Orbán Viktor miniszterelnök interjújának leirata, amely 2016. május 20-án hangzott el a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában.

Kocsis Éva: A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt!

Jó reggelt kívánok!

Az Európai Unió meghal, ha uniós kérdéseket népszavazással döntenének el. Orbán Viktor Magyarországon most népszavazást tart, és azt mondja, hogy egy migráns sem jöhet Magyarországra. Ha az ország népszavazást tart, akkor talán más tagállamok is így tesznek, és dobhatjuk a szemétdombra az emberi jogok európai egyezményét – a luxemburgi külügyminiszter mondta ezt. Hasonló kritikát mások is megfogalmaztak Európában is, itthon is, és sokan azt mondják, hogy ez a népszavazás az uniótól való távolodásnak a szimbóluma.

Inkább arról szól a mi felfogásunk szerint, hogy milyen Európai Uniót akarunk. Mi egy demokratikus Európai Uniót akarunk, amelynek a belső viszonyait, életszabályait, etnikai összetételét, kultúráját az európai országokban élő emberek határozzák meg, és nem egy brüsszeli elit. Ráadásul ez a brüsszeli bürokratikus elit jól láthatóan az európai népek akarata ellenére cselekszik. Na, ilyen Európai Uniót nem akarunk, de szeretnénk egy demokratikus, szabad és a tagállamokat tiszteletben tartó Európai Uniót.

Vagyis a jelenlegi Európai Uniótól való távolodást jelenti a népszavazás.

Az uniótól nehéz távolodni, mert benne vagyunk. Az a kérdés, hogy lesz-e elég erőnk, hogy átalakítsuk. Valóban van egy ellentmondás, hiszen a bevándorlást az Európai Unió országainak legtöbbjében – Közép-Európában nyilvánvalóan, de más országokban is – ellenzik az emberek, az ellenőrizetlen, mindenfajta biztonsági szempontot mellőző, idegen emberek millióit a nyakunkba ideológiai okokból engedő és szállító politikát elutasítják az emberek. Ez nem emberi jogi kérdés a mi számunkra, az európai emberek számára sem emberjogi kérdés elsősorban, hanem biztonsági kérdés. Senki sem akarja odaadni a lakásának a kulcsait vadidegen embereknek vagy leszerelni az ajtót vagy az ablakot. Tehát van egy biztonságigény az emberekben, és ők elvárják, hogy a választott vezetőjük garantálják számukra a biztonságos életet, márpedig a migránsáradat befogadása lehetetlenné teszi a biztonságos életet. Magyarország azért áll ilyen szilárdan a lábán, mert mi – személy szerint én is – azt az elvet valljuk, hogy első az emberek biztonsága, minden más elméleti, elvi kérdés csak ez után következhet.

Mi a forgatókönyve arra az esetre, hogyha a népszavazáson elsöprő a nemek aránya, de Brüsszel megvonja a vállát, és azt mondja, hogy ez őket semmire nem kötelezi?

Meglepődnék.

Meglepődne? Azért erre utaló jelek vannak.

Népszavazás az egyetlen olyan dolog, amit Brüsszelben sem lehet félvállról venni. Egész addig, amíg az emberek egy világos, jogilag korrekt és megkérdőjelezhetetlen módon ki nem nyilvánítják a véleményüket, addig a brüsszeli elitnek van mozgástere. Amikor azonban ez megtörténik, mert azért az Európai Unió még a mostani állapotában is alapvetően egy demokratikus közösség, amikor ez megtörténik, akkor a politikusok meghátrálnak. Tehát Brüsszel meg fog hátrálni.

Az Európai Bírósághoz fordultunk, ugye, a tavaly szeptemberi döntés miatt, de hogyha a magyar kormány – és amihez egyébként csatlakozott a szlovák kormány is – keresetének megfelelő döntés születik, akkor az azt is jelenti, hogy bizonyos értelemben okafogyottá válik a népszavazás, hiszen a jövőben nyilván nem fognak olyan döntést hozni, ami ezzel ellentétes.

