A miniszterelnökkel Kocsis Éva beszélgetett 2016. augusztus 26-án a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában.

– A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt kívánok!

– Jó reggelt kívánok!

– Kezdjük az olimpiával. Ki mondta ki szerdán a végső szót, hogy az olimpiai pályázatot el kell engedni?

– Szerdán több testület is ülésezett, és szerintem ezeknek az üléseknek a konklúzióját, következtetéseit vontuk csak le. Volt Fővárosi Közgyűlés, és volt kormányülés is, és a végén a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a főpolgármester úr és jómagam adtuk össze a gondolatainkat, és jutottunk arra, hogy annak érdekében, hogy Magyarországot megmentsük egy szégyentől és egy komoly lejáratódástól, a legjobb, hogyha visszavonjuk a pályázatot.

– Tulajdonképpen a szégyen mi lett volna? A népszavazás?

– Nézze, a népszavazás egy magyar ügy, de az olimpiát nem Magyarországon kell megnyerni, hanem a nemzetközi versenyen Svájcban, Lausanne-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előtt. Itthon a népszavazást akár még meg is lehet nyerni, de akkor is csak legfeljebb többség lesz, de az olimpia megnyeréséhez nemzetközi szinten nem többség kell, hanem egység. Ezért nem csinálnak népszavazást Párizsban meg Los Angelesben, és ezért van az, hogy a nyári olimpiák történetében nincsen arra példa, hogy olyan város kapta volna meg az olimpia rendezési jogát, ahol népszavazás volt, mert a többség kevés, egység kell. Most képzelje el: ott állunk hárman, Párizs, Los Angeles, Budapest, ketten nagyok, erősek és egységesek, és ott áll egy vitából odaérkező Magyarország. Ki fog ránk szavazni? Mert az, hogy mi itthon mire szavazunk, a mi dolgunk, de ott a nemzetközi bírálóbizottságban ki az az ember, aki azt mondja, hogy jobb helye lesz az olimpiának Budapesten, mint Párizsban vagy Los Angelesben? Kérdéses, hogy kaptunk volna-e egyáltalán egyetlen szavazatot is, és az nagy szégyen lenne. Kikapni lehet, de akárhogy nem lehet kikapni, és ronggyá vertek volna, és szerintem ennek a veszélynek vagy ennek a lejáratódásnak, szégyennek nem lehet kitenni az országot, mert ennél többet érdemlünk. Jó pályázatot csináltunk, készen álltunk rá, nyíltszívűek voltunk, tényleg meg akartuk csinálni, és ezek után a világ leminősít bennünket nullára vagy alig egy-két szavazatra, miközben a másik kettő meg megkapja a bizalmat; ennek ne tegyük ki magunkat, ez szégyen, tehát ez megalázó vereség.

– Politikai ügy lett belőle? Tulajdonképpen egy szervezet sokat profitált ebből, a semmiből ismertek lettek.

– Nézze, most vérzik az ember szíve, mert sokan vagyunk Magyarországon, akik azt gondolják, hogy ez egy régi álom, és nekünk az is. Talán nem mindenkinek a nagy álma az olimpia, nyilván nem vagyunk egyformák, de azért nagyon sok magyarnak kétségkívül az, és most itt történt egy álomgyilkosság akárhogyan is. És valóban: van egy politikai szervezet, amelyik nem is titkolta el, hogy őt nem az olimpia érdekli igazából, hanem párttá akar alakulni, és be akar lépni a politikai élet színpadára, és ezért nem drágállotta azt sem, hogy álomgyilkossá váljon. Ez az ő dolguk, szabadság van Magyarországon, lelkük rajta, az ő döntésük. Nézze, én lassan harminc éve vagyok a magyar parlamenti politikában, most meghallgattam őket, ez egy új SZDSZ. Tehát ne kerülgessük a forró kását: ha valaki meghallgatja őket, megnézi őket a televízióban, akkor láthatja, ez itt az új SZDSZ. Azt is tudjuk, hogy mi következik, mert ezt is átéltük már: kis lökdösődés az MSZP-vel, aztán MSZP–SZDSZ-koalíció. Erre kell felkészülnünk.

– Lesz még az Ön politikai pályafutásában Magyarországon olimpia?

– A modern orvostudomány állása szerint az emberi élet határai kitolódnak, tehát jó esélyem van erre.

