2017. október 5.
Az interjú a Krónika című országos lapban, a Csíki Hírlap, Gyergyói Hírlap, Vásárhelyi Hírlap és Udvarhelyi Híradó helyi lapokban, valamint a Székelyhon.ro gyűjtőportálon jelenik meg.

Orbán Viktor kormányfő a nemzetszolgálatról, a Kárpát-medencei magyar jövőről, a 2018-as országgyűlési választások tétjéről.
A következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is megéri majd magyarnak lenni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a lapcsaládunknak adott interjúban. A kormányfő elmondta, a nagy korszak kapujában álló Kárpát-medencei magyarság várható sikere kívánatossá teszi a vele való együttműködést mások számára. Orbán Viktor szerint létrejöhet egy elsősorban a gazdaságra összpontosító együttműködés a jelenlegi román kormánnyal, a jövő évi országgyűlési választások közeledtével pedig arra kéri a külhoni magyar állampolgárokat, hogy a megmérettetésen való részvétellel legyenek a mainál szebb, közös magyar jövő részesei.

Rostás Szabolcs: A magyarországi politikai erőviszonyok és a felmérések ismeretében akár úgy is tűnhet, hogy lefutottnak tekinthető a jövő évi országgyűlési választások kimenetele, a győztes kiléte ismert, folytatható a jelenlegi irányvonal. Feltételezem azonban, hogy ettől még nem dől hátra a Fidesz–KDNP-szövetség. Milyen mérleget von kormánya elmúlt négy, illetve nyolc éves munkája alapján?

Egy választás sohasem lefutott. Ha valaki ezt gondolná, nemcsak politikai hibát követne el, de tiszteletlen is lenne a választópolgárokkal szemben. A választást nem felmérések, esélylatolgatások döntik el, hanem hús-vér magyar emberek. Hogy ők mit fognak dönteni, azt rajtuk kívül senki nem tudhatja. Kellő tisztelettel és türelemmel meg kell várni, hogy eljöjjön a választás napja, és a választók elmondják, mit gondolnak. Akármit fognak is mondani, nekünk ezt tudomásul kell vennünk, és aszerint kell folytatnunk a munkánkat és a politikai életünket. Egy magyar kormányzó pártnak egyetlen becsületbeli kötelessége van, hogy a szolgálat utolsó napjáig minden ügyet a magyarok érdeke szempontjából vizsgáljon és döntsön el. A négyéves időszak a választások éjszakáján ér véget, lezárultával mindenkinek megszűnik a mandátuma, és új korszak kezdődik. Én a magyar miniszterekkel négy évre szerződtem. Ez hamarosan lejár, mindenki leteszi a lantot, elszámol a munkájával, aztán a választások eredményének ismeretében eldöntjük, miként kezdjük a következő négy évet. Az igaz, hogy esélyek is léteznek, és az álszentség is tiszteletlenség a választókkal szemben. Tehát őszintén meg kell mondani, a Fidesz–KDNP-szövetségnek jó esélye van arra, hogy kiérdemelje a választók bizalmát. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt három és fél évben, meg az azt megelőző négy évben is, meghirdettünk egy világos programot, és úgy érzem, hogy teljesítettük, amit vállaltunk. Megígértük, hogy munkaalapú gazdaságot fogunk fölépíteni, hogy minden magyar, aki dolgozni akar, az dolgozhasson – ezt a célt elértük. A magyar társadalom jövőjét a családokra akartuk építeni, ezért támogattuk azokat az embereket, akik vállalják, hogy gyermeket szülnek, illetve nevelnek, és az adórendszerünk, egész gazdasági-politikai gondolkodásunk középpontjába a családot helyeztük. Szerintem a családok pontosan érzik, hogy gyermeket nevelni, családként élni ma kisebb terhet jelent, mint négy vagy nyolc esztendővel ezelőtt. A harmadik dolog, amit vállaltunk, a nemzetegyesítés volt: megvan a magunk történelme, amit vállalni kell, az elől nem akarunk sem elbújni, sem félreugrani. Egy több részre szabdalt nemzeti közösség vagyunk, melynek tagjait összeköti a közös történelem, nyelv és kultúra. Nem hiszek abban, hogy lehet úgy sikeres az anyaország, ha sikertelen bármelyik nemzeti közösségünk a mai államhatárokon kívül, és nem hiszem, hogy bármely határon túli közösségünk felhőtlenül boldog lehetne, akármilyen jól menne is a sorsa, ha közben szenvedne az anyaország. Lehet fáziskésés az anyaország, illetve az elszakított nemzetrészek fejlődése között, mert kell valamennyi idő ahhoz, hogy az otthoni sikerekből jusson elég forrás, energia a határon túlra, de a lényeg, hogy mindenki ugyanabba az irányba mozogjon. Ma már a határon túli közösségek is érzik, hogy az anyaországnak jobban megy, mint korábban: stabilabb, erősebben áll a lábán és tud segíteni. A negyedik vállalásunk pedig az volt, hogy nemzeti elvű, nemzeti célokat szolgáló külpolitikát folytatunk. Elsősorban azért vagyunk tagja az EU-nak és a NATO-nak, hogy ott a magyar nemzet érdekeit szolgáljuk, márpedig belül könnyebb, mintha kívül lennénk. Mindezeken túl végig sikerült kapcsolatban maradnunk az emberekkel, ami a mostani nyugati demokráciában kulcskérdés, hiszen sok helyen a kormányzó csoportok elszakadtak a választópolgároktól. Mi viszont elindítottuk a nemzeti konzultációt, és a fontos kérdések megvitatásába, eldöntésébe rendszeresen bevonjuk az embereket, így sikerült fenntartani a kormány és a polgárok kapcsolatát. Ezek az eredmények és sikerek együtt adják az alapját annak, hogy jó reményekkel forduljunk rá a választási kampányra. De aki nem feszül meg érte, nem dolgozik éjt nappallá téve a bizalom megtartásán, az akármilyen jól áll is, a végén meglepetés érheti.

