2019. július 2. Brüsszel
Baraczka Eszter: Jó napot kívánok! Jó, hogy vége van, ugye?
Vannak dolgok, amiben a vége a legjobb.
Egyetértünk… És akkor főként előre tekintsünk, ugye?
Bármiről beszélhetünk, aztán majd lesz belőle valami.
Bármiről? Jó!
Nyugodtan egy-két mondatot mondjunk, hogy mi történt, persze.
Végül is mi nem tudjuk, és az egy irtó izgalmas dolog, mert kimaradunk belőle.
És milyen jó ez!
Nem tudom, nekünk sem volt túl jó, igen. Miniszterelnök úr, túl vagyunk egy háromnapos, azt hiszem nem túlzás, ha azt mondom, hogy maratoni csúcstalálkozón, ahol volt átvirrasztott éjszaka, többszöri felfüggesztése a tanácskozásnak, kétoldalú, többoldalú, szűk körű tanácskozások, ahogy itt hívják: gyóntatások, de végül is van végeredmény. Árulja el, hogy miután nagyon kevés hír jutott ki a teremből, hogy milyen volt mindez belülről, milyen volt a hangulat? Nagyon feszült volt?
Feszült volt, mert nagy volt a tét. Végül is arról kellett döntenünk, hogy a következő években az európai intézmények élén, amely minden tagállam számára fontos, kik lesznek a vezetők, kik állnak majd. Ez sok mindent eldönt, például hogy – magyar szempontból nézem a kérdést – olyan emberek kerülnek-e pozícióba, akik szeretik Magyarországot, akik tisztelik Magyarországot, akik ismerik Közép-Európa történelmét, akiknek vannak pozitív emlékeik Közép-Európáról, vagy aki a migrációról úgy gondolkodik, mint mi, veszélyt lát benne, vagy aki érti a kulturális azonosság, a keresztény kultúrának a fontosságát. Tehát a mostani személyi döntésekkel fontos tartalmi kérdésekben is állást foglaltunk. Magyar szempontból nézve tudtuk tartani azt, amit szerettünk volna, illetve amit vállaltunk, tehát olyan vezetők kerülnek az unió intézményei élére, akik Magyarország szempontjából jó politikát fognak majd folytatni, vagy legalábbis jó esély van arra, hogy jó politikát folytassanak. Ugyanakkor nem lesz könnyű dolog. Tehát a dolognak nem a végén vagyunk, hanem az elején, hiszen ezek a vezetők most kezdenek majd dolgozni. Még vannak egyébként szavazási procedúrák is, reméljük, azokat túlélik, de utána megkezdődik a munka. A munka pedig nem kicsi és nem könnyű, mert arról van szó, hogy itt az elmúlt években súlyos hibák történtek, ezeket a hibákat ki kell javítani. Itt voltak hibák a gazdaságpolitikában, voltak hibák a migrációs politikában, és voltak hibák a nemzeteknek megadandó tisztelet tekintetében is. Ezeket mind-mind egyenként ki kell javítani. Tehát szép és hosszú feladatsor vár ránk, de az esélyek most sokkal jobbak a gondok, bajok megoldását illetően, mint voltak három nappal ezelőtt.
Lehet-e azt tudni, hogy végül is Ursula von der Leyen személye, aki, ugye, a német védelmi miniszter, hogy került az asztalra, és mekkora volt a támogatottsága?
Egy ilyen tárgyalássorozatnak vannak taktikai elemei, mikor mit kell mondani, mikor kinek a nevét kell előhozni, milyen javaslatot kell tenni. Volt két olyan jelölt, amelyek Magyarország számára egyértelműen több mint rosszak lettek volna, hiszen korábban már bizonyítékát adták annak, hogy nem tisztelik Magyarországot, és nem tisztelik a magyarokat. Ezt sikerült megakadályoznunk. Ez a jó hír. És egy hétgyerekes német családanyát választottunk meg a bizottság élére. Ez már önmagában sokat elárul arról, hogy fordulat várható Európában.