– Beszéljünk a rezsicsökkentésről. Ez volt az egyik, amiről az évértékelőjében beszélt. Tulajdonképpen van válasza erre Brüsszelnek: nem igazán értik, hogy miért kell a rezsicsökkentést megvédeni. Egyrészt, mert ők azt mondják, hogy ők tulajdonképpen csak a rendszerhasználati díjakba szólnak bele, az nem tetszik nekik, hogy nem ugyanúgy fizetnek a lakosok és az ipari szereplők, másrészt pedig azt is hozzáteszik, hogy lényegében a világpiaci árak csökkenése eleve magukban hordozza azt, hogy csökkennek az árak, nincs szükség rezsicsökkentésre.

– Igen, de a dolog nem ilyen bonyolult, sokkal egyszerűbb ennél. Az a kérdés, hogy ki dönti el, hogy a magyar emberek hány forintot fizessenek a rezsiért vagy a rezsire. Brüsszelben döntik ezt el vagy Magyarországon? Minden okoskodás felesleges, az az egyszerű kérdés itt, hogy ki dönt. Szerintem Magyarországon kell erről dönteni a Magyar Országgyűlésnek meg a mindenkori magyar kormánynak, és kész. A rendszerhasználati díj, így-úgy, ezek technikai részletkérdések. A kérdés az, hogy most nálunk van ez a jog, itt van Magyarországon és Budapesten, el akarják innen vinni Brüsszelbe, egy érvet sem látok, amiért nekünk ebbe bele kellene törődni, miért nincs ez itt jó helyen.

– De akkor már ez egy olyan kérdés eldöntés, hogy ki dönti el, ami a következő időszakban nagyon sok területét fogja érinteni nemcsak Magyarországgal kapcsolatban, hanem a tagországok és az Európai Unió viszonyrendszerével kapcsolatban.

– Nézze, ez így van, a dolog úgy fest, hogy az Európai Unió Brüsszelben működő intézményei – őket nevezzük mindközönségesen brüsszelieknek, brüsszeli bürokratáknak – azon mesterkednek folyamatosan, hogy jogköröket vonjanak el a nemzetállamoktól. Ők azt tartják az európai folyamat lényegének, hogy egyre több döntési jog kerül át a nemzetállamoktól a nemzetek feletti brüsszeli központba. Szerintem meg nem erről szól az Európai Unió Alapszerződése, ehhez soha senki nem járult hozzá, ott pontosan rögzítettük az Alapszerződésben és annak a módosításaiban, hogy kit milyen jog illet meg, ezt nem lehet sunyi módon, lopakodva elvonni a nemzetállamoktól, itt meg folyamatosan ez történik. Nekünk fel kell készülnünk arra, hogy az Európai Unió, amit egyébként én egy fontos intézménynek tartok, és helyeslem, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak, de ez nem a mennyei béke birodalma, hanem egy harci közeg, ahol folyamatosan meg kell küzdenünk a brüsszeli bürokratákkal, nehogy elvegyék a magyar emberektől azokat a jogokat, amelyek itt jobb helyen vannak, mint Brüsszelben.

– Ön szerint ez az oka annak, hogy az adóverseny megszüntetése ismét terítékre került vagy pedig a Brexit?