Ezeknek az eredményeknek a megőrzését tekinti a 2018-as anyaországi megmérettetés legnagyobb tétjének?

A választások tétje nem egyszerűen a megkezdett irány folytatása. Nagyobb feladat is tornyosul előttünk. Az elért eredményeket nem pusztán egy kormányváltás veszélyezteti, hanem az, hogy egész Európa olyan gonddal küszködik, amelyet nem tud megoldani, ez pedig a népvándorlás problémája. Úgy látom, Európa legtöbb országa nem akarja, nem tudja megvédeni magát ezzel szemben. Ha Magyarország nem tudja magát megvédeni a migrációs kihívással szemben, akkor az elmúlt nyolc évben kínnal-keservvel elért eredmény elpárolog. Teljesen új, kevert népességű Magyarország jönne létre, amelynek meggyengülne munkaképessége, munkaereje, hadrafoghatósága, kulturális ereje. Én nem szeretnék ilyen országban élni, nem szeretném, hogy a gyerekeim ilyen országban nőjenek fel, és az unokáimnak sem kívánom ezt, ezért mi megmondjuk egyenesen, hogy magyar Magyarországot akarunk, ez pedig a népvándorlás megállítását feltételezi. Vannak olyan országok, amelyek bevándorlóországokká lettek, de én nem szeretném, ha Magyarország ilyenné válna. Aki egyetért velem, és szintén magyar, keresztény jövőt képzel el a gyereke számára, és nem akar kevert népességű, rossz közbiztonságú, terrorveszéllyel fenyegetett országban élni, azt arra kérem, újítsa meg velünk a négy, illetve nyolc évvel ezelőtt kötött szövetséget.

A jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választás lesz a második, amelyen a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is szavazhatnak.

Ha igaz, hogy közös jövőt építettünk az elmúlt években, ha igaz, hogy ezzel a munkával sikerült egy biztató jövő előtt megnyitnunk az utat, akkor nem szabad restnek lenni, hanem végig kell menni ezen az úton. Ez azt jelenti, hogy eljön a pillanat a következő évben, amikor meg kell erősíteni mindazt, amit eddig tettünk. A határon túli, az erdélyi magyaroknak is érdemes ismét részt venniük egy nagy, közös, Kárpát-medencei magyar döntésben. Ahhoz, hogy részt vehessenek a választáson, regisztrálniuk kell, amit nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert abból kapkodás lesz, és elvesztegetett szavazatokat eredményez. Arra biztatok minden magyart, hogy regisztráljon, a mostani regisztráció nem más, mint beiratkozás egy mainál szebb, közös magyar jövőbe.

