Orbán Viktor laudációjának szó szerinti leirata, amely 2016. november 30-án hangzott el Budapesten Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök kitüntetési ceremóniáján.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm közöttünk Bojko Boriszov miniszterelnök urat, Magyarország barátját. Miniszterelnök úr sokat tett azért, hogy a bolgár és a magyar nép ezeréves barátságáról ma ne csak a krónikák lapjai tanúskodjanak. Miniszterelnök úr sokat tett azért, hogy a bolgár–magyar barátság ne csak múlthoz, hanem a jelenhez és a jövőhöz is tartozzon. A mi naptárunkban létezik a bolgár–magyar barátság napja, amikor együtt emlékezhetünk közös harcainkra. Nekünk, magyaroknak mindig jó volt tudnunk és éreznünk, hogy van a Balkánon egy velünk rokonsorsú, rokonlelkű és rokon történelmű nép, mely érti gondolkodásunkat és tetteinket. Ez egy értékes barátság. Különösen értékes most, amikor Európa úgy viselkedik, mint aki az elmúlt évszázadok alatt semmit sem tanult, de mindent elfelejtett. Európa déli határait ma ismét meg kell védenünk. Ez a feladat azokra hárul, akiknek nemcsak a történelmük nyúlik vissza a régi időkig, de az emlékezetük is. Mi, magyarok és bolgárok több mint ezer éve dacolunk a történelem viharaival. Tudjuk, hogy vannak olyan történelmi hibák, amelyeket nem lehet kijavítani, ezért arra törekszünk, hogy minden döntésünket alárendeljük nemzeteink érdekeinek, csak így védhetjük meg magunkat, és így védhetjük meg Európát. Éppen ezért nekünk, magyaroknak öröm és büszkeség, hogy Bojko Boriszov miniszterelnököt a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével tüntetjük ki. Ez az elismerés egyszerre szól a bolgár–magyar ezeréves barátságról, és ez a kitüntetés szól egy rendkívüli politikai pályafutás előtti tisztelgésről is. Ez a kitüntetés arról is szól, hogy a bolgárok, élükön a miniszterelnök úrral ma nemcsak Bulgáriáért állnak ki, és nem csupán a magyarok biztonságát erősítik ezzel, hanem egész Európát védelmezik. Bolgár barátainkat erre nem szerződések kötelezik, hanem történelmük és keresztény értékrendjük. Európa sorsa ma ismét Bulgária déli határainál dől el.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Kérem Önt, fogadja el ezt a kitüntetést annak a munkának az elismeréseként, amellyel sikerült Önnek mélyítenie a bolgár és a magyar nép közötti ezeréves barátságot. Ezt a kitüntetést azért is adjuk Önnek, mert elhivatott tevékenységet folytatott, amellyel nemcsak az unió déli határát, de a magyar emberek biztonságát is megőrizte. Köszönjük a munkáját, hálásak vagyunk érte. Isten éltesse Bulgáriát!

(miniszterelnok.hu)