Csak részben van így. Ugyanis a mi bírósági keresetünk a múltra vonatkozik; már hoztak egy döntést korábban, szerintünk az európai alkotmánnyal és alapszerződéssel ellentétes döntést, ráadásul eljárásjogi hibákat is vétve, ezért támadjuk meg, amely kötelezővé tenné a migránsok befogadását Magyarországon egy bizonyos létszámig. Ezt elutasítjuk, ez a múlt, a jövő azonban ennél sokkal veszélyesebb. A jövő nem arról szól, hogy egy bizonyos döntéssel egy bizonyos mennyiségű embert ránk akarnak erőszakolni, és azt akarják mondani, hogy éljünk velük együtt, habár mi nem akarunk, hanem egy állandó elosztási rendszert hoznak létre, ami azt jelenti, hogyha beengedik vagy behozzák folyamatosan – leginkább a muszlim világból – a migránsokat Európába, és egy mechanizmus szerint szétosztják a tagállamok között. Tehát nem egyedi esetről van szó, hanem a jövőnkről. Most én nem akarok itt statisztikai számokkal dobálózni, de mindenkinek azt javaslom, hogy menjen el, ha teheti egy-egy nyugat-európai nagyvárosba, és sétáljon egyet a főutcán. Nézze meg, milyen ott az élet, és azt fogja tapasztalni – ha vannak emlékei korábbról –, hogy az elmúlt tíz-húsz év alatt jelentősen megváltozott ezeknek a nagyvárosoknak az élete. S ha mi ezt engedjük, akkor tíz-húsz év múlva nem fogunk ráismerni Budapestre, nem fogunk ráismerni a nagyvárosainkra, és akinek van gyereke, számoljon azzal, hogy meg fogják tőle kérdezni a gyerekei 15 év múlva, hogy miért engedtük, hogy ilyenné váljon az országunk? Ezért szerintem szilárdan meg kell őrizni az ország kultúráját, meg kell őrizni a biztonságát, meg kell őrizni a kulturális homogenitását is. Egy óriási előny az, hogy mi olyanok vagyunk, amilyenek, ennek van egy ezeréves hagyománya, hogy vannak életelvek, életszokások, amelyeket töretlenül érvényesítünk, amelyeket nem is kérdőjelezünk meg, mert ezek természetesek a számunkra, hatalmas versenyelőnyt és a kulturális otthonosság érzetét teremtik meg, amely jó néhány európai városban már nincs meg.

Beszéljünk még egy mondatot az Európai Bíróságról. Csak azért, hogy értsük, pontosítani szeretném. Azért kérdeztem az előző kérdést is, merthogy azt feltételezem, hogyha az Európai Bíróság, bár egy konkrét ügyben hozott döntést, de azt feltételezem, hogy legközelebb a brüsszeli döntéshozók nem hoznak egy Európai Bíróság döntésével ellentéteset. Ezért mondtam, hogy ebből a szempontból a népszavazás érvényét veszíti, hogyha kedvező döntést hoznak, de hogyha jól értem, nem igazán számít kedvező döntésre.

Nem tudjuk. Az ember tud remény nélkül is harcolni, de azért mi bizakodunk is. Bár Deák Ferenctől megtanultuk, hogy remény nélkül is lehet harcolni, de nekünk vannak reményeink, mert az okfejtésünk, amit az Európai Bíróság elé tártunk, logikus, és szerintem erős lábakon áll. Majd meglátjuk, a bíróság mit dönt, de szeretném jelezni: a két dolognak – még egyszer mondom, a korábbi egyedi döntésnek és a most meghozott vagy most meghozandó állandó szétosztási mechanizmusra vonatkozó döntésnek – nincs egymáshoz köze. A népszavazás is előrefele mutat, a jövőben megszülető szabályozás ellen van, nem pedig a múltban meghozott döntés ellen, mert ott a népszavazás már nem segít, ott csak a bírósági döntés segít.