Több mint másfél év telt el az első Fidesz-kormány idején meghirdetett nemzetpolitika egyik jelentős vívmánya, a kedvezménytörvény elfogadása óta, mára pedig a honosítás révén közel egymillióval nőtt a magyar állampolgárok száma, és beindult az elszakadt nemzetrészek gazdasági megerősítése. Mi a nemzetpolitika fő feladata a jövőben?

Ha nemzetpolitikáról van szó, akkor középre és lefelé célzok. Fiatal korom óta azt tapasztalom, hogy – még a legnehezebb időkben is – a magasan képzett, gimnáziumokból kikerülő, biztos családi háttérrel rendelkező, értelmiségi rétegek megtalálják a maguk útját magyarként a Kárpát-medencében. Nem könnyen, de valahogy meg tudnak maradni a magyarságukban, hiszen műveltek, képzettek, jó iskolákhoz férnek hozzá. Nem szabad róluk megfeledkezni, hiszen ők adják azt a minőséget, ami a magyar szellemet olyanná teszi, amire mindannyian büszkék lehetünk, tehát fontos, hogy legyen szellemi elitünk. Az alsóbb és középszintű csoportokkal viszont kiemelten kell foglalkozni, hiszen ők nehezebben maradnak meg a magyarságban, leginkább őket érinti az asszimiláció, a nyelvcsere, a vegyes házasság. Olyan nemzetpolitikát folytatnunk, amely megfelel annak, hogy magyarnak lenni ne csak felemelő érzés legyen, hanem kifizetődő is; de ne csak a legképzettebbeknek, hanem minden magyarnak megérje magyarnak lenni. Ezt a célt szolgálják a vállalkozásfejlesztési programok. Az anyaország most már képes arra, hogy minden határon túli területen az otthonihoz hasonló célokat szolgáló gazdaságfejlesztési programot hirdessen, amelyek segítségével mindenki léphet egyet előre. Ezek a Délvidéken és Kárpátalján célba érnek, Erdélyben most kezdjük beindítani, a Felvidék esetében pedig megállapodtunk a szlovákokkal arról, hogy miként lehetne ezt úgy megvalósítani, hogy ők is támogatni tudják. A következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a magyarok azt fogják tapasztalni: csak azért, mert magyarok, szélesebb fejlődési, foglalkoztatási, jövedelmi, iskolázási lehetőségekkel rendelkeznek, mint korábban. Tehát meg fogja érni a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is, hogy megmaradjon a magyarságában. A magyarság törzsét kell most erősíteni és a gyökerét öntözni, a lombkorona rendben van.

Az elmúlt időszakban a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megszűnése vagy az ukrán oktatási törvény is bebizonyította, hogy a külhoni magyarok által szerezett jogok visszavehetők. Milyen lehetőségei vannak az anyaországnak arra, hogy bővítse a határon túli közösségek jogainak védelmében, kiszélesítésében bevethető politikai-diplomáciai eszközök tárházát?

