2015. május 7. Budapest

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Házigazdák, Kamarai Tagok!

Az elején úgy volt, hogy sok érdekes dologról fogok majd beszélni, ez volt a tervem. Az elnök úr azt mondta, hogy a kevesebb több. Milyen igaz! Ezért – ha megengedik – inkább csak néhány fontos gondolatra próbálok összpontosítani. Németek előtt beszélni egy magyarnak nem könnyű dolog általában sem, és manapság pedig különösen nehéz. Általában sem könnyű, mert a magyarok mást élveznek egy beszélgetésben, mint a németek. Egy magyar számára a korlátok nélkül szárnyaló, kevés konkrétumot, de sok lelkesedést tartalmazó beszélgetések az igazán izgalmasak, amitől egy német könnyen lehet, hogy kiütést kap, és a beszélgetés végén nem tudja, hogy miről is volt pontosan szó. Itt tehát van mindenképpen egy kulturális különbözőség, amivel számolnunk kell. És mielőtt azt gondolnák, hogy ez csak egy értelmiségi megjegyzés, amelynek nincsen gyakorlati következménye, akkor tévednek. Ennek a kulturális különbségnek van gyakorlati következménye, van pozitív következménye. Nyilván csak az olyanfajta népek, mint mi, képesek olyan, első látásra esztelennek tűnő találmányokat adni az emberiségnek, mint, mondjuk, a golyóstoll, amit egy magyar fedezett föl, vagy a lyukkártya elven működő számítógép, amit szintén egy magyar fedezett föl, vagy hogy a legképtelenebb találmányról beszéljünk, hogy forró gőzt vezetünk keresztül a kávén, tehát az eszpresszó kávéfőző gép. Ilyen a magyarok agyában fogalmazódhat meg. De másfelől van hátránya is ennek a kulturális különbségnek, ugyanis úgy tűnik, hogy a németek mindig is jobban szerették a kiszámítható utat, mint a szokásostól eltérő megoldásokat. Márpedig, hogy röviden összegezzem a magyarokról mára kialakult képet az európai porondon, egy mondatban úgy hangzik: a magyarok mindent másképp csinálnak. Ezt egy rendhez, fegyelemhez és átgondoltsághoz szokott nép, mint a német, biztosan nehezen érti. Ugyan mi értelme van mindent másképpen csinálni?

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Túl azon, hogy jól esik mindent másképpen csinálni egy magyarnak, a kor, amiben élünk, is rákényszerít bennünket arra, hogy új utakat keressünk, hiszen a 2008-as pénzügyi válság éppen arról szólt, hogy a régi módszerekkel ezt az új korszakot már nem tudjuk szabályozni, a régi módszerekkel az új korszakban nem tudunk sikeresek lenni. Tehát a magyaroknak a „mindent másképp csinálunk” megközelítése könnyen lehet, hogy ebben a történelmi pillanatban még előnyös is lehet. Ezt a dilemmát, amit most itt leírtam, jól adja vissza az a brüsszeli kételkedés, amely nem tudja eldönteni, hogy most Magyarországra feketebárányként tekintsen vagy sikertörténetként. Persze, ha megnézzük a számokat, akkor egyértelmű, hogy sikertörténetről beszélhetünk, mindegy, hogy a költségvetést, az államadósság számait, a gazdasági növekedést, a munkanélküliség csökkentését választjuk-e, bármelyik számot választják, mindenhol jóval jobban teljesítünk, mint az európai átlag. Mégis a módszer, ahogy elértük ezeket az eredményeket, számos kifogásra adott okot. De egy dolgot senki sem vitat el tőlünk, különösen nem a németek, és ezt a javunkra írják, ez pedig az, hogy mi legalább nem a németek pénzén akarunk sikeresek lenni. Nagyon sokan vannak, akik úgy képzelik el az európai jövőt, hogy a bajból – amiben éppen gazdasági, makrogazdasági szempontból vannak – majd valahogy a németek pénzén húzzák ki magukat. Erre találékony megoldások születtek egészen fantasztikus nyelvi leleményekkel – közösségiesítés és hasonló, nehezen érthető kifejezések –, amelyeknek a végén mindig az a lényege, hogy valahogy a németek pénzét vonjuk be a közös felelősségvállalásba. Nos, mi, magyarok azonban nem így gondolkodunk. Nagykövet asszonynak az a mondata, amely arról szól, hogy Magyarország a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás híve, nemcsak arról szól, hogy valóban annak vagyunk a hívei, mert Merkel kancellár asszonynak hisszük a mondatát, amely úgy hangzik, hogy előbb-utóbb minden elköltött forintért meg kell dolgozni, de nem szeretünk más pénzén sem élni, mert ha más pénzén élünk, ha mástól várjuk, hogy segítsen ki bennünket a bajból, annak előbb-utóbb a méltóságunk elvesztése, az irántunk érzett tisztelet elpárolgása és előbb-utóbb alávetettség lesz a vége. Márpedig ezt a magyarok rosszul tűrik.