– A Brexit abban az értelemben jelent itt problémát, hogy sokan vannak az unióban – Magyarország nem tartozik közéjük –, akik meg akarják büntetni a briteket. Ezt nehéz nekünk, magyaroknak pontosan megérteni, de mi nem voltunk szomszédjai soha Nagy-Britanniának, tehát ott vannak nyilván speciális nemzeti érzelmek, mi a briteket, bár a II. világháborúban szemben álltunk egymással, és nekünk is vannak rossz emlékeink, illetve azok is vannak, de azért mégis alapvetően ettől a történelmi háttértől függetlenül mi a britekkel mindig szót tudtunk érteni. A briteknek van néhány jó tulajdonságuk, amely nem túl gyakori a világban, például alapvetően a józan ész talaján állnak, alapvetően konzervatív emberek, tehát nem hebehurgya módon változtatgatják az országukat, hanem ötször meggondolják, mielőtt bármit változtatnának, ahogy a magyar mondja: kétszer mérnek, mielőtt egyszer vágnának. Van számos jó tulajdonságuk, ráadásul erősek és gazdagok is. Mi nem gondoljuk, hogy az Európai Uniónak rossz viszonyt kellene kialakítani Nagy-Britanniával azután, hogy ők kiléptek, tehát nem érdemes megsértődni, megbüntetni őket. Nekünk nem érdekünk, hogy tönkretegyük vagy meggyengítsük Nagy-Britanniát, hiszen az nem az ellenfelünk, hanem immáron egy tőlünk függetlenül létező politikai egység, és egy jó viszonyt kell kialakítani. Ezért mondjuk mi, hogy mi egy fair Brexitet szeretnénk, tehát mi egy korrekt, tisztességes együttműködést és kiválási folyamatot szeretnénk, és a briteknek mi inkább sok sikert kívánunk ahelyett, hogy kishörcsögként megsértődve puffognánk. Tehát járják a maguk útjukat, minden népnek joga van erről dönteni. Ez egy bátor nép, úgy döntött, hogy más utat választ, sok sikert kívánunk hozzá. Na, most inkább, de nem ez a döntő ok, a döntő ok az adójogszabályok egységesítésének az, hogy baj van a nyugat-európai gazdaságokban, és Közép-Európa rendkívül versenyképes. Tehát ha megnézni Ön a gazdasági adatok térképét, akkor azt látja, hogy Lengyelország, Csehország, Szlovákia, 2010 óta most már Magyarország is adja az európai növekedés, gazdasági növekedés tekintélyes részét, itt jönnek létre új munkahelyek. Magyarországon nemsokára elérjük a teljes foglalkoztatást, de más közép-európai országokban is jó a helyzet, szóval mi versenyképesek vagyunk. Az a helyzet, hogy egyre több olyan német, nyugat-európai, francia cég dönt úgy, hogyha oszt-szoroz és számol, és megnézni, hogy jön ki a legjobban, akkor azt látja, hogy az adórendszer miatt is – nemcsak azért, de amiatt is – Közép-Európában létrehozni gyárakat ma jobb üzlet, mint otthon. Ez persze otthon nagy vitákat vált ki, mert a szakszervezetek nem szeretik, hogy a munkahelyeket külföldre viszik, ami szintén érthető, az adót akkor ezek a cégek itt fogják fizetni, ennek nem örülnek az otthoni kormányok, ez megint érthető, na, de hát el kell dönteni, hogy mit akarunk: egyszerre nem lehet két nyelv a szánkban, nem lehet hideget és meleget is fújni. Most vagy akarunk egy egységes Európai Uniót, amin belül a beruházások szabadon mozognak, vagy nem. Ha akarunk, akkor vállalni kell az ebből fakadó versenyt, ez egy verseny, Magyarország ezt vállalta, rosszabb helyzetből indultunk, mint a németek, a franciák vagy az olaszok, akik gazdagok voltak, nagyok, rengeteg magánvállalatuk volt, itt meg csak a kommunizmus utáni koszlott örökség volt, innen indultunk el. Ehhez képest mi ma versenyképesek vagyunk, és ők nem akarják, hogy a beruházásokat elhozzuk, elvonjuk Közép-Európába, van egy beruházásokért folyó verseny, ami szerintem helyes dolog, tisztességesen kell vívni és nem pedig betiltani ezt a versenyt.

– Tulajdonképpen leegyszerűsítve, amit elmondott, arról szól, hogy ott van az egyik mondata, hogy egységes Európai Uniót akarunk-e vagy sem, a másikban viszont ott van az, hogy az a baja Brüsszelnek, hogy túl kedvezőek például a társaságiadó-kedvezmények Magyarországon, így aztán elhozzuk vagy elcsábítjuk Franciaországból vagy Németországból a nagyvállalatokat.

