2018. január 3.

Krzysztof Ziemiec: – Jó estét kívánok, Hölgyeim és Uraim! Jó estét, Miniszterelnök úr! Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat, köszönöm, hogy az egyik legfontosabb lengyelországi hírműsorban tudunk beszélgetni.

– Köszönöm, hogy eljöttek Budapestre, és örülök, hogy a rendelkezésükre állhatok.

– Miniszterelnök úr, sok lengyel nyugtalansággal figyeli azt a vitát, amelyet az Európai Bizottság a lengyel kormánnyal folytat. Sokan félnek, mi fog történni, milyen döntések születhetnek. Ha az Európai Tanács ülésén szavazásra kerülne sor, ebben az esetben milyen álláspontra helyezkedne a magyar kormány?

– Magyarország Lengyelország mellett áll. A mostani eljárásnak Lengyelországgal szemben nincsenek meg a ténybeli alapjai, és az eljárás sem korrekt. Úgy érezzük, hogy Lengyelországgal szemben igazságtalanság történik, és a sorsközösség, a közép-európai sorsközösség azt parancsolja, hogy ilyenkor álljunk ki egymás mellett, tehát Lengyelország számíthat Magyarországra.

– Csak erről van szó? Mert a lengyelországi ellenzék azt állítja, hogy a magyarok gyakran úgy viselkednek, ahogyan az érdekük diktálja. Magyarán nem fog változni a magyar álláspont?

– Minden ország úgy szokott nyilatkozni és cselekedni, ahogy az érdekei megkívánják. Ez szerintem helyes. Itt azonban nemcsak Lengyelországról van szó, és nemcsak a lengyel–magyar barátságról, hanem Közép-Európa minden országának közös érdekéről is. Amit ma megtesznek Lengyelországgal, azt holnap megtehetik egy másik országgal, tehát nemcsak a lengyel–magyar barátság miatt, hanem a saját nemzeti érdekünkből kiindulva is az a helyes magatartás, ha kiállunk Lengyelország mellett.

– Miniszterelnök úr, Ön hogyan tekint az Európai Bizottság és Lengyelország közötti vitára, ez mennyire fontos? Mennyiben szól ez a vita a jogállamiságról, vagy mennyiben tekinthető egy sokkal szélesebb vita részének Brüsszel és Lengyelország vagy Magyarország között?

– Szerintem a vita mögött egy nagyon komoly tény húzódik meg. Az elmúlt években kiderült, hogy Közép-Európa jelentős szereplője az európai politikának. A közép-európaiak együtt lépnek föl, és érvényt tudnak szerezni a céljaiknak és érdekeiknek, és ennek a közép-európai együttműködésnek a legnagyobb szereplője, a legtekintélyesebb szereplője, a zászlóshajója maga Lengyelország. És most a nyugatiaknak hozzá kell szokniuk ahhoz a tényhez, hogy miután a közép-európaiak megerősödtek mindannyian, mind a négyen, a V4 mindegyik országa önmagában és közösen is egy nagy gazdasági sikertörténetet ad ki, megnőtt a befolyásunk az európai politikára, és elvárjuk, hogy legalább annyi befolyásunk legyen az uniós közös ügyekre, mint amennyivel hozzájárulunk Európa fejlődéséhez. Márpedig a V4-ek, köztük Lengyelország stabilizáló szerepet játszik Európában. Ha nem lenne Lengyelország, ha nem lennének a V4-országok, ha nem lenne a mi gazdasági fejlődésünk, akkor az egész európai gazdaság sokkal gyengébb lenne. És most elvárjuk, hogy tiszteljenek bennünket, elismerjék a munkánkat, és ne támadjanak meg bennünket politikai alapon. Ezt Lengyelország joggal várja el. Úgyhogy az egész ügy mögött szerintem az a dilemma is meghúzódik, hogy a magukat a közép-európaiaknál mindig sokkal fejlettebbnek tartó nyugatiak hogyan viszonyulnak ahhoz az új helyzethez, hogy az uniónak a centruma a nyugati irányból keleti irányba eltolódott. Korábban az európai politika a német–francia együttműködésen múlott, de most már itt a német–V4 együttműködés is. Most már legalább két tengelye van az uniónak. Ez egy új helyzet. Ehhez hozzá kell szokniuk a nyugatiaknak, és szerintem a Lengyelországgal szembeni föllépés mögött az is ott van, hogy ezzel az új helyzettel még nem barátkoztak meg. De ez a konfliktust segíteni fog megértetni, mert mi mindannyian ki fogunk állni Lengyelország mellett, ez meg fogja értetni a nyugat-európai országokkal, hogy így nem lehet bánni egyetlen tagállammal sem.

