Összességében tehát azt kell mondjam Önöknek, hogy Magyarország sajátos gazdaságpolitikai mixet alakított ki. Ez természetesen eltér az európai mainstreamnek, a főáramnak a gazdaságpolitikai gondolkodásától. Az ezzel kapcsolatos nagyon nehéz vitákat az elmúlt időszakban megvívtuk. Azt is be kell vallanom Önöknek, hogy Magyarország az itt leírt gondolkodásmódja miatt nem tartozik az Európai Unión belüli közgazdasági gondolkodás főáramához, sokkal inkább nevezném a mi pozíciónkat az európai színtéren ellenzékinek, vagy ha úgy tetszik: reformellenzéki pozíciónak. Mi szeretnénk ennek a gondolkodásnak minél több elemét – ami itt sikeresnek bizonyult – viszontlátni a brüsszeli politikában is. Erről nyíltan beszélünk, és reméljük, hogy ez a nyílt beszéd és vita reformokban ölt majd testet és végződik a későbbiekben.

Van tehát egy magyar modellünk. Ez a magyar modell ez működőképes. Ez nemcsak gazdasági, de társadalmi modell is. Mi magyarul úgy foglaljuk össze, hogy munkaalapú gazdaság, egy workfare society. Mi nem állítjuk, hogy a modern európai gazdaság kihívásaira ez az egyetlen lehetséges válasz, ilyet sosem mondanánk, de azt állítjuk, hogy ez egy lehetséges válasz, amelyet érdemes tanulmányozni, és miután nekünk sikerült ennek a gazdaságpolitikának a segítségével kimásznunk egy olyan válságból, amely mélyebb volt, mint Görögország válsága, ezért azt gondoljuk, hogy ez a magyar modell megéri, hogy tanulmányozzák. Nem ideológia, következésképpen nem tart igényt arra, hogy a siker egyetlen lehetséges útjának lássa bárki, csak egy lehetséges út.

Visszatérve mondandóm elejére: azonban, hogy Európát sikerüljön úgy megreformálnunk, hogy versenyképessé váljon, ahhoz őszinte, nyílt beszédre van szükség, ezért kezdtem mondandómat azzal, hogy tisztelettel köszöntöm Önöket a második napon. De minek is a második napja ez?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez annak a történelmi eseménynek a második napja, amikor a nyugati civilizáció úgy tűnik, hogy sikeresen kiszabadítja magát egy ideológia fogságából. Meggyőződésem, hogy a nyugati kultúrának mindig jót tett, és a nyugati gazdaságnak mindig jót tett, ha egy ideológiából sikerült magát kiszakítania, és vissza tudott térni a realitásokhoz. Úgy érzem, ennek a napjait éljük most, amit mi úgy hívunk, hogy liberal non-democracy, és amiben az életünk elmúlt húsz éve telt el. Ennek a korszaknak vége van, visszatérhetünk az igazi demokráciához. Visszatérhetünk a politikai korrektség megbénító kényszerétől megszabadult, egyenes, őszinte beszédhez; visszatérhetünk a valósághoz, megnevezhetjük a valóság problémáit úgy, ahogy azok vannak, és ezekre a problémákra a választ nem egy ideológiából levezetett módon kell megtalálnunk, hanem pragmatikus, ésszerű, ha úgy tetszik: a common sense alapján álló kreatív gondolkodás révén tudjuk megtalálni. Meggyőződésem ezért, hogy nagy napokat és nagy időket élünk. Mi a Brexitet is ennek összefüggésében szemléljük, a Brexit egyáltalán nem egy tragédia, nem egy vereség, hanem egy kísérlet egy nagy nép részéről, hogy másképpen tegye magát sikeressé, mint ahogy korábban mindenki gondolkodott a siker útjáról. Meggyőződésem tehát, hogy az egész európai és nyugati világ egy nagy szellemi átalakulás fontos lépéseit tette meg az elmúlt hónapokban, és ettől nem félnünk kell, hanem meg kell látnunk az ebben rejlő lehetőségeket. Pontosan úgy, ahogy 2010-ben Magyarország a pénzügyi válságban nem a bajt, hanem a lehetőséget látta meg, és ezt a lehetőséget kihasználva alakította át magát olyan gazdasággá, amelyről ma ebben a széles körben is érdemes eszmét cserélni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)