2019. január 25.

Nagy Katalin: Közel egymillió-négyszázezren küldték vissza a családi konzultáció kérdőíveit. A legtámogatottabb a gyermekek biztonságáról szóló kérdés volt. A biztonság, ugye, legyen akár fizikai, akár anyagi, a szülők mellett az államra is ró feladatokat. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. Milyen feladatai vannak, lehetnek az államnak ebben a kérdésben a gyermekek biztonságát illetően?

Talán először beszéljünk a konzultációról, ha megengedi, mert valóban a legnagyobb támogatottságot a gyerekek biztonságára vonatkozó állami kötelezettség kérdése kapta, de önmagában az a tény, hogy egymillió-háromszáznyolcvanezer ember visszaküldte, az egy olyan magas szám, amely mellett ne menjünk el szó nélkül. Tehát maga a konzultáció ténye is kiérdemli a figyelmünket. Mégiscsak egymillió-háromszáznyolcvanezer családban otthon leültek a konyhaasztalnál, elővettek egy kérdőívet, amit a kormány küldött nekik egy ügyben, és hajlandóak voltak elolvasni, talán beszélgetni is róla, utána bizonyos kérdéseket megérteni, arról döntést hozni, és utána azt a véleményt leírni. Olyan könnyen szoktunk átsiklani a nemzeti konzultációnak ezen a – hogy mondjam – körülményén, de a nemzeti konzultáció egy sajátos magyar találmány. Nagyon kevés nép van a világban, ahol hajlandó lenne a felnőtt korú lakosságnak ilyen magas százaléka a kormány által kérdőíves formában kiküldött kérdésekre ilyen magas arányban válaszolni. Tehát, amikor szoktunk, mert, ugye, mi kritikailag gondolkodunk mindig, mégis magyarok vagyunk, tehát kritikailag szoktunk gondolkodni saját magunkról, a magyar demokráciáról, hogy az emberek mennyire érzik maguknak a közéletet, ugye, erről mindig vannak ilyen jeremiádák, talán nem is indokolatlanul, de ne menjünk el a jó ellenpéldák mellett sem, mert igenis, ha fontos ügyről van szó, ha kellő tisztelettel beszélnek az emberekkel, ha kíváncsiak a véleményükre, ha odafordulnak hozzájuk, és ha az emberek számára ezek valóban fontos kérdések, akkor ilyen nagy arányban hajlandó megmozdulni a magyar társadalom. És akkor valóban létrejön az, amire én építem az egész politikámat és az egész kormánypolitikát, hogy legyenek olyan pontok a magyar társadalomban, amelyeket egyetértési pontnak lehet nevezni. Mert lehet jó politikát csinálni így vagy úgy, de az igazán jó politikának az az ismérve, hogy fölkutatja azokat a kérdéseket, ahol a nagy többségnek a véleménye egyezik, és ezekre az egyetértési pontokra próbálja aztán fölépíteni a kormánydöntéseket. Ez visz el bennünket az összefogáshoz, a nemzeti egységhez, az összedolgozáshoz, az összeműködéshez, szóval így tudja a politika hozzáadni a többletenergiát az országban egyébként is meglévő energiához, hiszen itt van tízmillió embernek energiája. Ha azt csak egyszerűen összeadom, akkor az annyi, amennyi. De ha jól adom össze, akkor az sokkal több, akkor abból többet lehet kihozni, akkor jönnek azok a gazdasági eredmények is, amelyek az elmúlt években jellemezték Magyarországot. Szóval visszatérve a konzultáció tartalmára, valóban a gyerekvédelem a legfontosabb, ez egy szívkérdés, tehát voltak a konzultációban észkérdések, és voltak benne szívkérdések. Szóval az, hogy a magyar emberek szeretik a gyerekeket, és mindennél fontosabbnak tartják az ő biztonságukat, nem véletlen, hogy a gyermekeket bántalmazó embereket vetik meg a legjobban a magyar társadalomban, ez teljesen világosan visszaköszön. Most a gyermekvédelem a magyar jogrendszerben szétaprózódott jogi megoldással van megoldva, tehát itt is, ott is, amott is vannak szabályok. Most én felkértem a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy rakjon össze egy koncepciót, amely megpróbálja egységes keretbe foglalni a gyermekvédelem modernkori legfontosabb kihívásait és az arra adható kormányzati válaszokat.