Nos, tehát, tisztelt Hölgyeim és Uraim, összességében azt kell mondanom, hogy egy olyan időszakban beszélünk, amikor nem könnyű szót értenünk egymással, mégis ha a beszélgetésünk témáit lerövidítjük, elsősorban a tényleges gazdasági eseményekre és gazdasági eredményekre összpontosítjuk, akkor egy pozitív kép rajzolódik ki előttünk. Nagyjából egy olyan kép, mint a kamara kellően decens összeállításából – amit mindannyian talán ismerhetnek – kiolvashatunk. Jól mutatja ennek az értékelésnek a megalapozottságát az, hogy a tegnapi kormányülésen a kormány jóváhagyta azt a költségvetést, amit a parlament a következő évre nézve július 1-jével el fog fogadni. Tehát ha van kiszámíthatóság, előreláthatóság, tervezhetőség, akkor az 2016-ban életünk részévé válik, hiszen 2015 július 1-jével ki lesz hirdetve a következő évi költségvetés.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretnék köszönetet mondani a kamarának, amely sokat tett azért, hogy a magyar–német gazdasági együttműködés a gazdaságon túl más területeken is jól alakuljon. A kamara alapszabályának mondata, hogy a gazdasági kapcsolatok mindkét irányba történő ápolását segítsék elő, az elmúlt években maradéktalanul megvalósult. Ehhez gratulálok Önöknek, és a magyar kormány nevében az elnök úrnak is köszönetet mondok. Természetesen a számokat nem mellőzhetjük akkor sem, ha Önök ezeket mind kivétel nélkül ismerik, föl kell őket sorolnom. 6.000 teljesen vagy részben német tőkével alapított cég működik Magyarországon, több mint 300 ezer embernek adnak munkát – ez a magyar családmodell számítási technikájával egymillió-kétszázezer ember kenyerét jelenti, ennyi magyar él abból a pénzből, amit németek által létrehozott munkahelyen keresünk meg. 2014-ben Németország magyar exportban való részesedése meghaladta a 27 %-ot, tehát az összes magyar export több mint 27 %-a Németországba ment, és a Magyarországra beérkező importnak több mint 25 %-a érkezett Németországból. Összességében a teljes magyar külkereskedelmi áruforgalom egészét tekintve Németország részesedése több mint 26 %-ot tesz ki. Ezek fantasztikus adatok, erős szimbiózist mutatnak. Ha a dinamikáját nézzük ezeknek az adatoknak, azt fogjuk látni, hogy a tavalyi évben a Magyarországról Németországba menő export 10,5 %-kal nőtt, és elérte a 23 milliárd eurót egyetlen évben. Az import pedig 5,7 %-kal bővült, és elérte a 19,7, tehát nagyjából 20 milliárd eurót.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezekből a számokból levonható az a következtetés, hogy a tavalyi évben elért 3,5 %-os magyar gazdasági növekedés az itt működő német cégek jelentős közreműködése nélkül nem lett volna lehetséges. A magyar kormány nevében ezért is szeretnék Önöknek köszönetet mondani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után engedjék meg, hogy néhány szót szóljak Magyarország és Németország helyzetéről európai összefüggésben. Ha az Európáról szóló és abban Németországról szóló nemzetközi vitákat, tanulmányokat követik, akkor azt látják, hogy nagyon szerteágazó, egymástól jelentősen eltérő véleményeket ismerhetünk meg. Én a magam részéről azt a megközelítést tartom helyesnek, amely nem tagadja el azt a fájdalmas tényt, hogy Európa részesedése a világkereskedelemben és a világ össztermelésében minden évben folyamatosan csökken. Nem érdemes becsapni magunkat, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a világgazdaság legnagyobb folyamatainak legújabb tükrében az európai versenyképesség folyamatosan csökken. Ugyanakkor nem osztom azoknak a véleményét, akik ezt páni pesszimizmussal szemlélik, és azt gondolják, hogy ennek elkerülhetetlenül így kell lennie. Olyan könyvek is jelentek meg szép számmal, amelyek szerint nem azt kell megmagyarázni, hogy most miért vagyunk kevésbé versenyképesek, mint korábban, hanem kivételesnek kell tekinteni azt a két-három évszázadot, amikor egyébként a demográfiai és egyéb adottságaink ellenére is dominánsak tudtunk lenni a világtörténelemben és a világgazdaságban. Én nem osztom ezt a megközelítést, inkább azt mondanám, hogy egy válságot, amely kétségkívül megrendített bennünket – itt a 2008-as pénzügyi válságról beszélek – kétfajta módon lehet fölfogni. Lehet rá úgy tekinteni, mint Isten csapására, és lehet rá úgy tekinteni, mint lehetőségre. Meggyőződésem, hogy azért nem tudtuk az elmúlt években a válság adta lehetőséget kihasználni európai szintéren, mert hajlamosak voltunk arra, hogy a válságot csapásnak, nem pedig felkínált lehetőségnek tekintettük. Aki a válságot csapásnak tekinti, azon gondolkodik, hogyan lehetne kivédeni és valahogyan visszatérni ahhoz a világhoz, helyreállítani azt a világot, ami a válság előtt volt. Aki lehetőséget lát a válságban, az pedig azt kutatja, hogy mit kell másképp, és mit tudunk most másképpen csinálni, ami jobbá tesz bennünket, mint amilyenek a válság előtt voltunk. Miközben persze Magyarország a túlélésért küzdött, tisztelt Hölgyeim és Uraim 2010 után, soha nem felejtettük el a válságmenedzselés mellett ezt a másik megközelítést, hogy esélyt, lehetőséget lássunk ebben a válságban. Szerintem európai szinten is ezt kellene tennünk.