Már egy fél mondattal utalt a jövő Európájára. Az a mondat, hogyha az utóbbi tíz-húsz évben kibontakozott folyamatok tovább tartanak, kialakul egy mag Európa, és azon országok, amelyek nem akarnak ezzel a sebességgel haladni, kénytelenek lesznek a döntéshozatalban megelégedni egy másmilyen lehetőséggel. A franciák beszélnek erről, de korábban, ugye, a németek is megtették ugyanezt, szóval ezzel a folyamattal korábban Ön is egyetértett. A közép-európai szövetségkeresések vagy szövetségesek megerősítésével igazából már erre az időszakra készül?

Nem tudjuk természetesen teljes bizonyossággal leírni a jövőt, de vannak tendenciák, amelyek segítenek megérteni azt, és ez a „mag Európa” kifejezés is lassacskán a múlthoz tartozik majd, mert hol is van Európa magja? Korábban azt gondoltuk, hogy Európa magja a német–francia tengelyen van, de ha megnézi az elmúlt öt, inkább nyolc év gazdasági folyamatait, és kivetíti a most zajló gazdasági folyamatokat a jövőbe, akkor azt látja, hogy Európa gazdasági motorja Közép-Európában van. Tehát ha Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Csehország – és idekapcsolom még Romániát is – nem nyújtana olyan teljesítményt, amilyet, akkor az Európai Unió átlagos gazdasági teljesítménye nemhogy nem nőne évről évre, hanem csökkenne. Tehát jó kérdés, hogy hol van ennek az európai kultúrának, ennek az Európai Uniónak a magja? Mert ma még lehet, hogy Nyugaton van, de én azt látom, hogy a súlypontja – hogy ne a mag kifejezést használjam – az Európai Uniónak folyamatosan Közép-Európa irányában mozdul el, Közép-Európa és Németország együtt. Ma lassacskán bekövetkezik az, hogy ezt nevezhetjük az unió magjának.

De az Ön értelmezésében a mag Európa, vagyis a közép-európai rész épp elég sok bírálatot, támadást kap. Magyarország felé érkező kritikákat ismerjük, de például a lengyeleknek hétfőig van haladékuk arra, hogy elmagyarázzák Brüsszelnek, hogy azok a kritikák jogosak-e, vagy sem, amelyek például a jogállamiságukat érik.

Először is azt gondolom, hogy méltatlanul bánnak Brüsszelben a lengyelekkel, nem igazságos álláspontot alakít ki Brüsszel, szerintem időnként megsérti a lengyel népet, több tiszteletet kellene adni a lengyeleknek. Egy nagy népről van szó, négyszer akkora népről, mint a magyar, legalább négyszer akkoráról, tehát komoly súlya van. Hatalmas történelme van, egy szabadságharcos népről beszélünk, amelyik valószínűleg sok más európai népnél több vért, életet és áldozatot hozott a szabadságáért, és amely saját kezében tartja a saját sorsát, ezért azt gondolom, hogy ez az eljárás velük szemben méltánytalan, és ez egy erős ország is. Magyarország egy tízmilliós ország, mi a világ népességének a 0,2 százalékát adjuk ki, a lengyelekkel más a helyzet: nagy amerikai emigráció, erős gazdaság. Én nem húznék ujjat a lengyelekkel. Akármennyire nagyfiúknak is gondolják magukat Brüsszelben, ezt a csatát a lengyelekkel szemben Brüsszel sosem fogja megnyerni.

