Orbán Viktor beszédének lektorált, hiteles magyar fordítása, amely 2017. március 30-án, az Európai Néppárt kongresszusán hangzott el Vallettában angol nyelven.
Jó reggelt kívánok, Hölgyeim és Uraim!
Gratulálok a máltai testvérpártunknak és elnökének, és köszönöm, hogy ilyen kiváló vendéglátásban részesítenek bennünket. A mai témánk Európa jövője. Mi, közép-európaiak évtizedeken át szenvedtünk a kommunista diktatúrától és a szovjet katonai megszállástól. Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy visszacsatlakozhattunk Európához, és tagjai lehetünk az Európai Uniónak. Mi úgy látjuk, hogy az emberi élet számára Európa a világ legnagyszerűbb helye – most még. Szabadságban és jólétben, saját kulturális közegünkben élhetünk – most még. Ha a jövőre gondolunk, súlyos veszélyeket látunk, ezért őszintén és nyíltan kell beszélnünk. Ez a jövőbeni sikereink előfeltétele. Van egy versenyképességi válságunk. Van egy migrációs válságunk. Van egy biztonsági és terrorválságunk. Van egy demográfiai válságunk. És van egy külpolitikai válságunk – destabilizált Ukrajnával és forrongó Balkánnal. Azt kell mondanom nektek, hogy Európa jövője árnyékot vet Európa jelenére. A holnap árnyékot vet a mára. Ez magyarázza, hogy miért nyerhettek teret a radikális pártok még itt, a világ legsikeresebb földrészén is.
Tisztelt Kongresszus!
Ami a migrációs válságot illeti, két évvel ezelőtt, Madridban még inkább kételyeink, most már inkább bizonyosságaink vannak. A migrációról kiderült, hogy a terrorizmus trójai falova. A migrációról kiderült, hogy nem megoldás a munkaerőhiányra. A migrációról kiderült, hogy egyre inkább NGO-biznisz. A migrációról kiderült, a befogadással jelentős antiszemita potenciál került Európába. A migrációról kiderült, hogy az újonnan érkezettek inkább élnek a párhuzamos társadalmaikban, minthogy integrálódnának a többségi társadalmainkba. Legutóbbi madridi kongresszusunk óta kiderült, hogy a liberális politikai korrektség nyelvezete már a veszélyek azonosítására is képtelen, és nem képes arra, hogy megértsük a migráció igazi veszélyeit. Mi, közép-európaiak úgy számolunk, hogyha így mennek tovább a dolgok, még a mi nemzedékünk megéli, hogy meghatározó muzulmán jelenlét lesz Európa nyugati felén. Megértem, hogy a baloldal ideológiai nyomás alatt tart bennünket, hogy a Nyugat bűntudatot érezzen a keresztes hadjáratok és a gyarmatosítás miatt, de ez a baloldali politika szellemileg lefegyverzi Európát a muzulmán migráció inváziójával szemben. Mi, közép-európaiak azt akarjuk, hogy az Európai Unió teljesen reformálja meg a migrációs politikáját. A határokat teljes ellenőrzés alá kell vonni, és azokat meg kell védeni. Ne higgyetek azoknak, akik szerint ez lehetetlen. Mi, magyarok több száz kilométer hosszan védjük az Európai Unió határait jelentősebb EU-támogatás nélkül, sőt inkább brüsszeli hátbatámadásoktól szenvedve. Mi vagyunk az élő bizonyíték arra, hogy a védekezés lehetséges. Ez a valódi szolidaritás. A jogszerűtlenül érkezetteket ki kell szállítani az unió területéről, és vissza kell utasítani azt, hogy bármely uniós tagállamot nem biztonságossá nyilvánítsanak. Az Emberi Jogi Bíróságot sürgősen meg kell reformálni, mert ítéletei az európai emberek biztonságára fenyegetést, a migránsok számára pedig meghívást jelentenek. És ami a kulcs: minden jogi eljárást az Európai Unió területén kívül kell lefolytatni, biztonságos helyeket kell létrehozni Líbia partvidékén. A segítséget kell tehát odavinnünk, nem pedig a bajt idehoznunk.
Kedves Barátaim!
Javaslom, reformáljuk meg az Európai Unió külpolitikáját is. Itt is őszintén kell beszélnünk akkor is, ha ez fájdalmas. Súlyos hibákat követtünk el. A rossz politikánk hozzájárult a Közel-Kelet és Észak-Afrika destabilizációjához. Az a tény, hogy mindezt az amerikaiakkal együtt követtük el, nem mentség. A mi elhibázott beavatkozásunk előtt sem úriemberek vezették a térség országait, ám a helyzet korántsem volt olyan borzalmas, mint most. Úgy viselkedtünk, mint a piromániás tűzoltók. Azt mondom nektek: ha szétrúgunk egy hangyabolyt, ne csodálkozzunk, ha elárasztanak bennünket a hangyák. Fel kell ébrednünk és új európai külpolitikát kell hirdetnünk, amely a stabilitást helyezi a középpontjába. És ez érvényes Erdoğan Törökországára is. Ha újra migránsok milliói masíroznak a Balkánon, a stabilitást nem lehet fenntartani. Macedónia Gruevski pártja nélkül nem lesz stabil. A Balkán stabilitása érdekében haladéktalanul új választásokat kell kiírni Macedóniában. Üdvözlöm az Európai Unió további bővítéséről szóló határozatot. A Balkán stabilitása érdekében az unió tagjai közé a lehető leghamarabb vegyük fel Montenegrót, és a csatlakozási tárgyalásokat gyorsítjuk fel Macedóniával és Szerbiával. Innen kívánok Vučić miniszterelnök úrnak sok szerencsét a hétvégi választáshoz. Az én hazám a Balkán kapuja. Naponta látom, hogyan nő az orosz, török és amerikai befolyás a térségben, mialatt az Európai Unióé csökken. Ez rossz politika, ideje megváltoztatnunk.
Tisztelt Kongresszus!
A baloldal világos akciótervvel rendelkezik Európa átalakítására. Be akarják engedni muszlimok millióit. Meg akarják változtatni a szubszidiaritás elvét. Bürokratikus szabályokat akarnak rákényszeríteni a munkaerő-piacainkra. Adókat akarnak emelni, végül is a szocialisták szocializmust akarnak építeni Európában. Ez végzetes lenne Európa számára. Elveszítenénk keresztény identitásunkat, elveszítenénk versenyképességünket, és elveszítenénk a teljes foglalkoztatottság reményét. Javaslom, vegyük fel a szellemi és politikai harcot a baloldallal. Mi vagyunk az Európai Néppárt, az European People’s Party, a Partido Popular, az Europäische Volkspartei, ne riadjunk vissza, ha a baloldaliak populistáknak neveznek bennünket. Mi tudjuk, hogy nem vagyunk azok. Az EPP legyen egy olyan Európa szószólója és zászlóshajója, amelyben helye van a keresztény identitásunknak, a nemzeti büszkeségünknek, helye van a hagyományos családi értékeinknek és a munkaalapú társadalmainknak. Ha azt akarjuk, hogy Európa továbbra is a világ legnagyszerűbb helye maradjon, akkor az Európai Uniónak meg kell változnia. S a változást magunkon, az Európai Néppárton kell kezdenünk. Biztos vagyok abban, hogy ma tettünk egy lépést a helyes irányba.
Nagyon köszönöm!
(Miniszterelnöki Kabinetiroda)