Csak egy apró összehasonlítás itt a számok miatt. Ugye, Magyarországon van tízmillió, nagyjából tízmillió ember, és egymillió-háromszáznyolcvanezren visszaküldték a kérdőívet. Hallottunk arról, hogy az Európai Bizottság is próbálkozott most az utóbbi időben egy olyan konzultációval, amely Európa jövőjéről szól, és állítólag ott 70 ezren küldték vissza.

Ez igaz.

500 milliós európai lakosságból 70 ezren, van hová felzárkózni.

Ez egy nehéz dolog. Ugye, az európai emberek, köztük a magyarok is ahhoz voltak, vannak szokva, hogy négyévente egyszer választanak, ezzel rábízzák a fontosabb döntéseket a megválasztott képviselőkre, ők megalkotják a kormányt, és majd négy év múlva mondanak erről véleményt. Amíg jól mennek a dolgok – és Nyugat-Európában hosszú ideig mentek jól a dolgok –, addig az emberek úgy gondolják, hogy ez működik. Engem a 2008-as gazdasági világválság tanított meg arra, hogy most olyan szakasz jön, amikor a dolgok nem fognak jól menni, vagy ha jól is mennek, akkor göröngyös úton fognak menni. És ilyenkor nem elégséges négyévente kapcsolatba lépni a választópolgárokkal, ezért találtuk ki 2011-ben – ha jól emlékszem – magát a nemzeti konzultációt. De én több mint egy évet fordítottam egy komoly szakmai stábbal arra, hogy kigondoljuk, hogy hogyan lehetne a négyévenkénti döntéshozáson túl bevonni az embereket a politikai döntéshozatalba. És nemcsak úgy, hogy igent vagy nemet mondhattak, hanem véleményt is tudjanak mondani. Az egész nemzeti konzultáció formátumban egyéves – talán nem túlzás, ha azt mondom – szellemi munka van, hogy mikor, hogyan, milyen témában, miképpen kell ezt csinálni. Az Európai Unió pedig úgy érezte, hogy majd ő belevág, aztán majd magától is sikeres lesz ez, tehát egy jól átgondolt módszertan nélkül nem működik a konzultáció.

Tegnap reggel itt volt a stúdióban a Nagycsaládosok Országos Egyesületének vezetője, aki azt mondta, hogy nagyon jó lenne kétharmados törvénybe foglalni a családvédelmi intézkedéseket, mert akkor lehet igazán jövőben gondolkodni a családok számára.

Nagyon nehéz kérdés. A konzultációból is az derült ki, az emberek is így gondolják, mint ahogy a nagycsaládosok egyesületének a vezetője mondta ezt itt, Önöknél. Én hajlok is rá, hogy vannak bizonyos elemei a családpolitikának, amiket érdemes alkotmányos szinten rögzíteni, de nem mennék túl mélyre, és túl sok részletet semmiképpen nem rögzítenék, mert ugyan különbözőek vagyunk, más kormányok is jöhetnek, és hogyha egy másik kormány más irányba, más módszerekkel akar dolgozni, és a nép ebben támogatja őket, akkor nem jó, hogyha túlságosan szűkre szabja a mozgásterüket, az alkotmányt. Tehát szerintem is alapvető dolgokat érdemes rögzíteni, hogy legyen nemzeti egység garantáltan hosszú távra is, de a mértékével azért óvatosabb lennék. Az például mindenképpen fontos gondolat, ami szerintem a meghatározó döntése volt a nemzeti konzultációnak, ha úgy tetszik, történelmi döntése, amikor azt mondták az emberek, hogyha vannak is demográfiai gondjaink, márpedig vannak, akkor azokat nem migrációval és nem bevándorlással kell megoldani. Tehát a magyarok azt mondják, hogyha szükségünk van emberekre, mert fogyunk, kevesen vagyunk, több a temetés, mint a keresztelő, akkor családpolitikával kell elérni, hogy a fiatalok több gyermeket vállaljanak, és nem bevándorlással kell ezt a kérdést megoldani. Ez nagyon erős mondat, ilyen erős mondatot Nyugat-Európában szinte sehol sem mondanak, ott megosztott a társadalom ebben a kérdésben, bevándorláspárti politikát folytatnak a politikusok. Ők nem kérdezték ugyan meg az embereket úgy, mint mi, de valamiért mégis arra jutottak, hogy ezt a társadalmaik el fogják fogadni, vagy akár támogatják is, és ők bevándorlással oldják meg a népesedési gondjaikat. A magyar emberek pedig nagyon egyértelműen leütötték azt a hangot, hogy szó sem lehet arról, hogy a nehézségeinket bevándorlókkal oldjuk meg. Mondjuk, ez egy olyan alaptétel, ami minden családpolitikának a kiindulópontja, úgyhogy örülök, hogy e tekintetben tiszta víz van a pohárban.