Nemcsak Brüsszelben gondolják nagyfiúknak magukat, hanem az Egyesült Államokban is. „Lengyelország és Magyarország most úgy döntött, hogy a demokráciával túl sok a baj, ezért most egy Putyin-féle vezetést akarnak, jöjjön csak egy tekintélyelvű diktatúra, és ne engedjék be a külföldieket.” Bill Clinton mondta ezt, a jelenlegi elnökaspiráns férje. Ami abból a szempontból nyilván érthető, hogy ott kampány zajlik, de abból a szempontból meg különösen érdekes, hogy Hillary Clinton egyértelművé tette, hogy a férjének fontos pozíciót szán az új kormányában. Akkor ezek szerint az új amerikai vezetésnek nagyjából látjuk a magyar és Lengyelország-politikáját?

Szerintem is úgy kerültünk ebbe a történetbe, mint Pilátus a krédóba, tehát egy amerikai választási kampány logikájából lehet leginkább megérteni, hogy mit miért mondtak. Ettől még a tiszteletlenség még tiszteletlenség, a sértés pedig sértés marad, és Európában ez nem szokás, mármint hogy az országok és azok vezetői egymást sértegetik. Úgyhogy a magyarok is és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől. Nekem tetszik, amit a lengyel kormányzópárt elnöke mondott, habár durva, de az orvosi kezelés szükségességére való utalás jó néhány magyar ember szívét megdobogtatta. Ha nagyobbak lennénk, mint amilyenek vagyunk, lehet, hogy mi is ilyeneket mondanánk. De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek, úgyhogy én nem ismétlem meg a lengyel kormányzópárt elnökének mondatát, ellenben felhívom a figyelmet egy másik összefüggésre, mert az amerikai kampányon túl a Magyarországra és Lengyelországra, általában a Közép-Európára tett megjegyzéseknek azért van politikai tartalma. Ezek nem véletlen elszólások, és ezek az elszólások vagy ezek a nyilatkozatok megszaporodtak, mióta a migránsválság időszakát éljük, és a demokrata párt vezetői mögött mindannyian tudjuk, hogy Soros Györgyöt kell látnunk. Soros György közzétette az Európába törtnő muszlim bevándorlást pártfogoló hat pontját, ahol meghirdette, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot, biztonságos útvonalat kell nekik adni, és hogy Európának örülnie kell, hogy egy ilyen lehetőséghez jutott, nem pedig védekeznie ellene. Azt is mondta, hogy ez sok pénzbe kerül, amit majd ő meghitelez. Tehát itt, Közép-Európában létezik egy háttérhatalom, s ez Soros György nevéhez köthető. Ő az amerikai demokrata párt egyik legfontosabb finanszírozója, ezért azt kell mondanom, hogy itt a száj Clintoné, de a hang Soros Györgyé, és miután Magyarország ott van, ahol, mármint földrajzilag ott van, ahol, és meg akarja védeni a nemzeti szuverenitását meg a biztonságát, ezért mi az akadályát jelentjük ennek a Soros-féle amerikai tervnek. Nem is fogják azt itt végrehajtani, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van. Tehát ezek mögött az amerikai elszólások mögött kell, lehet látnunk egy ilyen komolyabb összefüggést is.

De hogyha ez az összefüggés van a háttérben, azt is eredményezi, hogy Európa gyengül, meg gyengül, ez miért érdeke az Egyesült Államoknak?

