2019. február 7. Pozsony (Bratislava)

Jó napot kívánok!

Egy pozitív és őszinte tárgyaláson vagyunk túl. Ennek az az oka, hogy a közös történelmi siker mindig felülírja a jelenkor vitáit. Márpedig történelmi siker van itt, méghozzá méretes, hiszen harminc évvel ezelőtt még Németország ketté volt szakítva, Európa szintén ketté volt szakítva; ma Németország és Európa újra egyesítve van. Sőt, az én fölfogásom szerint ma itt az Európai Unió magállamai találkoztak. Lehet vitatkozni azon, hogy kicsodák, mely országok adják Európa magját. Erre a kérdésre lehet válaszolni történelmi előjog alapján, de az én meggyőződésem szerint Európa magját azok az országok adják, amelyek teljesítményükkel kiemelkednek. És ha megnézzük az adósságot, a hiányt, az exportot, a munkanélküliséget, a bankrendszert meg a strukturális reformokat, akkor itt Európa magállamai vannak jelen, hiszen a V4-ek, különösen Németországgal együttműködve jelentik ma az európai gazdaság növekedési motorját. Persze véleménykülönbségek vannak, de abban mindannyian egyetértünk, hogy erős Európát akarunk, és ezért együtt akarunk dolgozni a jövőben.

Ami az előttünk álló hónapokat illeti, nem tudjuk, én legalábbis nem tudom, hogy milyen lesz az Európai Unió a májusi parlamenti választások után. Egy dologban azonban biztos vagyok, hogy nem olyan lesz, mint amilyen eddig volt. Az Európai Unió meg fog változni, és hogy milyen irányba változik, azt majd az európai polgárok fogják eldönteni. Mert az Európai Unió – már ha demokratikus Európai Uniót akarunk, és mi azt akarunk – karakterét, haladási irányát csak a polgárok dönthetik el. Lehet vitatkozni a demokrácia milyenségéről: liberális, illiberális vagy éppen keresztény, egy dolog azonban biztos, hogy a demokrácia képletéből a démoszt nem lehet kihagyni. Ha figyelmen kívül hagynánk az európai polgárok akaratát, akkor nem Európai Uniót építenénk, hanem egy birodalmat, és visszajutnánk oda, ahonnan három évtizeddel ezelőtt elindultunk, és mi épp ellen lázadtunk fel harminc éve, hogy egy birodalmi központnak az ukázait kellett végrehajtanunk. Örülünk, hogy ettől megszabadultunk, és nem akarunk ide visszatérni. Ezért én azt javasoltam, és azt mondom, hogy minden, az Európa jövőjét befolyásoló, nagy horderejű döntéssel várjuk meg az európai parlamenti választást, várjuk meg a polgárok döntését, és utána folytassuk az együttműködést a V4-ek és Németország között, amelyet – még egyszer mondom – a pozitív akarat, pozitív irányultság és az őszinte hangvétel jellemzett.

Köszönöm szépen, hogy részt vehettem ezen az megbeszélésen.

(miniszterelnok.hu)