– Az az egyik problémájuk, de van egy másik problémájuk is. Különösen ha az osztrák kancellárt hallgatom, visszhangzik ez erősen az ember fülében. A magyarok először is hajlandóak dolgozni, hajlandóak sokat dolgozni, és hajlandóak külföldön is dolgozni. Tehát az egységes Európa azt is jelenti, hogy a különböző államok polgárai más-más országok területén is vállalhatnak munkát. Itt persze mindig magunkra szoktunk elsőként gondolni, mert az ember már csak ilyen, de valójában ez nem egy közép-európai jelenség, például sokkal több német dolgozik Németországon kívül, de az Európai Unión belül, mint ahány magyar. Erre nem szoktunk gondolni. Tehát a nyugatiak is keresztben dolgoznak egymás országaiban. Most persze a magyarok meg a közép-európaiak nehezebb helyzetből jönnek, hajlandóak többet dolgozni, rugalmasabbak is, és kevesebb bérrel is beérik. Ez persze azokban az országokban, ahová ők dolgozni mennek, okoz feszültséget. Na, de itt is el kell dönteni: akarunk-e egy Európai Uniót, és akkor ez a jelenség ennek része, vagy nem akarunk? Olyan nincs, hogy mondjuk, az osztrákok azt akarják, hogy az osztrák tőke ide tudjon jönni szabadon, profitot csináljon, amit akár ki is vihet, de közben a magyar munkavállalókból meg nem kérnek. Tehát az Európai Unión belül a munkaerő-áramlás szabadsága, meg a tőke szabad áramlása össze van kötve, és ha Ausztria büntetni akarja a magyar embereket, akkor mi büntetni fogjuk az osztrák tőkét.

– Jó, csak erre azt mondják a higgadtak, hogy nem eszik olyan forrón a kását, az adóverseny megszüntetéséhez a Római Szerződés értelmében egy tagállami vétó is elég, hogy kudarcba fulladjon.

– Így van. Így van ez, nekünk is van jogunk, és ha kell, vétózunk.

– Akkor miért erősödött fel újra ez, ha úgy tetszik ez a félelem?

– Azt is látni kell, hogy nem minden ügyet olyan tisztán vetnek fel, mint ahogy mi most itt ketten erről beszélgetünk, és nem minden beszélgetésnek az a célja, mint a mienknek, hogy bemutassuk a probléma nagyságát, hanem ravaszkodás zajlik, kis részletszabályokat változtatgatnak meg először. Ausztriában is mi a helyzet? Most az országok azt találják ki, úgy látom, hogy erről beszélnek, hogyha kint dolgozik egy magyar ember, befizeti egyébként az adóját meg a tb-járulékát Ausztriában, de ha a gyerek nincs kint a szülővel, akkor az osztrákokat megillető családi ellátást ne kapja meg, holott egyébként az osztrák is meg a magyar is ugyanúgy befizette ott a járulékát. Ezt meg kell beszélnünk. Nem úgy teszik fel a kérdést, mint mi, nagy összefüggésekben, hanem kis részletszabályokban, sunyi módon próbálnak változtatgatni, és amikor már tíz részletszabály megváltozik, akkor hirtelen az egész kérdés megváltozik. Na, ezt nevezem én lopakodó hatáskörelvonásnak és lopakodó szerződésmódosításnak, európai Alapszerződés-módosításnak, és ezt mi nem akarjuk elfogadni, ezért kell itt mindig vétóznunk, és azt kell mondanunk, hogy nézzétek, ha nem jó a mostani rendszer szerintetek, amit szabad mondani, mert ha nem jó nekik, akkor vessék fel nyíltan a kérdést, akkor ezt beszéljük meg. Akkor nyissuk ki az Alapszerződés kérdését, nézzük meg, hogyan lehet olyanná alakítani az Európai Uniót, hogy mindenkinek jó legyen, de ne sunyi módon, lopakodóan módosítgassuk az Alapszerződést, hanem nyíltan és egyenesen beszéljünk erről. Ma az Európai Unió azért szenved mindenhol válságjelenségektől, mert sehol nem tartják be a szabályokat. Megengedték a németeknek meg a franciáknak, hogy túllépjék a költségvetési szabályokat, ezt úgy elmismásolták, aztán megengedték a görögöknek, hogy ne tartsák be a pénzügyi szabályokat, aztán megengedték a görögöknek meg az olaszoknak, hogy ne tartsák be a schengeni megállapodásokat, aztán a németek maguk is felrúgták Schengent, mert beengedték magukhoz azokat, akik illegálisan jöttek. Folyamatosan megsértjük a saját szabályainkat, ettől szenved ma az Európai Unió.

– Miért gondolja azt, hogy a munkahelyvédelmi támogatásokkal kapcsolatban hasonlóra készül Brüsszel?