Én nem bonyolódnék ilyen összeesküvés-elméletekbe, csak a tényeket mondom. A magyarországi ellenzék ereje elmarad a Soros György által finanszírozott magyarországi szervezetek politikai befolyásától. Ez egy háttérhatalom, nem választotta meg őket senki, mégis folyamatosan politikai befolyásra törekednek, és befolyást is gyakorolnak egyébként a politikai döntéshozatalra egy demokrácia természetes szabályai szerint. Na, de a pénz ezekhez a szervezetekhez, ezekhez a nyilvánosságfórumokhoz javarészben Soros György háttérhatalmi rendszerén keresztül érkezik. Ez nemcsak Magyarországon van így, más közép-európai országokban is ismert a jelenség. Nem szoktunk róla beszélni, most sem mi hoztuk fel, hanem Clinton elnök úr hozta fel, ezért azt gondolom, hogy ez egy jó apropó, hogy végre beszéljünk már erről a kérdésről, hogy akkor az amerikaiak Magyarországon kiket hogyan, miképpen finanszíroznak, és milyen befolyást akarnak itt gyakorolni. A megfejtés szerintem ott van, hogy vannak olyan amerikaiak – amit nem neveznék az Egyesült Államoknak, mert nagy ország, sok hatalmi erőcsoport van, vannak olyanok –, akik azt az álláspontot képviselik, hogy Európának az volna a jó, ha jó néhány millió, tízmillió muszlim bejönne Európába. Soros György emberi jogi érveléssel ezt az álláspontot támogatja, Magyarország ellenzi. Még egyszer mondom: Magyarország egy nem jelentős ország méretét tekintve, csak olyan helyen van, hogy minden 30 évben egyszer belekerül a világpolitikai érdeklődésnek a centrumába. Ugye, ’56-ban is így volt. ’55-ben kimentek az oroszok Bécsből, illetve Ausztriából, ’56-ban forradalom lett, mert mi voltunk a szovjet birodalom peremén. ’89-ben a német újraegyesítéskor a német menekültek miatt megint kulcsországgá váltunk, és most a migránsáradat megállítása miatt megint kulcsországgá váltunk. Nem jelentkeztünk mi egyszer sem erre a szerepre, a földrajzi fekvésünk ilyen pozícióba lökött bennünket a világpolitika színpadán. Most ez a helyzet, itt kell helytállnunk, ezért most több figyelem irányul ránk, de ettől a reflektorfénytől nem szabad megijedni, meg a bekiabáló nézőktől nem szabad megijedni, mert még egyszer mondom: ha engedünk, tizenöt-húsz év múlva nem fogunk ráismerni a saját országunkra, és ez felelősséget jelent.

Ez már összefüggésben van a magyar családpolitikával. Nem olyan régen nyilvánosságra hozta a CIA az egyébként szokásos jelentését arról, hogy az egyes országok, a világ országai hogyan néptelenednek el. Bizonyos értelemben Európa élen jár, Európa között is Magyarország szintén élen jár, vagyis a családpolitikai törekvések akkor fognak a gyakorlatba átültetődni, amit már láttunk a jövő évi büdzsében is, hogyha ez a termékenységi rátának az emelkedésével is összhangban van.