Ön említette, hogy a gyermekvédelem területén egy komoly változtatás, vagy legalábbis úgy tűnik, hogy egy rendszerbe foglalt változtatás történik majd, mondjuk, például a fiatalok életkezdését segítő kérdésre is, ugye, nagyon sokan válaszoltak igennel, itt mikor várható konkrét intézkedés vagy javaslat?

Ugye az a helyzet, hogy a családtámogatás céljából elköltött állami pénzt, ami az emberek adóforintjait jelenti, megkétszereztük a 2010-es alkotmányos forradalom után, ha szabad így fogalmaznom. Ez volt az egyik értelme, hogy legyen alkotmányos forradalom Magyarországon, hogy végre támogassák a családokat. Meg is kétszereztük a támogatást, de jól látszik, hogy ez még mindig kevés. Részben kevesebb gyerek is születik, mint amennyi a természetes biológiai önfenntartásunkhoz szükséges, részben az emberek is úgy gondolják, hogy még többet kell tenni. És első helyre teszik a fiatal házasok támogatásának a kérdését. A szerdai kormányülésen foglalkoztunk ezzel az üggyel, hiszen a konzultációs kérdőívet értékeltük a kormányülésen. Kiadtam a pénzügyminiszternek, hogy a szükséges számításokat végezze el, Novák Katalin államtitkár asszony a konzultáció alapján konkrét kormányzati intézkedési javaslatot állított össze, egyfajta családvédelmi akciótervet. Hosszú és nagyon drága akciótervet állított össze az államtitkár asszony, ezt csak fokozatosan lehet megvalósítani, de első helyre tettük a kormánydöntés alapján a fiatal családosokat támogató kormányzati intézkedéseket. Ennek a költségelemzése és -számítása zajlik jelen pillanatban. Én nagyon szeretném, hogyha február 10-e környékén már tudnék beszélni arról, hogy a fiatal családosok számára milyen átütő erejű, új támogatási rendszert tudunk bevezetni. Nem lesz olcsó, át is kell gondolni, de nem lehetetlen. Egy nagy erejű, fiatal családosokat támogató, a magyar szociális családpolitikában eddig ismeretlen új elem bevezetése nem lehetetlen, sőt ma inkább azt mondanám, hogy ezt meg fogjuk oldani. De erről majd februárban tudunk beszélni.

Ön úgy fogalmazott, hogy a magyar emberek, a magyar családok a családpolitikában hisznek, Brüsszel ugyanakkor a bevándorlást támogatja továbbra is. Ennek is lehet tulajdonképpen a lecsapódása vagy a következménye, hogy a jövő héten újra vita lesz az Európai Parlamentben, újra Magyarország helyzete kerül majd napirendre. El tudta ezt érni Judith Sargentini. Ugyanakkor azt hallottuk a kormányinfón, hogy az a döntés született, hogy a magyar kormány most nem lesz ott. Miért nem leszünk ott? Hát eddig mindig ott voltunk, vagy Ön vagy Szijjártó Péter képviselte a magyar kormányt.