– Pontosan ezt mondta a műsorunk számára három nappal ezelőtt Mateusz Morawiecki miniszterelnök is, aki nem is titkolta, hogy a mai budapesti látogatása egy diplomáciai offenzíva kezdetét jelenti. A lengyel kormányfő kijelentette, hogy szeretne párbeszédet folytatni Brüsszellel, az Európai Bizottsággal, a legfontosabb a párbeszéd. Ön szerint elég a párbeszéd? Mit javasolna a lengyel kormánynak, hiszen Ön évek óta sikeresen mozog az európai szalonokban.

– Igen, én látok esélyt. Azért Lengyelország egy tekintélyes ország, a miniszterelnöküknek van tekintélye, azért egy sikeres lengyel gazdaság mögött mindig ott van a lengyel gazdaságpolitika, és ott van a gazdaságpolitikáért felelős személy. Tehát a lengyel gazdaság sikere részben az Önök miniszterelnökének a sikere is. Ez tekintélyt ad, ez fölruházza őt a tárgyalásokhoz szükséges erővel, úgyhogy szerintem a dialógus eredményre vezethet, jó esélyt látok erre.

– Köszönjük, Miniszterelnök úr, és most átkapcsolunk a TVP Info csatornára, ahol folytatódik ez a beszélgetés. Miniszterelnök úr, de tényleg elég csak a dialógus? Mert egyesek szerint nem lesz döntő a párbeszéd. Ugyanis az Európai Bizottság konkrét kifogásokkal rendelkezik a lengyelországi jogállamisággal kapcsolatosan, ugyanakkor a kormányt támogatók azt állítják, hogy a bizottság úgysem akarja meghallgatni a lengyel kormányt, mert nem a jogállamiság a vita lényege, hanem inkább az Európa jövőjét, a jelenlegi világnézetet befolyásoló kérdések. Ön szerint melyik álláspont áll közelebb az igazsághoz?

– Szerintem a dialógus mindig egy esély, ezért én mindig azt az utat követtem, hogyha lehetett, akkor tárgyaltam. Akkor is, ha nagyon kicsi volt az esély. Másfelől, kétségkívül nem egyformán látjuk a világot ma 28-an, akik tagjai vagyunk az Európai Uniónak. Ha szellemi síkon nézzük az Európai Unió mostani helyzetét, akkor azt látjuk, hogy vannak országok, különösen a kontinens nyugati felén, amelyek azt gondolják, hogy az emberiség, a nyugati emberiség fejlődése egy új szakaszba lépett. És most Európa át kell, hogy lépjen, vagy már át is lépett egy posztkeresztény és posztnemzeti korszakba, és őszerintük ez jól van így. Sőt, szerintük ez a helyes. Sőt, ez a jövő. Ugyanakkor itt vagyunk például mi, magyarok, de gondolom a lengyelek is így vannak, hogy mi nem akarunk egy posztkeresztény és posztnemzeti világban élni. Mi azt tanultuk meg a történelem során, hogy bennünket, magyarokat, de más közép-európai népeket is a keresztény hitből kinőtt keresztény kultúránk, meg a nemzeti identitásunk tartott meg. Ha erről lemondunk, akkor például a magyarok közössége el fog tűnni a világból, nem lesz, ami összetartson bennünket. Ezért mi ragaszkodunk a keresztény kulturális gyökereinkhez és a nemzeti identitásunkhoz, de ezt a helyzetértékelést a nyugatiak egy tekintélyes része nem osztja. Ezért van az, hogy a bevándorlásról is másképpen gondolkodunk. A bevándorlásban mi egy veszélyt látunk, a nyugatiak pedig inkább üdvözlik, sőt maguk szervezik. A kérdés az, hogy lehetünk-e egy közösségen belül, ha ilyen különbözőképpen látjuk a világot? Az én válaszom, hogy lehetünk egy közösségen belül. Mi erős Európát akarunk, ahhoz pedig az kell, hogy tiszteletben tartsuk egymás véleményét, és ne akarjuk egymásra erőltetni a saját politikánkat. Tehát mi nem akarjuk meggyőzni a nyugatiakat arról, hogy mit cselekedjenek, de ők se akarjanak bennünket meggyőzni arról, hogy hogyan tekintsünk a világra. Hagyják, hogy keresztények maradjunk, és megmaradjunk lengyelnek meg magyarnak.