Üssünk rá vagy jelöljünk ki egy-két cöveket, válasszunk kiindulópontot. Kétségkívül igaz, hogy a világ számos részén a népesség óriási arányban nő, én is rendszeresen konzultálok nemzetközileg magasan jegyzett demográfiai szakértőkkel, látom a számokat és az elemzéseket, van is egy ilyen kis munkacsoport, amelyik ellát a legfrissebb felismerésekkel, és látom azt a tendenciát, amiről Ön beszél. De fel kell tennünk a kérdést, hogy akar Európa egy népesedési versenyben részt venni? Miért kellene nekünk ugyanolyan sebességgel növekednünk népesség szempontjából, mint ahogy azt a világ más országai teszik? Én egyáltalán nem gondolom, hogy Európa mai népességgel vagy valamivel kevesebb létszámmal ne lenne egyébként élhető, életképes, működőképes és fenntartható. Tehát olyan versenybe nem érdemes benevezni, amit sosem fogunk megnyerni, tehát egy demográfiai versenyben nem kell részt venni. Az kétségkívül igaz, hogy egy ország működőképessége és teljesítménye összefügg azzal a körülménnyel, hogy milyen az életkori összetétele egy országnak, milyen a fizikai ereje, milyen a szellemi felkészültsége, a nemzedékeknek milyenek a belső arányai. Az jobb lenne, ha több fiatalunk lenne, mert most, ahogy idősödik a társadalom, csökken a fiatal, erős, munkaképes, a jövőt jobban megértő, ahhoz gyorsabban alkalmazkodó népelem a magyarságon belül is. Jó lenne, ha az nagyobb lenne, ezt csak egy családpolitikával tudjuk elérni, de tudja, ez nem politika, hiába nevezzük annak, hanem ez maga az élet. S az emberek életébe nem lehet beleszólni, és ha az ember segítséget akar nyújtani a családoknak – mint ahogy én ezt teszem, mióta kormányon vagyunk –, mindenfajta eszközzel segíteni próbálok a gyermeket nevelő családoknak, ennek a hatása sem az egyik évről a másikra mutatkozik meg, ehhez is hosszabb történelmi időszak, öt-tíz-tizenöt esztendő kell. Én nem merem letenni a nagyesküt arra, hogy a családpolitikánkkal képesek leszünk a demográfiai hanyatlást megállítani, erre semmilyen garanciát nem adhat senki sem, de hogy van rá esélyünk, hogy ez egy értelmes politika, hogy ez sikerülhet, csak ki kell tartani mellette, folytatni kell, és az emberekkel meg kell értetnünk, hogy igenis a családi életnek van szépsége, és a gyermekvállalás nem egzisztenciális hátrány, nem azonos a szegénységgel, nem nehézség, hanem öröm, sőt gazdasági értelemben is inkább előnnyel jár; ennek be kell bizonyosodnia. Ezt nem tudom két év alatt bebizonyítani, ehhez kell öt-tíz-tizenöt év, és az emberek ezt meg fogják tapasztalni. A magyar ember családszerető ember, az egész világunk, a magyar világunk családi rendszerre épül. Érdemes megnézni az erre vonatkozó leírásokat, régi, ősi dolog Magyarországon a családoknak az összetartása, ez egy felhajtóerő, és miután ez bennünk van, ezért a magyarok szeretik a gyerekeket. Nézze meg, minden ügy, ami a gyerekekkel van összefüggésben, hirtelen nagyon pozitív érzelmi aurába kerül, akármilyen híradásról legyen is szó. Tehát azt hiszem, hogy mi rendben vagyunk érzelmileg. A történelmünk is rendben volna, ha megtaláljuk azokat a gazdasági eszközöket, hogy a családok úgy érezzék, hogy tudnak boldogulni kettő-három-négy-öt gyerekkel is, akkor szerintem ezt majd vállalni fogják. De még egyszer mondom: ezt ne kérjék rajtam, rajtunk számon néhány év elteltével, ehhez még kell nekünk egy-két parlamenti ciklus.

Ha már a családok boldogulásáról beszél, azt ebben a stúdióban is közgazdászok sora tette egyértelművé, még a kritikusok is, hogy azok a családpolitikai intézkedések, amelyeknek a fedezete ott van a jövő évi büdzsében, nemzetközi szinten is kiemelkedőek. A kritikusok viszont azt mondják, hogy épp a legszegényebbek szorulnak ki ebből a rendszerből, épp ők azok, akik nem fognak ebből kapni semmit.