Megmondom őszintén, én mindig elmegyek oda, ahol magyar nemzeti érdekekért vagy éppen a magyarok becsületéért kell harcolni, végül is ez része a miniszterelnök munkájának, és nem szoktam megijedni a saját árnyékomtól, tehát nem először láttam én már olyat, hogy három-négyszáz ember, ilyen bevándorláspárti parlamenti képviselők teli torokból próbáltak lehurrogni, a magyar történelemben volt már ennél rosszabb arány is, amikor harcolni kellett. Tehát az ember úgy van ezzel, hogyha magyar vagy, ez a sors jutott. Tehát én szívesen megyek majd el a jövőben is újra és újra, ha ez szükséges. Bár a legjobb, ha nem támadják az országot, és nem kell ilyen látogatásokat tennem az Európai Parlamentben, de most egy olyan vita előtt állunk, amely egy kampányesemény. Tehát amikor nincs értelme vitatkozni, akkor nem kell vitatkozni, amikor egy vitának nincsen tétje, akkor, ha lehet, abban inkább nem kell részt venni. Ez most egy ilyen Soros György-féle szeánsz, ilyen választási gyűlés lesz, ahol a bevándorláspárti európai uniós képviselők egy könnyű autodaféra jönnek össze, ahol a nekik nem tetsző országot – ez most éppen Magyarország – majd jól elítélik, ilyen Soros-féle, nyitott társadalom szempontjából megfogalmazva az ítéletüket. Most ebben a vitában nincs értelme részt venni, két okból, mert kampányesemény; kettő: öt hónap múlva ezek az emberek nincsen sehol, ez egy kifutó modell, új parlament jön. Egy kampányeseményüket nem segítem meg. Ha oda elmennék, akkor azt gondolom, hogy inkább csak a bevándorláspárti európai képviselők választási kampányát segíteném meg, ez pedig ellentétes Magyarország érdekeivel.

Ugyanakkor tegnapi hír az is, hogy, ugye, az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárást a Stop Soros miatt.

Nézze, Soros Györgynek nagyon erős képviselete van az Európai Parlamentben. A legbeszédesebb az a tény, hogy a baloldalnak, ami a bevándorláspártiak fő ereje az Európai Parlamentben, meg a bizottságban is, tehát ennek a baloldalnak az európai választási csúcsjelöltje egy Timmermans nevű holland ember, aki Soros György embere, itt nem érdemes mellébeszélni. Tehát a baloldal úgy döntött, hogy az Európai Bizottság élére, ami talán a legfontosabb európai uniós szerv, ezt az embert akarja állítani. Nyilvánvaló, hogy Soros György el akarja foglalni – most már nyíltan – az európai intézményeket. Eddig is óriási befolyása volt, több száz képviselő szerepel az ő listáján az európai képviselők közül, több biztos is, aki az Európai Bizottságban ül, egyértelműen az ő embere. De azzal, hogy Timmermans úr lett a baloldalnak a csúcsjelöltje, a bizottsági elnökjelöltje, aki egyértelműen Soros György embere – hogy mondjam – egy olyan köztudomású tény, ami nem bizonyításra szorul, legfeljebb újra és újra felidézendő, ez azt jelenti, hogy Soros György bejelentette az igényét az európai intézmények nyílt elfoglalására és uralására. Most innen nézve ez a bizottság döntött arról, hogy a Magyarországgal szembeni eljárásokat továbblépteti, az a bizottság, amelynek az alelnöke ez az ember, aki most a fő vezetője akar lenni ennek a bizottságnak, tehát itt a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások továbbléptetésében azt kell látnunk, hogy Soros György befolyása óriási. De ennél még nagyobb baj – ez baj önmagában is, ennél nagyobb baj –, hogy még nagyobb befolyást akar szerezni, ráadásul ezt nyílttá akarja tenni, és az európai választásokkal akarja törvényesíteni. Ezt kell mindenképpen megakadályoznunk az európai parlamenti választáson, hiszen mi azt akarjuk, hogy az Európai Parlamentben a bevándorláspárti képviselők kisebbségbe szoruljanak, és a bevándorlást ellenző, magunkfajta képviselők legyenek többségben.

Kifutó modell, ahogy Ön fogalmaz, ez az Európai Parlament. No, de mégiscsak hoz döntéseket, határozatokat. Akkor ezeket sem kell igazán komolyan venni? Tehát gondolok arra, hogy van egy javaslatuk, határozatuk arról, hogy a következő hétéves költségvetési ciklusban, 2021 és 2027 között annak alapján kell majd kifizetni a tagállamoknak a részesedést, hogy a jogállamiság bizonyos feltételeinek, azt még nem tudjuk, hogy ki fogja meghatározni ezeket a feltételeket, megfelel-e az a tagállam.