– Ha jól értem, akkor egyetért a volt kormányfőnk, Beata Szydło szavaival, aki szerint Lengyelország küldetése visszatérni az európai gyökerekhez, az európai hagyományokhoz, vagy az új miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel, aki azt mondja, hogy az egyik feladatának tekinti Európa újra kereszténnyé tételét. Egyetért-e Ön ezekkel a véleményekkel?

– Én ezzel a véleménnyel teljesen egyetértek. De még egyszer mondom: nekem az a véleményem, hogy ne akarjuk a magunk világlátását ráerőltetni a nyugatiakra, de ők se követeljék tőlünk, hogy fogadjuk el az övékét, engedjük, hogy mindenki a saját útját járja. Az elmúlt tíz évben mi, közép-európaiak bebizonyítottuk, hogy keresztény és nemzeti alapokon nemcsak fejlődni lehet, hanem sikeres országokat lehet létrehozni. Lengyelország, Magyarország ma azért sikeres, mert egyszerre áll keresztény kulturális gyökérzeten, talajokon, és őrzi a nemzeti identitását. Tehát van példa arra, hogy a mi értékeinkre fölépülő gazdaság- és társadalompolitika sikeressé teszi ezeket a közösségeket. Mi sikeres országok vagyunk. Mi vagyunk a legsikeresebb országok egész Európában, mi, közép-európaiak.

– Miniszterelnök úr, egy ideje Önt és kormányát is kritizálja az európai elit és média egy része. Két éve a lengyel kormányzatot is hasonló dolgokért éri kritika. Felteszem a kérdést: érdemes-e ilyen éles vitát folytatni Brüsszellel, az Európai Bizottsággal, hiszen a két országot érő veszteségek olyannyira nagyok lesznek a végjátékban, hogy nem fogja végül megérni; nemcsak az imázsveszteségről beszélek, hanem a strukturális források egy részének az elvesztéséről. Ezt a dolgot egyes európai politikusok világosan megfogalmazzák, például Oettinger biztos azt mondta, hogy össze kell kapcsolni strukturális alapokat a jogállamiság betartásának a kérdésével. Érdemes-e ilyen éles módon folytatni ezt a politikai játszmát?