Ugyanis nyilvánvaló, hogyha megnézzük, hogy mikortól tudott Európa és benne Németország a világ vezető gazdasági ereje lenni, akkor azt tudjuk mondani, hogy általában ipari forradalmakhoz kötődő időszakokban. Bennünket, magyarokat is a második ipari forradalom emelt föl arra a szintre, amire mind a mai napig büszkén emlékszünk vissza. Azonban a II. világháború után az ipari forradalmakhoz szükséges tőke, tehetség, innováció eltűnt Európából. Európa sorsát nem az európaiak döntötték el, hanem tőlünk jobbra az oroszok, balra pedig az amerikaiak, következésképpen a harmadik ipari forradalmat, ahogyan ezt hívja a szakzsargon, már nem Európában robbantották ki, az már a tengerentúlról indult el, és érkezett meg ide hozzánk. Meggyőződésem, hogyha Európa nem tud a korábbi ipari forradalmakhoz hasonló jelentős megújulást, ipari innovációt végrehajtani, akkor nem tudja a kezdeményezést visszavenni, és alárendelt szerepet fog játszani az előttünk álló évtizedekben is a világgazdaság egészét tekintve. Hogy mi lehetne az ipari forradalom, az új ipari forradalom tartalma, annak a meghatározását a politikusok természetesen nem vállalhatják, hiszen ez a tudás nem a kormányzatokban van. Az a tudás, ami megérti, hogy mi rajzolódik ki előttünk, hogy milyen szükségletek jelentek meg, milyen technológiai fejlődés jött létre, amely alkalmas megújítani az ipari vertikumokat; ez a tudás a gazdaságban van. Ott kell megfogalmazni, és onnan kell beemelni aztán a kormányzati politikák programpontjai közé.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azonban két dolgot azonban biztosan tudok mondani Önöknek anélkül, hogy egy leendő európai ipari forradalom tartalmát megpróbálnám meghatározni, amelyben – mint mondtam – illetéktelenséget jelentek be, ami egy ilyen változáshoz szükséges, és ahol a kormányzatoknak van szerepe. Nehéz elképzelni, hogy egy olyan kezdeményező európai gazdaság jöjjön létre, amely kétszer, esetenként pedig háromszor drágább energiát használ, mint a legnagyobb technológiai riválist jelentő Egyesült Államok. Ha ezt a különbséget nem tudjuk eltüntetni, ha Európában nem tud az ipar ugyanolyan áron, horribile dictu: olcsóbban hozzájutni energiához, mint az Egyesült Államokban, akkor nem leszünk versenyképesek, sőt az európai ipari kapacitások is ki fognak települni az Egyesült Államokba, mint ahogy egyébként ennek a jeleit már lehet látni. Tehát nagyon fontos dolog, hogy európai szinten megértessük a politikusainkkal – ebben nem állunk jól, tisztelt Hölgyeim és Uraim –, hogy sok fontos szempont van a jövő energiarendszerének meghatározásakor, de első helyre az ár kérdését kell tenni, mert egyébként nem leszünk versenyképesek a legfontosabb