Valóban, itt fél lábbal már az ajtón kívül hoztak két jelentős döntést az elmúlt napokban az európai képviselők. A Fidesz ezeket ellenezte; a magyar ellenzék egyébként támogatta, amit én egy komoly problémának tartok, mégiscsak Magyarország érdekeivel szemben álló döntéseket hoznak rendszeresen a magyar ellenzék Brüsszelben dolgozó képviselői. Itt most arról van szó, két döntés született, az egyik döntés arról szól, hogy a következő időszakban háromszor annyi pénzt adjanak a Soros-féle NGO-knak, mint korábban. Ha emlékszik még, amikor négy évvel ezelőtt, három évvel ezelőtt Soros György nyilvánosságra hozta a Soros-tervet, amit ő maga publikált, akkor az egy hatpontos akcióterv volt, amelynek az volt a bevallott célja, hogy minél több migránst hozzanak be Európába, tehát ez egy „bevándorlás által hogyan alakítsuk át Európát” című program volt, hat pontból állt, Soros György maga írta, ennek a hatodik pontja volt, hogy az NGO-kat kell bevonni ebbe a munkába, nekik sokkal több pénzt kell adni, és rajtuk keresztül kell támogatni a bevándorlást Európában. Tehát ez a döntése az Európai Parlamentnek nem más, mint Soros György tervének hatos számú pontját szolgáló, azt végrehajtó döntés. És volt egy másik döntés, amely pedig azt mondta, hogy a jövőben úgy kellene a szabályokat megalkotni, hogy legyen egy testület, amiben mindenfajta, kívülről bevont, NGO-kat is képviselő személyek ülnének, akik rendszeresen megítélik, hogy egyes európai tagállamokban hogyan áll a jogállam, és ha úgy látja, hogy nem áll jól, akkor elveszi tőlük a pénzt. Elég primitív javaslat ez, szerencsére a jogalkotás nem úgy megy Brüsszelben, mint Budapesten, hogy elfogadja a parlament a törvényt, és akkor az törvény, hanem ott még hozzá kell járulni a nemzetállamoknak, át kell menni a bizottságon, az egy bonyolultabb folyamat, úgyhogy itt most ez egy kezdeményezés, amit a parlament elindított, de amiből nem lesz valóság, leginkább azért, mert az Európai Unió ma fönnálló szabályaival ez ellentétes. Ugyanis az Európai Unió mai szabályai azt mondják, hogy költségvetést csak úgy lehet elfogadni, hogyha azt egyébként a tagállamok egyhangúlag jóváhagyják. Tehát például a költségvetési pénzek megvonására vonatkozó szabályokat is csak úgy lehet jóváhagyni, ha mindenki ezt elfogadja. Márpedig amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke, ezt a szabályt soha sem fogjuk elfogadni.

A héten indult és még ma is tart Davosban a Világgazdasági Fórum, és ott már az első napon megfogalmazták, hogy az európai gazdaság veszélyben van. Ugyanakkor a magyar kormány pedig arról beszél, hogy tartható és tartani kell ezt a 4 százalékos bővülését a magyar gazdaságnak, és olyannyira jó a helyzet, és arra kell törekedni, hogy 2021-re például a hiány 1,2 százalék legyen, most ez, ugye, 2 százalék körül alakult 2018-ban, illetve hogy az államadósság is jelentősen, 70-ről menjen le 62,7 százalékra.