Nem tudom olvasta-e vagy hallotta-e, hogy hogyan nyilatkozott Ursula von der Leyen jelölésével kapcsolatban Martin Schulz, az Európai Parlament korábbi elnöke, aki az Ön és a Fidesz-kormány egyik legkeményebb bírálója volt annak idején, és ő azt mondta, hogy ez Orbán Viktor sikere. Mit szól ehhez?
Martin Schulz szeretett volna korábban a bizottság elnöke lenni, de ez nem sikerült, és most savanyú a szőlő.
Egyébként voltak mélypontok is a tárgyalás során, és sokan azt mondták, hogy a visegrádi országok nagyon kemény kitartása közrejátszott abban, hogy végül is a korábbi jelöltek elvéreztek, kiestek ebből a küzdelemből. És elég sok hír szólt a visegrádi országokról, meglepő, hogy a sajtó minden egyes jelöltnél például számba vette azt is, hogy mit szólnak hozzá a visegrádi országok. Mit szól ehhez, mi a titkuk, és tényleg ennyire komoly volt-e a szerepük, mint ahogy ez kívülről látszott?
A visegrádi négyek együtt több mint 62-63 millió embert képviselnek. A visegrádi négyeknek együtt a német gazdasággal nagyobb a forgalma, mint a franciáknak vagy az olaszoknak. A visegrádi négyekben van a legmagasabb gazdasági növekedés. Egész Európa utóbbi években legnagyobb gazdasági növekedését, munkanélküliség-csökkentését elérni képes országok mind a V4-eknél találhatók. Tehát azt kell mondanom, hogy a mostani eseményektől függetlenül a közép-európai térség, a V4-országok szoros szövetsége kiemelt figyelmet kap, és sikertörténetnek számít. Ráadásul ez a legszorosabban együttműködő csoport az unión belül. Vannak mások is, akik együttműködnek, de egyikőjük sem olyan erősen szolidáris a többiekkel, nem tud kialakítani olyan erős köteléket, mint amit az elmúlt években a V4-ek kialakítottak. És most, amikor személyi kérdésekről van szó, ahol rengeteg érdek van, amelyek szétfutnak, ilyen nehéz kérdéseknél is sikerült végig, az elejétől a végéig egybetartani a V4-eknek a szövetségét, ami egyébként a V4-eket most elnöklő Babiš cseh miniszterelnök úrnak az érdeme.
Milyen jövőt vetít elő ez a mostani vezetői garnitúra, akiket jelöltek, illetve megválasztottak? Hiszen azt tudjuk, hogy van egy vezetői agenda, egy menetrend, amit a legutóbbi csúcson Önök is elfogadtak. És abban bizony azért vannak olyan dolgok, amik magyar szempontból megkérdőjelezhetőek, legalábbis azt gondolná az ember, hiszen benne van, mondjuk, hogy a dublini reformot el kell fogadni. Ez leánykori nevén nem más, mint a menekültkvóta, ugye? Tehát lesznek azért továbbra is harcok, vagy, hogy gondolja, szelídebb időszak következik?
Harcok lesznek, véleménykülönbségek vannak, viták is lesznek, de az esélyek ezeknek a küzdelmeknek a sikeres megvívására ma sokkal jobbak, mint korábban voltak. Fontos győzelmet arattunk, de a nemzetközi politika sosem ér véget, nincs olyan, hogy egyszer csak abbahagyják, következésképpen mindig új kérdések, új viták jönnek elő. És miután nekünk, magyaroknak és közép-európaiaknak megvan a határozott és világos érdekünk, most már erőnk is van, hogy ennek érvényt tudjunk szerezni, ezért ki fogunk állni az érdekeink mellett a következő időszakban. A különbség az, hogy most nagyobb esélyünk van a sikerre, mint bármikor korábban volt.
Köszönöm szépen!
Én is köszönöm.
(miniszterelnok.hu)