versenytársainkkal. Innen érthető meg – túl azon, hogy a magyarok mindent másképp csinálnak –, hogy míg Európában nagyon sok helyen éppen leállítják az atomerőműveket, mi éppen nukleáris fejlesztéseket fogunk végrehajtani, mert a magyar adottságok közepette így tudunk majd a legolcsóbban energiát biztosítani a Magyarországon működő ipar számára. És a másik dolog, amiben biztos vagyok, az, hogy egy új ipari forradalom, egy Európából kiinduló változás előföltétele az olcsó energia mellett az elérhető és jól képzett munkaerő.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Erről a nagykövet asszony mértani pontossággal beszélt előttem. Valóban, minden energiánkat arra kell összpontosítani, hogy a magyar fiatalok olyan szakmai képzéssel a karjukban és a fejükben kerüljenek ki az iskoláinkból, amely részben nekik megélhetést, a Magyarországon működő vagy magyarországi iparnak pedig fejlődési lehetőséget jelent. Nagyon nagy kockázatot vállalt a kormányzat egy évvel ezelőtt, amikor azt a döntést hozta, hogy a duális képzés bevezetése érdekében a magyar modern kormányzás fönnállásának ideje alatt első ízben – ami nem könnyű egy 150 éves hagyomány esetében – az egységes oktatási rendszer helyett egy kettéválasztott oktatási rendszert működtet, és a gazdasági minisztériumhoz helyeztük a szakképzés teljes irányítását, felügyeletét, tartalmának meghatározását együtt a Magyarországon működő külföldi és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával. Ez nagy kockázat. Járt utat hagytunk el a járatlanért, de meggyőződésünk volt, hogy a járt út a szakképzés esetében nem vezet el oda, ahova el kellene jutnunk. Én nagyon remélem, és ráadásul a felelősségünk is, habár a nagyobb része nálunk van, de azért a felelősség is közössé vált, a magyar üzleti közösség, a kamarák és a magyar kormány közös felelősségévé, hogy ezt a döntést az idő majd igazolja, és sikeresek leszünk mindannyian, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy Európában hol érhető el legnagyobb számban jól képzett, fegyelmezett és a modern technológiát alkalmazni képes munkaerő.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végül engedjék meg nekem, hogy röviden összegezzem azt a gazdaságpolitikát, amit a következő évben is folytatni fogunk, és amely megtestesül abban a költségvetésben, amelyet tegnap fogadott el a kormány, jóváhagyott, és a parlament elé beterjesztett. Ezek tudott dolgok lesznek, azért ismétlem meg őket, mert mindig hallom azt a véleményt, hogy nem vagyunk elég kiszámíthatóak. Szeretném világossá tenni, hogy a fontos dolgokban igenis kiszámíthatóak vagyunk, mert ezek a cölöpök, amikre a magyar gazdaság építményét fölhúztuk, nem fognak változni a következő időkben sem.