Talán érdemes egy jó kiindulópontot választani. Számomra a kiindulópont az, hogy Magyarország nagyon messziről és nagyon mélyről indult. Most 2019-et írunk, kevesen emlékeznek rá, hogy hogy’ volt ez 2008-ban meg 2009-ben, és mennyi erőt kellett megfeszítenünk, és mennyi izzadtságba került, hogy 2010-től 2012-ig az itt örökül hagyott kuplerájt és gazdasági válságot kitakarítsuk és rendbe tegyük. De ez sikerült, óriási áldozatokat vállaltak a magyarok, ha most ezeket visszaidézném, csak ez fölemésztené a műsoridőt, tehát nem teszem, de ha visszaidéznénk, fundamentális változásokat kockáztattak és vállaltak a magyarok, és egy teljesen új gazdasági és társadalmi rendszert kezdtünk fölépíteni 2010-ben, ami nem volt egy sétagalopp, ez egy nehéz dolog volt. Sokat kellett dolgozni, hogy ez megvalósuljon, nem a politikusoknak, nekünk is, de ez, mondjuk, természetes, hanem az embereknek maguknak, hogy egy munkaalapú, ugye, korábban egy ilyen segélyalapú társadalomban éltünk, és erről át kellett állnunk egy munkaalapú gazdaságra. Ez fájdalmas volt, és nehéz volt, de a magyarok ezt vállalták, és megcsináltuk. Most lehet beszélni arról, hogy ki milyen rangsorban helyezkedik el az európai gazdaságok vagy a világgazdaság országai között, de én a legfontosabbnak mindig azt tartom, hogy a befektetők hova tesznek egy-egy országot. Magyarország ma a világ tíz legjobb országa közé tartozik befektetés szempontjából. A befektetés azt jelenti, hogyha valahová építenek egy üzemet meg egy gyárat, az azt jelenti, hogy az évekig fog ott dolgozni, tehát a befektetés nem gyerekség, nem egy hirtelen felindulásból elkövetett szimpátiaszavazás, hanem átgondolt, üzleti, gazdasági döntés. És ma amikor a világban befektetők gyárakat, üzemeket akarnak létrehozni és helyszínt keresnek, akkor Magyarország a tíz legjobb lehetőség között foglal helyet, ezt nem tudósok alakították ki, nem politikusok, hanem ezt maga a gazdasági élet, ami ténylegesen működteti a nemzetállamok gazdaságait. A második megjegyzésem az, hogy persze a magyar gazdaság, mint a világ bármely gazdasága, nem magától nő, ahhoz kell egy olyan gazdaságpolitika, amely a növekedést serkenti. Ha rossz gazdaságpolitikát folytat egy ország, akkor nincsen növekedés. A növekedéshez sok minden kell, dolgozók, munkások, befektetők és jó gazdaságpolitika. De az összes kondíció, feltétel, ha együtt is van, de nem jó a gazdaságpolitika, akkor nincsen növekedés. Magyarországnak egy növekedést serkentő gazdaságpolitikája van, és ennek is köszönhetjük az eredményeinket. Na, most ami a „milyen célokat tűzzünk ki magunk elé?” kérdést illeti. Én nem is a 4 százalékot mondanám, bár nagyjából erről beszélünk, egy 4 százalék körüli gazdasági növekedésről, úgy fogalmaznék, hogy nekünk arra kell törekedni, hogy az Európai Unióban rögzített, mért, tapasztalt gazdasági növekedést a magyar gazdasági növekedés minden évben legalább 2 százalékkal haladja meg. Ha az európai átlagot 2 százalékkal meghaladjuk, az azt jelenti, hogy jóval gyorsabban fejlődünk, mint a többi ország, vagyis Magyarország versenyelőnye és az abból fakadó jólét, jómód, boldogabb élet lehetősége is megnő. Úgyhogy én ezt a célt szoktam a kormány elé kitűzni. Miután Európában általában 1-1,5-2 százalékos gazdasági növekedés van, ezért a 4 százalékban is megállapíthatjuk a célt, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy kettővel legyen több, mint az uniós átlag.

És az államadósság egy ilyen gazdaságpolitika nyomán kitermeli magát, és akkor ez elmúlik.

