2019. június 18. Budapest

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket. A mai napon az a megtiszteltetés érte Magyarországot, hogy ellátogatott hozzánk Dodik elnök úr. Ennek a találkozónak a története önmagában is jól szimbolizálja a szerbek és a magyarok barátságát, hiszen az elnök úr azért érkezett, hogy a magyarországi szerbeket meglátogassa, és megtisztelt bennünket azzal, hogy elment Szentendrére is. Találkozott és hosszan tárgyalt a Magyarországon élő szerbek képviselőivel, amiért hálásak vagyunk. Örülünk annak, hogy a szerb vezetők szívükön viselik a Magyarországon élő szerbeknek a sorsát. Köszönjük, hogy törődnek ezzel a számunkra is olyan fontos kisebbséggel. Szerb–magyar kapcsolatok csak akkor lehetnek egészségesek és erősek, hogyha a magyarok Szerbiában és a szerbek Magyarországon jól érzik magukat, otthon érzik magukat, sajátjuknak érzik a hazájukat. Ez a látogatás ezt az érzést megerősítette. És az elnök úr megtisztelt bennünket azzal, hogy ennek a látogatásnak a keretében tárgyalásokat folytatott a magyar kormánnyal, amiért szintén hálás vagyok. A tárgyalások két különböző kérdés körül csoportosultak. Először is beszéltünk Bosznia-Hercegovina helyzetéről, és beszéltünk a bosnyák–magyar kapcsolatokról, és egyetértettünk abban, hogy Magyarországnak továbbra is támogatnia kell Bosznia erőfeszítéseit annak érdekében, hogy az ország egysége erősödjön, és hogy minél jobb kapcsolatokat ápoljon az Európai Unióval. Ezért megállapodtunk abban, hogy a magas szintű kapcsolatainkat Szarajevóval tovább fogjuk erősíteni. És volt a beszélgetésünknek egy másik kérdésköre, ez pedig a Boszniában élő szerbekkel való kapcsolata Magyarországnak, ha úgy tetszik, a Banja Luka és Budapest közötti kapcsolatok. Én azt megállapítottam az elnök úrral közösen, hogy ezek a kapcsolatok nem érik el azt a szintet, mint ami egyébként méltó lenne hozzánk, két országhoz. Ezeknek a kapcsolatoknak az intenzitása nem olyan, mint amennyi lehetőség egyébként adódna, és megállapodtunk abban, hogy Magyarország Szarajevó mellett, Budapest Szarajevó mellett Banja Lukával is kiépít intenzív politikai és gazdasági kapcsolatokat. Ezt a szándékunkat rögzítettük, és meg fogunk indítani egy hosszú távú politikai és gazdasági együttműködést a Republika Srpska és Magyarország között is. Azt gondolom, hogy az együttműködés lehetőségei szélesek. Azt gondolom, hogy a szerb–magyar barátság biztos alapot ad egy erőteljes gazdasági és politikai együttműködéshez. És a mai nap arról győzött meg engem, hogy Dodik elnök úr barátja a szerb–magyar együttműködésnek, és számíthatunk az ő támogatására a Banja Luka–Budapest közötti együttműködésben is. Elnök úr, hálásak vagyunk, hogy eljött hozzánk, és egy ilyen fontos új fejezetet nyitott meg a két ország kapcsolatában.

(miniszterelnok.hu)