– Úgy szokott az lenni, hogy az Európai Unió rendszeresen kiad minden országról értékeléseket hol gyakrabban, hol pedig ritkábban. Ezekben rendre visszatérő kritika Magyarországgal szemben például a közmunka, ami egy munkahelyteremtő forma, korábban támadták a munkahelyvédelmi akciótervet, ezt most már sikerült megvédeni, és amit ők úgy neveznek, hogy indokolatlan vagy jogosulatlan támogatás, amit egy-egy cégnek ad a magyar állam, de más országok is teszik ezt, ők ezt kifogásolják, mondván, hogy torzítja a versenyt. De nekünk meg az az érdekünk, hogy egy-egy beruházáshoz támogatást adjunk akár a magyar költségvetés forrásaiból is, mert így jönnek létre azok a munkahelyek, ahol dolgozni tudnak a magyarok. Most ennek a lehetőségét próbálják folyamatosan korlátozni, ez egy évek óta visszatérő kérdés, és úgy látom, hogy most erősödnek a támadások. Tehát én amikor készültem a 2017-es évre, karácsony és újév között átgondoltam, hogy mire kell felkészülni. Ugye, akkor vannak a lehetőségek, amiket ki kell használni. Ma nem erről beszélgetünk, és vannak a veszélyek, amiket el kell hárítani. Ugye, az embernek mégiscsak meg kell védenie a biztonságát, meg kell védenie az elért eredményeket, és meg kell védeni a jövőbeli lehetőségeket. Beazonosítottam, hogy melyik az a négy-öt-hat veszedelem, veszély, amivel szemben védekezni kell, és akkor láttam, hogy bizony az adórendszerünk megvédése egy komoly feladat lesz a 2017-es évben, hasonlóképpen egyébként a migránsügyhöz, és van még jó néhány ilyen veszélypont.

– Ha már a közfoglalkoztatást említette. Azt tudom, hogy a kormány is foglalkozik ennek a finomhangolásával, pontosabban készít a Belügyminisztérium, készített a Belügyminisztérium erre felméréseket. El tudja azt képzelni, és ez egyébként sok szempontból megoldás lehetne a munkaerőhiányra, ami szintén tapasztalható, szóval azt el tudja képzelni, hogy azokon a területeken, ahol viszonylag magasabban képzett közfoglalkoztatottak vannak, mondjuk, érettségivel vagy szakközépiskolai végzettséggel rendelkeznek, és azokon a területeken, ahol az országos átlagnál alacsonyabb munkanélküliségű járás van, ők ne kerülhessenek be a közfoglalkoztatásba?

– Óvatos lennék ezzel. Természetesen mindannyiunknak az az érdeke, hogy Magyarországon minél több embernek legyen munkalehetősége, mert ha munka van, minden van, és fizessék meg egyre jobban a munkáját. Most béremelések vannak például januártól, minimálbéremelés, szakmunkás minimálbéremelés, soha nem látott mértékben emeljük ezeket a béreket, ez éppen azért van, hogy az embereknek megérje dolgozni. Most éppen ezért mindannyiunknak az az érdeke, hogy a közmunkából is minél többen tudjanak belépni jobban fizetett állásokba. Ez a közmunkásoknak is érdeke, meg nekünk, adófizető polgároknak is érdekünk, tehát ez egy nemzeti ügy szerintem. Úgyhogy segíteni kell ezt a folyamatot; hogy hogyan kell ebben a szigorítást, meg a vonzerőt kombinálni, tehát hogy mi itt a jó politika, egy szakmai részletkérdés, de a célokban kell inkább egyetérteni, hogy az a jó, ha minél többen teljes értékű munkát tudnak végezni, és minél több pénzt keresnek. De van egy másik realitás is, és ezzel is szembe kell nézni, hogy minden társadalomban, kicsiben, nagyban, nyugatiban, közép-európaiban mindig van valamennyi, bizonyos számú ember, aki nem tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ennek számos oka lehet, lehetnek személyes problémái, lehetnek félresiklott életek, sok minden történhet az emberrel az élete során, és mindig van jó néhány, több tízezer ember általában, aki nem tud a szokásos üzleti alapon működő munkaerőpiacon állást kapni. Az a kérdés, hogyha munkaképesek, akkor segélyt kínáljunk nekik, vagy inkább munkalehetőséget? És mi egy munkaalapú társadalmat építünk, és segély helyett munkát kínálunk nekik is. Tehát közmunkára mindig szükség lesz, mert ez az emberélet természetéből fakad, a kérdés csak az, hogy milyen méretű legyen, és szerintem az a jó, ha az optimális méretű, vagyis csak azok vannak a közmunkában, akik valóban nem tudnak munkát találni máshol. De ez nem volt így az elmúlt néhány évben, mert csak most közelítjük meg a teljes foglalkoztatást, amikor már inkább munkaerőhiány van a gazdaságban, nem pedig munkaerő-felesleg.