Nézze, az a legnagyobb dilemmám, amikor meghallgatom a szakembereket, mert, ugye, kiváló gazdasági szakembereink vannak, fantasztikus jegybankelnökünk van, a megbízhatóság mintaképe a pénzügyminiszterünk, egy kiváló gazdasági szakember hölgy vezeti az állami vagyonért felelős politikát, Palkovics úr pedig az innováció tekintetében a világ egyik vezető cégétől érkezett a kormányba, tehát kiváló embereink vannak, persze mindenkinek mások a szempontjaik, ezért a végén nekem kell ezeket ötvözni, vagy az én felelősségem, hogy ezeket valahogyan koordináljam. És azt kell mondanom, hogy a legnehezebb dilemma ez. Ma a magyar gazdaság képes lenne arra, hogy egy radikális, gyors államadósság-csökkentést hajtson végre. A mostani 71 százalékról le tudnánk menni 50 alá is egy-két év alatt, de akkor viszont kevesebbet tudna a költségvetés gazdaságfejlesztésre fordítani. Ha viszont csak gazdaságfejlesztésre fordítunk, akkor az államadósság nem csökken, sőt nő. Ezért azt az egyensúlyt kell megtalálnom, hogy legyen államadósság-csökkentés, lehetőleg gyors, de közben azok a források is rendelkezésre álljanak, amelyek a gazdaság fejlesztéséhez szükségesek, tehát a költségvetésnek nagy arányban legyen gazdaságfejlesztést célzó fejezete, kiadása is. Ennek az egyensúlynak a folyamatos mérése, rögzítése és megtartása az egyik legkomolyabb kihívás egy kormány számára, szép munka egyébként, tehát intellektuálisan is izgalmas munka. Most egyelőre ezt a vegyületet tudtuk kidolgozni, amit most Ön lát. Van egy 4 százalék körüli, sőt a tavalyi évben 5 százalékot megközelítő gazdasági növekedés, és van egy évenként 1-2 százalékos államadósság-csökkentés. Ez lehetne másképpen is, de mi úgy ítéljük meg, hogy az ország számára ez a fajta kombináció a leginkább üdvös.

A beszélgetés végén még egy perc. Meghalt Andy Vajna. A hír után rögtön megszólaltak a világsztárok, akikkel együtt dolgozott, aztán egy-két nap múlva a magyar filmes világ is jelezte, hogy milyen nagyszerű ember volt Andy Vajna, és hogy rendbe tette a filmipart. Közben nekem meg eszembe jutott, hogy nyolc évvel ezelőtt, amikor Ön kinevezte Andy Vajnát filmügyi biztosnak, akkor részben ugyanezek a filmesek itt, Magyarországon tiltakoztak ellene, aláírást gyűjtöttek, sőt még európai filmeseket is rávettek, hogy írják alá ezt az ellenző ívet. Most az jutott eszembe, hogy senkinek most nem jutott eszébe, hogy annyit mondjon, hogy elnézést kérünk, akkor tévedtünk, mégis csak értett Andy Vajna ahhoz, amit csinált. Mi a véleménye ezekről a filmesekről?

Én nem mondok a filmesekről véleményt. Inkább magunkról, magyarokról mondanék, nehéz nép a mienk. Tehát sikeresnek lenni Magyarországon az nem egyszerű dolog, és nemcsak azzal kell megküzdeni, hogy a sikerhez teljesítmény kell, hanem a közeggel is. Tehát Magyarországon sajnos a közeg nagyon ritkán inspirál bennünket sikerre, kiemelkedő teljesítményre. Az, hogy a legnépszerűbb kártyajáték az ulti, ami arról szól, hogyha valamit akarsz csinálni, akkor neked egyedül meg kell küzdened két másik emberrel, akik összefognak veled szemben, hogy ne sikerüljön, amit akarsz, ez sok mindent elárul rólunk. Tehát itt nagyon nehéz alkotni ebben az országban, de mégis mindig voltak emberek, akik ezt vállalták. Na, most Andy Vajna egy ilyen ember volt. Egyébként Andy Vajna magasról tett a pártpolitikára. Andy Vajna nagyon szerette a hazáját, egy nehéz sorsú családból származó, meggyötört családból származó magyar ember volt. A pártpolitika csak annyiban érdekelte, hogy az alkotásnak meglegyenek a feltételei. És sokat elárul az, hogy a leginkább szívbe markoló ’56-os filmünket, amit nemcsak szűk, a filmnyelvet értő közönség érez magához közel, hanem az összes magyar ember, aki megnézi, a „Szabadság, szerelem” című filmet éppen ő alkotta meg. Szóval ő egy nagyszerű ember volt, és a távozása komoly veszteség. Tehát elvesztettünk egy Magyarországot szenvedélyesen szerető embert, aki egyébként világhírre tudott verekedni Magyarországból kiindulva egy olyan területen, ami rendkívül érzékeny a modern korban a film területén. Az, hogy ki, mikor, mit tett ellene vagy javára, azt majd egy önvizsgálat keretében mindenki elvégzi, nem hiszem, hogy ez a miniszterelnök dolga lenne.

Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.

(miniszterelnok.hu)