Nézzük a tényeket! Ugye, először is csökkentjük az alapvető élelmiszereknek az áfáját, ez a legnagyobb segítséget mindig a kispénzűeknek jelenti, hiszen az ő jövedelmükből megy legnagyobb arányban kiadás az alapvető létfenntartási cikkek irányában – tehát tej, szárnyas hús, vagy tojás áfa-csökkentés a nyugdíjasoknak, a szegényebbeknek és a családosoknak kedvez mindig a legnagyobb arányban –, szerintem ez az alsó középosztályt támogató gazdaságpolitikának egy fontos eleme. Most a lakástámogatással is ez a helyzet. Mire van szükség ahhoz, hogy az ember gyermeket merjen vállalni? Először is látnia kell, hogy a férjével és a feleségével közös fizetésükből ki fognak jönni, ezért a rezsit csökkenteni kell, és az élethez szükséges javak árát, azokat csökkenteni kell. Ebbe az irányba teszünk lépést. Valahol lakni kell, tehát a lakáshoz, fedélhez való hozzájutást, otthonteremtést támogatni kell, a jövő évi költségvetés ez teszi a kispénzűek számára is, és a középosztály számára is. Harmadrészt valahova tenni kell a gyereket, ha dolgozunk. Márpedig a modern világban az asszony is dolgozik, nemcsak az ember, következésképpen kell bölcsőde, kell óvoda, a bölcsődében, óvodában és iskolában a gyerek étkeztetését az államnak – ha lehet – támogatni kell, a tankönyvet meg kell próbálni ingyenessé tenni. S az oktatás színvonalának olyan magasnak kellene lennie, hogy lássuk, hogy a gyerekünk, ha kevesebb időt is tölt velünk, és több időt van óvodában meg iskolában, így is boldogulni fog, így is olyan képességekkel vérteződik fel, ami majd sikeressé teszi. Mert az embernek tényleg nemcsak azért kell gyerek, hogy legyen, mert ezt kívánják az ösztönei, hanem mert azt gondolja, hogy többre fogják vinni, okosabbak, erősebbek, szerencsésebbek lesznek, mint mi vagyunk. Tehát perspektíva is kell a gyereknek. Ha ezek megvannak, akkor lesznek családok, és lesznek gyermekek.

Még beszéljünk egy mondatot a költségvetésről. Azt mondják a hozzáértők, hogy azért nagyon fontos a költségvetésnek a korai elfogadása, mert erősíti a kiszámíthatóságot. Csakhogy például zajlik közben az oktatásnak egy elég mélyre ható átalakítása, számolnak azok, akik részt vesznek ebben, mi lesz akkor, hogyha már a benne lévő tételek nem elegek, módosítják ennek fényében az oktatási büdzsét jövőre?

Most úgy látom, hogy a ’16-os költségvetés… Most mi ketten a ’17-esről beszélünk.

Így van.

De a ’16-os, az idei évre vonatkozó költségvetést is módosítjuk azért, mert a pedagógusokkal kötött megállapodás szerint ezt meg kell tennünk. S miután a gazdaság jól teljesített, bár az utolsó negyedévben azért vannak árnyékok, de összességében jól teljesített eddig a gazdaság, ezért felelősen lehet vállalni a ’16-os költségvetés módosítását, amellyel tudjuk növelni az oktatásra fordított pénzösszegeket. Ez zajlik most. Tehát a magyar gazdaságban benne van egy korszerű, jó ismereteket, modern ismereteket nyújtó, kiszámítható és megbízható oktatási rendszerhez szükséges pénzösszeg.

A múlthéten a Kossuth Rádió hallgatói élőben hallgathatták egy rendkívüli műsorban a Bocuse d’Or európai döntőjének a magyarországi helyszínéről a közvetítést, ahol elsöprő sikert aratott Széll Tamás és a csapata. Ilyenkor nyilván az ember rendkívüli módon örül, és nem is a kritikakeresés jegyében, hanem a fejlődés jegyében Széll Tamás maga is megfogalmazta, hogy a siker rendkívül fontos, de rendkívül fontos az, hogy erre a területre, erre a szegmensre – merthogy nemzetgazdasági szempontból is nagyon fontos területről van szó – nagyobb figyelem vetüljön. Üdvözölte például az áfának a csökkentését az éttermi szolgáltatásokkal kapcsolatban.