Országonként más és más a helyzet. Először is fontos, hogy az anyaország folyamatosan kinyilvánítsa és megerősítse a jó szándékát. Mi nem akarunk ártani senkinek, csak azt akarjuk, hogy mindenki, akiről a Jóisten úgy döntött, hogy magyarnak születik, az megmaradhasson és boldogulhasson a magyarságában. Ehhez nyújtunk támogatást. Ez nem a románok, a szerbek vagy az ukránok ellen, hanem a magyarokról szól. Ha a magyaroknak jól megy Erdélyben, Kárpátalján vagy Felvidéken, azzal az ottani területek erősebbé válnak. Egy jó szándékú, a helyben élő magyar közösségeket erősítő politika a szomszédos államoknak is érdeke. Ez elvi kiindulópont, ahonnan valamennyiükkel próbálok fair, méltányos, tisztességes és őszinte kapcsolatot kiépíteni. Szlovákia esetében ez sikeres. Nem mondom, hogy nincsenek viták, mert viták minden állami viszonyrendszerben vannak, de a pozsonyi politikai vezetés megértette, hogy a szlovákok és magyarok közös érdekeinek szolgálata a feladat. Tudunk is együttműködni, napokon belül letesszük az új komáromi Duna-híd alapkövét. A szerbekkel történelmi kiegyezést hajtottunk végre; a francia–német megbékéléshez hasonló léptékű és érzelmi súlyú folyamatot indított el Áder János és Aleksandar Vučić elnök úr. Hiszek abban, hogy Szerbia jövője az Európai Unióban van, ennek a törekvésnek a legerősebb támogatója Magyarország. Példaértékű a szerbek által a délvidéki magyaroknak biztosított autonómia, és persze az ottani magyarok szervezettsége is kiváló. Nehezebb a helyzet Romániában, itt a bizalmatlanság vastagabb ködként ereszkedik a két ország kapcsolataira. Ez történelmileg érthető, emiatt kár siránkozni, a történelmünk olyan, amilyen, az a kérdés, hogy mit tudunk belőle közösen kihozni. Amikor jó szándékú román vezetés van, amely megadja Magyarországnak a tiszteletet, akkor ki tudunk hozni ebből valamit, amikor meg rosszindulatú, akkor a kapcsolatok mindig felhígulnak. Mi, magyarok annyit tudunk tenni, hogy ilyen nehéz időszakokban sem viszonozzuk a provokációt provokációval és a durvaságot durvasággal. Az elmúlt időszakban néhány román politikai vezetőtől én személyesen is nagyon sokat nyeltem, velem együtt pedig az anyaország is, de sose támadtunk vissza. Ennek már középtávon meglesz az eredménye. Most egy bizalomépítési korszakban vagyunk, felvettem a kapcsolatot a román kormánypárt elnökével. Úgy érzem, össze tudunk illeszteni egy olyan együttműködési csomagot, amely elsősorban a gazdaságra összpontosít, és amely Romániának, a romániai magyaroknak és az anyaországnak egyaránt érdeke lehet. Hosszú út van még előttünk, de bizakodom.

A Liviu Dragneával folytatott telefonbeszélgetésük során a PSD-elnöke ígéretet tett a vásárhelyi katolikus iskola helyzetének megoldására. Mindez alapot teremthet a párbeszéd kialakulására az elmúlt években meglehetősen hűvös magyar–román viszonyban?

Amikor Romániában eldőltek a választási eredmények, mi kapcsolatfelvételt célzó lépéseket tettünk, amelyekkel új fejezetet akartunk nyitni. Ez a folyamat lassan haladt, most viszont a marosvásárhelyi iskola ügye felgyorsította. Minden rosszban van valami jó, esetünkben az, hogy a kapcsolatfelvétel felgyorsult. Meggyőződésem, hogy az egész Kárpát-medencei magyar közösség nagy korszak kapujában áll, nagy dolgok fognak itt történni. Most már nem jogfosztás elleni védekezés, hanem jogerősítés lesz, nem szegénység, hanem nyugodt, kiszámítható ütemű és érzékelhető gyarapodás. A magyar családok erősebbekké válnak, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt voltak, nem nemzeti széthúzás lesz, hanem sokkal inkább összedolgozás. Ezentúl nem annak fogunk örülni, ha valaki más ad nekünk munkát, hanem magyarok fognak munkát adni magyaroknak versenyképes európai üzemekben. Ezt nem könnyű elhinni, nem ehhez voltunk szokva az elmúlt hetven évben. De állítom, most mégis ilyen korszak jön, ennek az alapjait megvetette a magyar alkotmány és az emberek támogatását élvező nemzeti kormány. Szerintem az a tény, hogy a magyarok felívelő pályán vannak, és szép jövő előtt állnak, a velünk való együttműködést is kívánatossá teszi. A román, a szlovák, a szerb és az ukrán nemzetnek is az az érdeke, hogy egy komoly sikerre készülődő országgal, mint Magyarország, jó viszonyt ápoljon. Mi nyitottak vagyunk, és szeretnénk, ha ebben a sikerben osztoznának a románok is. Egészen más hangulatú és más minőségű tíz-tizenöt évet látok Magyarország, illetve a Kárpát-medence előtt, mint amiben eddig éltünk.

