2019. május 6. Budapest
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Alkancellár Úr!
Baráti tárgyalásokon vagyunk túl. Érintettük a kétoldalú kapcsolatok kérdéskörét, amelyet rendezettnek és sikeresnek értékeltünk. Fontosnak tartottuk a gazdasági együttműködés kérdését, amelyet mindketten fejleszteni szeretnénk. Magyarországnak az a célja, hogy a gazdasági növekedésünk az európai átlagnál legalább 2 százalékkal nagyobb legyen, és ugyan az osztrák barátaink nem mondtak ilyen határozott számot, de úgy látom, hogy az ő növekedésük is meg fogja haladni az Európai Unió átlagát, úgyhogy mi úgy képzeljük az előttünk álló éveket, hogy két gazdaságilag sikeres ország működik majd együtt. Fontos kérdés volt az európai biztonság és a határvédelem kérdése. Szerettem volna világossá tenni, hogy Magyarország a déli határszakaszon Ausztria határait is védi. Mi ezért megköszönjük, hogy ebben a közös határvédelemben ma Ausztria segíti Magyarországot. Bár inkább a jövőről beszéltünk, de itt megemlítettem, hogy ez nem volt mindig így. Amikor Ausztriában baloldali vezetésű kormány volt, akkor mindent megtettek annak érdekében, hogy Magyarország ne tudja megépíteni a déli határokon a kerítést. Most azonban, hogy jobboldali kormánya van Ausztriának, ez megváltozott, és Strache alkancellár úrra és a pártjára, az FPÖ-re volt szükség ahhoz, hogy az osztrák álláspont bevándorlásellenessé változzon, és szimpátiával figyelje a magyar határvédelmet. Beszéltünk európai kérdésekről. Mind a ketten változást szeretnénk Európában. Nem akarok kényelmetlenséget okozni természetesen a vendégünknek, de mégis Ausztriára kell hivatkoznom. Mi szeretnénk, ha olyan változások történnének Európában, mint amilyenek Ausztriában történtek. Ha Ausztriában lehetséges, hogy a jobbközép pártok, illetve jobbközép kormányzópárt együttműködjön a jobboldali, hazafias párttal, akkor miért ne történhetne ez meg európai szinten is? Ez a mi gondolatunk, szeretnénk, ha ilyen változások történnének. Úgy látjuk, hogy az európai baloldal reménytelenül bevándorláspárti, nyíltan és egyértelműen az, és hogyha a jobbközép pártok a nyíltan bevándorláspárti baloldallal működnek együtt, előbb-utóbb kompromisszumokat kell kötniük. Ezért mi az európai nagykoalíció helyett a jobbra való nyitás lehetőségének a megfontolását is napirenden akarjuk tartani; ami Bécsben működik, Brüsszelben is működőképes lehet. Elmondtam Strache alkancellár úrnak, hogy szeretnénk, hogyha a határvédelem kérdését az európai országok, a schengeni országok belügyminiszterei vehetnék kézbe. Brüsszel kudarcosnak bizonyult ezen a területen, jobban bízunk a tagállamok belügyminisztereinek tanácsában. Egyetértettünk abban is, hogy a keresztény kultúrának elsőbbséget kell adni az országainkban. A nők tisztelete, a szólásszabadság, a vallásszabadság és a választójog egyenlősége csak a keresztény kultúrkörben tartható fönn, ezért ennek az elsőbbségét biztosítanunk kell. Beszéltünk családvédelmi kérdésekről. Én köszönöm az elnök úrnak, hogy megértéssel fogadta azokat az intézkedéseket, amelyeket Magyarország családvédelmi akcióterve tartalmaz. És végül beszéltünk arról is, hogy az európai baloldal gazdasági kérdésekben szocializmust hirdetett meg, ami adóemelésekkel, túlszabályozással, bürokráciával és eladósodással jár együtt. Ami a saját hazánkban megtörtént, az meg fog történni európai szinten is, hogyha ebbe az irányba mozdítjuk az európai gazdaságot. Magyarország élt már szocialista gazdasági rendszerben, nem vált be, szeretnénk, ha Brüsszelben sem próbálkoznának ezzel. Összességében, tisztelt Hölgyeim és Uraim, azt kell mondanom, hogy minden stratégiai kérdésben egyetértés mutatkozott az FPÖ elnöke, illetve az alkancellár úr és a magyar kormány delegációtagjai között.
Köszönöm szépen a tárgyalás lehetőségét! Köszönjük szépen, hogy stratégiai kérdésekben együtt dolgozhatunk a jövőben is!
(miniszterlnok.hu)