Most beszéljünk egyenesen, ne a csúcsgasztronómiáról, hanem a magyar vendéglátásról. Ha az ember oszt, szoroz, és beszél komoly, megbízható éttermet működtető emberekkel, akkor jól látható, hogy a mostani adóterheket a vendéglátásban törvényt tisztelő módon kigazdálkodni alig-alig lehet. Ennek egyik oka a magas áfa és a kicsi kereslet. Most már a kereslet növekedni kezd, mert, ugye, minden évben minimálbér-emelés van, a bérek mennek felfelé, lehet látni a boltok forgalmán, az éttermek forgalmán, hogy a kereslet minden évben nő, azonban a terhek nagyok. Én szerettem volna egy lépésben 5 százalékig levinni a vendéglátásnak az áfa-terhét, de a pénzügyminiszternek igaza van, ezt egy lépésben megtenni több mint istenkísértés, és elfogadtam az álláspontját, hogy vigyük le most 18 százalékra, és utána nézzük meg, hogy a 2018-as évre lehet-e tovább csökkenteni azt az 5 százalékos sávba. Szeretnénk, de még nem vagyunk abban biztosak, hogy ez lehetséges, de azt tudom, hogy a turizmus, a vendéglátás a magyar nemzeti össztermék 10-11 százalékát állítja elő. Tehát nemzetgazdaságilag is fontos a dolog, nemcsak azoknak, akik benne vannak, és ebből élnek, hanem mindannyiunknak, mert a magyar gazdaság teljesítményét jelentősen befolyásoló gazdasági ágazatról beszélünk. Most ami a csúcsot illeti, ugye, engem azért választottak meg, és úgy fogom fel a munkámat, hogy a döntéseinkkel, döntéseimmel minél több ember számára nyissak esélyt, lehetőséget, és örülök ezért minden sikernek. Természetesen a siker azokat illeti meg, akik azokat elérték, de azért ebben az országban érték el, Magyarországon és olyan sikereket, amelyeket korábban nem. Tehát nyilvánvalóan a siker elérésének az esélye az én reményeim szerint legalábbis évről évre nő, és ebben a mi munkánk is benne van, ezért minden sikert én személyesen is kitörő örömmel fogadok – mintha hájjal kenegetnének –, ez visszajelzés a munkánk értelme felől. Itt vannak a csúcsgasztronómiában dolgozók. Benne van fél élet, van, akinek az egész élete benne van, hogy az áldatlan és mostoha körülmények között, amiben az elmúlt húsz-huszonöt évben kellett dolgozniuk, nem volt kereslet, az embereknek nem volt pénzük, a szabályzások rosszak voltak, a modern technológiák elérhetősége nehéz volt, mert drága volt, sorolhatnám a problémáikat. Ha az ember találkozik velük, akkor ezeket mind első kézből hallhatja, de voltak emberek, akik fél és egész életüket rátéve átverekedték magukat a nehézségeken, és most megérkeztünk ide, kinyíltak a lehetőségek, valamivel több esély lett, és abban a pillanatban megjött a siker. Most szerintem ugyanerről a tőről fakad a jégkorongozóink sikere is. Tehát, ugye, amikor mi beszélgetünk minden pénteken, a bajokról beszélünk – bevándorlás, költségvetés –, de közben azért zajlik a valóságos élet is, és ott vannak magyar sikerek. A jégkorong csapatnak a mostani szereplése, az, hogy 77 év után a világ legelső ligájában tudtunk aratni egy győzelmet, olyan teljesítmény, ami emberfeletti, és az összetartásnak, a közösségnek, a csapatszellemnek köszönhető. Ezek nagy dolgok. Én minden reggel azzal kezdem a napomat, hogy hajnalban elolvasom a Nemzeti Sportot, ma kinyitottam, ott négy arany az úszó Eb-n… Azt akarom mondani, hogy miközben mi itt izzadságos, verejtékes, nehéz ügyekről beszélünk, aközben úgy tűnik, hogy vannak magyarok, akik tehetségesek, szorgalmasak, kitartóak, és a táguló lehetőségekkel egyre nagyobb arányban képesek élni; ez jó visszajelzés mindnyájunknak. Ez nem politika, ez nem a kormányról szól, ez arról szól, hogy mire képes Magyarország, mármint Magyarország képessége a napi politika fölött álló kérdés mindannyiunknak. Ellenzéknek és kormánypártnak is, ezt kell szolgálnunk a munkánkkal.

Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.

(miniszterelnok.hu)