Miként győzhető meg Ukrajna Ön szerint a kisebbségeket sújtó jogszabály visszavonásáról?

Nehéz a helyzet Ukrajnában, amit természetesen megértünk, hiszen mégiscsak olyan országról van szó, amely komoly katonai kihívásokkal néz szembe a keleti határain. Türelemmel és megértéssel vagyunk az ukránok iránt, de a szószegést nem tudjuk elfogadni. Mindig kiálltunk Ukrajna területi épsége mellett, és mi voltunk a leghangosabb, legerősebb képviselője annak, hogy az ország közelebb kerüljön az EU-hoz, kapják meg a vízummentességet. Viszont azt mindig kértük, hogy ne tűzzék napirendre a hírekből egyébként ismert, a politikai térben keringő kisebbség-, így magyarellenes javaslatokat. Elhittük nekik, hogy ez nem fog megtörténni, mégis: ahogy sikerült elérnünk az ukránoknak adandó kereskedelmi kedvezményeket és vízummentességet, már másnap el is fogadtak egy ilyen törvényt. Ezt nem tudjuk másnak tekinteni, mint övön aluli ütésnek, ezen a magyar politika nem tud túllépni. Ráadásul az ukrán parlament asztalán szerepel még két másik, hasonló szellemű törvénytervezet is. Ha Európa most szó nélkül lenyeli, hogy az oktatási törvénnyel jogvisszavétel történik, akkor a többi jogszabály kapcsán sem számíthatunk semmi jóra. Most kell megmutatnia Magyarországnak és Európának, hogy Ukrajna döntés előtt áll: akar-e európai ország lenni. Ha igen, akkor meg kell érteniük, hogy a kisebbségek által megszerzett jogokból visszavenni nem lehet.

Miközben néhány éve a Fideszt még olyan bírálatok érték az RMDSZ részéről, hogy politikai ellenfelei támogatásával a szövetség gyengítésére törekszik, ma egyre jobb a két alakulat viszonya. Mi a magyarázata ennek a kibékülésnek?

Voltak nehézségeink az RMDSZ-szel, ezek inkább az előző vezetéshez kötődtek, nem a mostanihoz. A mi politikai közösségünk, a polgári-nemzeti tábor nem tudta megemészteni, hogy a 2002-es választások idején az RMDSZ akkori elnöke azt sem várta meg, hogy a választások második fordulójában megvívhassuk a küzdelmet, már hátat fordított nekünk. Most már új vezetése van az RMDSZ-nek. Mindig az volt az álláspontom, a magyarországi magyaroknak az a dolguk, hogy tudomásul vegyék az itt élő emberek döntését. Márpedig az itt élő emberek rendszeresen 70-80 százalékos arányban az RMDSZ-re szavaznak. Mellékes, hogy erről mit gondolnak Budapesten, az a fontos, hogy mit gondolnak erről Erdélyben a magyarok. Ha ők az RMDSZ-t támogatják, akkor nekem az a dolgom, hogy az RMDSZ és Magyarország, valamint a magyar kormány között stabil és gyümölcsöző kapcsolatot alakítsak ki.

Miként vélekedik a külhoni, ezen belül az erdélyi magyar autonómiatörekvések esélyeiről?

Az autonómia olyan cél, amelyről sok vita van, de a magyaroknak sem módjuk, sem lehetőségük nincs arra, hogy föladják. Érdemes tisztázó vitákat folytatni. Szerbiában például kiderült: attól, hogy a magyarok példaértékű autonómiában részesültek, Szerbia nem gyengébb lett, hanem erősebb. Hosszú, intellektuális és politikai szervezőmunkát kell végeznünk, és majd célt fogunk érni.

(miniszterelnok.hu)