– Először is ki kell tartanunk a saját álláspontunk mellett a bevándorlás miatt. Azért ne felejtsük el, hogy ez itt szerepet játszik. A nyugat-európai országok egy része úgy döntött, hogy ők bevándorlóországgá válnak, ők föladták a gyökereiket, ők multikulturális társadalmat hirdettek meg, ők most ott párhuzamos világokban fognak élni, az újonnan érkezettek meg a régiek. Mi ezt mind nem akarjuk. De ha nem védjük meg az érdekeinket, akkor ránk fogják erőszakolni a nyugatiak a saját bevándorláspolitikájukat. Ide fogják küldeni azokat, akikre nincsen szükségük, és azokat nekünk kell majd befogadni. Sőt, újabb és újabb szállítmányokat fognak behozni Ázsiából, Közel-Keletről, illetve Afrikából. Ezt meg kell akadályoznunk. Másfelől itt van a pénz kérdése. Én itt azért nagyobb önbizalommal viselkednék. Először is a közép-európai országok nem koldulnak. Az a pénz, ami fejlesztési célokból Lengyelországba és Magyarországra érkezik, annak egy nagy része visszamegy azokhoz, akik adták, tehát ma a kohéziós politikával meg a támogatási politikával mindenki jól jár. Az is, aki adja, és az is, aki használja. Itt nem arról van szó, hogy ez csak nekünk érdekünk, ez legalább annyira német vagy francia érdek is. Ők keresnek rajtunk. Én nem javaslom, hogy olyan benyomást keltsünk, minthogyha a kezünkben morzsolnánk a kalapunkat, és könyörögnénk azért, hogy nekünk pénzt adjanak, miközben mi fejlődünk a legjobban az egész Európai Unióban. Az én álláspontom az, hogy be kell tartani a szerződést, a költségvetést nem lehet összekapcsolni semmilyen jogállami eljárással. Ez az Alapszerződésben világosan két különböző eljárás. Egyik a költségvetés, másik a jogállamiság. A kettő között nincs kapcsolat, ilyet nem is lehet létrehozni, nem is járulhatunk ehhez hozzá. Ráadásul a költségvetés elfogadásához egyhangúság kell majd. Én végigcsináltam már egy ilyen tárgyalást 2012-2013-ban, amikor a mostani hétéves költségvetési évet tárgyaltuk ki. Ott ültem végig az akkori lengyel kollégákkal, és én pontosan tudom, hogyan kell érvényesíteni az érdekeinket. Emlékszem, hogy akkor hogyan csináltuk. A végén mindenki jól járt, Lengyelország is, meg Magyarország is, most ugyanezt kell megismételnünk. Én azt gondolom, hogy erre képesek leszünk.

– Igen, de megjelentek olyan vélemények is, amelyek szerint a további éles vita oda fog vezetni, hogy Magyarország vagy Lengyelország vagy mindkét ország olyan képet fognak mutatni, hogy kiszámíthatatlanok, ahol nem tartják be a jogot, ahová nem kívánnak majd megjelenni a külföldi befektetők, akiket mind a lengyelek, mind a magyarok magukhoz akarnak csalogatni.

– Igen, de a valóság ennek az ellenkezője. A valóság az, hogy dőlnek a befektetők Lengyelországba is és Magyarországra is, óriási mennyiségben érkeznek befektetők, és érkezik tőke. Tehát az, hogy az európai politikusok támadják Lengyelországot, időnként támadják Magyarországot, ez egy teljesen más ügy, minthogy mit gondol erről a térségről, Lengyelországról, Magyarországról a nemzetközi tőke. A nemzetközi tőke bízik Lengyelországban, bízik Magyarországban. Óriási beruházásaink vannak, ezért fejlődünk, úgyhogy nekünk nincs okunk megijedni. Közép-Európa biztos lábakon áll, stabil lábakon áll, az elmúlt években óriási erőt mutatott fel. Ez a leggyorsabban fejlődő térsége az Európai Uniónak, és a jövőben is képesek leszünk megállni a saját lábunkon. Mi egyenlő partnerei akarunk lenni a nálunk gazdagabb európai uniós országoknak, és ez sikerülni is fog. Ez csak akarat, testtartás, elszántság, büszkeség és önbizalom kérdése.

– Eszembe jutott még egy kérdés. Már a Brexit utáni, következő költségvetéssel kapcsolatosan. Lát-e lehetőséget az együttműködésre nemcsak Magyarország és Lengyelország között, a visegrádi országok vagy a régiós államok között, annak érdekében, hogy az új költségvetés megalkotásakor minél kevesebbet veszítsünk?

– Hét évvel ezelőtt sikerült, akkor is a V4-ek együtt tárgyaltak. Kialakítottunk egy sajátos egyeztetési mechanizmust. Ez végig működött, és a végén sikerrel jártunk. Nem látom okát, hogy miért ne tudnánk ezt a sikert megismételni. Menni fog ez, csak bízni kell magunkban.

– Ezek szerint Ön optimista a költségvetést és az együttműködésünket illetően?