– Ön szerint mi a különbség civil és civil szervezet között?

– Ez az előttünk álló év egyik szép kérdése lesz. Civil szervezetnek mi azt hívjuk Magyarországon, akik állampolgári önkéntesség alapján egy ügy iránti elkötelezettség miatt, egy-egy téma érdekében megszerveződnek, és azt a témát megpróbálják fontossá tenni és a döntéshozókat is rávenni, hogy foglalkozzanak vele, és ott kedvező döntéseket hozzanak. Magyarországon 60 ezer ilyen civil szervezet van körülbelül, tehát szemben azzal, amit szoktunk gondolni, hogy mi túlságosan individualisták vagyunk meg önzők meg széthúzóak, kétségkívül van bennünk ilyen tulajdonság is, de van az éremnek másik oldala. Mégiscsak van Magyarországon mintegy 60 ezer civil szervezet. Ezek önkéntesek, ezek a társadalmat, a környéküket, a lakóhelyüket, az emberi kapcsolataikat próbálják segíteni. Ez nagy dolog, és nagy értéke Magyarországnak, úgyhogy a civilek előtt le a kalappal. Ettől különböző dolog, hogy vannak nemzetközi hálózatok, amelyek magukat civilnek nevezik, és létrehoznak egy-egy országban helyi irodákat, vesznek fel aktivistákat, általában fizetik is őket, és ők nemzetközi érdekeket, jellemzően a globális, tehát a nemzetközi tőke érdekeit képviselik. Ők civilnek hívják magukat, mert be akarnak bújni a civilek háta mögé, mert civilnek lenni jó dolog, nemes dolog, dicséretre méltó dolog, de amit ők csinálnak, hogy a nemzetközi tőke érdekét akarják képviselni egy országban, kevésbé dicséretre méltó dolog, ezért ezzel nem is dicsekszenek. Most ennek a kérdésnek, hogy hogyan kezeljük ezt a jelenséget, lesz szezonja az előttünk álló politikai évadban, még csak nem is mi, magyarok tettük ezt a kérdést az asztalra, hanem az amerikaiak. Szóval az amerikai elnökválasztás itt zajlott az orrunk előtt, az egyik kérdés az volt, hogy nemzetközi szervezetek, külföldről pénzelt nemzetközi szervezetek befolyásolták-e az amerikai választási kampányt, ez még mindig téma Amerikában. És most nézem a francia választási kampányt, ott is erről van szó. Tehát azt a megállapítást szeretném tenni, hogy egy általános nyugati demokrácia problémával állunk szemben, amitől mi sem vagyunk mentesek, nekünk is foglalkozni kell ezzel. Nem kell nekünk túlszaladni persze a piros vonalon, de azt mindenképpen mondhatják a magyarok, hogy mi is el tudjuk dönteni – bizonyítottuk elégszer –, hogy mi legyen Magyarországgal, és aki pedig külföldről kap pénzt, hogy befolyásolja a magyar közéletet, ezt vallja be, hozza nyilvánosságra, legyen átlátható, elszámoltatható. Pontosan úgy, mint a politikai pártok, ez jogos elvárás a magyarok részéről.

– Ugyanez a helyzet azokkal a szervezetekkel, amelyeknek például a határon túli szervezeteknek a magyar kormány ad pénzt?

– Nem, mert a határon túli szervezetekre megvannak a vonatkozó szabályok, amelyek átláthatók, transzparensek és nyilvánosak.

– Tehát tulajdonképpen átláthatóságról és követhetőségről beszél Ön, nem arról, hogy ne adjanak ilyen pénzt.

– Abba nem tudunk beleszólni, mert a világ olyan, amilyen. Mi azt akarjuk, hogy a magyar emberek, amikor döntést hoznak, akkor minden egyes érvet és jelenséget tudjanak értékelni. Mi abban akarunk segíteni a magyaroknak, hogy átláthassák Magyarország életét, és amikor dönteni fognak erről például egy parlamenti választáson, akkor tudhassák, hogy nicsak, ki beszél, ki kicsoda, miért mondja, amit mond. Ennek az áttekinthetővé tétele, valamifajta bemutathatósága egy demokratikus érték.