Az első ilyen pillér, hogy továbbra sem akkor akarjuk adóztatni az embereket, amikor megkeresik a pénzt, hanem akkor, amikor elköltik. Következésképpen nem akarunk olyan adórendszert, amely akaratán kívül is akár, de azt üzenné az embereknek, hogy nem érdemes többet dolgozni, és nem érdemes többet keresni.

Megmarad a gazdaságpolitikának az a pillére, hogy nem büntetjük a családokat azért, mert sikeresek. Az egyenes ági rokonok közötti örökösödési adó továbbra is eltörölve marad Magyarországon. 40 év kommunizmus után, ahol nem volt családi tőkefelhalmozásra lehetőség, igenis fontos, hogy a vállalkozó, sikeres családok képesek legyenek a következő nemzedéknek továbbadni mindazt, amiért megdolgoztak.

Nem változik a gazdaságpolitikának az a pillére sem, hogy csak azoknak adunk segélyt, akik fizikai vagy szellemi állapotuk miatt képtelenek munkát vállalni, mindenki másnak munkát adunk. 2018-ra teljes foglalkoztatást szeretnénk elérni Magyarországon. Vannak nagy ipari régióink, ahol már megtörtént: Szombathely, Székesfehérvár, Győr, Tatabánya. Ezek mind olyan városok, ahol már 3 % vagy az alatt van a munkanélküliség, ami lényegében teljes foglalkoztatást jelent. És miután a modern ipar által föl nem vett munkaerő számára közmunkákat szervezünk, a közmunkára fordított összeget a munkanélküli emberek számához igazítva folyamatosan biztosítjuk. Ezért 2018-ra Magyarországon elvileg nem szabadna maradnia olyan embernek, aki fizikailag és szellemileg ép, munkaképes, dolgozni akar, és nem jut munkalehetőséghez. Ez teremti meg az erkölcsi alapját annak, hogy azt tudjuk mondani a munkanélküli segélyért folyamodó embereknek, hogy nem segélyt, hanem munkát szeretnénk Önnek adni.

A negyedik pillére a gazdaságpolitikánknak szintén megmarad, amely úgy hangzik, hogy segítsd a vállalkozásokat és a vállalkozókat, hogy ők is segíthessenek az embereknek, ezért a kis- és közepes vállalkozások vállalati nyereségadóját továbbra is 10 %-on fogjuk tartani, nem fogjuk megemelni.

Bevezetjük a duális szakképzési rendszert; erről már beszéltünk.

Csökkentjük az államadósságot, alkotmányos kötelezettségünk is van erre, és a költségvetési hiány mértékét is lent tartjuk. Ez a német pénz problémája, ha 3 % fölött van valakinek a költségvetése, akkor előbb-utóbb valaki más pénzén kell élnie. A mi költségvetésünk a következő évre a szándékaim szerint 2-2,4 %-os mínuszban van. Volt egy pillanat – lelkesült pillanat volt ez –, amikor azt gondoltam, hogy egy 0 %-os hiányú költségvetést kéne elfogadni, ugyanúgy, mint ahogy ez Németországban sikerült, ennek a következményeit végigszámoltuk, de ezek olyan drasztikusak lennének társadalmilag, amelyek egyetlen lépésben nem vállalhatóak. Ezért itt is csak folyamatosan és fokozatosan szabad haladnunk, de ebbe az irányba fogunk haladni.

