2020. március 4., Prága (Praha)

Jó napot kívánok!

Először is, hálásak vagyunk Andrej Babiš miniszterelnök úrnak, hogy összehívta ezt a találkozást. Köszönjük szépen! Ez egy nagyon jó döntés volt, mert az egzotikus országok híreiből a vírus most már átkerült a V4-országcsoport területére, beköszöntött a közép-európai valóságba. Tudtuk, hogy ez előbb-utóbb be fog következni, mert a modern világban nemcsak az áruk meg az emberek áramlanak, hanem a vírusok is. Ugyan Magyarországon még nem derítettünk föl fertőzést, de illúziónk nincsen, nem ringathatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy Magyarország ebből ki tud maradni. Tehát mi is arra készülünk, hogy ahogy ez megtörtént Lengyelországban és Csehországban, nekünk is szembe kell majd nézni a tényleges fertőzés veszélyével, vagyis a vírus megjelenik ott is, ahol most még nincs jelen. Most itt együtt áttekintettük a veszélyeket meg az óvintézkedéseket, és összehangoltuk a kormányok tevékenységét. Azt tudom mondani Önöknek, hogy végül is két veszélyt állapítottunk meg, az egyik népegészségügyi, a másik pedig gazdasági. Ma a népegészségügyi veszéllyel foglalkoztunk. Babiš miniszterelnök úr jól mondta, hogy az ember az fontosabb, mint a gazdaság meg a pénz, tehát most koncentráljunk az emberekre, és majd egy másik, későbbi találkozón kell áttekintenünk, hogy milyen gazdasági következményei lesznek ennek a koronavírusnak. Én örülök annak, hogy kiderült, hogy államaink nemcsak a jóban, amikor a gazdasági együttműködésről van szó, tudnak együttműködni és egymást segíteni, hanem a rosszban is, amikor baj van, akkor is megőrizte a V4 az akcióképességét. Ami az én dolgomat illeti, én elmondtam, hogy Magyarországon hogyan áll a helyzet, milyen lépéseket tettünk. Van egy nemzetközileg akkreditált laborunk, és néhány órán belül képesek vagyunk megállapítani a fertőzést. A határátkelőhelyeket ellenőrizzük, és folyamatosan szűrjük az átlépőket. Ugye, van itt egy különbség az országok karakterében, tehát a szlovákok és a csehek is, a lengyelek is, azok északabbra vannak tőlünk, következésképpen karakterükben fegyelmezettebbek, mint mi vagyunk, mint mi, magyarok vagyunk, nálunk van egy kis délies könnyelműség, és most csak azt tudom mondani a magyaroknak, hogy csak semmi lazaság, mert most azon múlik minden, hogy elég fegyelmezettek leszünk-e. Örülök, hogy láthattam, hogy a három miniszterelnök országában milyen fegyelmezetten zajlik a fölkészülés, ebből sokat fogunk tanulni, és ha kell, akkor támaszkodni is fogunk az ő segítségükre.

Köszönöm szépen!

(miniszterelnok.hu)