– Ezek a nemzetközi szervezetek meglehetősen nagy számban dolgoznak a balkáni útvonalon vagy éppen a magyar határon. A menekültügyi őrizettel kapcsolatban ott van a mérleg egyik serpenyőjében az, hogy a külső határra érkező migránsokat sok ok miatt, de például a fokozódó terrorveszély miatt ellenőrizhessék. Na, most ez nyilván akkor meghiúsul, amikor ezt a folyamatot nyitottá és szabaddá teszi az Európai Unió, merthogy ez a helyzet most. Közben én nem mozoghatok szabadon az Európai Unió területén.

– Na, most nézze, itt van az a probléma, hogy a civileknek vagy ezeknek a nemzetközi tőke által finanszírozott, nemzetközi szervezeteknek a létét is elviseltük az elmúlt huszon-egynéhány évben, itt voltak eddig is, itt, a bőrünk alatt vagy a körmünk alatt, mint a szálka, de megvoltunk velük. Ami sok azonban, a migráció ügyében mutatott magatartásuk. Azt azért Magyarország nem engedheti meg magának, hogy olyan szervezetek, amelyek az ismeretlenség homályában maradnak, nem vallják be, hogy kitől kapják a pénzt és miért, azok közben folyamatosan arra buzdítsák a migránsokat, hogy sértsék meg a magyar jogszabályokat, és valahogy jussanak be Magyarországra. Tehát az, hogy a magyarok eldöntötték, hogy mi a migrációs politika, hogy nem engedünk be senkit ellenőrzés nélkül, hogyha kerítést építünk, hogy feltartóztatjuk őket, hogy mi a biztonságunkat meg akarjuk védeni, és ezzel szemben a nemzetközi tőke elsősorban Soros Györgyhöz tapadó szervezetei meg folyamatosan azon dolgoznak, hogy Magyarországot gyengítsék, a határt átjárhatóvá tegyék, hogy behozzák ide a migránsokat. Szerintem ezzel átléptek egy határt. Ezért kell most foglalkoznunk ezzel a kérdéssel. Most az unió persze lassú és rossz irányba mozog, azt is mondhatnám, hogyha már rossz irányba mozog, legalább lassú. Tehát ahelyett, hogy a görögöket meg az olaszokat arra kényszerítenék, hogy védjék meg a határaikat, bennünket meg elismernének, illetve a mi munkánkat meg elismernék, hogy mi viszont megvédjük a schengeni külső határt, most bevezetnek egy olyan szabályt – ez a terv –, amelyben az Európai Unió állampolgárait fogják vegzálni a határon. Tehát az fog történni, hogy a magyar határokon az akár Horvátországból, akár Romániából belépő, európai uniós polgárokat nekünk egy szisztematikus útlevél-ellenőrzés alá kell vonni. Ez általában is, de nyaranta különösen nyolc-tíz órás sorokat fog jelenteni a magyar határon. Ez nem jó a magyaroknak, nem jó a horvátoknak, senkinek sem jó ez.

– Ilyen ellenőrzések már vannak.

– De ezek szúrópróbaszerűek, és nem kötelezőek. Most viszont előírják, hogy mindenkitől el kell venni az útlevelet, ki kell venni, be kell tenni egy azonosító gépbe, tehát lezajlik egy teljes útlevél-ellenőrzési folyamat azoknak az embereknek az esetében, akik egyébként európai uniós útlevéllel rendelkeznek. Miközben az illegális migránsokat folyamatosan beengedik az unióba, aközben tőlünk törvénytisztelő, útlevéllel rendelkező állampolgároktól meg teljes ellenőrzést követelnek, ez egy agyrém, és az unió ezt ránk akarja erőltetni. Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ez a döntés megszülessen, vagy meg tudjuk ezt a döntést állítani, vagy ez nagyon sok mizériát fog okozni a magyaroknak, különösen a nyáron, meg persze nemcsak a magyaroknak, ezért elemi érdekünk, hogy Brüsszelt jobb belátásra bírjuk.

– Orbán Viktor miniszterelnököt hallották az előző fél órában.

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)