– Ha most fölidézem azt a tényt, hogy a V4-országok kereskedelmi volumene Németországgal radikálisan meghaladja a német–francia kereskedelmi volument, akkor nekünk önbizalommal és optimistán kell tekintenünk a világba. Még egyszer mondom: az Európai Unió gazdasági centruma nyugatról eltolódik keleti irányba, ide, a V4-ek irányába. Ez egy olyan tény, amit komolyan kell vennünk, és ebből erőt, önbizalmat kell meríteni. Még egyszer mondom: mi nem kopogtatunk az ajtón, mi nem kéredzkedünk, mi nem pénzt akarunk, mi nem koldulunk. Mi egy nagyon komoly gazdasági erőt képviselünk, amit hozzáadunk Európához, és mi arról meg vagyunk győződve, hogy Európa akkor lehet erős, hogyha a tagállamok erősek. Mi erős Európát akarunk, nekünk fontos Európa, de nekünk egy versenyképes, erős, szabad tagállamokból létrejött szövetségre van szükségünk, és nem pedig egy Európai Egyesült Államokra, nem egy birodalomra. Mi nem akarunk Brüsszel alá rendelődni. Mi büszke tagállamok vagyunk, akik egyúttal sikeresek, és az elmúlt tíz évben kiderült, hogy nemcsak sikeresek vagyunk, hanem mi vagyunk a legsikeresebbek. Úgyhogy én azt mondom, hogy a közép-európaiak előtt egy szép, fényes, tervezhető, nagyszerű jövő áll, csak folytatnunk kell azt a küzdelmet a saját érdekeink védelmében, amit az elmúlt években közösen, lengyelek, magyarok, szlovákok és csehek megtettek. A V4 egy sikertörténet. Miért ne folytatódhatna?

– Azért kérdezem ezt, Miniszterelnök úr, mert Mateusz Morawiecki is célul tűzte ki a még szorosabb együttműködést a visegrádi csoporton, de a Három Tenger Kezdeményezésen belül is. Az utóbbi kezdeményezés nagyon fontos a varsói kormányzat számára, de Budapest számára is fontos-e ez a kérdéskör, a régió jövője?

– No, akkor beszéljünk a problémákról is, hogy ne csak mosolygós legyen ez az interjú. Mert az igazság az, hogy a lengyel–magyar együttműködésben kihasználatlan potenciálok is vannak, és hogy nem használtuk ki az összes lehetőséget, azért nem tehetünk szemrehányást senki másnak, csak magunknak. Ha megnézzük a kereskedelmi együttműködést Lengyelország és Magyarország között, az szépen fejlődik és növekszik, de ha azt nézzük meg, hogy nagy történelmi elmaradást bepótló beruházásokat, projekteket, infrastruktúra–fejlesztést csináltunk-e, akkor azt kell mondanom, hogy sajnos keveset. Tehát nekünk – és ebben egyetértettem az Önök miniszterelnökével – a jövőre nagy terveket kell megfogalmaznunk. Vasúton el akarok jutni Varsóba, az ma 11 óra, azt meg lehet felezni, csak kell hozzá egy nagy beruházás. Ma nem tudunk elutazni autópályán Krakkóból Budapestre, Budapestről Krakkóba és onnan Varsóba. Nekünk beruházások, fejlesztések kellenek az energiaszektorban. Ma nem tudjuk összekötni még a lengyel LNG-terminált a magyar–szlovák gázvezetékkel, mert egy szakasz még hiányzik, azokat meg kell építeni. Tehát én nem akarom azt mondani, hogy minden nagyon szép, és minden nagyon jó, mert nagyon sok mindent még nem végeztünk el. De azt akarom mondani, hogy a jövő itt van Közép-Európában. A közép-európaiak együttműködése ad egy szép és lelkesítő jövőt a közép-európai országok számára, csak még többet kell dolgoznunk, és az Önök miniszterelnökének abban igaza van, hogy a gazdaságot most előtérbe kell helyezni. Én örülök annak, hogy egy gazdasági hátterű ember érkezett a V4-es miniszterelnökök közé, mert azt remélem tőle, hogy ő egy nagy lendületet fog adni a V4-ek gazdasági együttműködésének, hiszen ő egy sikeres gazdasági miniszterként érkezik a miniszterelnökök közé. A három tenger együttműködés is fontos számunkra. Persze a V4-et mindenképpen egyben akarjuk tartani, mert ez mindennek a magja, de értem azt a lengyel gondolatot – ezért is veszünk részt a három tenger együttműködésben –, hogy nemcsak a Balti-tenger, hanem a Fekete-tenger meg az Adria is fontos. Úgyhogy Lengyelország számíthat Magyarország részvételére a három tenger együttműködésben.