Megmaradnak a különadók, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ami sérelmes a német vállalkozók részéről, de a különadóknak a rendszerét bent kell tartanunk a költségvetésben annak érdekében, hogy tartani tudjuk a vállalt hiány- és államadósság szintet.

Megtartjuk a gyermektámogatási rendszerünket, és a családtámogatásnak folyamatosan növekvő részét kötjük a munkához. Egyre több olyan családi támogatás lesz, amely azok számára érhető el a gyermeknevelés mellett, akik munkát is vállalnak.

Ennek része, ehhez kapcsolódik, hogy idén szeptember 1-jétől minden három évnél idősebb gyermek számára óvodai elhelyezést és képzést biztosítunk. Ez kötelező, a szülő kérhet ez alól fölmentést, amit meg is kaphat a helyi jegyzőtől, de főszabályként Magyarországon az oktatás, a fölzárkóztatás, a nevelés három éves kortól indul. Meg is építettünk minden óvodát, ami ahhoz szükséges, hogy minden magyar gyerek három éves kortól óvodai képzésben részesüljön, és a költségvetésben az ehhez szükséges pénzt elkülönítettük.

És meg fog maradni, tisztelt Hölgyeim és Uraim, tizedik pontként a Munkahelyvédelmi Akciótervünk is, ami azokat a veszélyeztetett csoporthoz tartozó magyarokat próbálja megsegíteni, akiket cégek alkalmaznak, de a cégeknek az ezek után az emberek után fizetendő járuléka jelentősen kisebb, mint az általános járulékszint. Az általános szint 27 %, azon vállalkozások pedig 12,5 % fizetnek, ha gyermeküket nevelő nőt, 25 év alatti fiatalt, 55 évnél idősebb embert vagy tartós munkanélkülit foglalkoztatnak. Ez 900 ezer ember munkahelyét érinti Magyarországon, bevált eszköz, benne marad a következő évek költségvetésében is.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezt nevezzük mi munkaalapú gazdaságnak és munkaalapú társadalomnak. Én nem állítom, hogy ennek a gazdaságpolitikának minden eleme minden német, Magyarországon működő német vállalkozás számára kedvező, de azt állítom, hogy összességében az ezek által a döntések által létrehozott gazdasági környezet kedvez a külföldi, közöttük a német befektetőknek is, és miután ezek tartósan megmaradó elemek, ezért a Magyarországra befektetett külföldiek, így a németek számára is tartós, kiszámítható elemét jelentik majd a magyar gazdaságpolitikának.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Röviden azzal szeretném befejezni a mondandómat, hogy egy izgalmas világ körvonalazódik előttünk. Jó okunk van izgulni, hogy Európa a hátrasorolódását a világgazdasági versenyben meg tudja-e állítani. Jó okunk van izgalommal szemlélni azt a folyamatot, ami a G8-ból lassan G2-t csinál. Jó okunk van izgalommal szemlélni azt a folyamatot, ami az energiapiacon az olajár környékén alakul ki, annak minden geopolitikai változásával ideértve a közép-keleti hatalmi egyensúlyokat és Irán jövőjét. Jó okunk van izgalommal szemlélni azokat a folyamatokat, amelyek azokat a technológiai fejlődéseket, fejlődési folyamatokat, amelyek teljes gyártási sorok radikális, pillanatok alatt történő átalakítását hozzák magukkal a hagyományos ipar területén. És jó okunk van izgalommal nézni azt is, hogy mely országoknak sikerül alkalmazkodni ezekhez a folyamatokhoz, ehhez a megváltozott világhoz, és mely országok lesznek sikertelenek.

Azt kívánom mindannyiunknak, hogyha egy-két-három, horribile dictu: négy év múlva találkozunk, akkor úgy érezhessük, hogy mind a Magyarországon működő német vállalkozások, mind Magyarország azok közé az országok és vállalatok közé tartozik, ahol az izgalmas időket túlélték, sőt kihasználták az azokban rejlő lehetőségeket.

Hálás szívvel köszönöm a figyelmüket!

(miniszterelnok.hu)