– A lengyelországi ellenzék egy része azt állítja, hogy a Három Tenger Kezdeményezés egy fikció, ez az eszme a valóságtól elrugaszkodott. Ön hogyan vélekedik erről?

– Én a lengyel belpolitikába nem akarok beavatkozni. Ezt meghagyom inkább a lengyeleknek, de azt mondhatom, hogy ideák nélkül nem lehet alakítani a valóságot. Egy nagyszerű idea a három tenger együttműködés, nagy lehetőséget látok benne, de magától nem fog megvalósulni, azt csinálni kell, működtetni kell, fejleszteni kell. Valóban szükségünk van komoly energetikai és közlekedési infrastrukturális beruházásokra. Ehhez pénz kell, források, együttműködés, tervezés, elszántság, vagyis mindennapi aprólékos munka.

– Említette pár perccel ezelőtt, Miniszterelnök úr, a hiányosságokat, olyan elemeket, amelyek jobbá tudnák tenni az együttműködésünket. Egy nehezebb kérdést szeretnék feltenni: az együttműködés egy ilyen nagy, különféle államokat felölelő csoportban lehetséges-e? Mert még a visegrádi együttműködésen belül is léteznek különbözőségek, például az energiabiztonság, a gázszállítás, az Oroszországgal való kooperáció tekintetében. Ezekben a kérdésekben más az álláspontja a varsói kormánynak és a budapesti kormánynak. Lehetséges-e a Három Tenger Kezdeményezésen belül a sokszintű együttműködés, ha négy ország nem tud közös álláspontra jutni egy kérdésben?

– Miután minden országnak megvannak a saját érdekei, ezért az természetes dolog, hogy ezek nem esnek teljesen egybe. Ezeket össze kell hangolni. Az együttműködés nem magától jön létre, azt építeni kell, de speciel például az energetikában egyetértünk. Mert nekünk, magyaroknak létkérdés, hogy Magyarországról olyan gázvezeték induljon ki, illetve Magyarországra olyan gázvezeték érkezzen, amellyel el tudjuk érni a lengyel LNG-terminálba érkező nem orosz gázt, azt meg kell építeni. Mi, magyarok és szlovákok ezt már megépítettük, a magyar–szlovák szakasz megvan. Most arra biztatjuk Önöket, és arra biztatom a lengyel kormányt, hogy a szlovákokkal közösen építsék meg a szlovák–lengyel szakaszt, és akkor rögtön van egy korridor, amelyben semmifajta orosz befolyás nem érvényesül, és amely a biztonságunk szempontjából fontos.

– De megérti egyes lengyelek aggodalmát, hogy a budapesti kormány másképpen képzeli el az Oroszországgal folytatott együttműködést, a gázszállításokat, a paksi atomerőmű építését, amely orosz hitelből fog megvalósulni? Mi, lengyelek ezekre a dolgokra aggodalommal tekintünk. Miniszterelnök úr, Ön érzékeli ezt, érti a mi álláspontunkat?

– Én értem a lengyel álláspontot. A lengyel történelem világos, és előttünk ismert történelem. És értjük a reflexeket, amelyek dolgoznak Lengyelországban. Ezek fontos történelmi reflexek, mert a tapasztalatra lehet építeni jövőt. Ezért mi akceptáljuk a lengyel álláspontot. Nekünk is megvannak a magunk reflexei, megvan a magunk útja. Mi például az atomerőmű tekintetében inkább függetlenedést látunk. Szerintünk egy oroszok által épített, de Magyarország által tulajdonolt atomerőmű függetlenedést jelent az orosz gáztól. Tehát mi egy bonyolultabb képletben próbáljuk megoldani a magyar energiaellátást, de mondhatok másik példát is: nekünk ebben a pillanatban nincs lehetőségünk délről gázt behozni, mert a szomszédaink, Horvátország is és Románia is blokkol bennünket. Nem építik meg az oda-vissza szállításra alkalmas vezetéket. Mi megépítettük, de ők nem. Mi délről blokád alatt vagyunk. Nekünk valahonnan hozzáférésre van szükségünk. Mi támogatjuk azokat az építkezéseket, amelyek délről, egy számunkra elérhető útvonalon keresztül energiaforrásokat hoznak be Közép-Európába. A lengyelek ezt nem támogatják. Ezek olyan különbségek, amelyek történelmi adottságokkal magyarázhatóak és kezelhetőek.

– Miniszterelnök úr, Lengyelország támogatja az Európai Unió bővítését a nyugat-balkáni irányban, Szerbia, Montenegró irányában. A magyar kormány is támogatja ezt a folyamatot? Mert a régi Európai Unió egyes államai tartanak a bővítéstől.

– Ebben a két ország egyetért, Nyugat-Európa azonban negatívan viszonyul ehhez. A lengyelek és a magyarok úgy látják – szerintem helyesen –, hogy az lehetetlen, hogy Görögország tagja az Európai Uniónak, utána Magyarország is tagja, és a kettő között pedig nem európai uniós tagállamok vannak. Nem maradhat egy sötét luk, egy fekete lyuk a Balkánon. A balkáni államokat egyenként integrálni kell, fel kell őket venni az unióba. Montenegrót holnap reggel föl lehetne venni, Macedóniában, hogyha az unió megértőbb lett volna, már előrébb tarthatnánk. Ott nem kellett volna elfogadnunk, hogy a görögök blokkolják a tárgyalásokat. Szerbia sokat haladt előre, a szerbekkel is meg kellene nyitni még tárgyalási fejezeteket, hogy gyorsabban haladhasson az ő integrációjuk. Mi, közép-európaiak egyetértünk abban, hogy a Balkánnak az unió részévé kell válnia, de ezt a nyugat-európaiak egyelőre inkább óvatosan fogadják. Itt egy valóságos véleménykülönbség van Nyugat- és Közép-Európa között.

– A széles értelemben vett „Három Tenger” országok között csak együttműködés lenne vagy akár ellensúlyt képezhetnének a régi uniós országaival szemben, főleg, miután Nagy-Britannia elhagyja az európai közösséget, mert akkor Európa politikai értelemben teljesen másmilyen lesz.

– A mi nézőpontunkból Közép-Európa az a térség, ami a német világ meg az orosz világ között van. Ezt a térséget meg kell szervezni. Ha mi magunk nem szervezzük meg, akkor majd valaki megszervezi. Régen a szovjetek szervezték meg, amikor elfoglaltak bennünket, azt megelőzően meg a németek szervezték meg. Egyikből sem jöttünk ki jól. Nekünk, közép-európaiaknak az az érdekünk, hogy az orosz és a német világ közötti térséget mi magunk szervezzük meg. Ebből a szempontból én ebben óriási lehetőséget látok, és persze úgy kellene ezt a térséget megszervezni, hogy a térség minden tagja be tudjon lépni, a térség minden országa be tudjon lépni az Európai Unió tagállamai közé, és akkor az unión belül tudnánk létrehozni ezt a nagyszerű, jól megszervezett térséget. Ez nem valaminek az ellensúlya, hanem egy történelmi tapasztalat, hogy a két nagy nép, orosz és német közötti világot nekünk, közép-európaiaknak közép-európai érdekek szerint meg kell szerveznünk.

– Miniszterelnök úr, két évvel ezelőtt Önnek és a kormányának szembe kellett nézni a migráció délről érkező, hatalmas hullámával. Elsőként épített falat, amely elválasztja Magyarországot a déli országoktól. Önt akkor ezért nagyon erőteljesen kritizálták. Vajon most Európa, ha nem is hangosan, de hivatalosan kihátrál a kötelező kvóta mögül, mondván ez hiba volt, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Érez-e ma elégedettséget, hogy jelenleg a világ két év után igazat ad Önnek?

– Ez nem személyes ügy, három dolgot szeretnék mondani. Az első, hogyha Görögország megvédte volna – ahogy kötelessége lett volna –, az Európai Unió schengeni külső határát, akkor nem érkezett volna semmilyen menekültáradat és migránsáradat a magyar határhoz. Tehát nekünk azért kellett a magyar határnál kerítést építeni, mert a görögök nem teljesítették, nem tudták vagy nem akarták teljesíteni a kötelességüket. Ezért nekünk meg kellett védeni Magyarországot. Itt köszönetet kell mondanom Lengyelországnak, az akkori lengyel kormánynak, mert a lengyelek segítséget küldtek nekünk: valódi, egyenruhás, élő segítséget. Nem szavakat, nem jó üzeneteket, hanem küldtek ide katonai, rendvédelmi egységeket, akik a magyar déli határon nekünk segítséget nyújtottak, és mi, magyarok ezért hálásak vagyunk. A harmadik dolog ezzel kapcsolatban, amit el szeretnék mondani az, hogy a jövőben sem látok arra lehetőséget, hogy bárkit beengedjünk a déli határainknál. Magyarországgal nem fordulhat elő még egyszer, hogy mindenfajta jogszabályt, előírást megszegve, bárki átléphesse Magyarország határait. A lecke az, hogy egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül, és miután Magyarország déli határánál nem európai uniós tagállamok helyezkednek el, nekünk azt a határt mindenképpen meg kell védeni, és ezt a jövőben is meg fogjuk tenni. Hozzáteszem, hogy nemcsak Magyarországot védjük, nemcsak Lengyelországot védjük, egész Európát védjük. Mi úgy érezzük, magyarok, mikor kritizálnak bennünket a határvédelemért, minthogyha hátba lőnének azok, akiknek az érdekét is szolgáljuk a határvédelemmel. Ez nem fair eljárás. Nem a személyes sértettség beszél belőlem, de egész egyszerűen nem tartom az Európai Unióhoz méltónak azt a helyzetet, amikor egy nép, mint a magyar, erejét megfeszítve védekezik, hogy betartsa az uniós szabályokat, aközben hátulról hátba lövik és kritizálják, gáncsolják és megtámadják.

– De Magyarország és Lengyelország ügye az Európai Unió Bírósága elé került a kötelező kvóta végrehajtásának megtagadása miatt. Hogyan látja a jövőt ebben a kérdésben?

– Velünk az igazság, majd érvényre fogjuk juttatni.

– A beszélgetésünk végére lenne még egy kérésem, Miniszterelnök úr: egy pár szót szóljon a több milliós nézőközönségünkhöz, mert ebben az évben Lengyelország ünnepelni fogja a függetlenség kivívásának századik évfordulóját. Ez egy fontos dátum, nekünk, lengyeleknek, mert 123 év felosztás után szereztük vissza a szabadságunkat. Lenne-e különleges jókívánsága ebből az alkalomból a lengyelek számára?

– Először is arra szeretném emlékeztetni magunkat, hogy a lengyel–magyar barátság egy különleges dolog az európai történelemben. Aligha van példa ilyen erős és mély barátságra. Fontos elmondani, hogy nekünk, a mi nemzedékünknek a hősei Lengyelországban vannak. Mi 1956 után születtünk, mi nem láttuk harcolni a magyar szabadságharcosokat a pesti utcákon, mi a lengyeleket láttuk 1980-ban, amikor megcsinálták a Szolidaritást. És a híreken keresztül együtt éltünk velük, sőt a nyolcvanas évek közepén mi odamentünk, mi tudjuk, mi az, hogy ZOMO, tudjuk, mi az, hogy Solidarność, tudjuk, hogy mi az, Harcoló Szolidaritás, mi értjük, hogy mi történt Lengyelországban, és az a nemzedék, amely ma vezeti Lengyelországot, ők a mi hőseink. A mi szabadsághőseink. Ezért nagyon tiszteljük Lengyelországot, és örülünk annak, hogy Lengyelország most a szabadságának százéves évfordulóját fogja ünnepelni. És csak azt tudjuk mondani Önöknek, hogyha ilyen nagy nehezen végre sikerült megszerezni, akkor most már vigyázzanak rá.

– Miniszterelnök úr, köszönöm a jókívánságokat, köszönöm a találkozót. Remélem, hogy további találkozók állnak előttünk. Még egyszer köszönöm!

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)